Szolnok Megyei Néplap, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-13 / 10. szám
1968. Január 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP II „Foglcrlkozásom gyilkos" Hat nap — gondolkodásra (Kichiko Na (fal cikke u Aszahl Dzianaru című Japán folyóiratból) Magyar hangszerek — régi hangszerek Minden éjszaka, a sötétség leple alatt amerikai katonák érkeznek Vietnamból Yokote katonai támaszpontjára. A hat nap szabadság — végtelenül sok és kimondhatatlanul kevés. A katonák jóformán még le sem mossák magukról a háború vérét és szennyét, máris átöltöznek és Indulnak a városba. Egy szemüveges fiatalember tehetetlen, tigyefo- gyott ember benyomását kelti. A magányosság árnyéka lengi körül az „Ata- mi” hotel bárjában is. A kezében pohár. Kérdésemre, hogy katona-e, Ken így válaszol: „Igen, a foglalkozásomra nézve gyilkos vagyok”. „Kész vagy teljesíteni bármilyen parancsot?” „Nem, ez nem úgy van... A parancsnokok állandóan azt mondják nekünk: Nem kell gondolkozni, nem kell gondolkozni, őszintén szólva én még egyszer sem gondolkoztam el komolyan azon, hogy miért is harcolunk." A bárban fülsiketítőén szólt a zene, de körülöttünk — úgy tűnt — félelmetes csend gyűrűje támadt „A kommunizmus — Amerika ellensége, a Viet- cong tagjai — kommunisták. ezért viselünk háborút” — ezt a betanult mondatot hallhatjuk szinte mindegyik katonától, aki Vietnamból érkezik szabadságra. Nemcsak Kenre jellemző a harci szellem és a vietnami háború iránti lelkesedés hiánya. Kábítószer nélkül nem megy A japán rendőrség gyakran tartóztat le szabadságra érkezett amerikai katonákat akik kábítószereket rejtettek el poggyászukban. Egy amerikai tiszt aki egy letartóztatott katona ügyében jelent meg a yokoha- mai rendőrségen, bevallotta: „Kábítószerek nélkül nem akarnak harcolm a fiaink.” A bárban a mennyezetet és a falakat kis papirtá- nyérokkal ragasztották tele. A szabadságos katonák ezekre írják, fel nevüket és szabadságuk időpontját A bár igen népszerű az amerikaiak között De néha azzal kezdődik a beszélgetés, hogy miután valamelyik katona kibetűzte a tányérkán lévő aláírást megjegyzi: „Látják, 6 már nincs az élők soraiban.” Az amerikai katonákat akik a véres csatamezőkről érkeznek rövid szabadságra Japánba, általában durva és kegyetlen férfiaknak képzelik A személyes találkozásnál azonban kiderül, hogy sokan még szinte gyermekek akiket kétségbeesés tart hatalmában és akik kiábrándultak a háború céljaiból. Bombatölcsérben fürdenek ...A 18 éves fiatalember felhörpint egy pohár sört, azután beugrik a medencébe. A hidegtől reszketve jön ki a vízből, pénzérmét dob a wurlitzerbe és megint sört. iszik. Ki sem lép a szállodából és napokat tölt fedett uszodában. „Jó itt Japánban, — jelenti ki. — Vietnamban bombatölcsérekben fürdünk”. Ezen a tréfán azonban senki sem nevet... A szabadságos katonák többsége a tíz hónapos vietnami szolgálat után öt éjszakát és hat napot tölt Japánban, majd két hónappal később visszatér az Egyesült Államokba. Vietnamból az Egyesült Államok yokotei légi támaszpontjára érkeznek. Az autóbuszok innen viszik őket a „szabadságos központba”. Itt utasítást kapnak, hogyan viselkedjenek Japánban. ...A katona 29 éves. Felesége van és három gyermeke. Hivatásos katona. Miközben megitta sörét és elköltötte kétfogásos vacsoráját, szüntelenül otthon maradt feleségét magasztalta. „Nagyszerű asszony” — ismételgette. — Szívesen közölt részleteket is: .Antikor elutaztam Vietnamba, eleinte minden nap írt, azután háromszor, kétszer, végül egyszer hetente. — Most havonta egyszer kapok levelet tőle. Üjabban nagyon rövidek a levelei. De ördög vigye az asszonyt Japán — gyönyörű ország és nagyon szépek az itteni nők.” Miközben