Szolnok Megyei Néplap, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-12 / 9. szám
VJL4G PRO! FTÄR’AI. EGYESI»! MTTEK! SZOLNOK MEGYEI IA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG is * mpavci tam Arg i a pia ■aB5pgg»|wB XIX. évfolyam, 9. szám. Ara t 70 fillér 1968. január 12., péntek. Jelentkezés építőtáborokba Színvonalas Verseghy napok Barátság próba Mozgalmas második félév az iskolai KISZ szervezetekben E hét elején adták át a KISZ Központi Bizottságának oklevelét megyénk nagyon sok iskolai KISZ alapszervezetének az „ötven év próbája” sikeres letételéért. E próba során a fiatalok emléktúrákat rendeztek, az ifjúsági mozgalom történetét megörökítő albumokat készítettek, emlékmeneteken, veteránokkal való találkozásokon vettek ’ részt és sok egyéb módon gazdagították a programot. A KISZ Központi Bizottsága okleveleinek átadása azonban korántsem jelenti azt, hogy most már egyhangúbbá válnak a napok az iskolai KISZ szervezetekben. Sőt! Talán kissé túl gazdag a második félév programja. Egyik kiemelkedő eseménye a VlT tiszteletére kiírt „Barátság KISZ Próba”. Nem egyének, hanem az alapszervezetek vetélkedője ez. Lebonyolítása során a fiatalok megismerkednek Bulgáriával, a IX. VIT országával, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség tevékenységével, karneválokon, tábortüzeken, akadályversenyeken vesznek részt, kiállításokat rendeznek, ajándékokat készítenek a VIT-re, politikai vitaköröket szerveznek, megrendezik a kolonializmus és a neokoloniaiiz- mus ellen küzdő ifjúság napját. Erre a próbára januárban nevezhetnek be az alapszervezetek. Január különben bővelkedik egyéb eseményekben is. Ebben a hónapban rendezik meg a középiskolákban földrajzból, történelemből és fizikából a „Ki miben tudós?” versenyeket. A megyei döntő február 11-én lesz Szolnokon a Tisza-parti gimnáziumban. Három építőtábor lesz Ebben a hónapban kezdődik az előjelentkezés a nyári építőtáborokba. Az idén három helyre küldi megyénk fiait és lányait. Lakitelekre nyolcszáz lányt, Kiskőrösre négyszáz fiút, a balatonaligai táborba pedig 30 lányt küldenek. Tekintve azonban, hogy tavaly is többen jelentkeztek a vártnál (nem véletlenül nyerte megyénk az országos mozgósítási és munka versenyt) elképzelhető, hogy az említettnél nagyobb számban utaznak fiataljaink a nyári építőtáborokba. Diákparlament Az iskolai KISZ szervezetekben januárban megkezdődik a felkészülés a diákparlamentekre. Ezeket a „diákok a korszerű műveltség és szakma megszerzéséért” — gondolat jegyében bonyolítják le, mégpedig három fordulóban. Az intézetekben február 10-ig. a megyeit márciusban, az országos diákparlament megrendezésére pedig április elején kerül sor. Ezeken a rendezvényeken a fiatalok interpellálhatnak a meghívott pártós állami vezetőkhöz, véleményüket, kérelmüket a KISZ szervezetek eljuttatják a legmagasabb fórumokig. Szakmai versenyek A szakmunkástanuló intézetekben februárban és márciusban rendezik a szakma kiváló tanulója versenyek döntőit a harmadévesek részére. Az országos verseny egyik részét — még nem döntöttek milyen szakmákból — az eddigi hagyományokhoz híven ismét Szolnokon rendezik. Abban az időben kerül sor a szakma kiváló tanulója verseny megyei döntőjére is. Ezen nemcsak harmadévesek, hanem bármely évfolyam hallgatói résztvehetnek. Január 20-án zárul a nevezés a Verseghy napokra. Az április 5—6—7-én lebonyolításra kerülő rendezvénysorozaton vers és prózamondásban, éneklésben, szólóhangszeren, kamaraegyüttesben, zenekarban, énekkarban, népi- és társastáncban, VIT vetélkedőn, különféle pályázatokban