Szolnok Megyei Néplap, 1968. február (19. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-18 / 41. szám

8

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1968. február 18.

F3LHH

Új magyar film és rendezője (HlKiiniMSHHdlilHaildHHHH

FARSANGI

TÖRTÉNETEK

Kovács Andrást, a Nehéz emberek, a Hideg napok és a most bemutatott Falak rendezőjét, túlzás nélkül nevezhetjük vihart kavaró művésznek. Ilyen hírét annak köszönheti, hogy a legnehezebb témák kibontására vállalkozik. Előbb a tehetségek útját és kedvét szegő kényelmes tehetetlenség, a gazdasági — tehát nemzeti — fejlődésünket lassító-akadályozó bürokrata rutin ellen támadt. Azután pedig közelmúlt történelmünk egy'k tragikus mozzanatát, az újvidéki vérengzés erkölcsi és lélektani összefüggéseit igvekezett tisztázni; a nemzeti önszemlélet igényes realizmusa jegyében ábrázolta és leplezte le a nacionalizmus típusait.

Ennyiből is kitűnik, milyen indulatok megnyilatkozására, ütközésére teremtett alkalmat. Van az említett filmeknek, pontosabban: keletkezés történeti! knek o’yan vonatkozása, amelv közvetlenül és szorosan összefügg a Falakkal. Mind a Nehéz emberek, mind a Hideg napok esetében emberi és művészi felelősségvállalásának teljes latbavetésével kellett Kovács Andrásnak megharcolnia a siker elemi feltételéért Volt alkalma szembenézni a választás, helytállás és kockázat prob’émáival, szinte mindazzal. ami a Falak feszültségének forrása, ilyen értelemben a „Falak-’ szerzői film. Az alkotó legszemélyesebb élményeit, konfliktusait és nézeteit >s. érzékelteti vagy megfogalmazza. persze úgy. hogy a személyes ielleg, az önéletrajzi háttér csak közvetetten, villanásokban, áttűnések- ben figyelhető meg. Ez is elég azonban ahhoz, hogv

a film hitelét erősítse, állásfoglalását igazolja.

Maga a történet mindennapján egyszerű, mintha csak cél lett volna, hogy százezrek — vagy milliók? — élettapasztalataira visszhangzó cselekmény adjon módot a viták bonyolítására. A Falak ugyanis vitafilm, a modem filmművészet egyik lehetőségével

jen ki az állásfoglalás, a

kockázat veszélyei elől. Erre mód is volna. Kovács hőse találkozik egykori évfolyamtársával, aki 1956- bar. disszidált. Barátja meghívja, francia feleségével együtt kéri: töltsön velük a régvárt találkozás örömére néhány kellemes napot Ez a keret, amelyben Kovács vitára indíthatja

Kovács szereplő! között egyetlenegy sincs, akit a film egyszerűsítve ábrázolna. Az igazgatónak is vannak érvei. Az igazságnak nem csupán a látszata, hanem bizonyos hányada, ki- sebb-nagyobb töredéke is őt igazolja. A lényeg az. hogy az ő részigazságánál nagyobb igazsághányad áll azok oldalán, akik jellemét, munkamódszerét kifogásolják és elvetik. Ugyanígy megfigyelhető, hogy a keresett igazság szinte valamennyi vitában megoszlik. Ez felel meg az igazság természetének, az érdekek és vonzalmak emberi szövevényének. a lélek és a valóság bonyolult struktúráiénak, élettapasztalatainknak. Nincs előre, eleve eldöntött eredmény, nem tudjuk, ki mit mond és tesz a következő pillanatban, vagy a film végén. Ez a nyitottság, ez a valóságra rímelő izgalmassá g ragadja magával a nézőt, aki a történet pergóse közben nem is igen tudja elemezni, leszűrni a történet gondolati anyagát Csupán annyit érez, hogy amiről itt szó van. neki is élménye, gondja és öröme, ezzel vagy azzal a szereplővel azonosulni tud, a másikat megveti; «semleges, közömbös semmiképpen nem maradhat.

