Szolnok Megyei Néplap, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-10 / 292. szám
s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1P67. december tüML ADEN OLY ACS A, AUA PC PTA J &Á JhL jLs&J JT Juni Alkon yattájt vitték őket a vesztőhelyre. A tízfőnyi csoport halálraítéltet, köztük a kezüknél fogva összedrótozott apát és fiát Az apának a bal, a fiúnak a jobb keze volt szabad. A halálbamenők közt rozsdás sodrony feszült Komoran, lehor- gasztott fővel, megtörtén állt apja mellett a fiú. — Nos, meggondoltad magad ? — kérdezte az usztasa tiszt — Nem — csattant fel élesen a fiú hangja. Az usztasa rávillantotta tekintetét. Feje reszketett, nyak- izmai sajogtak a fájdalomtól és mégis igyekezett elszántnak látszani a fiú. A tiszt felállította a rajt húsz méternyire a tömegsír hosszában, és „csőre tölts”-öt vezényelt Csattogtak a zárak. A fiú szeme a gödörre tévedt — a sárosán tátongó, nagy vermet nyilván közös sírhelyül szánták. Megremegett Lesütötte a szemét Nem bírta tovább nézni a sír sarga földjét Az apa arcáról lerítt hogy sokat gyötörhették a börtönben. Olyan ember benyomását keltette, aki képtelen többé eszmélni. Vagy talán észlelni is. A katonák parancsra készen markolták a fegyvert. Már csak a „tüzet nyiss!-ra vártak. Némelyek türelmetlenül, némelyek közönyösen, némelyek unalommal, némelyek szeméből viszont mintha részvét is sütött volna. — Nos, meggondoltad? — kérdezte a tiszt ismét — Nem! — mondta a fiú. — Vesztedre — mondta kaján mosollyal a tiszt A fiú szemében gyűlölet villant: a kutya nézi így a farkast, hogyha találkoznak véletlenül. A halálraítéltek sora közvetlenül a verem szélén ált, háttal a frissen ásott sírnak. Csupa elgyötört, rongyos alak. A cafatokban lógó gúnya arra vallott, hogy kemény, éles kinzó- eszközökkel, talán vasru- dakkal puhították őket a vallatások során. Alig álltak a lábukon. Sapkásán, kucsmásan, fedetlen fővel, amint támolvogva álltak a sorban, majd olyan volt a kép, mint mikor dűledező palánkot lát az ember egy csatakos árok partján. Az apa fejében fekete báránybőr kucsma, a fiúéban világos színű sapka. Az apa sűrű. sötét, hetrves bajuszt viselt, a fiú állán épo hoev csak ütközött a pelyhedző, gyér szakáll. Vezényszó harsant a raj- nyi katona mögül: — Célba! Majd rövid magyarázat, hogy a kivégzést a sor bal szárnyáról kezdjék. —- Hárman lőttök egyre! — mondta az usztasa közömbösen. És mintha aggálya lett volna afelől, hogy megértették, hozzáfűzte: — Balról, jobbra. Üjabb vezényszóra eldördültek a lövések. Fekete füst gomolygott a puskacsövek végén. Az elsó három áldozat elzuhant Masukkal rántották a negyediket is. Az élót. Mintha csak megbotlott volna, felállt: Méltatlankodással az arcán, hogy nem egvsz°rre terítetten: le a társaival. A fiú volt — Nos? — kérdezte a tiszt — Nem! — mondta a fiú. — Csőre tölts! — nar- sant a vezényszó. És aztán: — Célba! A fiú felpillantott: három cső meredt iá. — Várj! A tiszt meghagy fa — további vezényszóig emeljék a fegyvert az elítélt leje fölé. És mintha különös gondja lett volna arra, hogy a fiú életben maradjon, elismételte, amit mondott Sőt, mintha örülni látszott volna a váratlanul