Szolnok Megyei Néplap, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-07 / 5. szám

Házibuli Divat­bemutatón — Most pedig nézzék meg tavaszi kalap­újdonságunkat Naiv orvos Mikor a karácsonyi csö­mörből alapos népnevelő munkával, valamint szóda­bikarbónával kiápoltuk ma­gunkat, röpgyűlésre jöttünk össze — mi, új, emeleti szomszédok. És így szól­tunk. — Régen csak grófok, ki­rályok osztályrésze volt a házibuli. Ma már ez is a dolgozóké. Tegyük hát ösz- sze, amink van elvtársnők, elvtársak, és háztáji buli keretében üljük meg a szil­vesztert. A mikro-értekezletet nagy egyetértés, majd tett követte. Mindenki kiszá­molta, hány rokont, havert hív meg és ennek megfele­lően vásárolt bort, égetett szeszt, továbbá pezsgőt. A szendvicsek kiteltek a ka­rácsonyi maradékból. Per­sze azért történt egy kis felújítás kaviárral, sajttal, meg savanyúfélékkel. Ebből is látható tehát, hogy nem államköltségre, hanem saját bukszára ment a szervezés. Ennélfogva azt sem kellett írásba foglalni, hogy márpedig sztriptíz nem lesz. Erre nem is gon­dolt egyikünk sem. Házas embereknek megvan erről az egyéni felfogásuk és ta­pasztalatuk. Az év utolsó délutánján ép­pen vidéki útról tértünk haza Vaskuti szomszéddal, a ta­nárral. Lóhalálban rohan­tunk lakunkba, s tíz perc múlva a kuka-kasztroj mel­lett találkoztunk. Azt mondta. — Nem tudod, hogy is lesz hát a buli? — Hát nem emlékszel? Közösen. — Jó, jó, de a részletek­re lennék kíváncsi... A fe­leségem a fodrásznál ül, ki tudja, mióta. Csak egy cé­dulát hagyott: „Fűts! Ta­karíts! Nyisd fel a szardí­niákat! (Baltát Magvarék- tól kérj hozzá!) — Máshoz hozzá ne nyúlj!” — Én se vagyok jobban tájékozva. Rám is csak a hamuzást bízta az asszony, meg a kávédarálást. Nagy nehezen megengedte, hogy a zsúrkenyér szeleteket ki­faragjam. A vajazást azon­ban szigorúan megtiltotta, mikor a vajat már másod­szor ejtettem a padlóra. Mikor így kipanaszknd- tuk magunkat, visszatér­tünk a munka dar-táríába. A búcsúzásnál még beles­tünk Szappanoséi ablakán: Vaion ők hol tartanak a buli-rendezéssel? Hát Szap­panos szomszéd éppen a kisfiát pelenkázta. Aztán már csak ünnep­lőben találkoztunk. Haláli jót elmélkedtünk mi fér­fiak azon, hogy mit össze nem kézimunkáztak azasz- szonyok csabaiból, halból, vajból, uborkából, paradi­csomból, felvágottból, sült­ből, mustárból, tojásból, sajtból s egyéb cicomából. Mindegyik úgy készült, mintha kiéhezett vendé­gekre számított volna. — Rossz volt látni ezt a kaja­vetélkedőt. Persze azért minden falatot úgy dicsér­tünk, mintha sose ettünk volna olyan finomat. így volt ez a boroknál is. Ma­gasztaltuk egymási ízlelőké­pességót, több szólamban cuppogtunk: „Isteni ez a tiszakürti, helvéciai, szelei, egri. balatonmelléki!” Ekkortájt már az asszo­nyok is napirendre tűzték a zsabók, krinolinok, bole- rók, loknik, szőrmék, nyak­láncok, függők, harisnyák önkritikus értékelését. Mi férfiak fölényes nyugalom­mal tűrtük, hadd szédítsék egymást. Ittunk. A pohár üvegén keresztül nem lát­szott annyira, hogy mi egé­szen mást tartunk szemre- valónak az asszonytársa­kon. Mikor a kis Kabos ízes angol nyelvjárásában, vil­lámló arcjátékában gyö­nyörködtünk a TV jóvoltá­ból. majd Gobbi Hilda ma- skek-filozóf iáján mereng­tünk — már erősen viszke­tett a talpunk. Működésbe léptek a zeneforrások, s olyan kedvünk kerekedett, hogy még a hallgató nó­tákra is twistet táncoltunk. A vendégek zsebéből elő­került a konfetti, szerpen­tin, zsirárdi, cilinder, he­gyes bohóckalap, így azon­túl virtigli szilveszteri toa­lettben roptuk az esztendő utolsó perceit. Ezek termé­szetesen átnyúltak az új­évre, de akkor már „Ki mit tud?” mutatványokba csapott át a buli. Bukta kartárs mindössze egvszer indult neki és kitalált az ajtón. Bennem úev fellán­golt az ifjonti HÉV, hogy ötven kilómban rejlő ener­giámmal a csacsacsa izrató ritmusára próbáltam vállra emelni nejem nyolcvan ki­logrammos tömegét. Hajnalban kitűnő bable­vest ettünk. esett leg­jobban az ünnepi kosztból... Meg az, hogy az asszonyok másnapi mérlegelése sze­rint én viselkedtem a leg- illedelmesebben. De ez már — sajnos! I. — Nagyon kérem, dok­tor úr, jöjjön ki hozzánk mielőbb, mert vakbélgyul­ladása van a feleségem­nek! — mondja izgatottan c telefonba Mr. Schmidl. — Ostobaságot beszél, Síp! — kiáltja dühösen az orvos, akit éjszakai álmá­ból vertek fel, — hiszen tavaly én távolítottam el neje vakbelét. Ki hallott még olyat, hogy valakin kétszer hajtsanak végre vakbélműtétet! ( — De arról talán hal­lott, hogy valaki kétszer nősült. — Ha otthon felejtette az iratait, sajnos nem ad­hatok szobát! Honnét tudjam, hátha csak randevúz­ni akarnak Mit hoz önnek az új esztendő? Újév táján, régi szép népi szokások szerint, min­denki vár valamit, többet, szebbet, jobbat, mint az elmúlt évben kapott, reménykedik valamiben, siker­ben, boldogságban, nyugalomban. Hát reménykedni azt lehet, de hogy lesz-e vala­mi a dologból, az majd az alábbi tesztből tűnik ki. Tudniillik, hogy ön megérdemli-e és megkapja-e azt, amit vár. 1. Elhatározta-e, hogy most aztán tényleg megjavul? Igen, ezúttal keményen: 0 Javuljanak meg a többiek!: 20 2. Vár-e fizetésemelést? Hát ideje lenne már... Újévre küldtem a főnökömnek egy malacot: 3. Hisz a csodákban? Ugyan, kérem!: Az isten és a felettesek mindenhatók: 4. Szereti-e embertársait? Családját, munkatár­sait, szomszédait? Igen: Azt, aki megérdemli: Nemigen, de ha kell, jól meg tudom játszani a szeretetet: B. Ki az, akit legjobban tisztel és becsül? Élettársa: Munkatársa: Vállalati pénztárosa: Befolyásos pártfogója: 6. Milyen ember ön? Komoly, megbízható, igazságszerető: Vicces, társaságkedvelő, alkalmazkodó: 7. Van-e erős akarata, tehetsége, szorgalma? Igen: Ilyesmi nincs, de vannak jó összeköttetéseim: 0 20 0 20 0 10 •- 20 0^ 5 15 20 0* 20 0 . 20 100—180 pont. Nyugodt lehet, önnek előbb-utóbb minden vágyát teljesíti a sors. 50—100 pont. ön nem reménykedik hiába, de ne feledje tovább gyarapítani érdemeit, nehogy neglepe- tések érjék. 0—50 pont. ön nem kap semmit az új évben, mert aki ilyen, az nem is érdemli meg, hogy kapjon valamit! (Kiss) Tovább szélesítik ebben az évben a bedolgozórendszert Kiiac — Na mesélj, milyen volt? Mechanizmus morzsák A buszmegállónál, a szolnoki fodrász ktsz kira­katában néhány napja lát­ványos képek hívják fel magukra a figyelmet: rész­letek a Szigligeti Színház Aladdin és a csodalámpa című mesejátékának jele­neteiből. Ahhoz képest, hogy me­sejáték, meglehetősen gyér irántuk a gyerekek érdek­lődése s űgyúszólván csak a nagyobbacskákra — a tizennyolc év körüliekre korlátozódik, s közülük is főleg a fiúkra. Ám nem így viseltet a képek iránt a felnőtt kor­osztály. A buszra várako­zás jó ürügy s percekig el­bámulják a közel-keleti bajadérok hiányos öltözé­kében kacéran lencsébete- kintő színésznőt. A jelmeztervező ötlete, a jeleneteket beállító ren- dezőjé, vagy a legapróbb részleteket is rafináltan ki­emelő fotosé? Ki tudja? Így mindenesetre biztosí­tott a telt ház és az apu­kák népes részvétele is az előadáson. 0 Ellentétben a népi hit­tel szilveszter és új év tá­jékán nem szeretek ké­ményseprővel találkozni. Persze nem azért, mintha nem bíznék abban, hogy szerencsét hoz. Miért ne hozhatna? Sőt naptárt is hoz, ami viszont bizonyos okok miatt nem nevezhető szerencsének egy hármas és egy kettes ünnep után és néhány nappal fizetés előtt. Ilyen értelemben ebben az évben némi szerencsém volt, mindig sikerült el­mennem hazulról, mielőtt még a kéményseprő csen­getett volna. Tegnap azután mégis meglátom a konyhában ki- rajzszegezve a naptárt, — mely markáns arcú ké­ményseprőt ábrázol a szo­kásos kellékekkel s fel­irattal: Boldog új évet kí­vánnak a Szolnok megyei Kéményseprő Vállalat dol­gozói. — Hát ez hogy került ide — kérdezem a fiam, aki feltehetően lebonyolí­totta a nehéz ügyletet. — A kéményseprő bácsi hozta. — Na és? — És boldog új évet Is kívánt. — És te? — Én viszont kívántam neki és megajándékoztam egy Néplap naptárral. Remélem nem sértődött meg a kéményseprő. Az új mechanizmusban egyenlő értékek cserélnek gazdát. Pala Kérdés — Szeretnék venni iro­dánk részére egy órát. — Kérem, faliórát, vagy ébresztőórát parancsol?

Next

/
Oldalképek
Tartalom