Szolnok Megyei Néplap, 1968. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-27 / 22. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1968. Január Tt. A kémhcsfó ögye a BT előtt Részleges mozgósítás az Koszigin és Tito Indiában Partizánharcok Dél-Koreában Újabb áldozatok Szicíliában VIETNAM Támadások repülőterek e'lezi ságában érkezett. A magas­rangú szovjet vendég meg­jelenését a díszszemle meg­tekintésére összesereglett indiaiak ezrei melegen üd­vözölték. A katonai díszszemlén részt vett az Indiában tar­tózkodó Joszip Broz Tito jugoszláv elnök is. szerint 22 gerillát megöltek és egyet elfogtak. Az első dél-koreai hadse­reg egységeit pénteken ké­szültségbe helyezték. Az amerikai katonai szóvivő szerint hasonló intézkedést rendeltek el az amerikai harci egységeknél is. A dél­koreai haditengerészet és légierő ugyancsak készült­séget rendelt el. Az intéz­kedéseket a gerilla-tevé­kenység mellett a Pueblo incidenssel is magyarázzák. is összeomlottak, amelyek a korábbi földmozgások után még épségben marad­tak. Palermo, Marsala és Tra- pani megfélemlített lakos­sága a városokon kívül ko­csikban vagy tábortüzek mellett töltötte az éjszakát. Súlyosbí.otta helyzetüket, hogy a hőmérséklet fagy­pont körül volt az éjszaka és zuhogott az eső. Hivatalos adatok szerint a szicíliai földrengések ál­tal okozott károk összege mintegy 320 millió dollár, ebben az összegben még nincsen benne a csütörtöki kár. • MIN • DEN,, • FELÖL PEKING Január 24-én egy ameri­kai katonai repülőgép Tung és Jung-Sing kínai szigetek felett megsértette a Kínai Népköztársaság lé­giterét. A kínai külügymi­nisztérium az incidenst újabb katonai provokáció­nak minősítette és tilta­kozása jeléül a 449. ko­moly figyelmeztetést intéz­te az Egyesült Államok kormányához. DOLE A Bern és Párizs között közlekedő nemzetközi gyorsvonat szerdai kataszt­rófáját — amelynek két halálos és 33 sebesült ál­dozata volt — a mozdony- vezető ittassága okozta. A vizsgálat megállapította, hogy a vonat vezetője „meglepő” mennyiségű al­koholt fogyasztott a gyors­vonat indulása előtt. DJAKARTA Az indonéz hadsereg ej­tőernyős osztagai csütör­tökön rajtaütésszerű tá­madást hajtottak végre Djakarta kínai negyede el­len, megtorlásul amiatt, hogy a hét elején öt kínai a negyedben megvert egy ejtőernyőst. Ötödik napja folytatták csütörtökön tün­tetéseiket a diákszerveze­tek. Suharto ügyvezető el­nök kétségbe vonta, hogy a diákok gazdasági okok miatt tüntetnek, és kije­lentette, hogy véleménye szerint a megmozdulások politikai színezetűek. THULE Hunziker tábornok, az amerikai „stratégiai légi­parancsnokság” helyettes vezetője a grönlandi Thu- ieban pénteken sajtóérte­kezletet hívott össze. A tábornok beismerte, hogy a partvidék mentén talált és eltűnt nukleáris bom­bákhoz tartozó alkatré­szek sugárfertőzöttek. Azt állította azonban, hogy a fertőzöttség foka állandó és a sugárzás erőssége nem fog növekedni. A tábornok a sajtó kép­viselőinek egy fényképet mutatott. Ebből kitűnik, hogy a lezuhanás után fel- gyúlladt üzemanyag 600 méter szélességben és 15 méter mélységben felol­vasztotta a partvidék jég­páncélját. Valóságos szenzációként hatott a lett fővárosban, Ri­gában nyáron meg­tartott VIII. össz­oroszországi általános algebrai tanácskozáson az a beszámoló, amelyet Grisa Csudnovszkij, egy 15 éves kijevi iskolás terjesztett elő. B. Plotkin professzor, a fizikai—matematikai tudo­mányok doktora azt mon­dotta, hogy Grisa Csudnov­szkij „rendkívüli jelenség a matematikában”. Grisa hosszú idő óta sú­lyos betegségben szenved. Körülbelül két évig fel sem kelhetett az ágyból. Most már járkál, bár nem köny- nyen, de látogatja az iskolai órákat. Apja Volf Csudnovszkij a mechanika és épületszerke­zeti tudományok ismert