Szolnok Megyei Néplap, 1967. december (18. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-22 / 302. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. december 22. Uj vezetőség az MTE labdarúgó szako*ztálva élén Miért esett ki a Martfű ? Sűrűn változtak a vezetők — Lemondtak a leg jobbak játékáról — Korán feladták Az elmúlt hét végén ke­rült sor a Szolnoki MTE labdarúgó szakosztályánál a vezetőség újjáválasztására. A vezetőségválasztó tag­gyűlésen Tóvizi István ed­ző beszámolt az 1967. év eredményeiről. Beszámoló­jából kiderültek azok a „titkok”, amelyek a baj­nokság megnyeréséhez ve­zettek, ám kiderült az is, hogy az edzések látogatott­ságán van még javítani­való. Ezután került sor a ve­zetőség újjáválasztására. A szakosztály vezetője Szuro­A megyei kézilabda szak- szövetség a hagyományok­hoz híven 1968-ra is kiírta a megyei teremkézilabda bajnokságot A bajnokság célja, hogy segítséget adjon a szakosztályoknak a felké­szülésben és a csapatépí­tésben. A mérkőzéssoroza­tok lehetőséget nyújtanak arra, hogy alacsonyabb osz­tálybeliek találkozzanak magasabb osztályban sze­replőkkel. Az évek óta nagy töme­geket megmozgató verseny­re most is nagy igyeke­zettel készül a megyei szak- szövetség. A tornát az elő­ző évi tapasztalatok alap­ján még színvonalasabban és zökkenőmentesebben szeretnék lebonyolítani. A terembajnokság kezdete 1968. január 14, befejezé­se február 25. A mérkőzé­sek a közgazdasági techni­kum tornatermében lesznek vasárnaponként, reggel 8- órátöíf ' - :n ­vecz Pál lett, helyettesei Tenyeri István és Tarsoly Sándor. A vezetőzégben van még Konc László, Hatvani Ferenc, Kasznár Zoltán, Sztojanov István, Dénes Mihály, Papp Ferenc, Ragó József és Kampier Ervin; akik különböző tisztségeket töltenek be. Az egyesület elnöksége nevében Papp László elnök tájékoztatta az új vezető­séget a labdarúgó szakosz­tályt érintő időszerű kérdé­sekről és ismertette a meg­növekedett feladatokat. A torna női ifjúsági és felnőtt, valamint férfi ifjú­sági és felnőtt csoportok­ban lesz megrendezve. Min­den csapat nevezhet, amely szabályos minősítési igazol­vánnyal rendelkezik és a sportorvosi engedélye rend­ben van. Az ifjúságiaknál elégséges az iskolaigazgató vagy sportköri elnök igazo­lása, de sportorvosi enge­dély szükséges. Nevezési határidő decem­ber 30. A nevezéseket a megyei szakszövetség címé­re kell beküldeni: Szolnok, Mátyás kir. u. pl. A torná­val kapcsolatos kérelmeket a csapatok a nevezési lapon tüntessék fel. A sorsolást a megyei szakszövetség 1968. január 3-án 17 órakor tartja a szövetség Mátyás király úti helyiségében. Horváth József a Megyei Kézilabda Szakszövetség' “titkára v, ***** . „ A Sportsserűségi verseny végeredménye A megyei labdarúgó szak- szövetségben elkészült a megyei első és másodosztá­lyú bajnokság, valamint az NB-s tartalékcsapatok baj­nokságának sportszerűségi versenye. Az első helyezett csapatok serleget kaptak. Végeredmény. I. osztály: I- Sz. Cukorgyár 412, 2. Sz. Vegyiművek 410, 3. Sz. Olajbányász 409, 4. Kisúj.