Jim ezeket elmondta, egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy a fiatal nőket meg ne szólítsa: „Hé, kislány!” De a nyeglén vidám Jim nyomban szótlanná vált mihelyt Saigonról kezdtem kérdezgetni őt Annyira lerésze- gedett, hogy durva szavakat kiabált, amelyeket egy amerikai nő jelenlétében bizonyára soha sem ejtett volna ki. A háborúról azonban egyetlen szót sem szólt Jim csak egyetlen egyszer sóhajtott fel: „Még 46 napom van hátra.” „Még két hónapig kell harcolnom. Óh, bárcsak elevenen térhetnék vissza” — sok amerikai katonától hallottam ezeket a szavakat Amikor Jim a „46 napról” beszélt a mellette ülő amerikai katona felkiáltott: „Nekem még két hónapom van hátra. Azután majd hazamegyek és mérnök lesz belőlem.” De a leendő mérnök közben többször hangoztatta, hogy mennyire torkig van Vietnammal. Tokió egyik főútvonalán vannak azok a turista irodák, amelyek az amerikai katonák *- • rétidelkezésére 1 állnak. Az irodák előtt már déltájbah összeverődnek bizonyos foglalkozású nőszemélyek. Ezek az asz- szonyok gyakran sétálnak az „Atami” hotel előtt is, „ügyfelekre” várva. Ennek az üdülővárosnak az éjszakai szórakozóhelyein amerikai katonákon és utcanőkön kívül senkit sem találhatunk. J. Macuoka újságírónő, aki Észak-Vietnamban járt, a következőket mondta: „Együtt ebédeltem az észak-vietnami hadsereg katonáival. Egyetlen csepp szeszes italt sem fogyasztottak. Csak a vendégeket kínálták borráL” Az újság- írónő Atamiba irányított amerikai szabadságos katonákkal is találkozott. — Nyomasztóan hatott rá ezeknek a részeg fiatalembereknek a látványa, akik nőkre vadászva őt is inzul- tálták. Eay önelégült fejvadász A város főútvonalain plakátok hirdetik: „Nem engedjük, hogy városunk a Vietnamból visszatérő amerikai katonák szórakozóhelyévé válják!” Tokióban és Yokohamában is találkozhatunk ilyen plakátokkal. Az amerikai katonák Japánban történő üdülését „az amerikaiak és a. velük együttműködő üzleti és kormánykörök vietnami háborús bűntetteit kivizsgáló törvényszék” Tokióban nemrégen tartott ülése is felvetette. Ez az ülés bűnösnek minősítette a japán kormányt. A japán kormány bűnösségének újabb nvomós bizonyítéka az a tény, hogv a japán kormány elnézést tanúsít azzal szemben, hogy az amerikai katonák megsértik ,.a prostitúció elleni harcról szóló törvényt.” A dolvozó japán nép küzd az ellen, hogy az országot a vietnami amerikai intervenciósok ellátási tá- maszoontiává és a szabadságon lévő amerikai katonák üdülőből vévé változtassák. A felháborodás viharát váltja ki itt minden elvan hír amoiv arról ad szárnnt, how Janánt be- voniák az Egyesült Államok vietnami kalandjába. DARÁZS EISDREt Kaktuszvir FANTASZTIKUS TÖRTÉNET A hegység bölénycsordája itt torpant meg. Itt kezdődött <t poros, kopár síksáp. Néhány villáskaktusz tengődött eaV hajdani patakmeder szélén. Arra vitt az út is. Kitűnő út volt, bár keskeny. A legszélső kaktusz alatt állt a piroskék benzinkút. Ciszternája kicsiny volt, forgalma csekély, a hozzá tartozó falatozó termékeit rendszerint Heron, maga a gazda fogyasztotta el. Eltűnt az alkony. Már estére iárt. Heron, aki üres idejét magán-csillagászkodással csapta agyon, hallotta teleszkópja mellől, amelyet unosuntalan végigpaskolt eay húsos piros kaktuszvirág, ahogy éppen fújt a szél, hogv jármű jön a sivatag felől. (Ott a skorpiókon kívül már évtizedek óta más mea nem élt.) — Kísértetek — vetett magára keresztet Heron és hitte is. amit mond. mert tanuHsága ellenére szerfelett babon/- volt, 2. Ilyen kocsit még sosem látott i rílógiárta Heron. — Ez nem gépkocsi! Kerekei nem voltak, csak tompa zúaása és sárga-pirosas örvénylése, ahogy közeledett a reménytelenül kiszáradt tájon