szaktekintélye, professzor, több főiskolai tankönyv szerzője. Anyja, Marija Csudnov- szkaja hosszú ideig a kijevi Építészeti Főiskola tanára volt, anyagszilárdságtant adott elő. Fia betegsége mi­att kénytelen volt otthagy­ni a főiskolát. Bátyja, Da­vid a Kijevi Egyetem mate­matikai szakának harmad­éves hallgatója. Grisa ma­ga a 131-es iskola nyolcadik osztályába jár, feketeszemú, vékony kamasz. Az Egyesült Államok kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős össze­hívását a koreai kérdés­ben. Miközben Johnson elnök részleges mozgósí­tást rendelt el, Goldberg amerikai ENSZ-delegátus az elnök megbízásából ar­ra tesz kísérletet, hogy is­mét az ENSZ-et használja fel az USA koreai akciói­nak fedezésére. Goldberg a világszerve­zet székhelyén levelet nyúj­tott át Agha Shahi pakisz­táni nagykövetnek, a Biz­tonsági Tanács e havi el­nökének. Az amerikai le­Máhmud Favzi tábor­nok, egyiptomi hadügymi­niszter beszédet mondott mintegy 500 katonatiszt előtt, akik a hét elején ér­keztek vissza az izraeli ha­difogságból. A hadügymi­niszter kijelentette, hogy a „júniusi összecsapás csak az első csata volt, amelyet további harcok követnek”. Hangoztatta, hogy az egyiptomi hadsereg vissza­nyerte erejét, sőt, erősebb, mint a közel-keleti konf­A város központjában laknak. Lakásukban könyv­tár, külön íróasztal minden­kinek. Az asztalokon köny­vek, tudományos folyóiratok orosz és angol nyelven, a felső matematika különbö­ző területéről. A fiúk jól tudnak angolul és ismerik a külföldi szakirodalmat is. — Hogyan kapott kedvet Grisa a matematikához? — A bátyja az oka — vá­laszolták. Grisa bátyja három évvel ezelőtt iratkozott be az egyetemre és asztalán meg­jelent egy csomó matema­tikai tankönyv, folyóirat, cikk. Grisa ezekben a na­pokban ágybanfekvő beteg volt. A könyvek egymás után átkerültek hozzá. Ma­tematikai érdeklődése, elem­ző gondolkodásmódja vala­hogy szinte váratlanul nyil­vánult meg. Grisát érdekel­te a felső algebra. Bátyja azóta az őt érdeklő munká­kat hazahozza. — Hogy engedhetik meg, hogy Grisa ilyen sokat dol­gozzék — kérdeztem édes­anyját. — Hiszen az ő egészségével... , — Megpróbáltuk elszedni tőle a könyveket és a füze­teket, de el lehet-e venni a gondolkodás képességét? Rájöttünk, hogy ami örömet szerez neki, az nem gyen­véJ azt mondja, hogy a sürgős ülést „az a rendkí­vül veszélyes és a békét súlyosan fenyegető helyzet indokolja, amelyet az észak­koreai hatóságok egyre veszélyesebb és agresszí­vebb katonai akciói jelen­tenek”. Az Egyesült Államok azzal vádolja a KNDK-t, hogy az „elmúlt másfél évben mind nagyobb mér­tékben sérti meg a fegy­verszünetet” és „törvény- ellenes akciót hajtott vég­re egy amerikai hajó el­len” liktus kitörése előtt volt. Az AI Ahram bejelentet­te, hogy átszervezik az egyiptomi hadsereg főpa­rancsnokságát. A legfőbb parancsnoki tisztséget és a fegyveres erők legfelső el­lenőrzését Nasszer elnök látja el, felállítanak azon­ban egy nemzetvédelmi ta­nácsot is, s a fegyveres erők főparancsnoki tisztét a hadügyminiszter közvet­lenül maga veszd át gíti, hanem segít leküzdeni a betegséget. Tavaly augusztusban Moszkvában volt egy felső matematikai kongresszus. Anyja ekkor éppen konzul­tációra vitte Moszkvába Grisát. Moszkvában bemu­tatták Szergej Kogalovszkij- nak, az ivanovoi matemati­UüÄ-ban A Francia KP Politikai Bizottsága közleményben ítélte el az Egyesült Álla­mok újabb súlyos provo­kációját, amit azzal köve­tett el, hogy Vönszan észak- koreai kikötő elé küldte legnagyobb repülőgépanya­hajóját, azt követően, hogy a Koreai Demokratikus Köztársaság saját területi vizein tettenérte a Pueblo amerikai kémhajót. Tar­tani lehet attól, hogy az amerikai kormány elhatá­rozta; átlépi az eszkaláció újabb lépcsőfokát. Ismét