- szállás 406, 5. Dózsa SE 404, 6. Jászjákóhalma 401, 7. Üj­szász 392, 8. Mezőtúri AFC 391, 9. Kunszentmárton 389, 10. Jászárokszállás 381, II- Kunhegyes 380, 12. Ken­deresi M. 372, 13. Rákóczi- falva 362, 14. Túrkeve 360, 15. Karcag 360, 16. Jász­apáti 340 ponttal. II. osztály: 1. Tószeg 448, 2. Jászkisér 445, 3- Cibak­háza 443, 4. Jészladány 442, 5. Abádszalók 440, 6. Jász- alsószentgyörgy 430, 7. Sza- jol 395, 8. Szászberek 380, 9. Tiszasüly 320, 10- Fegy­vernek 302, 11. Tiszaroff 300, 12. Sz. Gépjavító 295, 13. Kunszentmárton 292, 14. Zagyvarákas 290, 15- Ken­gyel 280. 16. Tiszafüred 270, 17. Jászfényszaru 0, 18. Ró­zsa F. SE 0 ponttal. NB-s tartalékbajnokság: 1. Jb- Lehel 280, 2. Szabó L. SE 270, 3. Martfű MSE 268, 4. Sz. MÁV 265, 5. Sz. MTE 250, 6. Tm. Vasas 246, 7. Tiszaföldvár 200, 8. Kili­án 150 ponttal. Himer II. István az Sz. MTE játékosa Himer Istvánt, aki Gyulá­ról került a Szombathelyi Haladásba, egyesülete ki­adta a Szolnoki MTE-nek. Himer már korábban beje­lentette távozási szándékát és ehhez most a szombat- helyiek hozzájárultak. Hi­mer hétfőn aláírta az MTE-hez az átigazolási la­pot Amikor a martfűi labda­rúgók bekerültek az NB II-be, azt hit.ük, hogy ez­úttal nem retúrjegyet vál­tottak. Bár erősíteni ezút­tal sem tudtak kellőkép­pen (a tervezett két-három játékos helyett csak Olaszt igazolták s ő is csak fél évet töltött Martfűn, még is úgy látszott, hogy a csapat képes lesz gyökeret verni a magasabb osztály­ban. — A szezon elején ugyanis jól ment a játék, főként idegenben aratott váratlan győzelmeivel ér­tékes pontokat szerzett. A 7. forduló után 9 ponttal még az élmezőnyben. a 10. forduló után pedig 11 ponttal a középmezőny elején foglalt helyet. Állít­juk, hogy tudásszintje a tavaszi összetételben meg­ütötte az NB Il-t, és ez­úttal nem a képességek­kel volt a baj. iWi történt hát akkor? Az, hogy a csapat körül a korábbi években is meg­lévő ellentétek a kezdeti jó szereplés ellenére is to­vább éleződtek. Jellemző, hogy már ekkor sem volt béke az együttes házatá- ján és, hogy az intéző a 6. forduló után, tehát még a győzelmi sorozatok ide­jén mondott le, az edzőt pedig a tavaszi idény után leváltották. Ezután jött a Seres-ügy (intrikáltak a játékos ellen), ami csak olaj volt a tűzre. Emiatt több játékos leállt és már a nyári kupamérkőzéseken látni lehetett, hogy ősszel baj lesz. Ennek ellenére komplett csapattal rajtol­tak, de közben Seres Hor­jelentette, hogy az idény végén más csapathoz tá­vozik. Közülük aztán Bod­nár visszamaradt. A csapat sorsa az őszi. 7. forduló után pecsételődött meg. Lemondtak a menni készülő négy labdarúgó já­tékáról azzal az indokkal, hogy már nekik nem érde­kük, hogy szívvel küzdje­nek és mindegy, hogy ki­vel vagy kikkel esik ki a csapat. Ezzel tulajdonkép­pen fel is adták a bent- maradásért vívott harcot, bár akkor még a kiesés legalább ugyanúgy fenye­getett másik 3—4 csapa­tot is, és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezek a ..közömbös labdarúgók” Szolnokon 3:0-ra lelépték a MÁV-ot, egy