Szolnok Megyei Néplap, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-04 / 261. szám

1MT november 4­SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Rádiós vetélkedő HUSZONHÁROM ÉVE SZABAD SZOLNOK Szolnokon Újabb bravúros közvetí­tésre vállalkozott a Ma­gyar Rádió szolnoki stú­diója tegnap este, amikor négy helyszínről hallhat­tuk a Szolnok megyei vá­rosok és járások vetélke­dőjét. A három vetélkedő, Kun- szentanárion. Jászberény és Jászapáti versenyzői leg­jobb tudásúkat vetették latba, műsoraik gondos, hozzáértő munkáról, a kér­désekre adott válaszok ala­pos felkészültségről tanús­kodtak. A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom, a Ta­nácsköztársaság és a fel- szabadulás utáni időszak volt a három központi té­ma, amelyet a versenyzők az önálló műsorokban fel­dolgoztak, megkeresve mindegyikhez a legérdeke­sebb aktualitásokat. Ennek a vetélkedőnek nincs vesztese. Mindhárom műsor megérdemelte volna a győzelmet, kár, hogy csak az egyik lehetett a nyertes. Talán nem lesz ünnepron­tás, ha megjegyezzük hogy egyetlen kifogásunk a kunszentmártoniak műsorá­ba beiktatott kérdezz—fe­lelek játék ellen merült fel. A gyermekek válaszai erőltetettnek. előre meg­tanultalak tűntek. A to­vábbiakban azonban az ő műsoruk is igen jó volt. Az első helyet Jászbe­rény város kapta 97 pont­tal, a másodikat a jászbe­rényi járás 89-cel, a har­madikat pedig Kunszent- márton, nekik 84 pontot si­került szerezniük. B. A. Áthaladt Szolnokon a „Forradalmi Expressz“ Pénteken délután há­romnegyed ötkor érkezett Szolnokra az a különvonat, mely a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 50. év­fordulójának ünnepségedre háromszáz magyar fiatalt vitt a Szovjetunióba, s melynek vezetője Kovács György. a KISZ KB titká­ra volt . Az állomásba begördülő szerelvényt a BM Határőr­ség fúvószenekara fogadta A kocsikból kiszálló kül­dötteket az úttörők virá­gokkal árasztották el és az állomás mellett felállított színpad elé kísérték. Lakatos Lajos. Szolnok város KISZ-titkára üdvö­zölte a háromszáz vendé­get, melyek kereken két óra hosszáig tartózkodtak városunkban. Utána Kőhidi László, a KISZ megyei bi­zottságának első titkára mondott búcsúztató beszé­det Beszéde végén átadta a 7 hét. 7 bizottság zászla­ját és az albumot, meg egy díszes levelet, melyet a Szolnok megyei fiatalok a Komszomolnak címeztek. Ezután a középiskolások kék színű Szolnok—Moszk­va—Leningrád feliratú nyakkendőt kötöttek min­den küldött nyakába. Az ünnepélyes aktust rö­vid kultúrműsor követte. Közben, a nagy forgatag­ban megtaláltuk Szolnok megye kilenc küldöttét, a tiszafüredi Ali Máriát, a kisújszállási Gyarmati Ilo­nát. a jászberényi Halasi A magyar néphadsereg tagjainak harci és politikai kiképzésében huzamosabb időn át végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként — a honvédelmi miniszter előterjesztésére — az Elnö­ki Tanács Fehér Ferenc, Nagy József és Orovecz Ist­ván ezredeseket vezérőr­naggyá nevezte ki; Vörös Csillag Érdemrenddel tün­tette ki Mihály Imre ezre­dest, Hunyadi Ferenc, Pau­Balázst, a kunhegyesi Pál- di Ibolyát, a karcagi Vá- czi Katalint. Sebők Ilonát, Iványi Sándort. a szolnoki Almási Annát és Jancsó Pi rrvcilrá t Kettőjükkel, Váczi Kata­linnal és Halasi Balázzsal beszélgettünk; , — Orosz és német-szakos tanárnőnek készülök — mondta a IV-es gimnazista Váczá Kati. — Nagyon örül­tem, amikor megtudtam, milyen szerencse ért. Osz­tálytársaim irigyelnek, hi­szen iskolánknak, a Gábor Áron Gimnáziumnak jutta­tott több mint 30 útlevél­szelvény közül az enyémet húzták ki. A Szovjetunió­ban szeretném a történel­mi nevezetességeket meg­nézni. remélem, erre lehe­tőség is lesz, és sokat be­szélni — oroszul. — A gimnáziumi érett­ségi után a jászberényi Ap­rítógépgyárban tanultam szakmát. Jelenleg első éves mintakészítő asztalos szak­munkás vagyok. A jászbe­rényi tanyavilágban. Haj- tán, a Vörös Csillag Tsz alapszervezetének vagyok a titkára. Mindössze húsztagú az alapszervezet, de na­gyon aktívan dolgozunk. Ugye különös, hogy gyári­munkás létemre parasztfia­talokat vezetek. Egyébként ez mindenkinek feltűnik. Nekem természetes, hiszen köztük éltem. Szeretném meghallani az Aurora ágyúinak dörgését. Úgy hal­lottam, hogy a nevezetes évfordulón dörögni fognak az ágyúk. licsek Imre Sztanó Géza és Balabán Sándor alezrede­seket. A Minisztertanács több főtisztet ezredessé ne­vezett ki, a honvédelmi miniszter pedig a magyar néphadsereg több tisztjét, tiszthelyettesét és polgári alkalmazottját soronkívül előléptette, illetve kitün­tette. Az előléptetéseket és ki­tüntetéseket Czinege Lajos nyújtotta át. 1944. november 