Mit kell tennie az embernek, hogy a mozgó világ változásai közepette is hű maradjon önmagához, legbelsőbb céljaihoz: emberségéhez és forradalmi meggyőződéséhez? Erre keresi a választ a Falak valamennyi polémiája, erre kapunk kitekintést széles horizonton. Erről van szó fiatalok és beérkezettek vezetők és beosztottak, elkötelezettek és közönyösek vitájában, a munkahelyen és a budai villa kertjében a száguldó autóban és a budapesti értelmiségi társaság barnáiba nyúló vitáin. Ez a kérdés és művészi hitelű válasz keresése teszi élménvszerűvé. rokonszenvessé a Falakat. Kovács András legúiabb alkotását.

Dersl Tamás

A farsang a német Fasching szóból származik, és pajkoskodást jelent. A tré- faüzés a vidámság heteit jelzi. mely vízkereszt napjától húshagyó keddig tart. Velencében már karácsony másnapján kezdődött a farsangolás, s az itáliai mulatságok a római-kori szatur- náliák emlékét őrzik. A farsangot lezáró látványos felvonulás a karnevál is az ókori Rómából származó népi ünnepség. Nevét bizonyára a hajót ábrázoló hatalmas szekérről kapta — latinul: carrus navalis —, melyet a jelmezekbe öltözött ujjongó tömeg énekelve, tréfálkozva húzott végig a városon.

Néhány derűs farsangi históriát elevenítünk fel, kívánva még jobb mulatságot a bálozóknak.

V

Ambrus Zoltán egyszer farsangi bálról jövet hajnaltájban a Nagykörúton hazafelé tartott. Egyszerre szívettépő gyermeksírást hallott egy kapuból. Sietve a kapu felé tartott, ahol egy borzos, fekete macska nyivákolt keservesen, úgy hogy megesett rajta az író szíve.

Becsengetett a házba. — Csakhamar kijött a házmester. Ambrus Zoltán átadta neki a kapupénzt, miközben a macska befutott a nyitott kapun keresztül. Az író távozni akart, mire a házmester, aki nem vette észre a besurranó macskát, csodálkozva kérdezte:

— Hát az úr nem jön be?

Ambrus egy szivart vett ki zsebéből és átnyújtotta a csodálkozó házmesternek:

— Nem fiam, csak azért csengettem, hogy az a kint

rekedt szegény macska bemehessen.

A házmester kiáltozni kezdett:

— Hát mégis!... Este ti* óra óta azon fáradoztunk a feleségemmel, meg a vicével, hogy attól a macskától meg tudjuk szabadulni.„

*

Livornőban játszották

Verdi Az álarcosbál című operáját. Éppen farsang volt, s bár el voltak ragadtatva Verdi zenéjétől, sokan azt kérdezték, helyénvaló-e, hogy farsang idején ilyen tragikus kimenetelű darabot adjanak elő. Segíteni nem tudtak a dolgon, mert más operát az énekesek nem tanultak be, az operaházat pedig farsang keddjén nem tarthatták zárva.

Javában tartott az előadás. Az utolsó felvonáshoz érkeztek. Amália, a vétkesnek tartott asszony keresi Richardot, hogy figyelmeztesse a veszélyre. Mialatt az utolsó duettet éneklik és Richard búcsúzik Amáliától’ René álarcosán megjelenik és fölemeli a kezét, hogy Richardot leszúrja.

De ekkor Renét három titokzatos dominó megragadta, lefegyverezte és szép szóval, prózában bizonygatták neki, hogy felesége ártatlan, mire Richard és René kibékültek egymással.

Az opera e váratlan fordulatára a közönség felállva lelkesen taosolt, s a művészekkel együtt azt a három derék livornól polgárt is ünnepelte, ak'k ötletes közbelépésükkel megakadályozták. hogy a karnevál nanján „gyilkoljanak” a színpadon.

Révész Tibor

Jelenet a „Falak” című filmből

kísérletező vitadráma, más- félórás koncentrált polémia. Váza a következő: harminc és ngyven közötti mérnök, rendkívül tehetséges szakember — fellázad. Jelképesen, de ta!án a valóságban is ráborítja az asztalt a főnökére. Az igazgató fegyelmivel válaszol. ám a megtorlást egyik beosztottjára bízza, a nyilvánosság előtt nem vállalja a hálátlan szerepet. Ebben a helyzetben döntő szava lehet a lázongó mérnök barátjának és közvetlen felettesének, aki — ha elszánía magát — a taHi- kázó-ügyeskedő igazgatóval is szembefordulhat. Csakhogy ő külföldön van, éP- pen hazatérőben. Párizsban kapja felesége telefon-üzenetét; ne siessen haza, térszereplőit, amely alkalmas néhány fontos erkölcsi, ma- gatartásbeli és világszemléleti probléma többoldalú megvilágítására.

