Szolnok Megyei Néplap, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-04 / 2. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZOLNOK MEGYEI IA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ■ÉlaSigfflsMffl j XIX. évfolyam, 2. szám. Ara t 70 fillér 1968. január 4., csütörtök. Tudományos ülésszak az esti egyetem fennállásának 10. évfordulója alkalmából Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága oktatási igazgatóságának rendezésében az esti egyetem tíz éves fennállása alkalmából a megyei pártbizottság dísztermében tegnap délelőtt kétnapos tudományos ülésszak kezdődött. Az ülésszakra meghívták az esti egyetem régi és jelenlegi tanárait, a megyei járási, városi, párt. állami, tömegszervezeti vezetőket és gazdasági vezetőket A jubileumi ülésen megjelent Csáki István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára. Fodor Mihály, a megyei tanács vb elnöke, dr. Szabó József, a közgazdaságtudományok kandidátusa. a párt- főiskola igazgatóhelyettese, dr. Dankovics László, a párt Központi Bizottságának munkatársa. Ott voltak a szomszédos megyék esti egyetemeinek vezetői is. Az ülésszak résztvevőit Zagyi János, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte. Zagyi János megnyitó beszéde A megyei pártbizottság mellett működő esti egyetem fennállásának 10. évfordulója alkalmából szerveztük ezt a tudományos ülésszakot. Ilyen rendezvény a mi megyénkben még nem volt. Egyrészt e? a tény. másrészt a tudományos ülés témája bizonyítja e kétnapos tanácskozás jelentőségét. Az ülésszakon elhangzó három referátum korreferátumok és a várható hozzászólások magukban foglalják a megyén belüli mezőgazdasági termelőszövetkezetek gazdálkodásának belső lényegi, mozgalmi életének összes fő kérdéseit. Kötelességünknek tarfjük, högy tudományos igényességgel elemezzük a szövetkezeti mozgalom fejlődését, az eredményeket és hiányosságokat, a szövetkezeti élet belső törvényszerűségeit és ellentmondásait A megyei párt-végrehaj- tóbizottság részéről azzal a meggyőződéssel kezdeményeztük a tudományos ülést, és annak témáját, hogy a tanácskozás anyagának közreadása, az eszmecsere. a vita elméleti, politikai tanulságaiból levont gyakorlati következtetések jól szolgálhatják a termelőszövetkezet további politikai és gazdasági megszilárdítását. Az esti egyetem 1957- ben hatvanhét hallgatóval kezdte meg működését. Az egyetem történetében 1963- at a „fordulat évének’’ tekinthetjük. Ekkor hoztuk létre a megyeszékhelyen kívül a hét vidéki osztályt. és megkezdtük a szakosított képzést. Ennek következtében egyik évről a másikra több mint háromszorosára. hétszáznegyvenre emelkedett a hallgatók száma. Jelenleg csaknem ezer- egyszázan tanulnak az esti egyetemen, közülük száz- harmincöten a szakosított tanfolyamokon. Eddig csaknem ezerkétszázan végezték el eredményesen az egyetemet. Államvizsgát százkilencvennégyen tettek, s közülük ötvenkilencen főiskolai diplomát szereztek! A párttagság hatvan százaléka tanul Az egyetem vezetői, tanárai hivatásuk magaslatán állva erőt, időt, fáradtságot nem kímélve, lelkiismeretesen teljesítették megbízatásukat. A járási, városi párt- bizottságok jelentőségének megfelelően foglalkoztak a kihelyezett osztályokkal. Igen jelentős segítséget kaptunk a Központi Bizottság agitációs és propaganda osztályától, a pártfőiskola tanszékeitől és a budapesti pártbizottság esti egyetemétől. Az intézmény az elmúlt tíz év alatt tekintélyt. rangot vívott ki magának a megyében. Zagyi elvtárs részletesen szólt azokról a feladatokról. melyeknek megoldásához az esti egyetem oktató, nevelő munkája is hozzájárult. Majd elmondotta, hogy 1958-ban a párttagságnak 20 százaléka, jelenleg 60 százaléka vesz részt a szervezett oktatásban. A megyében működő több mint ezerkétszáz propagan. distának 43 százaléka esti egyetemet végzett. Tíz év alatt a hallgatók összetételében is jelentős változás volt. Kezdetben úgyszólván párt- és tömegszervezeti vezetők voltak a hallgatók. Folyamatosan kérték felvételüket a gazdasági vezetők is. Jelenleg a mintegy ezeregyszáz hallgató 30 «r’-'-’aléka értelmiségi, közülük száz pedagógus és ötvenkettő orvos Az értelmiségiek is egyrt inkább felismerik, hogy s korszerű műveltség elenA háziasszonyok érdeklődésének homlokterébe ezekben a napokban érthetően a fogyasztói árváltozások kerültek. Alighanem mindegyikőjük számolgatja, hogyan alakul a családi költségvetés. Ehhez ad segítséget Csepregi József, a Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztályvezetője. — Elöljáróban