Szolnok Megyei Néplap, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-09 / 291. szám
1967, december 9. SZOLNOK MEGTEI NffPLAP 8 Három percenként készül egy pár nylonharisnya Az elmúlt évek során »ok nylonharisnyát importáltunk. Méltán gondolhatnánk, hogy ennek nem örültek a Budapesti Harisnyagyárban, a hazai nylonharisnyák készítői. Tévedés. Az üzem vezetői azt mondják, hogy a vásárló közönség így legalább meggyőződhetett arról, hogy a magyar harisnyák legalább olyan jó minőségűek, mint az import-termékek. A Budapesti Harisnyagyárban ezer ember foglalkozik a női nylonharisnyák előállításával. Az áru méretét és formáját biztosító hőkezelő gépen százával sorakoznak a „kikészítésre” váró harisnyák, amelyeket aztán ellenőriznek, minősítenek, párosítanak. „agyusztálnak”. Ezután — irány a fogyasztó. A különböző típusú nylonharisnyákból a jövő évben 8 millió pár kerül a belkereskedelembe, az üzletek kirakataiba, polcaira. Határainkon túl is 1968-ban 8 millió pár kerül hazai piacra Lesz elegendő bosszúszárú harisnya is számos országban viselnek magyar harisnyát, Svédországtól Panamáig, Szovjetuniótól Trinidadig. Ebben az évben jelentősen emelkedett a gyár kapacitása. Huszonegy új gépet állítottak be, 3 percenként készül el egy-egy pár női varrásnélküli harisnya. Lesz tehát elegendő harisnya — ígérik a gyárban és bíznak abban, hogy az egyik legkeresettebb cikkükből, a „Salome” márkájú szembiztos harisnyákból is megfelelő mennyiség kerül az üzletekbe. Be továbbra is gyártják a már közkedveltté vált „Gyöngy”, „Opál” és „Éva” márkájú varrásnélküli harisnyákat és az alkalmi, sarokerősítés nélküli harisnyákat, amelyeket elsősorban nyitott, estélyi cipőkben, szandálokban ajánlatos hordani. És még egy jó hír: Már 1968. első negyedévében gyártási programjukba iktatják a hosszúszárú nylon- harisnyák készítését. Ezzel a miniszoknyát viselő hölgyek kívánságát teljesítik. A gyerekek emlékeznek Az Öregedő embereknek titkon az a vágyuk, hogy életük hátralévő idejét olyan környezetben tölthessék el, ahol szeretik őket, gondjukat viselik és kicsi kis igényüket is kielégítik. De jó is, de szép is ez. Nyárin a hűvösön, télen a meleg szobában. Néha egy-egy fröccs, napjában néhány cigaretta, bíbelő- dés az unokával és a megszokott kedves zsém- belődés a mamával. Sajnos , nem minden öregKor ilyen ideálisan szép és nyugodt. Sok munkában megfáradt emberre várnak keserűséggel teli napok. Sok idős ember „jutalma” a siralmas öregkor. Hány megrázó riportot olvastunk már eltaszított, megtagadott. nyomorgó szülőkről. Felháborodunk elítélendő igazságtalanságnak tartjuk a gyermeki „szeretet” hiányát Csak ritkán gondolkozunk el azon, vajon van-e másfajta igazság is? Lehet-e igaza annak, aki nem fogadja be tulajdon édesapját, vagy perbe száll, hogy ne kelljen havi 64 forintot fizetni édesanyja eltartásáért? Kern lehet. Az idős, magatehetetlen embert, ha idegen is, megszánjuk, s ha tudunk segítünk rajtuk. Jóérzésből, emberbaráti szeretetből. Mondhatnánk azt is, hogy semmi közünk hozzájuk, van fia, lánya, viseljék ők a gondját. De ha egyszer nem viselik, mert nem akarják, vagy nem tudnak felejteni. Békésszentandrásról jött Mezőtúrra B. V. bácsi. Három gyermeke van, de egyiknek sem kell. Azt mondják; nem lehet egy fedél alatt élni vele.. Ami ingatlanja volt márpedig jócskán volt! eladta, és a sok pénzt elég rövid idő alatt majdnem teljes egészében elköltötte. Gyermekeit mindig szidalmazza, csúnya szavakkal illeti. Elmondták róla, hogy világéletében durva és könnyelmű ember volt, keveset törődött a családjával. Most Mezőtúron él, és egyik családtól a másikhoz vándorol. Eltartási szerződést azonban egyikkel sem köt, a megmaradt pénzét csupán csaléteknek használja, da eltartás fejében senkinek sem akarja adni. Már az egész városban ismerik az állandóan vándorló B. V.