Szolnok Megyei Néplap, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-06 / 263. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP .1967. november 6. A magyar párt- és kormány- küldöttség látogatása a moszkvai Vörös Proletár gyárban Vasárnap délelőtt a Ká­dár János vezette magyar párt. és kormányküldöttség látogatást tett a moszkvai Vörös Proletár Szerszám- gépgyárban. A delegációt a gyárlátogatásra elkísérte Andrej Pavlovics Kirilenko, az SZKP Politikai Bizottsá­gának tagja. Mielőtt beléptek volna a gyárkapun, a küldöttség tagjai megtekintették a gyár előtt álló. a gyár hő­si hallotainak emlékét őrző márvány obeliszket. s ke­gyelettel adóztak a Vörös Proletár elesett munkásai­nál!;, akik életüket áldozták a forradalomért, az inter­venciós bandák kiűzéséért és azért, hogy a szovjet földet és Európát felszaba­dítsák a náci megszállók igája alól. A delegáció ezután a gyár igazgatói irodájába ment, ahol Georgij Alek- szandr Szurbucsov, a Le- nin-renddel kitüntetett gyár igazgatója ismertette a ven­dégekkel a vállalat harcos múltját, termelési eredmé­nyeit és a munkáskollektí­va életét. Szurbucsov igazgató a Jelenlevők nagy tetszése közepette mondotta, hajdan az volt a jelszavuk: „Utól- émi és túlszárnyalni”. Ma a gyári kollektíva körében új, népszerű jelszó hono­sodott meg: „Érjenek ben­nünket utói”. Röviden beszámolt a Vörös Proletár igazgatója arról is. hogy a gyár 1967 januárjában áttért az új gazdasági rendszerre. A dol­gozók sok évtizedes tudásá­nak. tapasztalatainak és az új reformgazdálkodás elő­nyeinek köszönhető, hogy •z üzem máris sok millió rubel nyereségre tett szert. A gyárigazgató ismerte­tőjéért Kádár János, az MSZMP KB első titkára, párt- és kormányküldöttsé­günk vezetője mondott rö- rid köszönetét. Hangsúlyoz­ta, hogy a Vörös Proletár gyárat Magyarországon >s ismerik, a gyárnak nagyon Jó híre van. Dolgozói meg- íllták helyüket a forrada­lomban. a Szovjetunió vé­delmének frontján csakúgy, mint ma a munka frontján Megköszönte azt a segítsé­get, amelyet a gyár kollek­tívája nyújtott hazánknak a szocializmus építésében. A gyárral, amely kiváló gé­peket szállított Magyaror­szágra. társadalmi, mozgal­mi kapcsolataink is van­nak — jegyezte meg Ká­dár János. A szovjet em­berek, ahogyan megszok­tuk tőlük, szívesen átad­ták és átadják termelési tapasztalataikat. Kádár János ezután ar­ról beszélt, hogy miután Fock Jenő is és 6 maga is vasmunkásként dolgoztak életük jelentős részében, ezért különösen otthonosan érzik magukat a Vörös Proletár gyár vasas környe­zetében. Kádár János sok sikert kívánt a gyár kollektívájá­nak. A kötetlen beszélgetés titán a gyár vezetősége ajándékot nyújtott át a de­legáció tagjainak. Az em- lékléktárgyon a félévszá­zados évfordulót jelző 50- eq szám és a Szovjetunió nevének rövidítése látható. A magyar párt- és kor­mányküldöttség ezután a gyár 3. számú mechanikai üzemébe indult, ahol barát­sági nagygyűlésre került sor. A gyárudvaron kedves epizód zajlott le: a 25. szá­mú műhely kollektívája a jubileumi ünnep alkalmá­ból éppen „fényképezett’’. A delegáció tagjai beálltak a műhely dolgozói közé, s őket is lefotografálták. Az 50. évfordulót éltető é* a gyár termelési ered­ményeit hirdető transzpa­rensekkel díszített. 3. szá­mú mechanikai üzemben fergeteges taps köszöntötte a magyar delegációt. A nagygyűlést Igor Leckij, a gyár párttitkára nyitotta meg, majd Viktor jermiloy lakatos, a Szocialista mun­ka hőse köszöntötte a ven­dégeket. Ezután Fock Jenő, a Mi­nisztertanács elnöke, a párt és kormányküldöttség tagja mondotta el beszédét. A Vörös Proletár gyári nagygyűlésén. Fock Jenő után felszólaltak a gyárban a magyar küldöttséggel egy­idejűleg látogatást tevő bel­ga és dominikai kommunis­ta pártküldöttség vezetői is. Az ünnepség az Intema- cionale eléneklésével zá­rult Ä magyar párt- és korm ísty- küldöttség a moszkvai nagykövetségen Vasárnap este a magyar párt- és kormányküldöttség látogatást tett hazánk moszkvai nagykövetségén. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának el­ső titkára, a küldöttség ve­zetője és a delegáció tag­jai találkoztak a nagykö­vetség és a kereskedelmi kirendeltség munkatársai­val, valamint a moszkvai magyar kolónia képviselői­vel. Az elvtársi találkozóra eljöttek a jubileumi ün­nepségre Moszkvába érke­zett társadalmi, tömegszer­vezeti delegációk tagjai, va­lamint a Lenin-renddel nemrég kitüntetett veterá­nok. a polgárháború ma­gyar harcosai. Szipka József, hazánk moszkvai nagykövete végig­vezette a párt- és kormány- küldöttség tagjait, vala­mint a vendégeket a nem­rég elkészült nagykövetségi épületen. A korszerű és szé­pen berendezett nagykövet­ségről, a magyar tervezők és a szovjet építők munká­járól nagv elismeréssel nyi­latkoztak a vendégek. Az épület megtekintése után Kádár János, vala­mint a párt- és kormány- küldöttség tagjai szívélyes, baráti beszélgetést folytat­tak a megjelentekkel. A szovjet vezetők Leningrádban tinitopi ülés, koszorúzás A Leningrádban tartóz­kodó Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin és Nyiko- laj Podgomij vasárnap lá­togatást tett a Szmolnijban, ahol 1917-ben az októberi forradalom főhadiszállása volt. A szovjet vezetők rövid időre megálltak Leiún szobránál, amely a Szmol- nij főbejárata előtt emel­kedik, majd az épületben megtekintették az oszlop- csarnokot. A szovjetek or­szágos kongresszusa itt kiáltotta ki a szovjet ha­talmat, itt fogadta el a szovjet hatalom első dek­rétumait: a békéről és a földről szóló dekrétumot A szovjet párt és állami vezetők ezután felkeresték Lenin egykori szobáját, ahol k forradalom vezére 1917. novemberétől 1913. március 10-ig lakott. — Hanglemez-felvételről meg­hallgatták Lenin „Mi a szovjet hatalom?” című be­szédét. Leonyid Brezsnyev, Nyi- kolaj Podgornij és Alekszej Koszigin vörös rózsákból álló koszorút helyezett el Leningrádban a forradalom­ban elesett hősök Mars­mezőn lévő emlékművére. Leningrad lakosai és a városban tartózkodó vendé­gek szintén koszorúkat he­lyeztek el. Az ünnepség so­Jemen a hadsereg ellenőrzése alatt Szolalt megfosztották minden tisztségétől rán, amelyen több mint tízezer leningrádi lakos és vendég vett részt, tüzérségi díszsorlüz dördült el. Körülbelül egy óra hosszat tartott a zarándokút az em­lékműhöz. A francia, spa­nyol, marokkói, mexikói Kommunista Párt küldött­ségei, a DNFF képviselői, egymás után rótták le ke­gyeletüket a hősök iránt, akik a világ proletariátu­sának ügyéért áldozták éle­tüket. Lengyel és német nyelvű felirattal ellátott koszorúkat helyeztek el Gdansk és Drezad városá­nak küldöttségei. Az emlékmű előtt gárda­zászlóaljak vonultak el díszmenetben. Leningrád legnagyobb termében, a 4000 főt be­fogadó „Október” teremben, amelyet az ifjúság a jubi­leum alkalmából épített, vasárnap ünnepi ülést tar­tottak az októberi forrada­lom 50. évfordulójának tisz­teletére. Az ünnepi ülésen reszt­vettek: Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij, valamint a for­radalmi mozgalom veterán­jai, a Téli Palota ostromá­nak résztvevői munkások, a tudomány és a kultúra mű­velői, a második világhábo­rú hősei. Jelen voltak a francia, a spanyol, a mexi­kói, a marokkói kommu­nista párt küldöttségei, a DNFF képviselői, A jemeni köztársasági hadsereg átvette Jemenben az ellenőrzést — közölte vasárnap hajnalban a sza- naai rádió a jemeni fegy­veres erők főparancsnoksá­gának közleményét ismer­tetve. A szanaai rádió hí­rét átvette a MEN A egyip­tomi hírügynökség, vala­mint az összes nyugati hír- szolgálati iroda. A főparancsnokság le­zárta a repülőtereket és a kikötőket s kijárási tilalmat rendelt el. — Az