beállt fordulatnak. Mosoly bújkált lányosán csinos, sápadt arcán. De amint bokáig érő zöld köpenyben állt, a villogó bádog U-be tűvel a piszkos sapkáján, olyan volt, mint a kérlelhetetlen végzet Üjabb szavára a katonák rögzítették a zárat Majd vezényszóra lábhoz eresztették fegyverüket A tiszt torkán mintha akadozott volna a szó, amint vezényelt Szinte meghatotta a fiú megszólalása. — Nos? Tíz napja folyton ezt a kérdést intézi hozzá, és tíz napja mindig ezt a választ kapja: „Nem”. Órákon át: „Nos?” és órákon át: „Nem!” Tíz napon át: „Nos? és tíz napon át: „Nem!” És most ez a váratlan: „Várj!” A tiszt azt parancsolja, hogy verje agyon az apját Nyilván szenvedélyévé vált. hogy szeme láttára öl esse egymással a foglyodat, és fölényes mosollyal gyönyörködjék az öldöklésben. Korábban az apától követelte, hogy verje agyon a fiát, az öreg azonban elszántan megtagadta és szemközt köpte. Azóta esett a választás a fiúra. „Megkímélem az életedet” mondta a tiszt És most ezt kérdi tőle: — Nos? A fiú motyogott valamit magában. — Tudod, mit ígértem — emlékezteti az usztasa hangosan, hegy minden halálraítélt hallja. — Nem bírom — nyögi ki a fiú és kétségbeesett pillantást vet az apjára. Az mozdulatlanul áll, mint a megkövült átok. — Várj. — Meggondoltad? — Ide azt a taglót —' mondja a fiú. — Ha agyonvered, életben maradsz. — Ide a taglót — mondja a fiú ismét, magára porán-seit nyugalomnál, hogy ki ne törjön boriié a sikoltt n. Az usztasa leoldatja kezéről a drótot. Egy katona oda rí szí a taglót. A fiú szorosan zárja vérte’en ajkát,. Az apa csak nézi Komoran. Megvetéssel ta’i szemekkel. A fiú azonban nem igyekszik megindo mini arca egyetlen vonásának rezdülésével sem a döntését. Arca szenvtelen. Sőt. mintha nem is sajnálná immár... „hiszen vei te az anyámat, iszákos volt... megváltja az életemet... hiszen miatta estem csapdába. .. A tiszt vállon fogja és előbbre húzza. Az Öy'(ic1 tripr" Szeme, ki tudja, miért könnybe lábadt. Egy nagy könnycsepp legördül a járomcsontján s a felső ajak ívén belevesz a sűrű borostába. — Markold meg a taglót! — szól rá a tiszt a fiúra, és elmosolyodik. Mindig ezek a legké’yesebb pillanatok számára, amikor az áldozat erőben és akaratban hirtelen megtelik. Megalázkodik, végső elve- szettségében. — Két kézre! A katonák unalommal nézik a jelenetet. Felin- dultnak, vagy talán boldogtalannak is csak egy fiatalabb katona látszik. — Két kézre! — Jó — mondja a Hú. Ereje azonban nemigen van hozzá. Reszket a keze. Egész testében remeg. Miközben a lengő taglót figyeli, félszemét a tiszt az öregen felejti: az mozdulatlan, halálával megbékél- ten áll, mint a tapasztalt ember, aki nem is várt mást az élettől. És amikor magasba lendül, a taglón két tekintet találkozik egymással: az öregé, meg a tiszté. Az öregé csupa megadás, a tiszté kaján öröm. Dermesztő csend támad — a fiú a tiszt felé lendíti hirtelen a taglót Az első ütés után az usztasa talpon marad, csak a feje csuklik le, és megtántoro- dik. Halott fényű szemmel a fiúra szörnyed s aztán lerogy — kalimpáló lába barázdákat húz a sárba. A fiú még két ütést mér rá, s azután, hogy közéjük dobja a taglót, odaszól kimerült hangon a katonáknak: — Lőjetek! Ekkor ráveti döbbent tekintetét az apa is, s ajka fájdalmas mosolyra húzódik. DUDÁS KALMAPJ fordítása MDADEN OLY ACS A, a Jugoszláv Írószövetség főtitkára, a középkorú szerb írónemzedék jeles tagja. Számos regénye és novelláskötete jelent meg. Az első naptól résztvett a felszabadító háborúban. Művei gazdag háborús élményanyagából merítik tárgyukat Az itt közölt novellája eddig húsz nyelven jelent meg, a lengyelek kis- filmre is átdolgozták. F elhívott telefonon egy asszony. Családi kapcsolatokra hivatkozott. Izgatottan kö- nyörgött, bizonyára fontos oka lehet a találkozásunkra. Jó, elmegyek az általa megjelölt presszóba, a pályaudvar közelébe. Hogy ismerjük meg eayműst? A kávéfőzőnő majd eligazít Előbb érkeztem, be ^ m i- lett mutatkoznom a kávéfö- zőnőnek. Pár perc múlva felém irányította a piros;ca- bátos, húsos, két tömött sporttáskás „rokont”. Az egyik 'táskából rögtön kiemelt egy vastag kötetet, egy múitszázadbeli lap évfolyamát, melynek bekötő táblája belső oldalán régimódi írás igazolta, hogy ezt az irodalmi terméket anyám nagyanyai bátyja ajándékozta a piroskabátos nagyapjának. Innen a rokonság. Elfogadtam. Most már köny- nyen elmélyítette: szüleim gyakran nyaraltak az _ ő szüleinél abban a gömöri faluban, ahol anyámnak rokonai éltek. Apám az ő apját Janikámnak nevezte: „janikám, irósvajat kérek”. Mire Janikám azt felelte: „Köpülj magadnak”. Fehér kötényt adott apámra, aki anyámmal felváltva megkö- pülte és megette az irósvajat, azután a fűbe hevere- dett. Később felkelt és megírta, ott nálunk, a legszebb regényét. Apám szerette az irósvajat, a fűbeheveredés is elképzelhető, halljuk az adomát. Nincs, a történetnek vége! Ebből akar regényt írni apámról. Férjének ugyanis csekély a fizetése, három nagy lányuk van, neki is jövedelem után kell nézni. Az írásra érez tehetséget, már nem kezdő, mintát hozott az eddigi eredményéből. Egyik műve egf külföldi orvosról és neiéről szól, akikkel 6 vásárlás közben kötött életreszóló barátságot, a másik Munkácsy Mihályról és csodálatos karrierjéről. Mindkét cikk külföldön jelenik majd meg, hiszen ő csak férjhez jött Magyarországra. önálló üzlettulajdonos volt. — Értem, kereskedő. — Bizony, egész ötvenegyig. Vagon tételekben dolgoztam. Mikor a forint beállt, almát hoztunk Gö- mörből. Fillérekért vettem és ötszörös áron adtam el. Űj forintért! Családi házat vettünk és használt kocsit, egy teniszbajnoktól. Istenem. akkoriban fillérekért mindenhez hozzá lehetett jutni. — És most? — Most Skodánk van. — Miből? Mit csinál a férje? — Kereskedő. Kitanulta a villanyszerelő szakmát az ötvenes évek elején, de nem bírta a strapát az állami vállalatnál. — Maga mennyit keres? — Semmit, csak az a kis hazai anyámtól. Most is olyan hízót nevel nekünk, ha áthozom, elég lesz egy évre. — A Skodát is tőle kapta? — Az ő révén. Tőle nem. mert neki csak az a kis öregségi segélye van. — De mikor meghalt az apám,, az örökségemből építettük a balatoni nyaralót — Ügyes. — Igen, én ügyes vagyok. És energikus. Ma is fél mázsa birsalmából sajtot főztem. Belevágtam három kiló diót. Jönnek az ismerősök, hoznak áfonyát, meg somot, szörpöt