Szolnok Megyei Néplap, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-24 / 304. szám
1967. december 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Januártól tévés nap a péntek is 33 játékfilm as első ne yedév műsoraiban Hivatalosan is bejelentették, hogy január első he. tétöl kezdődően tévés nap lesz a péntek is. Az iqy megnövekedett műsoridő jelentős változásokat hoz majd a tévé programjaiban Ugyanúgy, mint a többi öt napon, pénteken is jelentkezik a Tv-híradp első és második kiadása, az esti műsor pedig könnyű, szórakoztató és ismeretierjesztő adásokat tartalmaz. Péntek esténként kerül sor a közkedvelt Kék fény és a Századunk sorbzatainnk sugárzása is. A délelőtti ismétlést viszont a szombati napra helyezték, így a hét utolsó két napján szinte reggeltől estig tart majd az adásidő. Mintabolt a stúdióban Az első negyedév műsorainak összeállításánál a szerkesztők a tévé nézők sorirányú érdeklődésének változatos kielégítésére törekedtek. Érdekesnek és hasznosnak ígérkezik például a Tv-mintaboltja c- men indított új sorozat, amely a fogyasztók érdekednek védelmezőjeként lép fel, mivel szakemberekből álló zsűrije a minőségileg kiváló úi árucikkeket népszerűsíti. Az Inter- vízió közreműködésével két jelentős évfordulóról emlékeznek meg; a helyszínről közvetítenek dokumentum- műsort a kurszki és a sztálingrádi csata évfordulója alkalmából. Az Eurovízió közvetítő- lánca teszi lehetővé a nézőknek. hogy szemtanúi lehessenek a ianuárban megrendezésre kerülő, Vesterös-i műkorcsolyázó Euró- pa-bajnokságnak, valamint a Grenoble-i téli olimpia megnyitóünnepségének és a legérdekesebb versenyszámoknak. A labdarúgó NB I küzdelmeinek megkezdésével az eddigiekhez hasonlóan rendszeresen közvetítik az érdekesebb mérkőzéseket. 1968-ban a tv-ben is lesz ötórai tea. Ez a tánczenei műsor csütörtök este jelentkezik. A Hyppolit és a többiek című kétrészes produkció 37 év magyar slágereit eleveníti fel. Gazdagnak ígérkezik a komolyzenei program is. Hangversenyt ad Ernest Ansermet, s közvetítik a bécsi szimfonikusok budapesti hangversenyét is emellett folytatódik a Bartók—Kodály sorozat, ezúttal a Mátrai képek ismertetésével. Rocco és fivérei: szombat éjjel A filmek kedvelői harminchárom játékfilmet, valamint egy háromrészes és egy hét folytatásos sorozatot láthatnák. A háromrészes krimit a két éve bemutatott „Phil Martin” stábja készítette. Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai 'című kétrészes nyugatnémet iátékfilmsorozat egy képzeletbeli űrutazásról szól. 13 héten keresztül sugározzák Dickens Copperfield Dávid című regényéből készült kisjátékfilm-so- rozatot. Űi sorozat indul, melynek keretében szombat éiielenként olyan híres filmeket vetítenek, mint a Rocco és fivérei, a Szerelem című svéd és a Szegénylegények című magyar filmeket. Márciusig tizenhárom tv- játékot tűznek műsorra. Az ifjúsági és gyermek- műsorok sok újdonságot ígérnek. A gyerekek technikai ismereteit bővítik az Most már a ráadást gyártják Teljesítette éves tervét a Tiszamenti Vegyiművek A szolnoki Tiszamenti Vegyiművek fennállásának 15. évében a jubileumi időszakhoz méltó termelési eredményt produkált. December 21-re teljesítette 299 ezer tonnás kénsavter- melési tervét. A hónap végéig még előreláthatóan mintegy 10 ezer tonnát termelnek, s így az évi produktumuk kénsavból megközelíti a 310 ezer tonnát. Porított szuperfoszfátból 452 ezer tonna volt a vállalat évi termelési terve, s ezt még korábban, december 16-án teljesítették. Év végéig még ebből is újabb terven felüli termelésük lesz. összesen mintegy 467 ezer tonna szuperfoszfát gyártására számíthatnak így az idén. Az üzem exportkötelezettségének is maradéktalanul eleget tett. Újabb utak Expressel Az idén megyénkből mintegy nyolszáz fiatal utazott az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda csoportjaival külföldre: a Szovjetunióba- az NDK-ba. Csehszlovákiába, Bulgáriába, Lengyelországba, Ausztriába. Jövőre az Iroda minden eddiginél bővebb, színesebb programot biztosít a fiataloknak. Húsz országba 86 útvonalon utazhatnak a lányok, a fiúk. A megyéből önálló szervezésű csoport indul Moszkva—Le- ningrád—Moszkva, Binz (Rügen sziget), Ostrau— Drezda. Lipcse—Potsdam, Berlin—Potsdam útvonalakra, a Magas-Tátrába- Marienskelazné-ba, Prágába, Varsóba, Gdiniába, Sopotba, Zágrábba, Besztercebányára, Bécsbe. Ezen