Szolnok Megyei Néplap, 1967. november (18. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-19 / 274. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 19ő7. november IS. Nyerge» Andrást Lehetetlen fráter háromhetes házasok vol­tak. de még külön laktak, ki-ki a szüleinél. Így hát minden maradt a régiben: randevúztak. moziba jár­tak, hét végén meg kirán­dulni. ha jó idő ígérkezett. Ezen a csütörtökön együtt vették meg a szombati színházjegyeket. Pénteken egyszercsak azt mondta Klári: — Maid elfelejtettem: nem érek rá holnap! Add el a jegyeket, vagy menj el egyedül. — De hiszen...? — Nem tudhattam előre! Ma telefonált Pépépé, hogy van egy hely a kocsijában. szombat reggel megyünk, vasárnap este itt vagyunk. Ezt nem hagyhatom ki! — Miért nem? — dünv nyögte Gyuri csöndesen és várta a villámokat, de Klá­ri inkább úgy tett. mintha semmit sem hallott volna A fiú tudta: Pépépé Pel- rolay-Puchner Pált jelenti, az intézet igazgatóját, ahol Klári az egvetem óta gya­kornokként dolgozik. Pépé- pé már azelőtt is sokat forgolódott a lány körül, azért vette oda egy eszten­dővel ezelőtt. Gyuri azt hit­te; a házasság majd lehűti az öreget. Dehát úgy lát­szik. nem. Elhatározta, hogy nem szól egv szót sem. Ha Klári magától nem érzi. hogv nem kellene el­mennie. ö nem szól Ak­kor már úgysincs értelme A lány élesen figyelte az arcát. Nem bírt* • hallga­tást. kirobbant: — Azt mondd meg. most mi nem tetszik? Fél'^keny vagy? Ne légy nevetséges! Péné egy vén öreg. Meg­nézzük a kiállítást. Állító­lag máshol nem mutatják be. mert absztrakt Irigv- led? Szóljak az öregnek, hogy szorítsunk helyet ne­ked is? — Köszönöm» — morog­egyelőre sehol se tartasz! Ezért mész Pépépévei kc- csikázni! Arról volt szó, hogy ha összeházasodtunk, végleg kiadod az útját! — Ne őrülj meg! Akkor aztán nem lesz egy nyu­godt percem se... Kiüldöz az intézetből' — Mondom, hogy ez a bibi! — Értsd meg, te fafejű, egy ilyen kirándulás sem­mit se jelent! — Semmit? Pépépé nem hívogat téged csak-úgy! Megkéri az árát, amiért se­gít... Klári megállt, az arca vörös volt a méregtől. Most már azzal sem törődött, hogy az utcán vannak; — Vigyél te autóval. Ak­kor beszéli, amikor te is megteheted! Elegem van belőled! Gvuri egv pillanatig szót­lanul nézte, aztán gyorsai mo—^ordult és elrohant, mi­előtt — megütötte volna. odasúgta Klárinak; „Hagy­juk a fiatalokat hátraülni, jó.” Erre a lány nem szól­hatott semmit pépépé. lát­va a sikert, végig megma­radt ennél a játéknál, mintha ők ketten, Klári meg ő. csak a lánya meg az udvarié gardirozására volnának itt. Amikor a kiállításon el­szakadtak a másik kettő­től, így terelte arrébb Klá­rit; — Jöiiőn. kedves, ne le­gyünk tapintatlanok! Klárinak imponált, hogv Pépépé tegezte a karó-vé­kony halotti sápadt arcú absztrakt festőt, és előle­get adott az egvik képére, amelyre rögtön ki is tettek egy cédulát: „Megvásárol­va." Amikor odéhb léptek, Petrolay azt kérdezte Klá­ritól: — Tetszik magának? — Tmádom! — No. akkor a maga szo­báiéban fog lógni a« Inté­zetben! Városnézés közben Klári megcsúszott egv kő-korlá­ton, amelyen a Petrolav- lány és az udvarióla vé­gi gegven sú 1 vozott Megbil­lent, parányit sikított, de