főzök belőle, akarom mondani lekvárt. Nagy munka, de megéri, bármilyen mennyiségben el lehet adni — Mindenből pénzt csinál. — Mindenből. Akkora kertem van, mint ez a presszó. Száz tő rózsám van benne, két forintjával árultam a nyáron a szálját. — Most gladiolusz hagymát árulok, gyönyörű a gladio- luszom, veszik, mint a cukrot A begóniát tegnap kiszedtem, cserépbe raktam, majd mind eladom. Ismerősöknek, iskoláknak. — Én mindent el tudok adni. Ma is eladtam egy szomszéd zöldségét az üzemi étkezdében. — Mennyit keresett rajta? — Higgye el, sokszor a barátság a legjobb üzlet. A szívesség. Mondom a lányoknak, menjetek, vegyetek jegyet a meccsre, milyen jó lesz készre várni a külföldieket. Meghálálják. Csak érteni kell hozzá ... — mosolyog. — A határon jön a magyar finánc. Már mindet ismerem, ők is engem. Kérdi, mi van a szatyorban? Tessék zöldpaprika, gyönyörű, azt Gömörben nagyon szeretik. És alatta? Ott is paprika. No igen, pirospaprika, öt kiló erős. Kicsit sok, azt mondja a vámos. Kérem szépen, az én rokonaim rögtön azt kérdezik, paprikát hoztál? De milyen kicsinyes vámos, három kilót kivett a szatyorból. És minden csomagomat feltúrta. Hogy ez több a megengedett kiviteli értéknél. Ilyen balszerencse ért, szinte az egész fuvaromat be kellett rakni egy nagy papírzsákba, visszafelé megkaptam és szégyenszemre hazahoztam. — Nem olyan nagy a vám, miért nem fizette ki? — Én? Vámot elvből nem fizetek. Kocsin egyszerűbb, azt meg lehet pakolni, de még megyünk idén a disznóér:, hát nem akartam kockáztatni. Így viszont hozni se igen tud am most semmit. Vannak ilyen kockázatok, azért gondoltam, hogy mégiscsak köny- nyebb lesz írni. Igazán nem olyan nagy dolog magának, melyik újságba tudná betenni a regényemé1? — Egyikbe se. Hány kész regénye van? — Nekem? Még nincs, csak nem dolgozom valamin, mielőtt piacot teremtek neki? Beszéljünk magyarul. mit kér érte, ha lediktálom a papája gömöri kapcsolatait? Van egy öreg ismerős néni, ő is találkozott vele néha, majd én kikérdezem. Pár üveg he- cserli lekvárral beéri. — Miért? Hát az adatszolgáltatásért. Azt tudom, az a legfontosabb. No, lesz üzlet, vagy nem? Van magának családja? Az ember mindent tegyen meg a családjáért. — A lányai is ilyen ügyesek? — Majd lesznek. Még hiányzik nekik a gyakorlat. Gyakorlat kell és jóbarátok. Isten segedelmével. Én kérem a külvilágban materialista vagyok, ahogy az ma kell, de a gyermekeimet valláserkölcsi nevelésben részesítem. Otthon fáradhatatlan családanya vagyok. Tudnék szerezni extra minőségű diót és bármilyen színű kordbársonyt. Érdekli? Bármit, decemberben kocsival megyek a disznómért. — Mindenkivel ilyen nyíltan beszél az üzletről? Látja, a bizalom a fontos. Az őszinteség. Nyílt kártyával játszom. Külön- benis, egy rokonban, pláne kollégában ne bizhatnék? — Hol vagyunk mi kollégák? — Hát az irodalom! Nevettem. Megsértődött, dobolni kezdett az asztalon. — Most sajnos dolgom van. de pénteken újra bejövök a városba. Addig gondolkozzon az ajánlatomon, nem bánja meg. Kitette a szűrömet, de 6 maradt. Bizonyára még mással is volt tárgyalása a presszóban. GACSI MIHÁLY: VADÁSZOK Jtlöriez 'Virág : kártyával