-t Hasonló B. V. bácsihoz, M. L. nénit is megtagadták lányai. Pedig fejenként 64 forintot kellene fizetniük a szociális otthoni ellátásért, mert édesanyjuknak 260 forint nyugdíja van. Nem akarnak fizetni, Poncius- tól Pilátusig szaladgálnak a fellebbezéssel. Olvastam leveleiket, melyben a fizetés eltörlését kérelmezik. Ritkán hallani annyi rosszat idegenről, mint amennyit a lányai ellene felsorolnak. Fiatalabb korában bizony az élet napos oldalát választotta M. L. néni és nagyon sokat vétett gyermekei ellen. Amikor felcseperedtek, szolgálni adta őket. fizetésüket elszedte, haza nem engedte a két lányt. Idegen férfiak váltakoztak a házban és jól éltek a szolgálók fillérjeiből. Amíg fiatal volt az anva, nem engedte haza a lányait. Élte világát. Később házat, földet eladott és abból tartotta magát Most rászorult » gyerekekre. Lehet, hogy kegyetlen dolog, de a lányai még máig sem tudtak felejteni. Persze nemcsak • régi időkben voltak rossz, könnyelmű szülők. Ma is vannak. Hat gyermeke van F. M.-nek Mezőtúron. Elszomorító, szívíáj- dító, ahogyan a gyerekek kinéznek. A pedagógusok már többször jelentették a szociálpolitikai előadónak azt a tűrhetetlen állapotot, ahogyan ez ■ két szülő a családját neveli, ha egyáltalán nevelésről náluk beszélni lehet. Az egyik gyermek testén szinte nincs tenyérnyi hely, melyet ne éktelenítene égéstől származó forradás. A másik gyermek kis korában majdnem éhenhalt. Elhanyagolt, csont-bőr valamennyi. Az apa meg az anya viszont rendszeresen szórakozni jár. Magukra majdnem az ösz- szes keresetüket, a gyerekekre jóformán semmit sem fordítanak. Félő. hogy F. M.-ék gyermekei sem fogják elfelejteni azt a sok éhezést és szenvedést, amit szüleik okoztak nekik. Egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy csak az ilyen szülőket tagadnak meg öregkorukban gyermekeik, az viszont biztos, hogy felnőtt korukban is emlékezni fognak a gyerekkori rémségekre.- bj ötvenezer mázsa „ .dohányt ferme” tálnak^ fTm idén a szolnoki üzemben, sokkal többet, mint az elmúlt évben. A termelés növekedése elsősorban az olasz nagyteljesítményű fermentáló gépsoroknak . köszönhető. Tavaly a negyedik nejqgffivben . J7, ezer máísa ' «3bpnjrt d ókóztak fel. míg most október—december között 24 7 ezer mázsa fermentált áru került a raktárakba. A Szolnokon fermentált dohányból a Szovjetunióba és Nyugat-Németország- ba is exportálnak. Penfti Haanpöő: Pussinen anyó A falu végén lakik, korhadi fakunyhóban, amely akár emberi fészeknek is nevezhető. Köröskörül mocsár és láp, és sarjadó erdő. Szigorú zord tekintetű táj: többnyire ilyen a szegény ember lakóhelyéinek környéke Finnországban. Pussinen anyó már java korabeli asszony, szikár termetű kunyhólakó, akinek arcára az idő felírta, amit felírt. Szája járása is olyan, hogy kiműveli ízlésű ember meghökkenne hallatára. Dehát a faragatlan szóhasználat az égetnivaló kölyök koponyájának széthasításáról nem olyasfajta fenyegetés, amelyet a szó igazi értelmében, komolyan