Szolnok Megyei Néplap, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-06 / 4. szám
1968. január 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Á Magas Tátra—téli paradicsom Hegymászók, útban a csúcs felé A Magas Tátra az utóbbi években Európa turistái és hegymászói figyelmének központjába került. Az elmúlt időszakban sok kiváló és nemzetközileg ismert hegymászó látogatta meg a Magas Tátrát, így Sir John Hunt, a Mount Everest meg- mászója, Pierre Allain és Andre Conta- mine francia alpinisták és E. A. Beleckij, a híres szovjet hegymászó. Csodálatát fejezte ki a Tátra magas hegyeinek természeti szépsége és hegymászó útjai változatossága felett Markus Schmuck, a neves osztrák hegymászó, aki már az Atlas hegységben, a Spitzbergákon, a Karako- rumban, a Hindukusz és a Himalája hegyláncain is vezetett expedíciókat. A Tátra völgyeiben és útjain a nyári és téli szezonban összesen évente átlagosan egymillió a látogató. A külföldi vendégek száma évről évre növekszik. A Magas- Tátrában a legszebb a Kriván hegy, a Gerlachfalvi csúcs és a Lomnici csúcs. Csodálatos szépségűek a vízesésekkel és tengerszemekkel tarkított völgyek. jt'!P A tél nagyobb részében szép, napos idő van, s a mintegy 300 kilométer hosszú tátrai hegyiösvényeken rengeteg turista- csoporttal találkozhatunk. A legkedvezőbb irányvonal ezek számára az úgynevezett Magistralo, amely valamivel a törpefpnyő-zóna felett, mintegy 1800 méter magasságban vezet. A téli turisztika és hegymászás szempontjából rendkívül előnyös, hogy egyetlen nap alatt is szép túrát lehet lebonyolítani. Sokan keresik fel a gyönyörű Velka és Mala Studena völgyeket. Ezeken a túrákon a tátralomnici hegymentő szolgálat képzett hegyivezetőket is bocsát rendelkezésre. A hegyi turisták külön engedély mellett sátrakkal is felkereshetik a Tátra völgyeit A Magas Tátra 750 négyzetkilométeres területe ugyanis védett terület, tehát az engedélyt a Tátrai Nemzeti-Park vezeősége adja meg. jizef Brandobur (Pragopress) 4 VILÁGEGVETEM MANZÁRDJÁBAN A Die Welt azt írja, hogy az isten nyugdíjas öregember, aki a világegyetem manzardszobájában lakik. Ugyanakkor a fényes emeleten és a földszinten a tudomány és a gazdagság honol. Ha csupán ezt a cikket tekintenénk, szerzőjének meghökkentő, de mégis csak egyéni látásmódjáról beszélhetnénk. — Több nyugati lapnak a vallásról szóló cikkeit olvasva azonban kézenfekvő, hogy Nyugaton is elvilágiasod- nak az emberek, s gondjaik orvoslását egyre kevésbé várják az istentől. A modern ember gondolatvilága számára a vallás mindinkább idegenné válik szerte a világon. Tényként számolnak ezzel az egyházak vezetői is. Az Actio Catho- lica felmérése szerint például a katolicizmus fellegvárát körülölelő Olaszországban a lakosságnak mindössze 14 százaléka jár rendszeresen templomba. További 20—25 százaléka pedig csak nagyobb ünnepeken. Életük végén is egyre kevesebben lépnek a tékozló fiú szerepébe. Nyu- gat-Németországban például 10 haldokló közül átlag csak egy hív papot. Sok országban gondot okoz az egyházi vezetőknek a papság utánpótlása. A szükségletekhez képest elenyésző számban jelentkeznek fiatalok erre a pályára. A nyugat-németországi közvéleménykutatás szerint távol tartja őket a papi hivatástól a coeliba- tus, a kevés jövedelem, s a társadalmi életben a lelkipásztorok háttérbe szorult szerepe. Nos, ami a coelibatust illeti, a nős emberek tréfásan legyintenek, mondván: majd néhány év múlva a papi nőtlenségért szállnának ismét síkra. Az egyházi jövedelmekről még külön szólunk. A lelkipásztorok háttérbe szorult társadalmi szerepéről meg annyit; természetes következménye ez a gazdaságitársadalmi fejlődésnek. A mai modem világban az emberek megközelítően sincsenek úgy kiszolgáltatva a természeti erőknek, mint néhány évtizeddel ezelőtt. S különösen a szocialista társadalmi rendben élők nincsenek olyan függő helyzetben. — Gondoljunk például a társadalombiztosítás kiszélesítésére a parasztság körében is, úi nyugdíjrendszerünkre és így tovább. Mindezek azt bizonyítják, hogy az isteni gondoskodás helyébe egyre inkább földi erők lépnek, s óhatatlanul fellazítják azokat a szálakat, melyek az emberek tömegeit az egyházhoz fűzik. Kifejezésre jut ez sok mindenben, az egyházzal való nyílt szakítástól kezdve