Szolnok Megyei Néplap, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-17 / 298. szám

1967. december 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 ÚJABB TERVEKET KÉSZÍTENEK hi less a „Felszabadulási emlékmű“ pályásat nyertese ? Ia HWMORra ♦ l ............- —SZÜLETNI KELL Ez év nyarán a Képző- művészeti Lektorátus és a szolnoki városi tanács pá­lyázatot hirdetett három szolnoki és három buda­pesti szobrász részére (Me­locco Miklós, Nagy István, Rózsa Péter, Simon Fe­renc, Szabó László, Tar István) egy a felszabadu­lásunk 25. évfordulóján felállítandó emlékműre. A nagyszabású munka a Tisza-liget bejáratához ké­szül, belekapcsolódik a Tj sza-liget korszerűsítését szolgáló, reprezentatív vá­rosrendezési tervekbe. Az emlékműnek közért­hető módon kell szimboli­zálnia felszabadulásunk je­lentőségét, figyelmet ke'l keltenie mind Szolnok, mind Debrecen felől ha-y (adó utasok számára, va­lamint lehetőséget kell nyújtania szabadtéri gyű­lések, koszorúzások rende­zésére, A pályázati mun­káknak meg kellett olda- niok az emlékmű közvet­len környezetének építé­szeti rendezését, ezért 3 felkért szobrászművészek egy-egy építésszel társulva próbálták megoldani az összetett feladatot. December 12-én a városi tanács nagytermében ke­rült s<>r a beküldött pá­lyamunkák elbírálására. A lektorátus szakbizott­ságának véleménye alapiár. Melocco Miklós, Rózsa Pé­ter, Szabó László. Tar Ist­ván , szobrászművészek pá­lyamunkáit jelölték ki vi­tatkozás! lehetőségként. Fe­gyelembe véve azonban a szobrászati és építészeti al­tem atívákat, a megenged­hető e’őállítási költségke­retet, Rózsa Péter és Tar István terveit elejtette a bizottság. A vita tehát a továbbiakban Melocco Mik­lós szobrászművész — Kan- gyal Ferenc építész; Szabó László szobrászművész. — Barna Gábor építész pálya­munkája felett folyt. Mi­után egyik emlékmű váz­lat sem felel meg teljesen a követelményeknek, a ‘•je­lenlevők elfogadták Or­mos Tibor zsürielnök ja­vaslatát, melv szerint a két pályázó párosnak 1:5-ös arányban új tervet kell ké­szítenie. Milyen a két továbbfej­lesztésre elfogadott Pálya­munka. Szabó László szobrász- művész zöldövezeti hát­térrel, három nézetre ter­vezte alkotását. Előtérben lépcsőzetes megoldású, nagy területű talapzaton lefelé futó alak. egyik kezében csillagot tart, má­sik kezét, mintegy a sza­badság eszméjét őrizve, vé­dőn elé tartja. A hátteret egységesíti, s egyben a mondanivalót hangsúlyozza a feszített beton szerkezetre tervezett, stilizált zászló. A kompozíció előnye. hogy egyszerű, modem formá­ban egyértelmű módon fe­jezi ki felszabadulásunk eszméjét, építészeti megol­dása pedig az emlékművet oelekomponálja a Tisza-li- /et bejáratához tervezett nagyszabású építészeti egy­ségbe. A következő pályá­zati fordulóban Szabó Lászlónak 60 centiméteres magasságban kell el^®s7-i- teni a figurát. Barna Gabor építészre pedig a beton­szerkezet kivitelezésének pontos leírása vár, Melocco Miklós szobrász- művész és Kangyal Ferenc építész pályamunkájában a zsüribi zottság az építészeti megoldást egységesen a leg­megfelelőbbnek ítélte. A teraszos megoldású környe­zetből magasan kiemelke­dik a három-ágú fém osz­lop, melynek felső szárai egy stilizált oroszlán figu­rát kulcsolnak át. Az osz­lop talapzatán mélyített domborművű kiképzéssel egy lócsontváz szimbolizál­ja. hogy a szabadság vér­áldozatot is követel. Mi­után azonban sem az oroszlán nem jelképezi egy­értelműen a felszabadulás gondolatát, s a csontváz képzettársítása sem egyér­telműén utal az áldozatok­ra, megtartva az eredeti el- kéozeiés énítészeti megol­dását. Melocco szobrász­művésztől úi. gondolatilag kifejezőbb szobrászati ki­vitelezést kér*--’­Egri Mária t­Jön Charley ... Bemutató előtt a szolnoki Szigligeti Színházban A múlt század végén a liverpooli Thomas Brandon, volt mérnök majd színész, gondolt egy „nagyott”: mi­lyen mulatságos lehet egy fiatalember szoknyában... Az ötletből bohózatot írt, Charley nénje címmel és az 1892-es