az öreg Pépépé mellette termett és atyaiao leemelte. Klárinak egv pillanatra rossz érzése támadt, mert Pépépé a combját fogta át — de ez a gyanúja el is Illant. hiszen az öreg rög­tön elengedte, és különben Is. csak segíteni akart Este egy extra kis ven­déglőben vacsoráztak. Klá­ri megint ámulhatott, mert a pincér személyesen is­merte Petrol a vt, és olyas­mit hozott ami az étlapon, nem szerepelt. A vacsorá­hoz sűrű. éd^svés. alatto­mos nehéz török bort it­tak. Később. amikor a vendéglő bezárt, átmentek a presszóba, ittak kávét, az­tán konvakrg és közben csokoládé« végű piskótát rágcsáltak. A tenvérnví kis piarcon még táncoltak is. Klári ismét csodálkozott: Petrof av-Purhner finoman és sikkesen vezetgette, akármilyen nehéz volt a teste, sosem lénett a lány lábára. Erről Gyuri Ju­tám — g megvédi magáti Ha lappangott ig Klári­ban valami gyanú. ettől teljesen megnyugodó4! Amíg el nem aludt, ma­gában Gyurival veszeke­dett. neki magyarázta, mi­lyen ostobán viselkedett pénteken Egyszercsak felriadt Va­laki ült az ágya szélén. A sötétben is felismerte kör­vonalairól Pépépét — Csitt .kislány, ne csapj lármát! — suttogta. — Nem tudok elaludni, rosz- szul érzem magam! Klári egy szót sem szólt, teli volt ijedelemmel. A férfi látta, mennyire meg­riadt. ezért azt mondta: — Akarod, hogy elmen­jek? Nem lehetsz ilyen szívtelen! Hiszen én rég­óta-— A lány egy tétova moz­dulatot tett a felével. Pé­pépé félreértette. — Az ajtó? Bezártam, ne félj! Birkóztak. A fMi csupa erő és vadság volt. Pépépé régül meminta a birkózást, ét azt sziszegte: — Mit képzelsz? Minden Ingyen volt? Hát bolond vagyok én? — Aztán sze­ndébben folytatta: Ha tud­nád. hányán Irigyelnének— Amikor visszaértek a városba, a professzor azt mondta először Klárit szál- lftlák haza. Ahogy befor­dultak a sarkon, a l^nv meglátta Ovurit Ott vári a kapu előtt. Ügy érezte ebben a pillanatban, senki sincs a világon. akinek annvira őrülne, mini en­nek az undok alaknak Rzérv Ovuritól *-<v»c belátja milyen Igazságtalan volt Lám. ß iöri el békűlni. Pépépé felé esak éppen biccentett, és Hidegen eny- nylt mondott: — Köszönök mindent Rohant a kapu felé. _ Gyurikám* — olvadt a h angi». —De Jó. hogy itt vagvi — Csak azért várakozom hogv tudtodra adtaim nem csinálom ezt tovább! Elég volt — De— hát nem békülni Jöttél? A öd válasz nélkül, szi­gorúan nézett rá. ta sötét arccal a fiú — nem erről van szó. Ebből az él­vezetbő] nem kérek. — Hát akkor? Hallod, de undok férj vagy' Mi lesz később, ha már most (gy morogsz minden apróság miatt? — Ezt nevezed apróság­nak? — Hát mi? Figyeli Ide: nem édesketiesben leszek vele. hozza a lánvát meg a lánva udvarlóiát Is! Gvuri vállatvont és elné­zett másfelé. Klári egyre Ingerültebb lett. — Mindjárt itt hagvlak az utcán! Azonnal mondd meg, mi bajod? — Hát csak az. hogy neked hat hét múlva le kéne adnod a kész tanul­mányt, a nyolc ívet és Petrolay-Puchner kocsi­ján le lehetett csavarni a ponyvát. Ragyogó napsü­tésben utaztak, a gyönge kis szél kifejezetten kelle­mes volt. Klári fel térdelt az ülésen, élvezte a szágul­dást. tulajdonképpen sem­mit sem élvezett jobban mint ezt a vágtát az or­szágúton. A haja kibomlott. valósággal