Kovács András a Nép- szabadságban megjelent cikkében a kommunista értelmiség feladataként említette az új társadalom építése és berendezése közben felmerülő gondok, ellentétek, feszültségek leplezetlen feltárását, okai és következményei kutatását, az előítéletek nélküli vizsgálódást. amelynek pártossága abban van, hogy az egész folyamat a szocializmus erősítését, fejlődésének gyorsítását szolgálja. Ilyen elkötelezettség fűti át a „Faiak” vitáit, amelyeknek módszere különös figyelmet érdemel.

Mátkaság

Kicserélődik a vonat közönsége. Egy percre csaknem magam maradok a kocsiban. Azt hiszem, szundikálásra adhatom fejem. De aztán új zsibongás, új életáram. Mint meleg víz szétárad a radiátorrendszerben, akkép a kocsik megtelnek új embermeleggel.

Szemben két bájos gyermek foglal helyet: egy fiú meg egy lány. Iskolatársaknak látszanak, akik tele vannak közös „suliélménnyel”. Ha szolídabbak is némely pajtásuknál, érkezésük inkább berontás, s helyet foglalásuk „lehup- panás”.

„Pajtások, sluszpasz” — mondom magamban. A Mari így, a Géza úgy, efféle vonatkozásokat veszek ki a szavukból. Ülnek rendesen egymás mellett, mint két különböző érdekeltség. Mert azt hamar látom, hogy valamerre mindkettő

érdekelve van. Vadonatúj karikagyűrű ragyog az ujjúkon. A lány félszegen forgatja a magáét. Mindkét keze a térdén, ártatlan,

gyereklány-ujjak. Ahogy ott a térdére szépen kirakja. mint egy koca kártyás, aki nagyonis átlátszóan, nyílt lapokkal játszik.

A fiú ujjai is ígérik még^ csak az erőt, a eson- (osságot, izgékonyságuk a férfias határozottságot, homlokán a puha, mozgékony redők a későbbi energikusságot, a határozottság és kimunkált egyéniség erős rajzú barázdáit. A fiú még félkész, de mindez látszik már. Pillanatig se nyugvó ujján villogva röpköd a gyűrű, míg a lány éppen az ellenkezője, — ahogy nyugalmasan, mint egy-ősanyajelkép megül a sarokban, a térdén nyugtatott, még kevés munkát látott, engedelmes és még nagyon gyönge húsú> pár- nás ujjakkal.

Ülnek egymás mellett és mérhető távolság van közöttük, megszakítatlan rés választja el e két külön „orientációt”, ruhájuk szegélye se találkozik sehol, szavaik is szétirányulnak, laza és udvarias szál kapcsolja össze őket. mintha egy ugrálókötél két végét fognák.

A vonat elindul és minden megváltozik. A fiút mintha az izgékonyság csúsztatná odébb a pádon, szorosan a lányhoz, hogy az, ha lehet, még beljebb fészkelődik a sarokba.

A lányban semmi idegeskedés, semmi nyugtalanság. Tartja a kezét a térdén, a fiú tenyerének. Apró paskolásokkal kedveskedik e tenyér, aztán megpihen a lány térdén.

Jobban odafigyelek a szavukra, s látnom kell, hogy tévedésben voltam, ami az „orientációt” illeti.

— Most összehúzzuk magunkat ... Édesanyád azt mondia. hogy nem nagyon tetszik neked- fájlalod. Kicsikém. ez másképp nem megy. Most le kell mondani, de aztán minden jó lesz...

Ez a felnőtt Beszéd a fiúé. A lány csak hallgat, mint ki szedi magába a szülői nevelést és az a dolga, hogy megfogadja a tanácsokat. Szemlesütve hallgat. Természetesnek minden nehézkességével, valami tudatalatti bölcsességgel és józansággal,

A fiú előtt nincs akadály, minden olyan egyszerű.