börtönben A kanadai lovasrendőr­ség csütörtökön este Que­bec környékén elfogta Charles Wilsont, az 1963-as angliai vonatrablás egyik tettesét, aki 1964 augusztu­sában szökött meg a bir­minghami börtönből, ahol 30 éves büntetését töltötte. Wilson 1966 januárjában álnéven érkezett Kanadába, ahol nagykiterjedésű far­mot vásárolt és ott élt fe­leségével és három gyerme­kével. Ö maga ezüstneműek kereskedésével foglalkozott kusnak, a fizikai—matema­tikai tudományok kandidá­tusának. Azóta is levelez­nek. A professzor javasolta, hogy Grisa próbáljon meg­oldani néhány bonyolult tudományos feladatot. Az egyik téma éppen az volt, amelyről a rigai általános algebrai tanácskozáson be­A hivatalos látogatáson Indiában tartózkodó Alek- szej Koszi gin szovjet mi­niszterelnök pénteken részt vett india nemzeti ünnepe, a köztársaság napja alkal­mából rendezett katonai díszszemlén. A szovjet kormányfő a díszszemlére Indira Gandhi, indiai miniszterelnök társa­A nyugati hírügynökségek jelentéseiből kitűnik, hogy Dél-Koreában vasárnap óta egyre nagyobb arányokat ölt a gerilla-tevékenység. Szöuli hivatalos bejelen­tés szerint pénteken az ösz- szecsapások során újból életét vesztette egy ameri­kai katona. A dél-koreai hi­vatalos szóvivő szerint va­sárnap óta a harcok nyo­mán 32 dél-koreai katona — köztük egy ezredes — halt meg, 42-en pedig megsebe­sültek. A koreai szóvivő Legújabb jelentések sze­rint pénteken reggel Szicí­lia nyugati részében újabb két földlökést észleltek, ezek azonban viszonylag enyhék voltak. A pénteki földmozgás károkat nem okozott. Az előző napi négy föld­lökés, amelyeknek erőssége a mercalli-skálán 8—12 fok között mozgott, hét ember halálát okozta, 246-ra emel­ve a 11 napja tartó kataszt­rófa-sorozat halálos áldoza­tainak számát. Csütörtökön a sziget nyugati részén újabb 47 ember sérült meg, az utak megrongálódtak, az elhagyott falvakban és kis­városokban azok a házak Péntekre virradó éjjel a dél-vietnami szabadsághar­cosok anélkül, hogy a Khe Sanh támaszpontra nehe­zedő nyomáson enyhítettek számolt Grisa Csudnovszkij tudo­mányos munkája B. Plotkin professzor szavai szerint el­éri a kandidátusi disszertá­ció színvonalát. Ugyancsak nagyra értékelte a dolgoza­tot Viktor Gluskov akadé­mikus, a Kijevi Kiberneti­kai Intézet igazgatója is. volna, az ország többi ré­szében különböző helyeken intéztek támadást az ameri­kaiak és a dél-vietnami kormánycsapatok állásai ellen. A központi fennsíkon fekvő An Khe amerikai lé­gitámaszpontra aknatűz vé­delme alatt hatoltak be a szabadságharcosok, s a re­pülőtéren bombákat helyez­tek el. A robbanások el­pusztítottak több repülőgé­pet és helikoptert. A táma­dás során két amerikai ka­tona meghalt, 11 megsebe­sült. Hasonló támadás zaj­lott le Pleikuban, ahol az amerikaiaknak egy tábor­ral körülvett repülőtere van. A repülőtérre behatoló osztagok itt is jelentős ká­rokat okoztak. Mint a DNFF hírügynök­sége egy összefoglaló jelen­tésben megállapítja, Khe Sanh körül a január 17. és 24. között eltelt időben az amerikaiak és a dél-vietna­mi kormánycsapatok 380 katonát vesztettek. A sza­badságharcosok elsüllyesz­tettek négy hadihajót, el­pusztítottak tíz vízi-száraz­földi páncélos járművet. A Jászberényi Gépjaví­tó Állomás felvesz vasszerkezeti és karosz- szérla lakatosokat, mezőgazdasági és autó­szerelőket. valamint ív és láng hegesztőket. — Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés Írás­ban vagy személyesen. GRISA a tissenötéves tudós Grisa Csudnovszkij és David bátyja otthon (Foto: V. Kolinyko APN) A „Pueblo” nevű amerikai fegyveres kémhajó, amely a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság felségvizein ellenséges tevékenységet folytatott. A Közel-Kelet hírei

Next

/
Oldalképek
Tartalom