át. Mellette állt mea. ___ Maga amatőrcsillagász? _ hallotta a kérdést. Rábólintott. — Foglalkozik a kettős csillagokkal is? ___ Nem rendszeresen — m ondta Heron és cipőt húzott. mert vendénei igen előkelőknek látszottak. — Látja azt? — mutatta az irányt egy gyönyörű női kar, amely mintha alabást- romból lett volna iaragva. — Látom — mondta a csillagra engedelmesen az öregedő Heron, akit mindig faképnél hagytak a nők. — Hát onnét jöttünk — mondta a kar szép gazdája és kérte a virágot. — Mérges! — figyelmeztette Heron. — Nekünk nem árthat semmi — mondta a nő. Leszakította a kaktusz élénk piros virágát s övébe tűzte. Most még szebb volt. — Nekünk nem árthat semmi — mondta most egy másik hang. Mintha férfié lett volna. A nagv. kék sisak alatt nem látszott az arc. — Nekünk nem árthat semmi és ez egy vacak kis bolygó — áVavította meg a sisakos. — Egy nap alatt lerohanjuk. — Nem érdemes — csitította egy másik kék sisakos. — Csuva kő. homok, meg víz. Mit kezdenénk vele? — A virágai azonban csodálatosak — mondta a fiatal nő a széles és lapos tető alól. — És már azért is érdemes... Rohanjátok le nekem — kérte a nő és amikor a kéksisakosok tiltakoztak, vállat vont, durcásan. — És még ti volnátok a aalaktisz harmadik áriának, az urai? — mondta megvetően. Heron guggolva várt, — mint ősei megszokták és torokhangon kérdezte, — mint egy öreg fonográf: — Benzint nem parancsolnak? A percenként változó, képlékeny halmazú járműben pöfögve nevettek. — Benzint? — Azt — mondta Heron. — Igen magas oktánszámú. — Hagyja abba, mert szétpukkadok a nevetéstől — ismételte az egyik kéksisakos. — Ha nem tudná, mi nem eszünk. Sem mi, sem a kocsink. — Nem ismerjük a szerelmet sem — lódította a másik. Heron lassan, türelmesen bólogatott, mint az elmebajosok, aztán apró süteménnyel kínálta a nőt. — Én sütöttem — mondta kissé szégyenkezve. — Pedig nagyon jó — mondta a virágos nő és még bSlintott is. — Egészen kiváló. — De hiszen maguk nem esznek! — csapott homlokára Heron, aki szegényes volt. régenmosott. kifakult zubbonyában. — Kivétett azért szoktunk tenni. Barátainkat sosem sértjük meg. — mondta a nő. hajladozva, mini egy inda és illatosán. — Gyere velünk — mondta Heronnak. — Te a barátom vagy. Más minden ei fog itt pusztulni. _ 5. Most nevetett Heron. — Itt semmi sem fog elpusztulni — mondta mély meggyőződéssel — mert maguk kezdeni se mernek Mi már húsz éve ismerjük i magreakciót. . Mi kétezer éve — vágott vissza a nő. — Mi becsüljük az egyéni hősiességet. Az egymásért élést. Szeretni is tudjuk egymást. — Mi már nem — bipy7 Vesztette le csodálatosan szép metszésű ajkait a nő. — Már csak gyűlölni tudunk. Bármiféle más életet, írni nem olyan, mint a miénk. Intett a fejével Heron. — Maradj itt. Te más vagy! — Nem — mondta a nő — végleg hozzájuk tartozom. — Sajnállak — horgász- tóttá le fejét Heron. — Hogy higyjetek nekem, hajtsatok csak északnak Ott aztán megláthatjátok a mi erőnket. Mindig csak északnak! A kéksisakosok összevesztek a nagy kocsiban, Heron, meg a nő csak nézte egymást. — Elmegyünk — mondta végül a nő — nem marik vállalni a kockázatot. Ez a szerencsétek, megmenekültetek! Heron intett, hogy 6 ii nagyon boldog volt. Heron utána se nézett az elúszott zúgásnak. — Most már csak a kaktuszvirágot sajnálta.-. i A magyar népzene sajátos hangszere a díszes tárnicsra és furulyák a múlt száradból. (A Debreceni Déri Múzeum gyűjteményéből) Kiveszőiéiben van már a duda használata Dél-Du- nántúlon, Sárközön is. A csurgói Jankovics Imre, aki 1953 óta a „Népművészet mestere”, magakészítette dudán játszik lakodalmakon, mulatságokon régi szép magyar énekeket, pásztord .lókat Nos, nem egészen hangszer, de nagyot rikolt a ka« nász-tülök.,,