kívül lehetőség van arra is, hogy a Szolnok megyei fiatalok a Budapestről induló csoportokkal eljussanak Bulgáriába. Romániába- Franciaországba, Olaszországba. Svédországba. Hollandiába, Belgiumba, Dániába, Svájcba, NSZK-ba, Görögországba és az Egyesült Arab Köztársaságba. „Universal ool’’ adásai, melyekben fény és hangtáviró házitelefon, hangerősítő építésével ismerkedhetnek meg. A zebra-műsor a helyes közlekedésre oktat. Bizonyára népszerű lesz a mini kosárlabda torna is. A szabályok olyanok, hogy a legkisebbek is űzhetik ezt a sportot. A húszévesek gondjaival foglalkozik a Fiatalok albérletben — sorozat. valamint a munkásparaszt fiatalok helyzete az ipri és mezőgazdasági üzemekben — című program. Tudósok klubja Dr. Jánossy Lajos akadémikus a relativitás elméletéről tart előadásokat, dr. Benedek István pedig folytatja népszerű sorozatát a tudományos műsorok újdonsága a Tudósok Klubja. Ebben a műsorban a meghívott tudósok a nézők beküldött kérdéseire válaszolnak. Levelekben biztos nem lesz hiány, hiszen három hónap alatt csaknem ötvenezerrel növekedet ismét az előfizetők száma, így jelenleg 1 150 931 tv-készü- léket működtetnek az országban. B. B. J. Szavalóverseny falusi fiataloknak A Forradalmi Ifjúsági Napok, az 1968. évi Költészet Napja alkalmából és a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére a KISZ KB és a SZÖVOSZ igazgatósága 1968. április 6-án és 7-én Kőszegen megrendezi a földművesszövetkezeti és falusi fiatalok országos szavalóversenyét — Megyénkben a verseny Mezőtúron kerül lebonyolításra február 4-én délelőtt. Ezt követően öt szomszéd megye területi szavalóversenyét rendezik meg Karcagon február végén. Az, hogy Szolnok megye kapta meg feladatul a területi verseny megrendezését, az annak köszönhető, hogy az elmúlt években jelentős sikereket értek el fiataljaink az országos, a területi és a megyei szavalóversenyeken. A parlament hatos karzatával szemben van az elnöki pulpitus, majdnem a karzat magasságáig emelkedve. Balra lent, a padsorokban a Szolnok megyei képviselők; Krasznóiné. Csáki István. Orbán József Varga Illés és a többiek. A szót kérők mellett asztalVámpa nagyságú. kettős mikrofon S arra is könnyű rájönni ki n következő felszólaló? A teremőr ugyanis az elé tesz eay pohár friss vizet. A megyénk képviselőcsoportja ne- vében felszólaló Szekeres László nem nuúlt a pohár után. Gorianc Ignác. a Hűtőgépgyár inaznrtóia nevetve súnott neki valamit. Lehet, hogy ilyesmit; Viguázz. Laci. le akarnak ke. nuerezni! Szekeres László ugyanis éppen azt fejtegetne az OrsráaavüJés színe előtt, hogy kevés náluk a megA szolnoki Szigligeti Színházban kedden délelőtt mutatják be az Aladdin és a csodalámpa című mesejátékot. — Az előadást Győző László rendezte, a főbb szerepeket Újlaki László. Sebestyén Éva, Győző László, Győry Márta, Halász László, Baranyi László és Vajda László játsszák. — Képünkön Páva Mária, Halász László és Győry Marta látható. — (Foto: Nagy Zsolt) NÁDAS GABOR CHARLESISIÉNJE Eredeti bemutató a szolnoki Szigligeti Színházban Brandon Thomasnak a múlt század végén írt vígjátéka megfiatalítva, zenés komédiaként került pénteken este a szolnoki közönség elé. Három jómódú, mégis örökösen pénzszűkében lévő oxfordi diák, Bob, Larry és Charley, az utóbbi nénjét, donna Rita Rosan- nát várják Brazíliából. A néni késik, de a körülmények úgy alakulnak, hogy valakinek helyettesítenie kell. Bob, akinek a karneválra úgyis Carmen jelmeze jutott, vállalkozik a szerepre. Így kezdődik a bonyodalmak és félreértések hosszú sorozata, hogy végül minden tisztázódjék, mindenki elnyerje szerelmesét és boldog legyen, ahogy ez már a zenés vígjátékokban lenni szokott. A humor legősibb forrása, hogy valakiről kiderül, valójában nem az, aminek látszik. A Charley nénje bőven merít ebből a forrásból. Lady Astor az Erényvédő Liga elnöknője titkos kis szeparékot bocsát vendégei rendelkezésére, ha anyagilag hozzájárulnak ahhoz, hogy a képviselő-lord, aki mellékesen a szeretője, az erkölcsök szigorú védelmének a programjával ismét bekerülhessen a parlamentbe. — Howard iskolaigazgató intézetében pénzért adják a bizonyítványt és így tovább. Sok-sok vígjátékból ismerős helyzetek és figurák, mégis újra és újra megnevettetik a nézőt. A darab egyetlen