mérik össze tudásukat a fiatalok. A Verseghy napokat követően három országos versenyre is érkezett meghívó megyénk diákjai számára. A Somogy megyei KISZ bizottság az ottani művelődésügyi osztállyal együtt József Attila emlékére országos szavalóversenyt rendez. Győrben a Kazinczy Gimnáizumban a szép magyar beszéd versenyét, Kecskeméten pedig a hivatalos országos szavaió- versenyt rendesük majd meg. Ha mindehhez hozzászámítjuk a KISZ szervezetek politikai oktatását, a szervezeti élettel együtt járó egyéb rendezvényeket, a sportversenyeket, KRESZ vetélkedőket, akkor egyhangú programról nem beszélhetünk. Mindehhez hozzátartozik, hogy a tantestületek eddig fs nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak a KISZ alapszervezeteknek. Nélkülük a további munka sem lenne teljes értékű. Az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának ülése Tegnap ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága. Az ülésen részt- vett Háry Béla, a párt Központi Bizottsága párt és tömegszervezeti osztályának helyettes vezetője. Az ülés napirendjén szerepeltek: 1. Jelentés a párttagsági könyvek cseréjéről, e munka tapasztalatairól. — Előadója Vad András, a megyei pártbizottság osztályvezetője volt. 2. A Szolnok mérvéi pártb’zottság 1968. évre szóló munkaprogramja. — Előterjesztette Csáki István, a párt Központi Bizottságának tagja, a párt- bizottság első titkára. A megyei , pártbizottság a napirendi pontokat vita után elfogadta. Elkészült Kenderes idei fejlesztési terve A kenderesi községi tanácsnál is elkészült már a terv: mivel gazdagodik az idén a község. Az új esztendőben több mint egymillió forintot fordítanak különböző létesítmények megvalósítására, felújítására. Ebből a több mint egymillió forintból 302 ezer a társadalmi munka értéke, s ugyancsak a lakosság fizet be önkéntes hozzájárulásként több mint 300 ezer forintot. A megyei tanács is ad hozzájárulást, több mint 150 ezer forintot ebben az évben. Mire költik a több mint egymilliót? Mindenekelőtt felújítják az utakat, a Járdákat, s erre 245 ezer forintot fordítanak. Jelentős összeget költenek parkok, gyermekjátszóterek felújítására, létesítésére is. Tovább bővítik a községben a vízhálózatot, s gondot fordítanak a belsőség) víz- elvezetésre is. Különböző kommunális feladatok megoldására 300 ezer forintnál nagyobb összeget költenek. A községfejlesztési feladatok megvalósítása során arra is gondoltak, hogy társadalmi ösztöndíjassal kössenek szerződést a község jobb szakemberellátása érdekében. Zárszámadás Jászárokszállásou Hatezer forinttal növekedett a tagok évi jövedelme Megrendítő kép elevenedett fel bennem Jászárok- szállásra menet. TavalyHazai és külföldi hídtervek az UVATERY rajzasztalain Az Űt- és Vasúttervező Vállalat hídtervező mérnökei számos hazai és külföldi híd tervein dolgoznak. Legnagyobb hazai feladatuk az algyői 500 méteres acélhíd tervezése. Ehhez sikerült olyan műszaki megoldást kidolgozniok, amelytől 3—4 millió forintos költségcsökkentés remélhető. Szolnokra egy 100 méteres felüljárót, a balatoni autópálya polgárdi és Siófok közti szakaszára pedig körülbelül 30 kishidat terveznek. Irakban már építik a Diyala hidat: itt a tervezőkre az Uvaterv szakembereire már csak a művezetés feladata hárul. — Ugyancsak épül az Egyesült Arab Köztársaságban a kairói Fontana híd, viszont még tervezés alatt áll szintén Kairó számára egy 300 méter hosszú és 30 méter széles, nagyjából az Er- zsébet-hídhoz hasonló függőhíd, amely a Nílus főága felett ível majd át. Most először küldtek ki ajánlati tervet Algériába, ahol egy 100 