kisebb formai változásokig. A Jászság egyik falujában például az egyház- község világi elnöke kezet- fogott a bérmálásra érkező püspökkel akkor, amikor az csókra nyújtotta püspökgyűrűs kezét. A vallásos ember is lealázónak tartja tehát nálunk, hogy egy férfinek — mégha püspöki talár ékesíti is azt — kezet- csókoljon. Szó szerint és jelképesen egyaránt érthető ez. Az utóbbi évtizedekben hozzávetőleges számítások szerint húsz százalékkal csökkent azoknak a száma, akik a világon valamilyen keresztény egyház, vagy szekta tagjának vallják magukat. Ezért érthető, hogy az egyházak vezetőinek figyelme is egyre inkább földi dolgokra irányul, s a néptömegeket foglalkoztató ügyekben foglalnak állást. így mindenekelőtt a béke biztosítását, a szociális egyenlőtlenség kiküszöbölését hangoztatják. Híveik táborának gyarapítása érdekében persze nemcsak ilyen átfogó kérdésekkel foglalkoznak. Argentínában, Brazíliában például napjainkban keresztény papokat tartóztattak le földosztást követelő és egyéb mozgalmakban való részvétel miatt. JÓ diplomáciai fogásnak bizbnyul az egyház számára az ilyen eset. Eltereli a figyelmet arról, hogy a világ egyik vezető kapitalista hatalma éppen a Vatikán, amelynek valuta és aranytartalékainak értéke eléri a tizenkét millió dollárt. Bármilyen furcsán hangzik,' tömegbázist tekintve azzal csak nyert nálunk is az egyház, hogy anyagi javai többségét a nép tulajdonába vették. — Ezért véli úgy néhány ember, hogy az egyház egyedüli célja a hívők lelkivilágával való foglalkozás. Pedig ez egészében véve nem így van. S még inkább nem így volt. Az idősebb tiszapüspöki emberek még emlékeznek például arra, mikor néhányan felkerekedtek közülük, s elmentek a káptalanhoz Egerbe. Azt kérték, hogy ne a zsidó bérlőnek, hanem nekik adják haszonbérbe a község határában elterülő káptalani földeket, hiszen ők katolikusok. Azt a választ kapták: nem az a fontos, hogy ki milyen vallású, hanem az: ki mennyit fizet. Ma már nem beszélnek ilyen hangon nálunk egyházi körökben. S nemcsak azért, mert gazdasági hatalmukat elvesztették, hanem azért, mert híveik száma egyébként is rohamosan fogy. Fogy annak ellenére, — hogy nálunk vallásszabadság van. A hívek szabadon gyakorolják állampolgári jogaikat, a közéletben még a papok is tevékenyen résztvesznek. — Még a képviselők között is megtalálni őket. Az állampolgári jog gyakorlásával együtt járó vallásszabadság biztosítása azonban nem jelenthet „békés együttélést” ideológiai vonatkozásban. A vallás visszahúzó erő, — a tegnap ideológiája. A materializmus a ma, a holnap vezérlő eszméje nem fér össze vele. Pártszervezeteinknek ezért kell — a vallásos emberek iránti türelemmel — továbbra is kitartóan folytatni az ateista propagandát. S nemcsak agitálni, nemcsak megérteni, hogy a vallás nemcsak ópium, hanem szinte egyetlen reménység volt a múltban a nincstelenek számára, hanem elősegíteni minden módon a materialista világszemlélet térhódítását Gondolni kell például arra, hogy az emberek vallásos meggyőződését elősegítő, vagy azt erősítő objektív tényezők egyre inkább eltűnnek ugyan, de a szubjektivek még erősen hatnak. Vegyük például az egy-egy család életében jelentős szerepet játszó eseményeket, — így a gyermekek névadását, a házasság- kötést, a temetést Őszinte, tiszta emberi érzések fűződnek mindegyikhez. Az egyház helyesen ismerte ezt fel, s megfelelő ünnepi ceremóniával járult hozzájuk. A családi ünnepek és a temetések társadalmi megrendezésében megyénkben is több helyen szép eredményeket értünk ei. Megyei viszonylatban azonban a társadalmilag megrendezett családi ünnepek fénye, a temetések fenn- költ gyásza azonban még sok helyen nem vetekszik az egyházi szertartásokéval. Ha ezzel is számolnak, akkor — a Die Welt jelképével élve — kevesebben háborgatják a manzard- szoba nyugdíjasát S. B. Most már az asszonyt is kezdd elhagyni a béketűrés. — Nem elég, hogy az én öltözködésemre nincs gondod, most még a fiad ru- házását is a nvakamba varmád? A bejárónőt ne spóroljam meg neked? A férfi — bár nehezen — de még türtőzteti magát. — De! — mondja csendesen. — Megspórolhatnád! Akár úgy. hogy te fizeted, akár úgy. hogy néha személyesen a kacsódba veszed a porszívót, és kitakarítasz. Nem fog leesni a gyűrű az ujjadról! — Ügy! — jajdul