héttel ko­rábban pedig 2:0-ra a Le­helt. t/tána viszont az utolsó 8 mérkőzésen már egyetlen pontot sem tu­dott az együttes szerezni és 28 kapott gólra csak kettő volt a válasz. Az kétségtelen, hogy a jövő szempontjából azokat a játékosokat volt célsze­rű szerepeltetni, akik majd 1968-ban is játszanak. — Azonban nem mindegy, hogy egy csapat hogyan veszít el egy mérkőzést. Ügy, mint Martfű Szolno- nok a csoport legjobbja, az MTE ellen tíz emberrel is végig egyenlő partnerként 2:l-re, vagy pedig úgy, mint szintén a Martfű egy hasonló játékerejűnek vélt csapat, a Goldberger ellen 6 f)-ra, vagy a Pénzügyőr ellen 5:0-ra. Az pedig fő­ként nem mindegyi. hogy egy csapat hogyan esik ki. Ügy-e mint a Komló az NB I-ből, hogy az utolsó mérkőzés lefújásáig volt egy csapat már 2 hónappal a szezon vége előtt tudja, hogy már nincs mentség. Az utolsó 8 mérkőzés sta­tisztikája pontosan azért ennyire rossz, mert a mart­fűi labdarúgók is tudták, hogy úgyis kiesnek és eb­ben az összetételben senki nem vár tőlük győzelmet és semmilyen cél nem volt előttük, amelynek elérése serkentette volna őket. Már a jövőre gondolnak Martfűn levonták az 1967. évi szereplés tanul­ságait. Munkácsi Pál el­nökségi tag elmondotta, hogy tisztában vannak a csapat jelenlegi játékerejé­vel és 2—3 évig nem gon­dolnak a visszajutásra, sőt az NB Ill-ban is csak a középmezőnyben akarnak végezni. Legfőbb gondjuk most a labdarúgócsapa* talpraállítása. Martfűn so­kat remélnek attól is, hogy olyan személyek kapcso­lódtak a labdarúgó szak­osztály munkájába, akik az utóbbi időben kissé visszahúzódtak és akik az üzemben elfoglalt be­osztásuknál fogva haté­kony segítségét tudnak nyújtani. És ez jó! Mert ha vala­hol .akkor a sportban leg­inkább érvényes az a sza­bály, hogy jó eredményt csak egyetértésben, egy­mást segítve és vállvetve harcolva lehet elérni. És ez a legfőbb tanulsága is a martfűi labdarúgócsapat idei szereplésének. Ha a jövőben valóban egység lesz. lehet abban bízni, hogy hamarosan talpraáll az együttes! Verbók Attila váth. Sütő- és • Bodnár be-,»r.ceménye vagy -ágy»- hagy Szolnokon is kezdődik a teremkézilabda bajnokság Megjelent Űj színek, új formák a ikáskultúrában. letven új modell minden alkalomra, minden év­szakra. Lélektani kis lexikon. Van-e modem szerelem? Házasság és válás. A szülő mint oktató. Jogi tanácsok. 15 000 forintos rejtvény pályázat. Gazdag kézimunka, kötés, horgolás minta össze­állítás. Kozmetikai tanácsok. A korszerű háztartás. Receptek. Kapható a hírlapárusoknál. Ára 10.— Ft. A Szolnok megyei Viz- és Csatornamű Vállalat oki. közgazdász végzettséggel terv-statisztikus! beosz­tásba és elektromérnök! képesítéssel rendelkező dolgozót energetikus beosztásba azonnali belépéssel felvesz Jelentkezni lehet a vállalat központjában Szolnok. Vízmű út 1. szám. A Bács—Szolnok megyei Vas- és Műszaki Nagy- ker Vállalat azonnali belépéssel egy hónapos idő­tartamra gépírni tudó adminisztrátorokat vesz fel, leltári munkákhoz. Jelentkezés: Szolnok, Vöröshadsereg u. 4. sz. APROIIIRDETESEK ALLAS