Szolnok Megyei Néplap, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-08 / 238. szám
ANEKDOTÁK SAA^AWWWSAA^VWWWWWWVWW A barát Egy nagy áruház, amely főleg nyakkendők eladásával foglalkozott, Hem- mingwayt, a híres írót Is szerette volna vevői közé sorolni. Küldött tehát az írónak egy igen szép nyakkendőt a következő sorok kíséretében: „Mindenki szívesen hordja a mi nyakkendőnket. Reméljük, ön is vevőink közé fog tartozni és beküld nekünk két dollárt a mellékelt szép nyakkendőért”. A cég néhány nap múlva kis csomagot kapott a következő levéllel együtt: „Mindenki szívesen olvassa könyveimet. Remélem, önök is felsorakoznak tisztelőim közé és elolvassák legújabb könyvemet, amit mellékelten küldőik. Ára 2,80 dollár. Ennélfogva Önök küldenek még nekem 80 centet. ☆ Egy bőbeszédű fiatal író untatta fecsegésével a társaságot. A jelenlévő Heinrich Mann egy idő után így szólt: Jegyezze meg fiatalember, hogy az Intelligencia legjobb helyettesítője a hallgatás. * Tristan Bemardot kora egyik legszellemesebb emberének tartották. Egyszer egy ebéden a mellette ülő hölgynek így udvarolt: — Asszonyom, ön minden nap fiatalabb lesz. — ön hízeleg nekem — feleli«' a bókra a hölgy. — Jó, akkor hát mondjuk. minden másnap. ☆ Jaeov Fretika! szovjet fizikus, fiatal korában egyetemi előadó volt. — 1920-ban az egyik városban, amely a fehérek uralma alatt állott, vizsgáztatott. Az egyik diák rossz f eleje te után azzal mentegetőzött, hogy a vizsga előtt! napon házkutatás volt náluk és fél hogy ezt meg fogják Ismételni. — Kívánom — mondta Frenke', — hogy olyan keveset találjanak a fehérek maguknál, mint amilyen keveset találtam *n most magánál. * Mark Twain horgászhatott a folyó partján. Egy ismeretlen ember, aki arra járt. köszönt neki és megkérdezte: — Hogy- megy a halfo- fás? Harapnak? — Nem panaszkodhatom. Tegnap 15 pontyot fogtam, Ma gyengébben megy. De estig még.;. — Ennek örülök — felelt az ismeretlen. — Nagyon kedves öntől a közlé- kenvsége. Tudja, ki vagyok én? — Nem. — A halászati felügyelő vagyok. Itt tilos a horgászás. Megbírságolom húsz dollárra. — Oh, felügyelő úr nagyon örvendek. És tudja, ki vagyok én? — Nem. — A leghazugabb ember az egész környéken. APA t ° — Ne pofozd már azt a fiút, poros lesz az egész lakás! Kulhanek felüvöitött. ami. kor szemtől szemben találkoztunk. örömmel szorongatta a jobbkezemet, megveregette a lapockámat. — Komám, olyan vagy, mint az élek Arcod piros, mint a feslö rózsa. N§m látszik rajtad, hogy túl vagy & hatvanon. Hehehe, a mi korosztályunk nem tékozolta el az egészségét. Jól bírjuk magunkat. Ahogyan az arcodat nézem, egyetlen ráncot nem látok. Bőröd sima és friss. — Tizennyolcéves lány megirigyelhetné. Szívből gratulálok. Így tovább előre; komám! Korosztályunk reklámja vagy! Mondókáját gyorsan hadarta. Nem tudtam megállítani. Pedig megmondhattam volna neki, hogy ilyen szeszélyes őszi Időben a csúz kínoz, öt éve protézisem van. Háromféle gyógyszert szedek. Néha az idegességtől a plafonra tudnék mászni. Magas a vérnyomásom. — Bizony sok szarkaláb van a szemeim sarkában. Ezt mind el kellett volna mondani, de Kulhanek nem engedte. Szorgalmasan tovább hadart. — Ahányszor szóra akartam nyitni a számat, mindig ajkamra tette & mutatóujját és még indulatosabban had- rikált. Az utolsó dicsérő mondat után, hirtelen, parányi szünetet tartott, majd váratlanul elém vágta. — Adj kölcsön két darab százast! Nagyon egyszerűen akartam kifejezni magamat. Belenyúltam a két nadrászse- bembe, hogy két újjal belekapaszkodjak a szövetbe és egyszerre kirántsam mindkét zsebemet. Annak jeléül, hogy egy vasam sincsen. — Van arra példa, hogy az ember megszorul. Nincs a közelben senki, aki segítene. A sors azonban nagylelkű, utamba küldi a mentőangyalt. Jelen esetben téged, kedves cimborám! Nem halaszthattam tovább. Erőteljesen kirántottam a két zsebet. Kulhanek értette a mozdulatot. Kulhanek elgondolkodva simogatta meg az állát...