— Elhozod a háztartási eszközeidet. Azokat te vetted, téged illet, Senki se tarthatja vissza.

— Persze — bólint engedelmesen a lány,

— Te mindig azt mondod, hogy: persze... Meg hogy: igen, meg nem,

— Mit mondjak? Persze ... — A lány szája szegletében halvány mosoly nyílik, míg pilláit lehunyva tartja. — Persze,..

— Ne mondd már!

— Hát mit mondjak? Te olyan könnyen beszélsz mindig. És ilyeneket mondasz: „Én ennyit keresek, és te mennyit?” Ez olyan rossz nekem, mikor ilyenekkel jössz. — És mosolyog félénken.

A fiú kicsit elveszi a kezét. kisfiús pirosságba húzódik.

— No jól van — mondja, és felugrik. — Te, itt vagyunk!

Kézenfogva leereszkednek a vonat lépcsőin a sötétbe.

Az elkésett

Mintha a „radiátorrendszer” kieresztené minden melegvizét. A kocsi túlontúl tágas lesz és kihűl, a homályos sarokban egy-egy homályos emberi lény. Az ablakhoz vaksin tapad a kinti sötét, mint foncsor a tükörüveghez. A kupé gyér fényei nézegetik magukat benne.

Magas férfi löki be az ajtót. Bekecsben, fűzős csizmában. Kozákos kucsma, sötét arc. Belőle villog a sötét, félelmetes szempár. Félelmetes, mert az ital bizonytalanságát olvasom ki belőle, és kihívást, ahogy néz, egyre néz, Mind nyugtalanabb érzések fognak el. Csak ne látna annyi krimit az ember a tv-ben. Alig merem forgatni fejem: van-e itt ember rajtunk kívül. De ha még akad is a homályba burkoltan, vajon nem az 5 szövetségesei?

így vánszorog el öt pere, tíz perc. S akkor ellöki magát az ajtótól hol karba tett kézzel támaszkodott.

engem musférozván. Egyenest odajön, leül szemközt. Csupa üres hely, de az neki nem kell. Ide ül. Mint a végzet. Cigarettája csonkját eldobja.

— Hiába utaztam — azt mondja. — Kétszáz forintot kidobtam.

Megszólal az ember és a szeme máris másnak látszik. Melegfényű, esendő tekintet néz rám, barátságosan. Magam se zárkóz- hatom el. — Hosszú volt az út?

Hálás pillantás, hogy beszélhet.

— Hát elég hosszú . i ‘ Ezt megcsináltam... Hogy is csinálhattam. Soha többet ... Nem is tudom, most hogy tehettem, máskor mindig levelet írtam.

— Hányszor van. hogy nem tudja az ember, miért is teszi, mégis megteszi.

— Én most pontosan így jártam. De ez volt az első és utolsó ,,. Az újságban tegnap volt benne a hirdetés... Volt kétszáz forintom, vonatra ültem. Gondoltam, ha mindjárt vonatra ülök, idejében ott leszek, a levél meg utazik két napig, öt hold dohányföld, azt felvállaltam volna... Most is abban vagyok, nem is igen gondoltam volna eljövetelre, csak itt padlás lakást ígértek és azért i.. Meg aztán, ahol most vagyok, ugyan megvan most még minden, de előre tudom, hogy tavasz- szal baj lesz, mert azt a jószágot, azt a csirkét nem köthetem meg, hogy bele ne menjen a földjébe. — Amiből aztán jön a veszekedés, a pereskedés, nem

szeretem én azt, de előre látom;.. Gondoltam, jobb elejét venni. Hiába! Maradunk a régiben! Sajnálják, félórával előbb kötötték meg a szerződést egy illetővel. annyival elkéstem, így már kidobtam kétszáz forintot, meg a fáradságot..,

Csóválja bánkódva a kucsmás fejét, mint aki többé nem törődhet már bele ebbe az útba. Hiszen még tegnap az alkonyattal elindult. S most öreg este újra, döcög ezzel a vonattal hazafelé reménye- és szárnyaszegetten. Sok átszállással hajnali kettőkor hazaér.

Most legalább talált egy embert, s elmondhatta.

A kalauz az én végállomásom kiáltja.

SZEDERÉN Yl LEIÜ L t'

Ülünk a vonaton