parádés szerepre épül, az ál donna Rita Rosanna szeTiszaderzs is gazdagodik Mint minden községben, Tiszaderzsen is azon munkálkodik a tanács, hogy minél jobban kielégíthessék a lakosság kommunális igényeit. Így ebben az évben befejeződött a falu villamosítása. Sőt, már azokat a telkeket is villamosították ahol maid valamikor épülnek családi házak. Napjainkban már minden utcában van járda, csupán az idén 300 folyómétert létesítettek. Szemez a hatos felelő minőségű ivóvíz, s önerőből a tanácsok nem tudják megoldani ezt a problémát. Olyan hatékony, központilag is támogatott intézkedésekre volna szükség mint a falvak villamosítása volt. S aztán egyik képviselő a másik után szólalt fel. Az egyik az útépítést sürgette a másik a termelőszövetkezetek gondjairól szólt. Emiben azonban megegyeztek; saját megyéjük gondjait olyan sziv- hezszólóan ecsetelték. mintha az ország boldogulása azoknak a aovdok- nak megoldásától funone. Vályi Péter pénzügy miniszter mosolyogva meg U ieouezte zárszavában; ha az orszáa különböző részeiről jött képviselőket hallgatja az ember, az az érzése támad. hogy a 19 megye közül mindegyik az utolsó. Persze megbocsátható és érthető ez, hiszen azért is küldték a képviselőket a parlamentbe ' g men’lék. hnny ami jogos, * amit lehet. szerezzék meg a szűkebb pátria számára. persze. jól tudja azt a képviselők mindegyike. hogy azért az első az egész közösség, az ország boldogulása. Ezért foglalkoztak alapos gonddal a jövő évi költségvetéssel. g hagyták azt jóvá. A költségvetés jóváhagyása közben Major Tamás színművésznek a vita során kifejtett véleménye jut eszembe. Arról beszélt, hogy manapság nyugaton nagyon divatos az elembertelenedés irodalmi és színpadi ábrázolása, a szkepticizmus az élet értelmének keresésében. — Lehet — mondotta, a képviselők helyeslő tapsa közben —, hogy az ő életüknek nincs értelme. A mi életünknek azonban megvan a tartalma és az értelme. A képviselők néha fel-felnéztek a karzatra. Az általuk meghívott föl- dik munkatársak választópolgárok ültek ott. A karzaton ülők is nézegették képviselőiket. „Szemez a karzat” — jutott eszembe a gondolat. Egyetértést. biztatást olvastam a képviselőre szeaeződő tekintetekből. Az ülésszak végeztével teherautó gördült, a Parlament elé. Utánfutóján óriásfenyő, itt az ünnep. S. B. repére, amely Kertész Péternek módot ad három órányi felszabadult és féktelen komédiázásra. Egy férfi — női ruhában, ez már önmagában is komikus, Kertész Péter azonban sok színnel és ötlettel két szerepet játszik egyszerre, Bobot és a brazíliai milliomosnőt. A nevetés szinte egyetlen pillanatra sem szűnik meg a nézőtéren, ha belép a színpadra. Alakítása: telitalálat. Az igazi donna Rita Ro- sannát és Winston ezredest Hegedűs Ágnes és a vendégként fellépő Solti Bertalan alakítja igen jól. Egy- egy hangsúlyuk, gesztusuk szinte ellenállhatatlan. Humoruk, amelyből nem hiányzott egy kis mértéktartó érzelmesség sem, jó ellenpólusa volt a fiatalok harsány, kamaszos játékának. Sebestyén Éva és Baranyi László lady Astor és lord John La very szerepében jó- néhány emlékezetes, vidám percet szereztek. A két fiatal szerelmespár, az erényes képviselő lányai és a diákok, Krasznói Klári, Baranyai Ibolya, ifj. Üjlaky László és Vajda László eljátszották mindazt, amit a szerep lehetővé tett számukra. A Howard igazgatót alakító Győző Lászlónak kts szerepében is volt néhány emlékezetes pillanata. Vaszy Borinak hálátlan szerep jutott, nem az ő hibája. hogy Diana színtelen alakjával nem tudott mit kezdeni. Az eredeti vígjátékot átdolgozó Halász Rudolf mintha „megfeledkezett” volna erről a szerepről. És végül, de nem utolsósorban meg kell említeni az Albert pedellust játszó Halász Lászlót. A lecsúszott főűri inas szerepének megformálása kevés szóval, mégis sok ötlettel, az előadás egyik legjobb alakítása volt. Nádas Gábor zenéje kellemesen, vidáman anakronisztikus. A századvégi oxfordi diákok hamisítatlan rrlai slágerstílusban énekelnek. Bor József, a rendező elemében volt — hisz jó anyagból kellett jó előadást gyúrnia. Sikerült. Rendezésében a Charley nénje bizonyára Szolnokon is folytatja példátlan sikersorozatát. A Charley nénje a bemutatón nagy sikert aratott. Kellemes, vidám estét ígér mindazoknak, akik szeretik a könnyű játékot és a fülbemászó vidám dallamokat. B. A,