szikrázott, ahogy átsütött raita a nao. Könv- nyű kék blúz volt rajta, suhogó, bő szoknya és aranypánt»* indiai saru. Petrolay-Puchner néha ol­dalt fordította a fejét, gyö­nyörködött a lányban. Vér­mes. vöröses-iilás arca kö­zepén láneo’t a napégette rézszínű orr. Induláskor tott az eszébe, aki a tán­colást mindig rühellte. s na nagyritkán rá lehetett be­szélni, tüstént összetapos­ta. Hazafelé menet már annyira szédült, hogy ma­ga kérte meg Pépépét: — Belekarolhatnék ma­gába? Egy másodpercre fel rém­lett Gyuri arca. de elhesse­gette; ..Kicsit spicces va­gyok. ez az egész!" Mind a négyüknek kü­lön szobáiuk volt. Ezt is Pépépé rendezte Igv. Mi­előtt elbúcsúztak volna, az öreg vigyorogva megfenye­gette uijával a lánya ud- varióiát; — Idefigyeli, öcskös. Klá­rira nekem kell vigyáz­nom! A lányomat nem fél­— Szóval Így vagyunk I — csattant fel Klári. Aztán szalfdebb hangra váltott. — Tulajdonképpen mi ba­jod velem? Választ most sem ka­pott. Ettől fejébe szállt a vér; — Mond meg, mi bajod? Te őrült! Gyuri sarkon fordult és elment. A fejét se fordítot­ta hátra. Klári úgy érez­te. gyilkolni tudna dühé ben. „Hiszen 6 semmit se tudhat! Mi baja? Lehetet­len fráter!" Mire felért a lakásba már el is döntötte: iöhel Gyuri bocsánatot kérni — nem fog szóbaállnj vele. V KASZÁSOK — (Balogh Lajo« linóleum metszete) SIMON LADOS: Amikor elment... Amikor elmen! mellettem, visszanézett- 0 volt, - gondolta, - ő volt, ismeremi öt lépés után újra visszanézett, S bogy tíz lépést ment, tétován megállt.- Hát ilyen aki törzsünkről letört, s elszállt, mikém a szálló gondolat, mim csordából a legerősebb szarvas, mely ágaskodó fővel élrevág. Tíz lépés után visszanéztem én is, s ó hátulról is látta, bygy gyúródik bennem az érzés, arcomon a ránc.- Ilyen lennék bát én is, hogyha akkor rámszól valamt imés, bogy maradjl Nem kellett volna több: csak felismerni apám tekintetén a nyugtalant. Nem kellett volna több: csak megmutatni az árpalisztből gyúrt zsengéi cipót, s ilyen lennék mait én is biztosan ... Munkaruhám lobogtatná a nyári fullasztó szél, mely kemencéből indul, és kiszáradt ajakkal csókolóznék a korsóval, amit a szeder-szúrtos gyerkőcök botnak mezítláb a porban, de esténként villám begyét az égre lendíteném, és szememben vinném haza legénye sen az estbajnal-csillagot. Es ott áünék vacsora után a kapufélnél a lánnyal, akit unos-untalan szólít az anyja, mert sokáig áll mellettem reszketve, mtmha fázna. S a kedves lányt - akit szólít az anyja - nem tarthatnám, sóhajtana szegény... Olyan lennék bát én is bizonyosan, mim aki ment. de vissza-visszanézett, pár óva ... ezer napja sincs talán ... Baranyi Ferenc: STACCATO Amíg csupán lopjuk magunknak egymást: csak lopott holmi lesz, mi rég miénk, vezekelünk a rég megérdemelt nász visszaeső kis bűnözőiként, akié vagy, elvesz naponta tőlem, s ba néha visszakaplak egy napig: megint sután, csak félig-ismerősen puhatolom felejtett titkaid, beteken át, míg várom folytatását egy-két lopott órának, meglopok minden varázst, mit új találkozás áa, mert úgy kezdjük mi egyre újra, bogy már messze vagy. mikor megérkezel. Karomba kaplak, s mégsem érlek aL

Next

/
Oldalképek
Tartalom