Szolnok Megyei Néplap, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-10 / 292. szám
1967. december 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Futna hősben történt Schirillával — Moszkváig Felejthetetlen napok Moszkvában - Kimagasló sportteljesítmény a Forradalom 50. évfordulója tiszteletére — Napi 65 km az átlag — A száguldó taxisofőr várja a jégzaj ást — Fürd ónad rágás fiatalember ereszkedik mosolyogva a jeges Dunába — ugy-e, ilyen és hasonló képet szinte mindenki látott már Schirilla György vasas-atlétáról, a 28 éves, magas taxisofőrről? Márciusban pedig volt egy vállalati KISZ-gyűlés, ahol az ő felajánlása a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére a következő volt: Budapesttől Moszkváig futva viszi el a magyar ifjúság üdvözletét Ezzel a bejelentésével lázba hozta az országot, s a világ közvéleménye Is — túlzás nélkül állíthatjuk — feszülten, kíváncsian várta, hogy sikerül az elhatározás megvalósítása. Nos. a történtek Schi Híját igazolták, értesül het- tünlk róla: 34 nap alatt összesen 202 óra 06:00.7 perc alatt 2215 kilométert tett meg ami 65.1 km napi átlagot jelent. A leghosszabb napi adag 03. a legrövidebb 48 km volt. Nagyon sok minden kellett ahhoz, hogy ez a hatalmas, egyedülálló vállalkozás ennyire pompásan sikerüljön. Erről beszélgettünk egy egész délután a másfélhónapi távoliét után ismét családja körében levő, rokonszenves „futógéppel”, aki ízig-vérig sportember, minden szavából, mozdulatából ez látszik, érződik. Három gyermeke, a 8 éves Kinga és öccsel, Tomi. Gyuri már ugvancsak enor- tolnak. 2 6 kilós súlyzót emelgetnek, kerékpároznak. A falakon bekeretezett fényképek, újságkivóeások-, sokasága, még a New York Times-ból is, azonkívül nem kevesebb, mint 15 kl- lónyi szovjet folyóirat, lap vár feldolgozásra (utóbbiak mind a pagv futásról cikkeznek el i smeréssel)! Atlétából színész — Arra kérem, hogy gazdag élménvanvagából lehetőleg minél több elvan momentumot ragadjon ki, melyről a nyilvánosság előtt még nem, vagy csak kevés sz * esett — fordulok Schirillához. Apró, művészi kivitelű, piros-fehér-zöld topánkát emel fel: — Ezeket a miniatűr fu- tócinőket Bodnár József cipészmester készítette nekem ajándékba, s minden este felmutatom. Hogy hol? A Mikroszkóp Színházban, ahol Komi ős Jánossal beszélgetek az útközben előadódott érdekes dolgokról. Tehát — ha csak átmenetileg is, de — színész lettem. Most pedig „szaladjunk végig” együtt, még egyszer, gondolatban az útvonalon, felelevenítve egy- egy mozaikot. • • Ünnepélyes indulás — Tizenhat év alatt 75 600 kilométert futottam, s a felkészülés során, júliusban 38 fokos melegben 1—1 óra pihenővel háromszor lefutottam egymás után a marathoni távot, ez 126 kilométert jelentett! Sok és alapos előkészület után végre elérkezett a rajt pillanata, 1967. szeptember 29-én, a Fegyveres Erők Napján. Volt iskolám tanulói, a Szemere utcai úttörők búcsúztattak, jelen voltak a KISZ KB, a Fővárosi Autótaxi Vállalat, a Vasas SC vezetői, a sajtó képviselői is a Szabadság téri hősi emlékműnél. Vár- fl elvtárs zászlót adott át, és több megbízást kaptam, hogy ezeket jelképesen, futva juttassam el a Szovjetunió fővárosába. Egyébként leszögezem.,, hocv útközben ■eiég álló íárműbe sem ültem be, Moszkvában szállta melőször autóbuszra. Ez a tény viszont azt jelenti, hogy még plusz vagy 400 kilométert gyalogoltam is, szállodákba, fürdőkbe, fogadásokra