Szolnok Megyei Néplap, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-04 / 2. szám
1968. január 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Útkeresők Madarason A tiszafüredi járási művelődési otthon rádió klubjának építésénél Szarvas György, a KPM dolgozója végezte a legtöbb társadalmi munkát. r Uj szer a meszesedés ellen Dr. Robert Fuson amerikai sebész úgy véli, hogy az arterio sclerosis (érelmeszesedés) ellen új szért talált fel, amely véleménye szerint akkor is hatásos, ha az illető folytatja a zsíros ételek fogyasztását. Dr. Fuson, aki a Duke- egyetemen dolgozik, a szert saját magán és több személyen három éven át kipróbálta, a chicagói klinikai sebészek kongresszusán tartott előadása során kijelentette, hogy kutatásai legalább is az ő számára bebizonyították, hogy „mindenki megeheti a maga tortáját”. Fuson az általa felfedezett porított műanyagnak a „cholestyramin” kémiai nevet adta. Ezt az anyagot vízben feloldva úgy lehet elfogyasztani, mint egy limonádét. Sárgás színe, továbbá íze is a limonádéra emlékeztet. Általában a veszélyes érelmeszesedést, amely sokszor szív- és agyrohamokat, valamint gangrénát idéz elő, különböző tényezőknek, mint például a vérben feleslegesen felgyülemlett koleszterinnek, a magas vérnyomásnak, az erős dohányzásnak, a fokozott megerőltetésnek (stresz), az elhízásnak és öröklődő hajlamoknak tulajdonítják» Az előadó azt is elmondta, hogy az ő koleszterin-tükre 250 milligramm egységet mutatott, és fgy elérte a veszélyzónát — Miután rendszeresen kezdte szedni a „cholestyra- min”-t, a tükör az utóbbi másfél év alatt 75 milligrammra esett vissza, ez megfelel az újszülötteknél mért mennyiségnek. Hatvanöt személyen végzett kísérletek során a koleszterin-tükör általában 60 százalékkal csökkent. Harminchat beteg közül 32 „jelentős könnyebbülést” érzett Szűcs István bácsi sokáig juhász volt itt. Aztán, hogy nyugdíjba ment „agyonüt- tette” a régi tanyáját. A községben építtette fel. A régi háznak mi estünk neki. Amikor a fundamentumhoz értünk, oda is hívtuk az öreget a fénykép- felvételhez. Hálából mindig replikázott a fülünkbe, nem lesztek így kész, nem lesz az úgy jó. Dehát ezt mindig úgy vettük, mintha köszöngette volna a segítséget. A tsz be is fuvarozta neki a bontott anyagot és hogy a munkamegosztás teljes legyen, az építöbri- gád fel is építette az új házat. Miért ne emlegesse erről az öreg a szövetkezetei? Sok fényképet csinálunk. Rájöttünk, hogy így is sokat tudunk elmondani magunkról. A gyümölcs- szedőkről is készítettünk egyet a nyáron. Nagyon szorgalmasan dolgoztak. — Aztán gondoltunk egy merészet és nem „hivatalos” szöveget írtunk alá, hanem valami olyat, hogy most már csak a pálinkát váriátok. Ezen mindenki jót kacagott., s én nagyon szeretem. ha nevethetünk. Néha pedig félek is, hogy melléfogok valamivel. Hiába, egy év alatt nem lehet mindent megtanulni. Most is megszerveztünk valamit, amit előre még a tsz várttitkárának sem vallottunk be: Van tíz ipari tanulónk és tanulószobát rendeztünk be nekik. Most már. hogy sikerült, bevallom. Azt is, hogy én vezetem. — persze esek irodalomból és történelemből — a foglalkozásokat. így én is velük tanuA Kunmadaras és Környéke Építő-Javító szövetkezet termelése, 1963—1966 között csaknem megduplázódott. A nyereség négy évvel ezelőtt volt a legnagyobb. elérte az 1,2 millió forintot. Azóta viszont csökkent. sőt 1966-ban már veszteséget mutatott a mérleg. Sajnos tavaly nem mérséklődött a deficit, hanem szeptemberrel bezárólag még növekedett is, megközelítve a félmillió forintot Az elnök most mégis azzal a hihetetlennek tűnő hírrel fogadott, hogy a november végén készült nyersmérleg szerint viszont eltűnt a veszteség. Minden jel arra vall. hogy nulláról indulhatnak január elsejével. Eszerint a szövetkezet két hónap alatt félmillió forintot „kigazdálkodott”. (Tavaly év végén 230 ezer forint nvereséget mutattak ki, amiből a KISZÖV revíziója 230 ezer