ellenőrzés átvételéről szóló közlemény így hangzik: — „Mozgalmunk a reakció, az opportunizmus és az im­perializmus ellen irányul. Tiszteletben tartjuk mind­azokat a megállapodásokat, amelyeket korábban más államokkal kötöttek. — A mozgalmunk úgy véli, hogy Jemen a harmadik világ­hoz tartozó államok része. A hadsereg és a nép által végrehajtott mozgalmunk amelynek az a célja, hogy megjavítsa az ország helyzetét,— arab megmoz­dulás. Kezet nyújtunk min­den arab állam, különösen az Egyesült Arab Köztár­saság felé, amely felejthe­tetlen áldozatokat hozott a jemeni forradolom ügyéért”. A katonai hatalomátvé­tel Jemenben vérontás nél­kül zajlott le, nem ütkö­zött ellenállásba. Vasárnap délben a szanaai főútvona­lakat és nagyobb tereket rendőrség és katonaság őrizte, lövések zaja azon­ban nem halatszott — je­lenti a UPI. A hadsereg főparancsnoksága ugyan el­rendelte a kijárási tilalmat, de az emberek mégis ki- özönlöttek az utcára és él­jenezték az új rendszert. A város egyes pontjain tan­kok, páncélozott gépkocsik tűntek fel. A szanaai rádió a nap folyamán a főparancsnok­ság újabb közleményeit su­gározta. Ezek szerint Szálait megfosztották minden tisztségétől (el­nök, miniszterelnök, kül­ügyminiszter, a jemeni népi forradalmi Unió fő­titkára). Nemzeti kormányt fognak alakítani, amelynek két fö célja lesz: a gazdasági hely­zet megjavítása és a jeme­ni egység megteremtése. Addig is, amíg az új kor­mány meg nem alakul, — ideiglenes katonai tanács intézi az ország ügyeit. Az újabb közlemények leszögezik, hogy „a hata­lomátvétel feladata az 1962. szeptember 26-i forrada­lom elveinek megvédése, — amelyeket kiforgattak va­lójukból és méltatlan cé­lokra használtak fel”. A hatalomátvétel végrehajtói arra törekedtek, hogy meg­szüntessék az egyszemélyi uralmat és megtisztítsák a kormányt az opportunista és korrupt elemektől. A rádió bejelentette, hogy ere­Amerikai segély Indonéziának A háromnapos hivatalos látogatáson Indonéziában tartózkodó Humphrey ame­rikai alélnök vasárnap Dja- kartában Suhartó tábornok­kal, az ország ügyvezető elnökével tanácskozott. Az AFP szerint Suharto tá­bornok kifejtette vendégé­nek, hogy a gazdasági ösz- szeomlást csak egy na­gyobb mérvű amerikai se­gítséggel lehetne elkerülni. Humphrey hangoztatta, hogy az Egyesült Államok kész eleget tenni a djakar- tai kormány kérésének. Megfigyelők véleménye szerint az amerikai kor­mány a nagyobb gazdasági segítség viszonzásaként azt várja, hogy Djakarta az eddigieknél fokozottabban támogassa Washington vi­etnami „elkötelezettségét”. detileg még Szalal jelenlé­tében akarták a fordulatot végrehajtani, utóbb azon­ban úgy határoztak, hogy „futni engedik a volt el­nököt, a vérontás elke­rülése érdekében”, A katonai hatalomátvé­tellel egyidőben Szalal húsz közismert hívét tartóztatták le. A republikánus gárdát — Szalal 1500 főnyi testőr­ségét — megfosztották ki­váltságaitól és beolvasztot­ták a hadseregbe. A vasárnapi jemeni ese­ményekkel kapcsolatban a hírügynökségek két nevet említenek: Ahmed A1 Ro- humd ezredesét, valamint Abdel Rahman El-Iriani kádiét. Rohumi ezredes je­lentette be a fegyveres erők főparancsnoksága ne­vében a hatalomátvételt, ő fogadta a katonai egysé­gek és a törzsék vezetőinek hűségnyilatkozatait és ő je­lentette be, hogy Iriani kádit kinevezték ideiglenes államfővé. A Bagdadban tartózkodó Szalal nem változtatta meg vasárnapra kitűzött programját. Fia szerint, aki egyben Je­men moszkvai nagykövete is, de ez idő szerint apját kíséri az iraki fővárosban. Szalal délig nem értesült hivatalosan a jemeni ese­ményekről. Tájékozottságuk nem terjed tűi azon, amit a hírügynökségek jelente­nek. Éppen ezért Szalal környezetében nem haj­landók kommentálni a történteket. A MENA hírügynökség Bagdadból annyit jelent csak, hogy Szalal szomba­ton