stb. Végig program szerint futottam, kitűnően sikerült tartani az időbeosztást, pontosan érkeztem. az étkezés — saját tapasztalatok alapján — mindössze citromos teából, almából, mézből állt, útközben, sok folyadékot igényelt szervezetem a meleg magyarországi szakaszon. Később már ettem kolbászt. kenyeret is. Különben öt helyről sikerült haza is telefonálnom, bogy nyugodt legyen a család. Mi n den gördülékenyen ment. szovjet területen végig két motoros rendőr biztosította az utat. Szolnok megye — Ügy tudom, Szolnok megyében elég sok időt töltött, s kedves fogadtatásban volt része. Mesélne erről bővebben? — Örömmel, hiszen ezekre az órákra mindig szívesen emlékszem vissza, s szívesen jövök élménybeszámolót tartani is hozzájuk. Tehát a hazai útvonal első jelentős állomása Szolnok volt. ahol emlékezetes, ragyogó fogadtatásban részesültem. úgy éreztem, az egész város ott tolong körülöttem. A biztató, üdvözlő szavak, a nagy éi-deklő- dés, Oraveez Elemér szolnoki távfutó barátom kerékpáros kísérete mind nagyon jól esett, sok erőt adtak a nehézségek leküzdéséhez. a Barátság Klubban a rendelkezésre álló két és fél óra alatt Jó pihenésem volt ezúton is még egyszer köszönöm a baráti vendéglátást Egy idős sportbarát. Katona Gergely bácsi kerékpárral egészen Püspökladái'ig velem tartott. Közben Török- szentmiklóson egy néni megsajnált, hogy engem ebben a melegben hagvnak futni, holott van még hely a kocsiban. Kenderes fellobogózva várt. díszes feliratokkal (egyet ej is hoztunk emlékbe). Itt egyébként egy éjszakát is eltöl- töttünk, s másnap reagri kioihenve Indultam tovább. {Különben énpen látogatásunk ideje alatt jött egy távirat Kenderesről, benne a meghívás: visszavárják élménybeszámolóba*.. (Folytattok ) Selmeczy Attila Egy kis lecke külföldre utazóknak Ki nem szeret utazni, ki nem szeret gyönyörű műemlékeket látni? Első hallásra úgy tűnik, hogy ez természetes igény. De ha jobban mégnézzük, akkor tapasztalhatjuk, egyesek csak utazni szeretnek, de nem a látásért, hanem a vásárlásért Van aki Lengyelország szót hallva a lenvászonra gondol. van aki Bulgáriát összetéveszti a bőr bőrönddel, Jugoszláviát pedig a konyakkal. Jogtudomány Illene mindenkinek tudni, hogy a törvények nem ismerete nem mentesít a felelősségrevonástól. Különösen akkor nem, ha ráfogja valaki, hogy nem ismeri! Hiszen ki ne tudná, hogy ha egy külföldi állampolgár egy budapesti lakosnak különböző áruféleségeket ad át, s ezeket fáradtságot nem kímélve a fővárosba utazó egyes jászsági emberek megvásárolnak, akkor ez már üzérkedés. Főleg, ha drágábban adják el* miirt ahogy megvették. A jászsági bűnbanda tagja* 150, illetve 60 ezer forint kárt okoztak. Vám és de- vizabúntett miatt kerülnek bíróság elé, a külföldi állampolgárt letartóztatták. Fizika Több alaptörvénye van. Ebben a tudományágban beszélnek sokszor a lejtő fizikai törvényszerűségeiről. Viszont vannak olyan rossz tanulók, akik elfelejtik ezt a nemes tudományt és megcsúsznak a lejtőn, függetlenül attól, hogy állítólag jó alátámasztásuk van. N. János szolnoki lakos majdnem a lúdtalpára hivatkozott, amikor kiszedték cipőjéből a háromezer forintot, amivel Becs boltjait próbálta felkeresni. Statisztika Ez a tudomány foglalkozik többek között azzal, hogy mennyi az átlagkereset, mekkora jövedelem jut egy emberre. Ügy látszik Dr. F. B. felesége nélkülözött, mivel férje, mint körzeti orvos mindössze „legfeljebb” tízezer forintot keres havonta. Szűkös háztartásukon úgy próbált segíteni hogy a megengedett négyezer forint helyett kilencezer forint értékű árut próbált, becsempészni. De csak próbálta! Nem kétséges, hogy ezek az emberek megkapják méltó büntetésüket. Ettől függetlenül mi szégyelljük magunkat miattuk. Mert őket látva az idegenek nem egyszer gúnyos megjegyzéseket tesznek, mondván: ezek magyarok. A szégyenérzettől függetlenül mondhatjuk, hogy tévednek. Ezek magyarok, de nem EZEK a magyarok. — tóth — Tulajdonosok-e a tulajdonosok? Még tízéves múltra sem tekint vissza Magyarországon a szövetkezeti lakás- építési rendszer, hiszan az erről szóló 20-as kormány- rendelet csak 1959-ben lépett életbe. Azóta azonban a lakások ezred épültek a tulajdonosokra nézve rendkívül kedvező fizetési feltételek mellett, az induló alaphoz szükséges 15—20 ezer forint ugyanis nem jelent túlzott megterhelést a vevőnek, a hátralék harminc év alatti letör! esztcsét pedig mindenki örömmel vállalja A szövetkezeti lakások építése jelentősen csökkenti az államháztartás gondjait. hiszen az állam — az építési árkedvezmény mei- . lett — csupán a kölcsönnel járul hozzá az építkezéshez. Az állami költségvetésben épülő lakások ezzel szemben átlagban 140—150 ezer forint kiadást jelentenek a népgazdaságnak. A jövőben — a lakásépítésre fordítandó állami kiadások csökkentése érdekében — egyre több és több szövetkezeti lakás és OTP társas- ház felépítése kívánatos. Hét hónapja vár;ák a választ A szövetkezeti lakások számának rohamos emelkedése és az eltelt nyolc év alatt bekövetkezett fejlődés a 20/1959-es kormányrendelet módosítását vagy hatályon kívül helyezését ég a lakásszövetkezetek jogállásának rendezését kívánja. Az élet számos olyan problémát teremt, melynek megoldását a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé. Ilyen például Szolnokon a Bálvány úti I. sz. lakás- szövetkezet 3-as épület lakóinak tavasz ó*a húzódó ügye. Huszonnégyen — az összes lakástulajdonos — feleslegesnek tartja az épületben levő mosókanyhát és szárítóhelyiségeket. Nem használják és el akarják adni. Az így befolyt összegen szeretnék a földgázt bevezettetni az épületbe. A megyei tanács építési osztálya ez ügyben állásfoglalásra kérte fel az ÉM lakás és kommunális politikai főosztályát Azóta hét hónap telt él, de a válaszlevél még nem érkezett meg. {Valószínű, hogy a választ maid az új lakásszövetkezeti kormányrendélet fogja megadni.) ]ó üzlet Az utóbbi időben egyre inkább felüti a fejét a szövetkezeti lakásokkal való üzletelés, spekulálás. A megyei tanács építési osztályán olyan eseteket soroltak fel. amelyek méltán felháborítják mindazokat akik hosszú évék óta rossz körülmények között várnak lakásra. Megtörtént, hogy a kedvezményes lakáshoz juttatott család be sem költözött, hanem azon melegében riadta. Volt olyan is. hogy beköltözött ugyan, de rövid időn belül eladta és visszaköltözött előző lakhelyére. . Felesleges v is mondani, hogy mindkét illető az állam jóindulatából búsás haszonra tett szert. Nem megoldott és legtöbbször nem érvényesíthető a lakásszövetkezet elővásárlási joga sem. a rendelet ugyan korlátozza a telekkönyvileg bejegyzett tulajdonjogot. kimondj», hogy az eladandó szövetkezeti lakást fel kell ajánlani a lakásszövetkezetnek, amely a megyei tanács építési osztályától kér véleményt az új vevő személyét illetően. Mégis a legritkább