4-én egy esős reggelen szabadították fel a szovjet csapatok Szolnokot. A Tisza-parti várostól délre három hétig tartó súlyos ütközetet vívtak felszabadításunkért. Az ünnepi évfordulóra a tíz emeletes bérház tetejéről készítettük panoráma felvételünket. — Az egykor Szolnokért csatázó szovjet katonákat bizony még nem ez a szép látvány fogadta­/VI ész áros Lajos kantora kiállítása Szolnokon Schiriiia megérkezett Moszkvába r^ég^60 kilométett fuf c szovjet fővárosban A Képcsarnok szolnoki Aba-Novák-termében im­már sorazatosan mutatkoz­nak be a Szolnoki Művész­telep művészei kamarajel­legű kiállításaikkal, s nem véletlenül. Az ízlésesen be­rendezett üzlethelyiség mo­dern világítástechnikája nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy a művész a mű­értő közönséggel találkoz­hassál Az intim, korszerű lakáskultúrájú kamaraterem hangulata közvetlenebbül hat, mint a nagyobb kiál­lítótermek tárlatai. Mészáros Lajos festőmű­vész húsz műve került no­vember 3-án a megnyílásra összegyűlt közönség elé. — Elek Lajos megnyitó sza­vaiban a művészt, művésze­tének főbb jellemzőit és általában a művészet sze­repét méltatta. Ha figyelő szemekkel nézzük meg a bemutatott húsz művet, köztük öt gra­fikai alkotást, önkéntelenül is felvetődik a gondolat, melyiket választanám ott­honra, lakásomba. S a fele­let nem is olyan könnyű. Bizony több kép is akadna. A pasztózusan megfestett, derűs színvilágú festmé­nyek közül a Tisza híd, vagy Uszályok a Tiszán nemcsak abban közösek, hogy a Tiszát és a Tisza- partot ábrázolják, hanem abban is, hogy a Tisza- liget felől mutatják meg Szolnok új arcát. Akit a Tabán romanta- kája érdekel, a Zagyva­part, Tél, Tabán télen, Ősszel a Tabán című ké­peket választhatja. Tájké­pei közül Sárospatak derű* hegyvidéki tája, csendéletei közül pedig a Gitáros csendélet hívja fel magára a figyelmet. Megemlítem még az Akt és a Kislány a kertben cí­mű olajképeket is. De so­roljam-e még tovább? In­kább a vásárlókra, a né­zőkre bízom a választást Akár vásárlási szándék, akár pusztán csak a mű­élvezet miatt keresik fel olvasóink Mészáros Lajos kamarakiállítását, várako­zásukban nem fognak csa­lódni. Eddig csak a bemutatott húsz képről ejtettünk né­hány szót és nem beszél­tünk a művész eddigi mun­kásságáról; Csaknem tíz éve már, hogy a Szolnoki Művésztelep egyik műter­mében alkot. Első szolnoki kiállításán a Bánk bán cí­mű nagyméretű linóleum­sorozatával vonta magára a figyelmet. A szolnoki ki­állítási látogatók jól emlé­keznek nagyméretű vász­naira a Tisza-híd építésé­ről, városrészleteket ábrá­zoló képeire. Egyik mozaik munkája a szolnoki házas­ságkötő termet díszíti. Je­lenleg Salgótarján részére készít nagyméretű falké­pet. Rézkarcai is széles­körűen ismertek. Érdemes tehát Mészáros Lajos ki­állításán a művekkel és magával a művésszel is találkozni. Kaposvári Gyula Szabolcs—Szatmár me­gyei Tanács Tervező Iroda sürgősen keres felvételre ÁLTALÁNOS MÉRNÖKÖT ÉPÜLETGÉPÉSZ MÉRNÖKÖT STATIKUS MÉRNÖKÖT Jelentkezni lehet: Nyír­egyháza, Bercsényi u. 4. sz. alatt. A Budapest és Moszkva közötti több mint 2200 km-es távolság lefutására vállalkozott Schiriiia György csütörtökön este magyar idő szerint 19 óra­kor megérkezett a Szovjet­unió fővárosába. Schiriiia a tervezettnél két nappal korábban telje­sítette vállalását — mon­dotta Kraivich József, ver­senybíró. — Erőállapotára jellemző, hogy a hosszú út alatt egyszer sem érzett fáradságot, teljesítménye — a részeredményeket tekint­ve — ahogy előbbre jutot­tunk. úgy javult. Erejéből még arra is tellett, hogy nem sokkal Moszkva előtt, 70 kilométeres napi futás után még vagy száz méte­ren át futva tolta egy el- alakadt szovjet gépkocsive­zető kocsiját. Schiriiia a lehető legsportszerűbb fel­tételek között futott el Budapestről Moszkváig, so­hasem vett igénybe közle­kedési eszközt, még a naipi pihenő időben sem. Amikor elérték Moszk­vát, a Schirillát kísérő kü­lönítmény, élén az olimpiai bajnok Pjotr Bolotnyikov- val melegen ünnepelte a magyar atlétát. A nagy futóvállalkozás a Moszkváig érkezéssel még nem ért véget November 4-én, szombaton a Kom- szomol a Szovjet Atlétikai Szövetséggel karöltve ün­nepélyes díszfutást rendez. 60 km-en át, a Szovjetunió fővárosán keresztül. En­nek során Schiriiia befut a Vörös térre, majd onnan a Központi Lenin-stadionba. Schiriiia célba érkezése a stadionba a Szpartak Moszkva—Dinamo Kijev labdarúgó rangadó félidejé­ben lesz. A rangadóra ed­dig több mint százezer je­gyet adtak el elővételben, s így várható, hogy a ma­gyar sportolónak óriási ün­neplésben lesz rés» Tábornoki kinevezések

Next

/
Oldalképek
Tartalom