fel az asszony. — Szóval megint cselédet akarsz csinálni belőlem? A férfi az inge kézelőjét nézi. — Havi háromszáz forintot dobok ki Etuska nénire. Közben lefoszlanak rólam az ingeim. Három éve nem tudok egy szál inget venni magamnak, pedig Etuska néni háromszázából havonta hármat tudnék! Nézd meg a mandzsettámat! — Odamutatja karját az asszonynak, s az arcába Sziszegi, tagolva: — Értsd meg. nem bí-rom to-vább! Az asszony arcán vérhullám fut fel, a homlokáig. — Szóval miattam jársz rongyokban? Ezt kellett megérnem! — Felsír. — Köszönöm! De ezt már én sem bírom tovább! — És zokogva kirohan a szobából: csak úgy zeng a becsapott ajtó. A férfi utána néz. — Ő nem bírja... Nem rossz! — Hirtelen újra elönti az indulat. — És én? Én mit szóljak? Betörni mégsem mehetek... Tavaszikabát! istenemre. nem rossz! Egy kis nyári köp- pentyű. ezeregyszázért! — Vadul cigarettára gvú.it. s amikor sóhaiosan kifújja a füstöt, kintről kopogtatnak. — Tessék — mondja kelletlenül. A szomszédasszony lép be, — Jónapot, Zolikám. — Körülnéz. — Magdi? — Csak leszaladt valahová. — Mosolyog. — Kezét csókolóm, Ilikém Hogy jött be? — Nyitva volt az ajtó. — Parancsoljon, foglaljon helyet. Tessék, gyújtson rá! — Köszönöm — int az asszony. — Most dobtam el. Annyit szívok mostanában. — Istenkém — sóhajt a férfi. — Mit csinálnánk, ha még ez sem volna? — S ismét mohón szív a cigarettáján. Az asszony nézi. — Idegesnek látszik. Zolikám. — Harmadika — feleli borongósan. — Most osztjuk be a fizetést... A két fizetést! — Hm — mondja tűnődő arccal az asszony, s leül — Harmadika... — Kér egy kávét? — Ne fáradjon vele, köszönöm. Nemrég ittam. Csend van kis ideig; nézik egymást, mosolvosan, mint a ió szomszédok. — Csinos ez a kis kosztüm magén. Ilikém — szól aztán a férfi halkan. — Imádom ezt a fáradt lilát a nőkön. Az asszony égnek emeli a szemét — Csak tudná, mit hallgatok érte Lajostól!... Tudja. mit vágott épp az előbb a fejemhez? Hogy szokjam le a dohányzásról, ha öltözködni akarok. Vagy ez, vagy az — a kettő együtt nem megy. — Furcsa — mondja a férfi. — Hm. Érdekes! — De hát miért dolgozik az ember, mondja? Hogy ne kelljen könyörögnie minden szál rongvért a férjének — no nem? Hát nem elég. ha a ruházkodásom gondját leveszem a válláról? — No persze. — Képzelje, legutóbb azzal állt elő. hoev én festessem ki a lakást. Én! — Hallatlan! — csóválja fejét a férfi. Az asszony séhait, nehezen, mélyről fakadón. — De nehéz az életem mellette. Zolikám... Két- három havonta, ha egyszer elmeevünk valahová . És kéozelje. azt mondja, sok megv el szórakozásra! Legszívesebben örökké ott. hon ülne, a mellett a vacak tévé mellett! De hát hogv képzeli? Az ember, ha már dolgozik. emberi életre vágyik, nem mindig a négy fal között... — Szomorú szemét a férfira emeli. — Nincs igazam, mondja, Zolikám? — De mennyire — mondja amaz melegen, azon a bizonyos búgó férfi-baritonon. — Joga van hozzá! — Végeredményben az a nő is ember! Nem azért dolgozik, hogy a fizetését elsején szépen leszámolja a férje kezébe! Neki is megvan az egyéni élete, megvannak a szükségletei... A férfi határozottan bólint. — Nem kétséges! Modem emberek vagyunk! — Ugye? — kérdi az asz- szony hálásan. — Maga is ezt mondja? — Ez csak természetes. Az asszony szeme könnybe lábad. — Hallotta volna a nyáron milyen cirkuszt rendezett, amikor megmondtam, hogy nem tudok hozzájárulni a nyaralás költségeihez, mert szükségem yan egy könnyű, nyári kompiéra... Majdnem nekemug- rott! Hogy neki is kellene egy vászonruha... Neki! Amikor kettő is lóg a szekrényében! És tőlem irigyli-----Kibuggyan belőle a s írás. — Olyan önző, hogy az szörnyű! A férfi odalép hozzá, bátortalanul végigsimít a haján. — Ne sírjon... — mondja rekedten. — Ilikém, ne sírjon... De az asszonyból most már feltartóztathatatlanul ömlik: — Én ezt nem bírom így tovább. Zoli! Hallotta volna, hogy ma is hogyan üvöltözött velem! Mint egy vadállat A férfi még mindig a haját simogatja, elmerültem — No, no... Nyugodjék meg. Fantasztikus, hogy némelyik férj milyen érzéketlen, milyen brutális... — Bizony — biccent az asszony hüppögve. — Én úgy irigylem Magdit, higy- gye el... Maga olyan megértő lélek! — Rajongó pillantása körülröpködi a házigazdát. — Olyan más, mint a többi férfi!... Bárány Tamás ^