forintos veszteséget „csinált”!) Mindenesetre a vezetőséggel együtt reménykedünk abban, — mondja az elnök —. hogy a nyersmérleget most nem cáfolja meg a januári pontos mérleg. Bizonyos ielek árrá vallanak, hogy a szövetkezet kimozdult a holtpontról, felfelé halad. A pénzügyi helyzete javult, már nem áll sorban a banknál, sőt 240 ezer forinttal rendelkezik az egyszámlán. Ezzel, mondhatni, visszanyerte a „mozgásképességét”. A termelési ráfordítások az anyagköltséget kivéve csökkentek. A termelékenység emelkedett valamelyest, a bérhányad 1.7 százalékkal alacsonyabb az első félévinél. A dolgozók iöve- delme pedig nem lett kisebb. lók. Ügy is a pedagógus pálya volt az álmom. De ugye falun másként van az, mint ahogy tanuljuk. Nekem is menni kellett dolgozni, mert házépítéskor minden fillér kell, aztán meg nálunk még mindig az a valami, hogy ki mennyi stafí- runggal várja a férjhez- menést. Most megpróbáltam levelező úton elvégezni a közgazdasági technikumot. — Nem bírtam. Három beosztásra vagyok függetlenítve, KISZ-titkár, kultúrfelelős és egészségügyi felelős, ötszáz dolgozó tag, hétezer katasz- trális hold föld és hatvanöt KISZ-tag. Csak az első negyedéven jutottam át. — Úgy érzem, mindenütt ott kell lennem, ahol valami munka van. Ha valamit megbeszélünk, a többiek is mindjárt azt nézik, hol van a Mari, beszélni sokat tudott, most meg sehol nincs? Mondom olyankor sokszor magamnak, menj Mari, mert neken is jólesik, ha megcsináljuk, amit megbeszéltünk. Tavaly 3 hold kukoricát vállaltunk a tsz-töl. Idén majdnem elaludtunk, csak kél hold jutott már. Nem is tudnék nyugodtan leülni a 19 ezer forintot érő új bútoraink közé a fiatalok klubjában, ha csak a vásárláshoz érkeztem volna már oda, a kapálást meg lekéstem volna. Vettünk magnót is. A múltkor kölcsönadtuk. A 17 közül az egyik szocialista briqád. névadó ünnepséget rendezett. Azoknak. Kedvesek voltak, mert szalagra vettek az üdvözléstől kezdve a nyolc hónapos Csapó baba gőgicséléséig mindent. Azt is odaadták ajándékElőző cikkeinkben bíráltuk a vezetőket a gyenge anyaggazdálkodásért, a liberális bizonylati fegyelemért és a műszaki apparátus munkájának alacsony színvonaláért. Legutóbbi tapasztalataink szerint az említett negatívumok megszűnőben vannak. Bevezették a technológiai anyagszükségletnek megfelelő előzetes utalványozást. Az építésvezetők elvonuiá- si jelentésben számolnak el a munkahelyen maradó anyagokról, gépekről, szerszámokról. Az utókalkulációs csoport megerősítésével lehetővé vált. hogy a vezetőség egy-egy építkezésről pontos költségelemzést kapjon és adott esetekben megalapozottan intézkedjen. Általában elmondható, hogy a hibák kijavítására céltudatos lépéseket tettek. Ezek után arra is kíváncsiak voltunk, hogy a szövetkezet vezetősége hogyan alakította ki idei termelési és gazdálkodási tervét, amelyet a közgyűlés még ebben a hónapban megvitat. Megalakították a munkaügyi bizottságot, amelynek feladata, hogy új besorolást készítsen. Az eddiginél jobban szeretnék széthúzni a bérskálát, differenciáltabb béresést kívánnak bevezetni. Az első negyedévre 1.5 millió forint értékű rendelést fogadtak el a szolnoki járműjavítótól. Az építő és szakipari részlegek munkaellátottsága biztosított. Az asztalosoknak, villany- és vízvezeték-szerelőknek áprilisig van mit csinálniok. Körülbelül 30 családi házat építenek fel ebben az évben a környéke a. nak. Nem tudom, ki hogy véli, de nekem nagyon jólesik mások meghatottságát látni. Ott sokan könnyez- tele» A tizedik KISZ-titkár vagyok én itt. Nekem viszont ez az eiső tartós szereplésem. Szeretem, csak néha már attól is tanok, hogy megszólnak a buzgól- kodásomért. Dehát, amit még eddig csináltunk, minden kellett. Van a tsz-nek huszonhat színházbérlete, azt sem szabad kihagyni, oda is szervezni kell. Jártuk a nyáron az országot, ötvenen voltunk a Dunakanyarban. Nyolcvanketten Csopakon üdültek, köztük sokan fiatalok is. Tapasztalatcsere is volt a