kellene venni. ö már olyan, amilyen, hajlott korú asszony, a legtiszteletreméltóbb emberi teremtmények közül való itt ezen a földön. Mindenekelőtt: ez a szigorú és fukar föld az ő jóvoltából bugyogtat- ta ki a Pussinenek sokaságát Zsendülő ifjúkorának legnagyobb részében állapotosán járt-kelt, szétvetett lábbal, ígéretesen gömbölyű hassal. Élete virágzó éveit ^árasztotta a gyerekbőgés és si- vítás, a csecsemők ringatása, szennyes pelenkák mosása. És azután idővel megtelt a föld Pussinenek sokaságával, azzal a fölismert nemzetséggel, amelynek csattogó fejszéje és sivító fűrésze visszhangot ver Finnország erdeiben. Ugyanaz a nemzetség ez, amelynek sarjadókai eljutottak a dübörgő füstös gyárakba is--Széles és hatalmas a Pussinenek nemzetsége. És ez az öreg- isszony fontos személyiség volt 9 nemzetség gyarapításában. Több mint egy tucat Pussinen bizony nem kis eredmény a maga helyén, hát még ha meggondoljuk. hogy ezek legnagyobbrészt férfiak, egészségesek és életrevalóak — egészen az anyjuk. És hát persze, az apjukra is hajaznak. Pussinen apóra, hiszen az ő fejszéje és fűrésze, kapája és ásója erejével növekedett és izmosodott a Pussinenek serege. De bizony asszony is kell ehhez, még pedig asszony a javából. A Pussinenek neveléséhez sok fazék kását kellett megfőzni és olyanféle tüzelővel, az erdőben nagysietve összekapko- dott gallyakkal. És korhadt rönkökkel. amelyekről el lehetne tr.ég mondani egyet s mást. amikor a fa nem akart felgyulladni, mert hát a tűzhely befelé fújta a füstöt, míg végre aztán a rárakott gally ropogni kezdett. Megfőtt bizony ott jó sok krumpli, mert szája van mindegyik Pus- sinsnnek, ahová benyomakodik az ennivaló, ha meg nem eszik elvan harsány hang tör elő belőle, hogy megtelik vele az egész világ. Hánvszor ragadta meg ez a ráncos kéz a kávéskanna fogóját — az egyetlen tárgyat, amelynek ebben a kunyhóban fényűzés-sizaga volt! Az udvar sarkában volt az istálló: komor, sötét luk, dohos, mint a barlang — benne girhes tehén kérődzőtt és valami bárányféle jószág bégetett bágyadt hangon. Ezeket is etetni és gondozni kellett, mivel ezek az állatok csepegtették a tejet a kis Pussinenek bögréjébe. Az anyo rrég köpült is hébe-hóba. ahogy az már valamirevaló háziasszonyhoz illik, igaz, hogy csak mogyorónyi vajat, a szegény ember fehér vaját, sóval jó erősen megfűszerezett irós vajat. Azután akadt még ráérő ideje szöszt ge- rebenezni, meg fonni is; taposta a rokkát, ölében a legiflabb Pus- sinennel, aki nekikeseredve szív- ta-rágta anyja csecsét. Azután stoppolt és foltozott az anyó. kiváltképpen az urára, később pedig a mindinkább növekvő Pus- sinenekre. akik aztán sorra benyomultak Finnország zord tél: erdeibe. Az apró csemetéken rongyokban lógott az ing meg a nadrág, mégsem fáztak meg soha; villámgyorsan futottak a dől guk után. És hát, persze, mosott is Pussinen anyó, szünetszakadatlan, pelenkákat és mindenféle más ruhadarabokat. Locsogott a víz. förcsögtek a ruharongyok a markéban, amely durva volt és repedezett. Vo't mindig munka ro- gvásig; a Pussinen nemzetség olyanfajta, amelv sok-sok verítéket választ ki. És aztán felmosta a kunyhó padlóját, a nyűtt gerendákat, amelyekből úgy dűl. ledtek ki a görcsök, mint otromba békaszemek. Mert akárhogyan a’akult is közben-közben az élet. Pussinen anvó sohasem veszítette el azt a hitét, hogy mégiscsak több a víz, mint a piszok... Dolgozgatott 5 