Szolnok Megyei Néplap, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-11 / 8. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. január 11. Örömök, gondok a kosarasoknál 4 Képlap TOTÓ-tippje Alapjában véve nem pa­naszkodhatunk. Megyénk kosárlabda sportja szép eredménnyel zárta az évet. A Szolnoki Vörös Meteor NB II-es női csapata kis híján felsőbb osztályba lé­pett: a második osztály ka­puját évek óta ostromló Törökszentmiklósi Fáklya lányai jövőre végre az NB II-ben szerepelhetnek; si­kerrel vette az osztályozót a Karcagi Fáklya férfi együttese is. Örvendetes tények A beszédes adatok mel­lett azonban sok olyan ténnyel is számolnunk kell, amelyek félbemaradt ötle­tek. meg nem valósulha­tott tervek jelei. Nehéz Szolnok megye kosárlabda sportját hathatósan fej­leszteni. Nem mintha nem lennének jó képességű, szorgalmas együttesek, te­hetséges fiatalok a megyé­ben, nem mintha kevéssé lennének aktívak a veze­tők. Az idén például először képviselték megyénket ser­dülő fiúk a tatai edzőtá­borban. A három kun­szentmártoni kosárlabdázó közül Tóth Gyula harminc játékost megelőzve kiérde­melte a tábor legjobbja cí­met. A Törökszentmiklósi Fáklya szinte gimnazista csapattal került föl az NB II-be. A tiszafüredi fiata­lok 200 kilométereket utaz­gatnak vasárnaponként, hogy részt vehessenek a megyei bajnokságban. A Szolnoki Vörös Meteor 17 éves lánvokkal frissítette fel csapatát, akik kellő ru­tin nélkül is rangos ellen­feleket fektettek kétváll- ra — és sorolhatnánk to­vább a példákat. Sajátos negatívumok Megyénk kosárlabda sportjának van azonban egy sajátos vonása. Az örö­mök évek óta olyan tér mészetűek. hogy önkénte­lenül is gondokra hívják fel a figyelmet. Hiszen nem lehet elfelejteni: a kun­szentmártoniak együttese az Országos Ifjúsági Kupa budapesti selejtezőiben utolsó lett, súlyos veresé­gekkel: a törökszentmikló­si lánvtok évek óta veresé­gekkel zárják a megyei bajnokságot. Legutóbb is gyengén szerepeltek a me­gyei középiskolai bajnok­ságban: a tiszafürediek tornaterme hepehupás, szu­roktalajú, a kályha közvet­lenül a palánk alatt van. alig lehet tőle felugrani, s a világítás is elégtelen: a Szolnoki Vörös Meteor szá­mára nem lehet csábító az NB I. mert eleve képtele- ntek munkahelyi korláto­zások miatt az edzésszá­mot növelni, új játékosok­kal erősíteni, mert hát­rányban vannak a nagy­pénzű NB I-es egyesületek­kel szemben. I olyan testnevelőket, akik 500 fős iskolával a hátuk mögött visszalépnek a me­gyei bajnokságtól, mond­ván, hogy nincs utánpótlás. Kibúvók ezek. Az igazság, hogy elkedvetlenednek. — Látva próbálkozásaik ered­ménytelenségét visszalép­nek. Az új évben mindig új tervekkel, felfrissült ener­giával szokás munkához látni. Az 1968-as esztendő­ben sem lesz másként, és a sportot szeretők össze­fogásán múlik, hogy jövő ilyenkor már más cím alatt írhassunk megyénk kosár­labda sportjáról. Valahogy így: Örömök a palánk, kö­rül. D. Z. Olasz bajnokság A-oszlály 1. Atalanta—Sampd. 