el kell mondanom, hogy a napi közszükségleti cikkek fogyasztói ára általában nem emelkedett és nem változott, sőt egyeseké csökkent. A húsipari termékeket, zsiradékokat a jövőben is változatlan fix áron hozzuk forgalomba. Kivétel a ló- és a juhhús, mert ezek drágultak. A tejtermékeket különböző ártípusokba sorolták. Mint köztudott, a vaj és a sajtfélék olcsóbbak lettek. Például a trappista sajt ára 6. az ementálié 10, a lajtáé 6 forinttal alacsonyabb kilogrammonként, mint volt. A dobozolt sajtok is olcsóbbak. — A konzervek ára hogyan alakult? — Általában a hatóságilag korlátozott („tól-ig”) és a szabadár kategóriába tar. toznak a tartósított élelmigedhetetlen tartozéka e marxizmus—leninizmus ismerete. Ezt az is bizonyítja, hogy a volt hallgatók közül számosán kérték felvételüket a pártba. A tanári kar hivatása magaslatán Zagyi elvtárs a végrehajtó bizottság nevében köszönetét mondott az esti egyetem vezetőinek és tanárainak odaadó munkájukért Külön köszöntötte Telek Istvánnét, az esti egyetem első igazgatóját B. Kiss Mátyást, dr. Réti Ferencet. Bereczki Lajost. Tóth Miklóst, Gál Gyulát és dr. Ungar Tibort, az egyetem első tanárait. Elmondotta, hogy jelenleg a tanári kar összetétele igen kedvező. 80 százalékuk államvizsgát tett, a többiek levelező úton most szerzik meg a diplomát. Majd megnyitotta a kétnapos tudományos ülésszakot. Ezután kitüntetés és el ismerő oklevelek átadására (Folytatás a 2-ik oldalon) szerek. Ez annyit jelent, hogy a mostani induló áruk a jövőben csökkenhet, illetve emelkedhet is. Olcsóbban vásárolható például a poharas őszibarack befőtt, az üveges és ládás vegyesíz. drágult az I. osztályú vegyes befőtt, az alma és a meggybor. — Mi a jellemző a szeszes italok és a dohányáruk fogyasztói árára? — Ezeké nem változott, kivéve a bolgár borokat, amelyeknek ára fel is ment, meg .le is ment. — A kenyér, a zsemle, kifli ára maradt, viszont úgy tudjuk, bizonyos péksütemények megdrágultak. — Igen. Többe kerül a fonott kalács, a nagy briós, a tepertős pogácsa, tehát néhány finom péksütemény. Az édesipari cikkek árszínvonala alacsonyabb a korábbinál. Minthogy azonban zömben a szabad és a „tól-ig” típusú áron adhatók, mozgás lehetséges. Megemlíthetem például, hogy a fél kilogrammos csomagolású kakaó 24 forinttal olcsóbb, a narancsé, citromé és mazsoláé pedig nem változott. — A háztartási cikkekről is szeretnénk, ha tájékoztatást adna. Pia: NAGYMAMI Eltűnt egy íróasztal Útkeresők Madarason Központi ár- és belvízvédelmi szervezet alakult Az Országos Vízügyi Fő- igazgatóság vezetőjének utasítására január 1-én a korábbi árvízvédelmi készenléti szervezet továbbfejlesztésével megalakult az OVF központi ár- és belvízvédelmi szervezete. Ezzel az intézkedéssel a különböző vízveszélyek elhárítására mindig készen álló és rendkívül gyorsan bevethető erős operatív szervezetet hoztak létre, amelyhez hasonló erejű vízügyi központ eddig nem volt Európa egyetlen országában sem. Az új feladatoknak megfelelően. kiegészítették és tovább korszerűsítik, fejlesztik a védelmi szervezet felszerelését Az operatív védelmi központ rendelkezik a magyar vízügyi szolgálat 14 korszerű jégtörőhajójával, felderítő repülőgépeivel, a vízügyi URH-állomásokkal és más hírközlő berendezésekkel, az új könnyűbúvár csoporttal és jégrobbantó egységeivel. — Maximált áron kerülnek forgalomba a“ mosó-, mosogató-, bőrápoló-, borotválkozó-, fogtisztító-, baba-ápolószerek és a cipő-, padló- és bútortisztítók. A háztartási cikkek árszínvonala a réginél alacsonyabb. De akad jónéhány áru ebben a csoportban, amely szabadáron értékesíthető. — Mit jelent a maximált ár? — Azt, hogy az adott cikk a megállapítottnál drágábban nem, de olcsóbban adható. — Nagyjából áttekintettük árucsoportonként a vállalat forgalmát. Végül: hogyan próbálják a most kialakult árszínvonalat a kereskedelem sajátos eszközeivel stabilizálni? — Bármilyen cikket is nénié meg üzleteinkben, megállapíthatná, hogy mindegyiket az úgynevezett induló áron értékesítjük. Kereskedelmi munkánk fő követelményének tartjuk a fogyasztók igényeinek kielégítését, és egyben érdekeik védelmét. Piackutatásunk lényegében a fogyasztók érdekeit kívánja szolgálni, hiszen a jövőben onnan vásárolunk, ahol a legolcsóbb árat ajánlják. — f — P Adalékok a családi költségvetéshez Olcsóbbak a háztartási cikkek — Nem változott a szeszes italok ára — A fogyasztó érdekét védik a piackutatással Bővítik kunszentmártoni téglagyárat (Foto: Nagy Zsolt!