a kunyhón kívül is. a szabad és alatt, füvei kaszált, szénát gereblyélt, lombos ágat tördelt, kapálta a krumplit, sarlóval vágta az árpát a kis darabka földön, amely bizony akkora volt csak, hogy kötényével leteríthette volna az egészet. És azután nekivágott rozsét szedn* és rohant vissza a kunyhóba, ahol sivalkodtak a kis Pussinenek... És a sok lótás-futás még ezzel sem ért véget. Szakított időt arra is, hogy a szomszédoknak segítsen. egy kis ezért, azért Mert a kicsinyek szája örökösen tá- togott. mint az éhes verébfiókák csőre. Pussinen anyó eljárogatott dolgozni a környék gazdáinak szántóföldjére, mosta a gazdagabbak szennyesét, gyapjút sere benezett, bogyót szedett és fűzfaháncsot tépdesett. Amint ott sürgött-forgott, hajlongod a fürge, féktelen és nyelve« anyóka a friss füzesben, keresve sem találhatott volna senki nálánál nagyszerűbb emberi lényt a föld kerekén. Kettétörte a fűzfát, és erejét megfeszítve, körmével húzta le a törzstől elvéi* háncsot. mintha csak valami elejtett vad bőrét nyúzná. Fehéren villogtak a nyúzott bokrok és a kis taknyos rosszcsont Pussinenek is ott lábatlankodtak anyjuk körül, mintha segíteni akarnának neki. Anyjuk meg egyre csak tépkedte a faháncsot és szidta a mihaszna porontyokat, mint a bokrot. A kunyhóban a legkisebbek és legnyűgösebbek alig várták, mikor bukkan már elő anyjuk a zsenge füzesből. És amikor végre megérkezett és ledobta hátáról a faháncsköteget. tűz fölé akasztotta a vizesvödröt és szoptatni kezdett. Ilye- asszony volt 6 az- időtájt. hogy öröm volt nézni. A betegségnek nem sok dolga akadt az ő háza táján. A nyarakat mezítláb töltötte, még fagyos földön is így járt mert a talpán úgy megvastagodott a bőr, hogy a tímár cserző- kádjából sem igen került ki keményebb talpbőr. Az őszi jégen is mezítláb lépkedett, kezében kimustrált fejsze, ezzel ütö- gette agyon a menyhalakat, hogy hallevest főzhessen a Pussine- neknek... Ilyen anya volt az anyó. És a szája is járt, csaknem szakadatlan. Erőteljes, kifejező finn nyelvétől visszhangzott a ház tója, és a szüntelen gvereksikongatós és munka közepette hányszor csendült fel vidám nevetése, a finn szegénységnek ez a kedves fűszere! Mondhatják egyesek, hogy az ő keze-munkája. sütése, főzése, mosása, foltozása mind-mind olyan természetű munka, ami széthull és elenyészik. Hiszen a körme tépte faháncsok is már rég elrothadtak a tímár cserző- kádjában — és mezítelen talpán, melyet a szegénység cserzett vastagra és keményre, most Is ugyanúgy kell lótnia-futnia. mini azelőtt. De másfél tucat Pussinen mégiscsak másfél tucat És élnek. Sok férfias fejszeesapás mennydörög le a szálfákra Finnország határtalan erdeiben. Finn eredetiből fordította: Képes Géza — Pentti Haanpää az új finn próza legerőteljesebb egyénisége Toivo Pekkanen és Váinö Linna mellett. Parasztszülők gyermeke volt. Szülőfalujában élt, ott írta remek, rövid elbeszéléseit és regényeit a zsellérek és béresek életéről. Elbeszéléseinek hősei is egyszerű emberek: földművesek útépítő munkások, munkanélküli vándorok, a finn nép nehéz küzdelmekben edzett életerős fiai. leányai. 1955-ben bekövetkezett halálával pótolhatatlan vesztesés érte a finn irodalmat, amelynek új műfajt teremtett, a „juttu”-t. voltaképpen beszélgetés. csevegés. kis történet, rövid história írását a Finn Köztársaság kikiáltásának 50. évfordulója alkalmából közöljük. Külföldön is keresett a szolnoki dohány