éjjel a bagdadi szovjet nagykövettel tárgyalt, de feltehetően még a hétfőre tervezett moszkvai utazás­ról. A moszkvai jemeni nagykövetség szóvivője hi­vatalosan szintén nem tu­dott semmit a történtekhez hozzáfűzni, csak annyit mondott: nem tartja va­lószínűnek, hogy Szalal Moszkvába utazzék Gdansk, Drezda és Turku városának küldöttei. Brezsnyev, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtit­kára az ülésen beszédet mondott. Utána felolvasta az üdvözletét, amelyet az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának Elnöksége és a Minisztertanács intézett Le­nin városának dolgozóihoz. Az üdvözlet hangsúlyozza, hogy a szovjet nép nagy szeretettel az októberi for­radalom bölcsőjének nevezi Leningrádot, Leningrádban gyűlt ki a szocialista for­radalom el nem alvó láng­ja és sohasem merülnek feledésbe Leningrád lako­sainak dicső tettei. Nyikolaj Podgomij is­mertette a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksé­gének törvényerejű rende­letét, amelynek értelmében Leningrádot kitüntették az október 31-én létesített Októberi Forradalom ér- remrenddel. A megjelentek viharos tapsától kísérve Podgornij ráerősítette a rendjelet a város zászlajára. Ez Leningrád ötödik ki­tüntetése. Az ülésen beszédet mon­dott Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tag­ja, Dang Tran Hi dél-viet­nami, Santiago Carillo spa­nyol, Arnoldo Martinez Verdugó mexikói, Ali Fata marokkói küldött is. Szocialista országok állampolgárainak szovjet kitüntetése Mihail Szuszlov, az SZKP Központi Bizottsá­gának titkára, a Politikai Bizottság tagja vasárnap a Kremlben szovjet kitünte­téseket nyújtott át szocia­lista országok azon állam­polgárai csoportjának, akik tevékeny részt vettek az Októberi Forradalomban és a polgárháborúban, a ki­tüntetettek az SZKP Köz­ponti Bizottságának. a Szovjetunió Legfelső Taná­csa Elnökségének és a Szovjetunió Minisztertaná­csának meghívására érkez­tek a Nagy Október 50. évfordulójának megünnep­lésére. A Lenin-rendet ezúttal több bolgár. NDK-beli, mongol, román, csehszlo­vák állampolgáron kívül a magyar Garasán Rudolfnak, Kiss Lajosnak és László Aladárnak nyújtották át. Vörös Zászló-rendet és Vörös Csillag-rendet kapóit több bolgár. NDK-beli, mongol, román, csehszlovák és jugoszláv állampolgár. Románia képviseli Kínát Indonéziában A kínai kormány indoné- zia pekingi nagykövetségé­nek eljuttatott jegyzékében tájékoztatta Indonéziát, — hogy Romániát kérte fel a kínai érdekek képvise­letére Indonéziában. — A jegyzék közli, továbbá, hogy a két ország diplomáciai kapcsolatainak felfüggesz­tése következtében Indoné­ziában bezárják a kínai nagykövetséget és a kínai konzulátusokat Tüntetés Tokióban Tékióban vasárnap mint­egy százezer diák tünte­tett Szato miniszterelnök november közepére terve­zett Egyesült Államok-beli látogatása éllen. s követel­te az amerikai—japán biz­tonsági szerződés felmondá­sát A tüntetők ezenkívül sürgették Bonin és Okina­wa azonnali visszaadását Japánnak. A felvonulást megelőzően a tüntetők mintegy 140 000 ember részvételével nagy­gyűlést tartottak. Repülő­szerencsétlenségek Szombaton este az Iberia Spanyol Légiforgalmi Vál­lalat egyik utasszállító re­pülőgépe, amely a spanyol- országi Malagából úton volt Londonba, röviddel le­szállás előtt egy dombnak ütközött és felrobbant A repülőgép 30 utasa és hét főnyi személyzete életét vesztette. A Cathay Tajvani Légi- forgalmi Vállalat egyik Coavair típusú utasszállító repülőgépe, amely a hong­kongi repülőtérről volt Indulóban, vasárnap haj­nalban a tengerbe nyúló ki­futópályáról lecsúszva a tengerbe zuhant. A gép félig elmerült a viharos hullámokban, néhány perc múlva pedig kettétört. A szerencsétlenség viszony­lag szerencsésen végződött, mert csupán egy utas halt meg; 33 megsebesült

Next

/
Oldalképek
Tartalom