A SZOLNOKI Jár­műjavító Üzemi Vál­lalat asztalos, laka­tos, hegesztő, bognár szakmunkásokat és férfi segédmunkáso­kat keres azonnali felvételre. Jelentkez­ni lebet a vállalat munkaügyi osztályán. Szolnok, Körösi u. KARCAG Városi Ta­nács Kórháza állást hirdet olaj- és gáz­fűtéses kazánokhoz szükséges kazánke­zelői állásra. Az ér­deklődők jelentkez­hetnek Városi Ta­nács Közkórháznál Karcag, Horváth Fe­renc u. 1. sz. alatt. FELVESZÜNK férfi dolgozókat szénkira­káshoz. Kereseti le­hetőség: 1900—2000.— Ft. Szolnok, MÁV Fűtőház Szertárfő­nökség. adas-vetel JÖ állapotban lévő olajkályha eladó. — Szolnok. Szellő u. 31/a. EGY darab hízott sertés eladó. — (140 kg-os) Csernus Ist­ván Szolnok, Ugar 27. Abonyi úti új vasúti felüljárónál. EGY új vaskapu ol­csón eladó. Szolnok, Hajó u. 8. KITŰNŐ állapotú, — 1000 mm-es rönkvá­gásra is alkalmas öv­vázas szalagfűrész villanymotorral, fű­részlapokkal eladó. Átvennénk K—400-as egyengető gyalugé­pet, jó állapotú sza­lagcsiszolót és hossz- lyukfúrót. FAIPARI Ktsz Jászárokszállás. INGATLAN 1000 négyszögöl sző­lő eladó. Tiszaföld­vár, Fő út 33. szám, alatt. KÉTSZOBÁS félház beköltözhetően el­adó. Szolnok, Aradi út 5. SZOLNOK, Marko- tányos út 8/b sz. ház eladó, beköltözhe­tően. gépjármű SKODA Octávla csa­ládi okok miatt el­adó. Szabó, Karcag, Madarász u. 1. EGYÉB Állami Vállalat ke­res bérbe személy- gépkocsi részére ga­rázst Szolnokon — Vosztok út vagy Ko­lozsvári hid környé­kén. „Warsawa” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. Altalanos és kö­zépiskolások korre­petálását matemati­ka, fizika tárgyak­ból vállalta egyete­mista Érdeklődni: du. 4-től este 6 óráig Szolnok, Kassai út. 30. szám. KŐMŰVES és ÉPÍTŐIPARI segédmunkásokat állandó alkalmazásra külszolgálatos munka­körbe felvesz a Szolnok megyei Gabonafelvásár­ló és Feldolgozó Vállalat — Törökszentmiklós, Bethlen u. 45—49. A Szolnok megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vál­lalat Szolnok. Vöröshadsereg útja 33. felvételre keres egy fő közgazdasági egyetemet végzett férfi munkaerőt Továbbá gépésztechnikusokat, esztergályosokat, motorszerelőket, géplakatosokat, és segédmunká­sokat. Jelentkezni a személyzeti oszályon 7—12 óráig. A PAPÍR és IRODASZER NAGYKERESKEDEL­MI VÁLLALAT 24. sz. lerakata Szolnok, Beloi­annisz u. 35. sz. 1968. január 2-tSl 15-ig leltározást tart Kérjük ügyfeleinket, hogy megrendeléseiket fenti idő figyelembevételével adják fel. Felvételre keresünk 9 műszakos munkára 16 évet betöltött Vili. általános iskolai vég­zettséggel rendelkező NŐI MUNKAERŐT! — FONO és ORSOZO AT- KÉPZŐS TANULÓ­NAK Vidékieknek la­kást biztosítunk. Bő­vebb felvilágosítást le­vélben adunk PAMUT­TEXTILMÜVEK FONÓ­GYÁRA: Budapest. XI Bocska? u. 90. Munka­ügyi osztály. OiV TUD RÓLA ? Csak nálunk! 1 nap alatt előhívjuk, postafordultával vissza­küldjük színes negativ diafilmjeit. FÖFOTO VÁLLALAT Postacím: Budapest, IX. Dési Huber u. 20/c. mázt nwöt adja jmiem iidwhlä tájijait éó cbomaffjűt Te. NEJ^ÁRJON AZ UTOLSÓT PILLANATIG

Next

/
Oldalképek
Tartalom