esetben történt meg, hogy a lakásszövetkezet vezetősége élt volna elővásárlási jogával. Ez emberileg érthető is, hiszen a lakásszövetkezetek vezetői társadalmi vezetők, akik nem teszik ki magukat a lakás eladók támadásának. Szolnok megyében hél híján ezer szövetkezett lakás épült az elmúlt nyolc esztendőben. Ekek zöme. körülbelül 80 százaléka a megyeszékhelyen van ét *z utóbbi 4—5 évben készült Szövetkezeti IKV kellene A tendencia, a szövetkenett lakások számának szaporítása, az pedig azt hozza magával, hogy néhány éven belül megközelíti vagy eléri az Ingatlankezelő Vállalat kezelésében levő bérlemények számát Míg az IKV-nál megfelelő számú dolgozó intézi az ügyüket, addig a lakásszövetkezeteknél jelentkező problémák néhány és ne*« főállású ember vállán nyűgös znak. Pedig az épületek állagának romlása egyre nagyobb gondokat több elfoglaltságot jelent a társadalmi vezetőknek. Ez a probléma is sürgős megoldásra vár. ugyanúgy, mint a többi sürgető gond. Reméljük. a várható új lakásszövetkezeti jogszabály ezekről is intézkedik.- bj — „Mini cuki maxi forgalommal Télapó forgács a sufcméitifben Évről évre csökken a csokoládé- figurák forgalma A Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál tegnap fejeztek be a felmérést: vajon hol járt a Télapó a legkevesebbet? Mert ahol több Mikulás maradt a boltokban, ott bizonyára kevesebbet kaptak a gyerekek. A szakemberek tapasztalata. hogy a tradicionális, tipikusan szezonjellegű cikkek Iránt évről évre csökken a kereslet. Amíg 1965- ben a vállalat 47 mázsa figurás csokoládéáruval készült fel a szokásos Télapójárásra, addig az idén már a vásárolt 40 mázsa is soknak bizonyult. Igaz, a kezdeti langyos érdeklődés ellenére az utolsó nap délutánján és este a forgalom várakozáson felül megélénkült, mégis mintegy 3—4 mázsa csokoládékészítmény maradt meg. A korábbi évekhez viszonyítva különbség van a visszamaradt figurák ösz- szetételében. Régebben a drágább készítményeket kevésbé vásárolták, az Idén viszont már kiegyensúlyozott volt a kereslet. így a megmaradt áruk között vegyesen találhatók olcsóbb és drágább télapók vagy kiscsizmák. Ez egyrészt az igényesség növekedését, binonyos mértékig a lakosság anyagi helyzetének javulását mutatja, másrészt azt is. hogy a kereskedelem jobban tudta a szükséglethez igazítani készleteit. Az ipar most egyenrangú partnerként meghallgatta a kereskedelmet, sőt megrendelésekre újabb figurákat is készített. Az élelmiszerWskereske- delmi vállalat még karácsony előtt törmelékként, kedvezményes áron hozza forgalomba a fennmaradt 3—4 mázsa figurás árut, hogy a háziasszonyok bedolgozhassák az ünnepi süteményekbe. Nemcsak a női szoknyában divat a mini. Szolnok város első „mini presszóját” — rendes nevén m Éva eszpesszót — is már üzemelése első napjától megkedvelték az emberek. A Ságvárl kőrúton lévő kis presszó építésére, berendezésére 700 ezer forintot fordított a Szolnok megyei Vendéglátóipari Vállalat. Az első 20 napi forgalom elérte az 50 ezer forintot. A vállalat vezetői most úgy tervezik, hogy tavaszra megnyitják a presszó teraszát is. Felvételre keresünk 3 műszakos munkára 16 évet betöltött Vili. általános Iskolai végzettséggel rendelkező NŐI MUNKAERŐT! — FONÓ ésORSÖZÓAT- KÉPZÖS TANULÓNAK. Vidékieknek lakást biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben adunk PAMUTTEXTILMÜVEK FONÓGYÁRA; Budapest, XI. Bocskay u. 90. Munkaügyi osztály.