méteres híd tervezésére szeretnének megbízást kapni. Valószínűleg sikerrel járnak jelenlegi tárgyalásaik Pakisztánban is. Új önkiszolgáló bolt Karcagon. Január 6-ón a Vasút út és a Vörőshadsereg út sarkán új fmsz önkiszolgáló élelmiszer boltot adtak át. A régi kis helyiség helyett egy minden igényi kielégítő, tágas űj bolt kezdte meg működését előtt hirtelen rázúdult a falura, pontosabban a Táncsics Tsz birtokára a különben jelentéktelen Szarvágy patak. Órák alatt milliós értékek pusztultak el. Ahogy Nagypál Béla főagronómussal iártuk akkor a megsemmisült vetéseket. azt mondtam magamban: esztendők kellenek, mire ezt a Táncsics Tsz kiheveri. A tavalyi zárszámadás gyengén is sikerült. De az 'idei? Azt hiszem, a nagy meglepetések közé tartozik. ami Jászárokszállásor. történt. Már az is szokatlan, hogy a hagyományos nagyokat megelőzve az idén ez a szövetkezet tartotta Szolnok megyében az első zárszámadást. És a nagyok színvonalán tartotta meg. Tavalyról az idénre hatezer forinttal nőtt ebben a gazdaságban a szövetkezeti tagok évi átlagjövedelme. Most 19 szer forint az átlagos évi jövedelem, ebben az elemi csapást szenvedett gazdaságban úgy hoSv kétszáz tagjuknak húszezer forinton felüli. A munkaegység értéke pedig 55 forint. 45 forintot terveztek ? még rátettek tíz forintot Megerőltetés nélkül. Anv- nvira. hogy az idei év megalapozására két és fél millió forintot tartalékoltak is. A közgyűlésen érthetően nagy volt az öröm. Az ide! tél eddigi leghidegebb nap- ián. szerdán tartották a fűtetlen községi művelődési házban, ahonnan a> ünnenségre Igyekvő négyszázötven ember nagvrésze kiszorult. Garics Ferenc elnök beszámolója — amelyet az igazgatóság ha* tagia készített — szépen számot adott arról, miből jutott ilven tisztességesen A 6800 holdas közös gaz daság 19 éves fennállásra tekint vissza. Azt mondta az elnök; ebben a tsz-ber már minden benne van csak ki kell hozni belőle most már csak termein5 kell. A szövetkezet ebber az évben 5 millió forinttá’ több értéket állított elő. a tavalyinál. Többletbevé- telük egymillió egyszázezer forint. A közös vagyont majdnem négymillió forinttal emelték, s az ösz- szeg 75 százaléka tiszta vagyon. Az esztendő eredményeinek alapjai elsősorban a növénytermesztés és a kisegítő üzemágak voltak. A jövő útját a Táncsics Tsz abban látja: emelni a búza termésátlagot, létszámban és minőségben fejleszteni a szarvasmarha és a sertéstenyészetet. Az elnök beszámolt arról. milyen gyorsuló ütemben halad az üzem gépesítése. Három évvel ezelőtt még tíz erő- és tizennégy munkagépjük volt a mostani harminckilenc erő- és háromszázhatvanhat munkagép ellenében. Gépparkjuk több mint 12 millió forintot ér. A gépesítéssel nagyban nőtt a termelékenység, de megjelent az úi gond. kevés a munkaalkalom. A szövetkezet vezetői ezért is többek között a málnatelep bővítésén fáradoznak, s azon gondolkodnak, hogy a termést helyileg dolgozzák fel. Főleg a nőknek jelentene ez sokat. Jellemző hogy a közgyűlésen feláll! Faragó Alaiosné, s azt javasolta, elsősorban az idősebb, a nvugdíi előtt álló asszonyoknak adjanak munkát. Garics Ferenc elnök zárszavában kitért erre. Az’ mondta: a zárszámadás nem decemberben készül r szövetkezetben. hanerr egész évben. Nos. a iöv* évi zárás előkészületei if lók. A nagv biztonsági tartalékon kívül minden talpalatnyi földlüket felszántották. mindent időben elvetettek, s egv harminc ki- lométeres bel vízlevezető csatornahálózat felével is készen vannak. A szán-5 'V kettős- iél termelni, s az* megvédeni hogy a követ kező zárszámadások Is ilv°n jók legyenek B. U