— Kétszer is biggyesztett a szájáv \ Sokkal halkabban és kimeríebben beszélt, mint az imént. — Nem is csodálom. Eljár az. idői Utóvégre is, amikor az ember túl van az ötvenen, akkor mindennap van valami panasza. Az nem vitás, hogy egyszer lejár az óra és az akadozás már jóval előbb megkezdődik. Rögtön sejtettem, hogy nincsen rendben a gyomrod. Sápadt vagy. Arcod beesett, a járásod bizonytalan. Tulajdoníthatnám a magas vérnyomásodnak, de az sem lehetetlen, hogy az idegességed az oka. Bizonyl Bizony! így van ez! Nem tehetünk róla. Megvénülünk és kész! Rajtad különben is erősen meglátszik az öregedés. A hangod erőtlen, a szófűzésed rapszódikus. Ez már a kezdődő szenilitás. A természet jóakaraté figyelmeztetése. Elefántlra emlékezel? Ö, de kedves osztálytársunk volt. Félévvel ezelőtt ugyanígy beszélgettem vele. mint most veled. Hasonló panaszai voltak és puff, három hónapra vége volt. Jó lesz, ha vigyázol magadra. Érdemes lenne idejében végrendelkezni. Bár azt hiszem, nektek a legjobb, akiknek semmijük nincsen. Ti könnyen itthagyjátok az árnyékvilágot. Szervusz! Otthagyott az utca sarkán. Alig tíz lépés után befordult a talponállóba. Ügy látszik, a kétszázasra még sem volt olyan nagy szüksége. Rossl Károly Rosszindulatú gebinvs Ifjúkori szenvedély — Nem tudnál valami mást gyűjteni? Így kell fogadni a vendégeket hazai pályán MORZSÁK A kiállításon van egy kis fülke, s rajta a felirati ..Felvilágosítás”. A fülkében egy kövér hölgy ül* Odalép hozzá valaki éa megkérdezi: — ön ad felvilágosítást; kisasszony? — Igen, fiatalember. Mit óhajt? — Azt szeretném tudni, hogyan tették be magét ebbe a fülkébe? ☆ — Hogy érzed magad a* új lakásban? — Nos, eleinte kissé ide, génül éreztem magam, da most már ez elmúlt: minden szomszéddal haragban vagyok. Vannak ilyen biciklik Az élet is teremt „para- bolisztikus" helyzeteket. Ilyenbe került kecskeméti újságíró kollégánk, aki nemrég járt tvristaúton az NDK-ban. Mielőtt „esetére térnénk, hadd tolmácsoljuk az üdvözletei, melyet rajta keresztül küldtek a Szolnok megyei Néplap szerkesztőségének, ki- adóhivatalának a Schwe- rinisehe Volkszeitung szerkesztői. munkatársai. Akik tőlük itt jártak vendégségben, szívesen emlékeznek a szolnokiaknál töltött kellemes időre. No de hogy is járt J. T. kollégánk odakint, nem is egy alkalommal? Egyszer a lipcsei pályaudvar pénztárablakánál ügyelt fel arra. hogy aZ előtte sorra került utas amolyan bugaci tájszóláshan beszéli a németet. Dolguk végeztével szóba is elegyedett az illetővel — természetesen németül. Kiderítette, hogy bizony honfitársa az „ízesen" társalgó turista. Majd elsóhajtotta magát: „Bizony, bizony, sok víz lefolyik még addig az Elbán, míg hazaérek Kecskemétre". — Hát maga kecskeméti? — Az. — Hol dolgozik? — A Petőfi Népe szerkesztőségében. Es maga? — En meg a tervezőirodában... Egy emelettel feljebb. S ezt Lipcsében kellett tisztázni. II. A másik iörténetecske tzolnoki. Azt mondja az anyuka az új tíz emeletes bérház második szintjén — kisfiának . — Itt van ez az igazoló papír. Menj el vele X. Y. bácsiékhoz. Tudod, jó ismerősünk... — Ott laknak most a Vosztok út végén, ez és ez az épület, ennye- dik lépcsőház, annyadik emelet. Kérd meg, írja alá ezt a nyomtatványt. Neki kell ezt a dolgot igazolni. A gyerek biciklire kap. s hogy ne unatkozzon, osztálytársát is elhívja. Ketten hamarabb metgalálják azt a bácsit a Vosztok úti rengetegben. Oda is ér a két lurkó. Számolják az épületeket, eldöntik, melyik is az utolsó a sok közül. Megkeresik a lépcsőházat, felkaptatnak az anyadik emeletre, s bekopognak a valamennyedik ajtón. —i Itt lakik X. Y. bácsi? — Csak lakott, gyerekeim. — Es most hol találjuk meg őt? — Az új tíz emeletes bérházban, ennyedik emelet. A két kisfiú egymásra néz, s kirobban belőlük a nevetés. Hát hogyne. X. Y. bácsi — eszerint pont felettünk lakik a másik emeleten. Persze idő kell, míg egy ekkora felhőkarcolóban megismerik egymást az emberek. Gondoljuk, ez a folyamat felgyorsul, valahányszor elromlik a lift. Ilyenkor hébe-hóba mégiscsak összetalálkoznak egymással a lépcső-hegymászó bérház- beliek. Tóth István TV-ANTENNA — A kép még mindig zavaros Chíg áronulás — A te állatszereteted lassan terhessé vélte számomra.