járásban, azokon is csak részt kell vennünk. Házi ünnepségeink is voltak. Mostanában kitaláltunk egy újabb szórakozási lehetőséget. Ne tessék nevetni, — a magánprodukciókat. Éneklés, szavalás, ki mit tud? — rögtönzés. stb. Utána játék, zá- logosdi. tánc. Szeretjük a vidámságot. Itt a „felnőtt” versenyző brigádok újításokkal rukkoltak ki. Mások balesetelhárítási céllal korlátokat készítettek a dűlőutakra, asszonyok, családanyák kertészeti tanfolyamokra járnak. mások díitalnnul karbantartják az utakat és sok minden van még. ami most. eszembe se jut: Nem hagyhatjuk. hogy ezekbe a brigádokba. ne lenven utánpótlás. Milyen KISZ-titkár lennék. ha ennyi se jutna eszembe? Ó, pardon, be is kellene mutatkozni. Kéki Mária vagyok, a kengyeli Dózsa Tsz KlSZ-titkára. B. E. Rendelés akad bőven, csak győzzék teljesíteni. Azzal, hogy fokozatosan „visszahúzódnak” Kunmadarasra és csak Tiszaőrsön. Nagyivánban. Berekfürdőn, tehát kis körzetben vállalnak munkát, már előre nagy pénzt takarítanak meg. (Tavaly kilenc hónap alatt félmillió forint útiköltséget és napidíjat fizettek ki. A szállítási távolság minimálisra csökken, tehát a fuvarköltségek is.) Az idén minden befektetett százasra 6 forint nyereséget terveznek. Ez 1,2 százalékkal haladja meg az 1967-est. Ha tényleg igaz. hogy „semmiről” indultak, akkor' még osztalékra is futia majd, amennyiben a kívánatos hasznot elérik. A vezetőség okulva a korábbi évek keserű tapasztalataiból. rájött arra, hogy a szövetkezetnek helyben is van piaca, illetve a közeli falukban. Az abádszalóki községi tanács vezetőinek kérésére elhatározta. hogv bővíti a szolgáltatást. Órás. műszerész és egyéb szakipari részleg áll majd a lakosság rendelkezésére. Bátran belefogtak a gvúitó transzformátor gyártásába. Ezt a cikket importból szerzik be a sütőipari vállalatok és a kemencék begyújtásához használják. A kísérleti darabok jók, nagyobb megrendelésre lehet számítani. Ez előnvös a szövetkezeinek, de a madarasiaknak is, hiszen a trafórészlegben szinte kizárólag nőket foglalkoztatnak. Eddig ö* asszonyt vettek fel. januárban még ötnek adnak munkát. Tárgyalnak majd az Aprítógépgvárral. kooperációs szerződést szeretnének kötni. Ezzel is a női munkaerő foglalkoztatottság javítása a céljuk. A községi tanács vb támogatására bizton számíthat a szövetkezet. A rési malomépületben új műhelyt rendezhetnek be. Egyszóval megpezsdült ez élet a szövetkezetben Nem siránkoznak azon, ami történt, hanem a kiutat keresik. A pártszervezetnek köszönhetően a közhangulat jó. az emberek egységesek abban, hogy a jövő esztendőben meg kell szilárdítani a szövetkezetét. Valóban: ez a fő feladat. Fábián Péter Kirc?e’«nény Túrkevei Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága közhírré teszi, hogy a városi tanács 1967. október 30-i ülésén 1Ü967. sz. alatt tanácsrendeletet alkotott Túr- keve város központ részletes rendezési tervéhez készül, helvi városrendezési előírásokról. A városi tanácsrendelet a hivatalos órák alatt megtekinthető a Túrkevei Városi Tanács Végrehaitó Bizottságának titkárságánál, a tanácsháza 25-ös sz. szobájában ' Dr Nagy Károly sk. vb titkár Hirdetmény Kunmadaras Községi Tanácsa 1967. november 25- én rendeletet alkotott a község egyszerűsített általános rendezési tervének helyi községrendezési előírásairól 1967. évi 6. szám alatt. A rendelet kihirdetése napján lép hatályba. A rendelet a községi tanács hivatalos helyiségében megtekinthető. Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága Az újítómozgafom új szabályai A napokban jelent •heg az a kormányrendelet, amely a gazdasági reform fő céljaival összhangban, a vállalatok növekvő önállóságát szem előtt tartva megszabja az újítási és találmányi rendszer továbbfejlesztésének leglényegesebb elveit, szabályait, utat nyitva az alkotó kezdeményezések még szélesebb körű kibontakozásához. E tekintetben a legjelentősebb az a rendelkezés, amely az eddigi merev kötöttségeket megszüntetve, gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy a jövőben munkakörétől és beosztásától függetlenül mindenki újíthasson. Ennek megfelelően bővíti az újítás fogalmát is. Eszerint újítás lehet az olyan műszaki-, illetve üzemszervezési megoldás, amely viszonylag új; a vállalatnak hasznos; előterjesztőjének nem munkaköri kötelezettsége, vagy munkaköri feladata ugyan, de azon belül jelentős alkotó- tevékenységnek minősül. Az újításnak ez a korábbinál lényegesen átfogóbb meghatározása módot ad rá, hogy a vállalatok vezető állású dolgozói, valamint a kutatók, fejlesztők, tervezők stb. is aktívan bekapcsolódjanak az újító mozgalomba. Ez a lehetőség a műszaki fejlesztéssel hivatásszerűen foglalkozó vezetők és beosztottak ezreit, tízezreit ösztönzi majd arra, hogy a vállalati kollektíva érdekeivel összhangban, sokoldalúan fejtsék ki legjobb képességeiket és munkakörükben is kimagasló, újszerű megoldásokkal segítsék a technika gyorsabb fejlesztését, korszerű gyártmányok, gyártási eljárások sikeres bevezetését. Az újító, alkotó tevékenység ösztönzését szolgálják az anyagi elismerésnek a korábbinál változatosabb formái. A műszaki fejlesztéssel hivatásszerűen foglalkozók jelentős alkotó, újító tevékenységét a vállalat az új rendelkezések szerint megfelelő mértékű alapbér-emeléssel, előre kitűzött célprémiummal, jutalommal vagy egyéb anyagi juttatással honorálhatja. Az újítási díjra (amely eddig az anyagi elismerés kizárólagos formája volt), az előbbi kategóriába nem tartozó újítók, vagyis kisebb beosztású műszakiak, művezetők, munkások stb. tarthatnak igényt, amennyiben javaslatuk előterjesztése nem munkaköri kötelesség; megállapodhatnak azonban a vállalattal az anyagi elismerés egyéb formájában is. Az újítási díj mértéke tekintetében tehát a felek megállapodása irányadó, ennek hiányában a díj az egy évi vállalati eredménynek legalább két százaléka. Régebben is gyakran vitatott, s az új mechanizmus feltételei közt különösen nagy jelentőségű problémát old meg az a rendszabály, amely szerint az újító más vállalathoz csak munkáltatója előzetes engedélyével adhat be a saját vállalata tevékenységi körét érintő újítási javaslatot Sőt, megállapodás esetén a rendelet ugyanígy korlátozza a vállalattal munkaviszonyban nem álló személyeket újításuknak egyidejűleg más vállalathoz történő benyújtásában. A vállalatnak joga van ahhoz is, hogy a hozzá benyújtott újítási javaslatot más vállalatnak átadja, értékesítse. Az újítót viszont minden esetben megilleti az újítások hasznából eredő megállapodás szerinti ellenérték, az újítási díj. A gazdálkodós hatékonysága érdekében a mostani jogi szabályozás — mint látjuk — a korábbinál nagyobb hatáskört biztosít a vállalatoknak a javaslatok elbírálásában, hasznosításában, az anyagierkölcsi elismerés módjának, mértékének megválasztásában. A vállalatok újítási szabályzatában a kormányrendeletben megszabott fő elveket figyelembe véve a helyi sajátosságoknak megfelelően részleteiben is ki kell dolgozni a vállalat újító mozgalma továbbfejlesztésének módozatait, anyagi és személyi feltételeit, ügyelve arra, hogy a népgazdaság, a vállalat és a dolgozók érdekei harmonikus összhangban érvényesüljenek. A szabályzat kidolgozásához. a jogszabályok helyes értelmezéséhez a kormány határozata alapján az Országos Találmányi Hivatal és a SZOT közös irányelvek kidolgozásával nyújt segítséget a vállalatoknak. A találmányokkal kapcsolatos egyes rendelkezéseket jelenleg az újításokról szóló jogszabály tartalmazza. Ezek közül a legszükségesebbeket az új kor- mánvrendelet átmenetileg szabálvozza; végleges rendezésükre a kidolgozása alatt álló találmányi, szabadalmi törvényben kerül majd sor. O. t. Kunszentmártoni Tsz-közi Építő Vállalkozás felvesz egy anyagbeszerzőt és egy raktárost. Követelmény mindkét személy képesített könyvelői tanfolyammal rendelkezzen. Fizetési mód: 5Ü965. (V. 30.) FM. sz. rendelet alapján. Marika, a KISZ tíikár