bemutató óta a da­rab óriási sikerrel járja a világot. A színháztörténet­ben páratlanul, több mint félmillió előadást ért meg. Egy UNESCO statisztika szerint a világ legtöbbet játszott színpadi játéka. Minden este felgördül a világ valamely pontján a függöny a bohózat díszle­tei előtt. A magyarországi bemu­tató 1897-ben volt a Pesti Színházban, majd az 1920- as években Csortos Gyula aratott a címszerepben fer­geteges sikert. A pénteki szolnoki pre­mier mindezek ellenére eredeti bemutató lesz, mert a bohózatot Halász Rudolf átdolgozásában, Nádas Gá­bor zenéjével hozzák szín­padra. A story természete­sen ugyanaz; egy diák idős délamerikai dámának öltö­zik, és amikor az igazi né­ni megérkezik, a lehetetlen helyzetből a bonyodalmak egész sorával vágja ki ma­gát. Ebből az egyetlen öt­letből bőségesen meg­él az egész darab, — az abszolút hely­zet már önmagában is fél sikert jelent — s a szolno­ki közönség is biztos na­gyon sokat fog kacagni, mulatni. A nagy szakmai rutint kívánó címszerepet Kertész Péter játssza. Partnerei Újlaki László, Vajda Lász­ló, Baranyi László, Krasz- nói Klári, Baranyi Ibolya, Solti Bertalan Kossuth-dí- jas. Érdemes-művész, mv., Hegedűs Agnes, Vaszi Bo­ri, Sebestyén Éva, Győző László és Halász László. Nádas Gábor zenéjét Ná­dor László vezényli, a ko­reográfia a szolnoki közön­ség előtt jól ismert meghí­vott művész Hegedős G.yör­Charley-nénje, alias tész Péter Ker­gyi munkája, a díszlet pe­dig Fehér Miklós Jászai-dí- jasé.- ti — Próbaközben: Baranyi Ibolya, Krasznói Klári és Kertész Péter Azt szokták mondani, hogy a humorista hivatá­sára születni kell. Ezirá- nyú kötelezettségemnek 1910. október 7-én tettem eleget. Legalábbis az ira­taim szerint. A valóságban egy nappal előbb- 6-án lát­tam napvilágot, de jó szü­leim nem akarták, hogy a születésnapomon fekete zászlók lengjenek szerte az országban. Visszatekintve életem történetére, megállapítha­tom, hogy átéltem a gyer­mekkort- az ifjúkort s pil­lanatnyilag a jelenkornál tartok. — Gyermekkorom nagyrésze a városligeti Fás Körben telt el; nagy betű­vel írom, mert foga'om volt. Innen Indultak el a legnagyobb magyar futbal­listák annak idején. Én so­hasem tartoztam közéjük, bár reggeltől estig futbal­loztam. Közben, inkább csak úgy mellékesen, nyolc évet jártam a Barcsay ut­cai gimnáziumba. Gyenge diák voltam. Mindig csak annyit tanultam, amennyi az elégségeshez kellett. — Nyolc év alatt mindössze kétszer tévedtem etekin­Ismeretlenek között, vá­ratlan helyzetben, várat­lan kérdésnél rögtön za­varba jövök, hebegek, ma­kogok, nem találom fel magam és többnyire csak másnap jut eszembe, hogy hogyan is kellett volna célszerűen viselkednem. Így volt ez mindig, egy eset kivételével. Amolyan író—olvasó ta­lálkozón történt- egy ipari­tanuló otthonban. A fiatal nevelő bevitt egy terembe, ahol két tucatnyi kamasz hancúrozott a széksorok között. A nevelő tapsolt, figyelmet kért, bemutatott, leültetett* kijelentette, nagy érdeklődéssel vártak, az­tán felszólította a jelenlé­vőket, hogy intézzenek kér­déseket hozzám. Hosszú, kínos csend. Mi­nek is kellett nekem ide eljönnöm? Hátul néhány takli már össze is hajol, már kuncognak is* éniste- nemjóistenem. szégyen­szemre közröhejbe fullad majd az egész ismerkedés. — Ne egymás között sugdolódzatok! — szól rá- iuk erélyesen a nevelő. — Mire vagytok kíváncsiak? Az író szaktárs mindenre válaszol! — Minket speciál az Iz­gat. — mondja egy szőke, szeplős ifjú a kuncogok csoportjából —, hogy mi a 1929-ben születtem, és sok-sok szerencsés véletlen folytán, még ma is élek. Tizenöt éves koromban szerelmes lettem egy Maca nevű lányba, és hosszas töprengés, vívódás után, írtam neki egy hosszú sze­relmes levelet. Maca felol­vasta a levelet az osztály- társnőinek, akik gurultak a röhögéstől. Amikor ezt megtudtam, sírni szerettem volna, de aztán nem sír­tam, mert férfinak nem il­lik sírni, hanem kíváncsian megkérdeztem: melyik résznél nevettek a legjob­ban? Ekkor lettem