1 2. Brescia—Napoli x 2 3. Fiorent.—Lanerossi 1 4. Inter—Cagliari 1 5. Mantova—Bologna x 1 6. Roma—Torino 1 7. Varese—Milan x 2 Olasz bajnokság B-osztály 8. Bari—Lazio 1 x 9. Genoa—Verona x 10. Novara—Pisa x 2 11. Messina—AS Reggi. x 12. Modena—Lecco 1 13. Livomo—Foggia x 1 +1 14. Venezia—Perugia 1 Pótmérkőzések 15. Padova—AC Reggi. 1 16. Juventus—Spal 1 Tiszaföldvári cél: vissza az NB III-ba! JMi lesz Seres és Uoreáth sorsa? Lecsillapodtak az izgal­mak, amelyet a labdarúgó csapat NB III-ból való ki­esése okozott, felengedett a nyomott hangulat Tisza- földváron és most már előre néznek. Nem titkol­ják, hogy szeretnének visz- szakerülni a nagasabb osz­tályba, aminek biztosítva látják az előfeltételeit. Visszatért több olyan já­tékos, aki korábban kü­lönböző okok miatt leállt. Közöttük van a középhát­véd Kovács Károly, i aki tavaly sérülés miatt jiem játszott, a visszavonulás gondolatával foglalkozó Pálinkás András belső csa- : tár, a családi okok- miatt egy évet kihagyó Kiss Gá­bor, az edzővel való súr­lódás miatt leállt Kávás! Béla és a leszerelt Pádár Kálmán. Velük sokat erő­södött az együttes. Korszerűsítették az öltö­zőket és a kultúrottl iont. Mindkét helyre bevezették a radiátoros fűtést, bizto­sítva van a melegvíz is, kulturáltabb körülmények között készülhetnek a játé­kosok a mérkőzésekre. Az egyesület elnöksége ás a szakosztályvezetés Igyek­szik minden lehető támo­gatást megadni a csapat­nak, de azt tartják, hogy ehhez szükséges a tavaly elmaradt, szurkolótábor tá­mogatása is. Ha újra egy­másra talál csapat és kö­zönsége, biztos lesz a siker. Az elnökség fontos fel­adatának tartja az éveken J át elhanyagolt ifjúsági j együttes talpraállítását. — Ügy vélik, hogy a meglé­vő játékosállomány, az edző személye és a két­éves NB III-as tapasztalat garancia arra, hogy az el­ső helyen végezzenek. Az együttes január 9-én Fa­zekas László edző vezeté­sével megkezdte a felké­szülést. Csak az okoz elkesere­dést Tiszaföldváron, hogy Serest és Horváthot Mart­fű nem adja ki. A két jár tékos a községben lakikés dolgozik, ott is kíván spor­tolni. A Tsz SK kiadta Lengyel József kapust a cipőgyáriaknak, s úgy ér­zik, hogy ezt-az MSE vi­szonozhatná, ami a két egyesület közötti jó kap­csolat fenntartása miatt is fontos lenne. Különben is mindkét játékos a község­ből került Martfűre. — Pi — Még lehet jelentkezni Az MTS Szolnok városi tanácsa játékvezetői és ver­senybírói tanfolyamot szer­vez labdarúgásban, kézi­labdában, röplabdában és asztaliteniszben, gyakorló oktatói tanfolyamot labda­rúgásban, ezenkívül alap­fokú sportvezető képző tanfolyam is lesz. Jelentkezni lehet Szolno­kon a sportegyesületeknél, valamint az MTS Szolnok városi tanácsánál. Mátyás király u. 31. Jelentkezési határidő: január 15. Pályázati felhívás! PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK raktárvezetői munkakör betöltésére Feltételek: vas- és műszaki szakmunkás bizonyít­vány és boltvezetői tanfolyam, vagy közgazdasági technikum] érettségi és 5 év szakmai gyakorlat. Díjazás 48'1967. PKM. sz. utasítás szerint. Elér­hető jövedelem 2400—2800.— Ft. A pályázat be­küldési határideje: 1968. január 18. Vas- és Műszaki Nagy kér Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg u. 4. A Szolnok megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vál­lalat Szolnok. Vöröshadsereg ti. 33: felvételre ke­res egy KÖZGAZDÁSZT, egy építésztechnikust és »—» gyakorlattal rendelkező érettségizett gyore- és gépírót. Jelentkezni lehet a személyzeti osztályon 7—12 óráig A Szolnoki Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat — gyakorlattal rendelkező szóm'aellenőr csoportvezetői és szerszámszerkesztőt keres felvételre. Jelent­kezni lehet 7—12 óra között a személyzeti osztá­lyon. APRÓHIRDETÉSEK állás A SZOLNOKI 1. SZ. postahivatal hírlap- kézbesítőket vesz tel. Jelentkezni lehet a hivatal főnöki iro­dájában. , ELHELYEZKEDNE 18 éves lány gyári munkára. Munkás- szállás előnyben. — Megkeresést „Fizi­kai” jeligére a me­zőtúri hirdetőbe. BEDOLGOZÓ varró­nőket és norvégmin­tás kesztyűkötöket felveszünk Háziipari Termelőszövetkezet Szolnok. Magyar n. 14. szám. A SZOLNOKI Jár­műjavító Üzemi V. gyakorlattal rendel­kező építészmérnö­köt, építésztechni­kust keres felvétel­re. Jelentkezés az üzem személyzeti osztályán személye­sen vagy levélben. 1868. janáur 20-ig. — Műszaki átvételi gya­korlattal rendelke­zők előnyben. Az ÜJVAROSI Álta­lános Iskola azonna­li belépéssel fűtőt keres. Fizetés: 1400.— alap+pótlék. ADAS-VÉTEL GÁZTŰZHELY S lán- gú, palackkal együtt eladó. Szolnok, Zrí­nyi u. IS. 96 basszusos harmo­nika eladó. Szolnok, Verseghy út 7. 5/b. 8 ajtó. Másféléves kb. 240 kg-os berksiri hízó eladó. Gyuri Lajos Besenyszög-Palotás. Érdeklődni földmű­vesszövetkezeti bolt­ban. FÜRDŐSZOBAI olaj­kályha eladó. Szol­nok, Szántó utca A ép. 2 1-ház 2. 14 HÖNAPOS 180—2C0 kg-os hízók eladók. Szolnok, Április 4. út IV. ép. AZONNAL beköltöz­hető családi ház el­adó belterületen. — Szolnok, Rózsa Fe­renc u. 24. BEKÖS.’IÜZ.IETO — szoba-konyha — 1200 négyszögöl szőlő gyü­mölcsös — Szolnok- Alcsi zártkertben fe­lerészben Is eladó. Ecseki Ferenc Alcsl 6/6. EGYSZOBA — össz­komfortos házrész beköltözhetően eladó. Szolnok, Jókai út 13. Érdeklődni: du. 16 h után. »10 négyszögöl telek belterületen *0 090.— Ft-ért eladó fizetési kedvezménnyel Is. — Szolnok, Lenin Tsz. Ugar 3. szám. Virág György. SZOLNOK. Balasay B. u. 11. sz. alatt kétszobás családi ház beköltözhetően el­adó. — Érdeklődni: Szolnok, Batthyány u. 29. S00-as Wartburg rá­dióval eladó. RédeL Mezőtúr, Csokonai út 29. INGATLAN GÉPJÁRMŰ A SZOLNOKI ÉPÍTŐIPARI és JAVtTÖ VÁL­LALAT azonnali belépéssel felvesz bádogos szakmunkásokat Szolnoki munkahelyeire. Jelentkezni lehet: Szol­nok, 1. sz. Irodaház. A Jászberényi Gépjaví­tó Állomás felvesz vasszerkezeti és karosz- széria lakatosokot, mezőgazdasági és autó­szerelőket, valamint ív és láng hegesztőket. — Fizetés megegyezés sze­rint, Jelentkezés írás­ban vagy személyesen. Tiszamenti Vegyimű­vek csökkentett mun­kaidőben foglalkoztatott lakatos szakmunkásokat és segédmunkásokat vesz fel. MINDENNEMŰ KÁR­PITOS MUNKÁT rö­vid határidőre vállal az f Általános Műszerész KTSz kárpitos részlege Jászberény Lenin út 48. Űj mun­kát, javításokat, kárpi­tozott bútorok garan­ciális javítását te vál­laljuk. A 7-es sz. Autóközlekedési Vállalat váltó szol­gálatra kalauzokat vesz fel 18—35 éves korig. Követelmény 8 általá- nor iskola. Jelentkezni lehet Szolnok, MAVAUT ÁLLOMÁS. KÉT ÜJ szovjet gyártmányú Kézi szorzógép eladó Vörös Csepel Tsz Szajol A Megyei Tüdőbeteggyógyintézet Szolnok, Vörös- csillag u. 4. alkalmazna azonnali belépéssel egy kocsikísérőt, egy éjjeliőrt, egy portást. Jelent­kezni lehet személyesen az intézet vezetőjénél — naponta 8—9 óra között V Mini kosárlabda, közöny, anyagiak A felsorolt tények olyan hiányosságokat jelentenek, amelyek ellen hosszú Ide­je küzdenek megyénkben — eredménytelenül. Pedig nem is megoldhatatlan okokon múlik kosárlabda sportunk előrelépése. Az országban mindenfe­lé bevezetik a mini kosár­labdát. A tatai edzőtábor legjobbjairól kiderült, hogy „minivel” kezdték. Az Or­szágos Ifjúsági Kupán számtalan olyan fiatal sze­repelt, aki 10 éve® korá­tól egyesületben játszik. Ezzel szemben a megyében a mini kosárlabdának még csak a gondolatát sem tud­juk felvetni általános isko­lai testnevelőink előtt, mert a Sport. Hangszer és Játékáru Nagykereske delmd Vállalat több­szörös sürgetésre sem haj­landó a felszerelések árait közölni, persze, ha gyorsabbak lennének, ak­kor sem lenne könnyű a helyzet, hiszen számtalan községben, városban nincs megfelelő tornaterem. Nem ritka a falu. a város, ahol a kultúrházban, a tante­remben tornáznak a gye­rekek. S ha már itt tar­tunk, középiskoláink te­remellátottsága is nagyon gyenge. Jellemző, hogy , megfelelő méretű terem mindössze kettő van me- - gyénkben. í Tornatermek építése igaz, ? nem megy máról holnapra, i de kisebb gondokon sem i tudjuk magunkat túltenni. Egy-egy ember kényei ínes­sége, vagy bürokratikus ki­kötések miatt marad el gv- ■ ről évre a karcagi, a kis­r újszállási, a szolnoki gim­■. náziumok bitumenes pá­lyáinak építése vagy felújí- ' tása. Más helyen, mint pél­dául Kunszentmártonban az idén is harmadik helyen végzett, nagyon jóképessé- 5 gű, számos NB-s játékost I nevelő gimnazista fiúcsapat azért nem tud az osztályo- t zóig eljutni, mert nincs a s községben olyan sportkör, amely otthont adna nek:k. NB-s csapatokat megjárt játékosok várják Kunszent- j mártonban, hogy bekapcso­* lódhassanak a munkába. Cél lehet az NB II-be ju- , tás. de a községben csak a , labdarúgást szorgalmazzák. 3 Évek óta próbálnak egy i megyei középcsapatot NB l III-as szintre emelni, anya­gi áldozattal is, a fiatal kosárlabda csapat, hiába küzd. dolgozik eredménye­sen évek óta. i Sorolhatnánk tovább a r példákat — Említhetnék

Next

/
Oldalképek
Tartalom