humorista. Érettségi után beiratkoz­tam a Közgazdasági Egye­temre, ahol sok olyan dol­got tanultam, amit most, az új gazdasági mechanizmus kezdetén ki kell verni a fe­jemből. Már egyetemista koromban dolgoztam a Rá­diónak, a Ludas Matyinas és sok más újságnak. Mi­dőn írni kezdtem, elhatá­roztam, hogy megváltom a világot: létrehozom a világ­békét, felrázom az Embe­riség lelkiismeretét, és minden erővel azon leszek, hogy jobbá tegyem őket, továbbá kicseréltetem a la­Múltból a jelenbe tétben: egyszer megbuk­tam történelemből, egyszer jelest kaptam magyar nyelv és irodalomból. De TABI LÄSZLÖ (Zsoldos Sándor rajza) az év végére mindkettőt kijavítottam elégségesre. Szeplős kérdés különbség a humorista és a békaember között? Puff neki! Vihog- nyerít, gurul az egész társulat, itt KÜRTI ANDRAS (Zsoldos Sándor rajza) mellettem a nevelő az ök­lét rágja. Most mit te­gyek?! Egy pillanat alatt kiver a veríték, ingem a hátamhoz tapad, kiújul a náthám, belázasodom- az arcok össze folynak előt­tem. Felállók, megköszörülöm a torkomat, hirtelen elné­Majd a feleségem kásomban a parkettát Az utóbbi sikerült. Legalábbis megígérték, hogy kicseré­lik. 1951 óta a Ludas Matyi­nél dolgozom és azóta ren­geteg humoreszket írtam, de érdekes módon még mindig van téma, erről az MIKES GYÖRGY (Zsoldos Sándor rajza) Iskolai tanulmányaim elvégzése után tanonc let­tem egy gyógyszerárú- gyárban (3 hónapig), majd üzletszerző gyakornokként a Magyar Hollandi Bizto­sító alkalmazott. Fájdalom, teljes egy esztendő alatt sem sikerült üzletet sze­reznem, főnökeimnek ez feltűnt és elbocsátottak. — Mivelhogy már diákkorom óta foglalkoztam rejtvé­nyek készítésével, elsze­gődtem rejtvényrovatveze­tőnek a Nemzeti Sporthoz. Már hónapok óta készítet­tem a keresztrejtvényeket, amikor megtudtam, hogy a lap tulajdonosa a humoros írásokat jobban fizeti. Így lettem humorista, egyik percről a másikra. Bármit is írni — addig az eszem­be se jutott. Azóta viszont egyfolytában ezt teszem. Kezdetben sporthumort és sportriportokat írtam, ké­sőbb kisregényeket és tár­cákat. még később színda­rabokat, könyveket és sza­tirikus glosszákat. Jelenleg rövid életrajzomat. Sőt már be is fejeztem. Tabi László múl a terem. — Tisztelt országgyűlés! — hallom rémülten a sa­ját hangom. — Az előttem szóló igen tisztelt képvi­selőtársam interpellációjá­ra csak azt válaszolha­tom, hogy a humorírás és a békaemberség — rokon­szakmák, A békaember ugyebár felveszi a szem­üvegét* az uszonyát, hátá­ra csatolja az oxigén pa­lackot, lebukik, bemegy a víz alá, úszik, kúszik* ku­tat, matat, szétkergeti a halakat. felkavarja az iszapot aztán nagykeser­vesen felhoz valamit a fe­nékről, boldogan felmutat­ja, mire a parton állók el­nézően mosolyognak, vagy csak legyintenek, alant a mélyben a halak kárör­vendezve kergetőznek to­vább, és lassacskán az iszap is leülepszik. — Ugyanez van a humoristá­nál, csak uszony, oxigén­palack, víz és halak nél­kül. Világos? Pompásan eldiskuráltunk vagy egy óra hosszat! No lám. azt ígértem, hogy egy hibámról beszé­lek, és a végén dicsekvés lett belőle. Dehát mit csi­náljak, valakinek ezt a munkát is kell végez­nie?! Kürti András élet gondoskodik, hűséges témaszállítóm. Több köny­vem jelent meg, és időn­ként a televízióban is sze­repelek tévékritikával, amelyet nagy örömmel csi­nálok, mert a tévében szid­hatom a tévét, és még ők fizetnek nekem. Ha mégegyszer elkezd­hetném az életet, és újra húsz éves lennék... Haj­jaj!... Tévedés ne essék: akkor is humorista lennék, de jól jönne az a Nobel- díj, amelyet azért kapnék, mert újra húsz éves let­tem, vagyis visszafiatalod­tam. Ezzel be is fejezem, mert a szerkesztőség a lelkemre kötötte, hogy rövid legyek. Aki többre is kíváncsi, az forduljon a feleségemhez, mert ő — gyakran mondo­gatja — alaposan kiismert engem a házasságunk ti­zennyolc esztendeje alatt. Minden más életrajzi adatom megtalálható az írásaimban. Mikes György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom