Szolnok Megyei Néplap, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-29 / 256. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. október 29. n Vlagyimir Osxinyint Nem egyedül... Nem egyedül élek a világon, s nemcsak mák vannak és tegnapok, Nem egyedül vagyok, aki látom a magasban úszó szputnyikot Szívem és szemem segít naponta felismerni a helyes nyomot; szív a szívhez vonzódik, mióta e földgolyó embertől lakott. Ügy könnyű is jókedvvel dalolni, ha barátok várnak mindenütt. Szív és szem segít tanulni: hol, mi t ki állja ki a próbát velünk. Fordította: Antalfy István Hol állott IV. Béla és Hagy Lajos király budai palotája? A régészeti szakirodalom újabb hazai termésében két ellentétes elmélet alakult ki a 700 év előtt alapított Budavár királyi palotájának eredeti elhelyezése felől. Gerevich László, a budai palota-ásatások irányítója most megjelent monografikus beszámolójában úgy véli (ha aránylag igen csekély régészeti bizonyítéka is van ennek): a tatárjárás utáni időkben egyidőben építették' meg IV. Béla király t é g 1 a-pa- lotáját, s attól északabbra a budai polgárvárost. Ez lényegében meg is felel a sok évszázados hagyománynak, amely a palota, s a város kettős térségévé tagoltan ismerte a budai Várat. Gerevich munkájával egyidőben ismétli meg régebbi elméletét — az Archaeológiai Értesítő most megjelent számában — az ásatás egyik tudományos munkatársa, Zolay László. Q — részben írásos emlékekre, részben a várpalota területén talált XIII. századi emlékek hiányosságaira, részben újabb saját ásatási eredményeire támaszkodva — azt véli: a XIII. század derekától, egészen Nagy Lajos király koráig a rezidencia a nagy kúriának (magna curia regis), németül Kammerhofnak nevezett városi épület volt, s a rezidencia az 1330—1340-es évekig benn állt magában a polgári városban, mégpedig annak magyarok-lakta negyedében. Eszerint a királyi udvar csak az 1340— 1350-es években költözött (ki a városból abba a déli várpalotába, amelyet csak ekkor — s nem száz évvel korábban — építettek. A kutató munkája e régi királyi nagy-kuria helyét a vári Táncsics M. utca 9—13. számú telkeik alatt határozta meg. 1962-ben itt nagyarányú ásatásokat is kezdett, amelyeket azonban abbahagytak. Zolnay itt jelentős eredményeket ért el„ azonban — mint írja — amíg e munkát tovább folytatni, s befejezni nem lehet, a budai rezidencia vitatott egy évszázada, azzal együtt a korai várostörténet számos kulcskérdése, változatlanul problematikus marad. AZ 50. ÉVFORDULÓ KÖNVVF! Tallózás könyvkiadóink programjában Könyvkiadóink értékes és szép kiállítású könyvekkel köszöntik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom félévszázados jubileumát. Az ünnepre megjelenő kiadványok jelentős része — visszaemlékezések, dokumentumgyűjtemények, elméleti munkák, riportok, regények, verseskötetek — a világtörténelmi eseményt tükrözi. Az elméleti munkák közül kiemelkedő a Kossuth Kiadó gondozásában megjelenő alapvető történelmi forrásmunka, Lenin összes Műveinek 34. kötete. Ez a kötet 1917 július elejétől november 6-ig, a szocialista forradalom pillanatáig vezeti az olvasót. Lenin írásain keresztül közvetlen betekintést kapunk a forradalom érlelődésének és előkészítésének részleteibe. Forrásértékű mű az ünnepi kiadványok sorában „A nagy forradalom krónikája” is. A terjedelmes gazdag anyagú munkát dr. Dolmányos István korabeli dokumentumokból és az eseményekben résztvevők visszaemlékezéseiből állította össze. A világszabadság százezer magyar katonájának hősi küzdelmét mutatja be ,,A magyar internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban” című tanulmány és dokumentumkötet, amelynek első részét — ugyancsak a Kossuth Könyvkiadó — az ünnepi alkalomra jelenteti meg. Az első kötet a szocialista, kommunista hadifoglyok szervezeteinek mgnl’akulásával, tevékenységével foglalkozik, 1917 februárjától 1921 végéig A szépirodalmi művek közül jónéhány jelentős alkotás Lenin alakjával foglalkozik. Ezek közül is kiemelkedik Boncs-Bru- jeviQs kötete. Boncs-Bruje- vics. aki barátja és közvetlen munkatársa volt Vlagyimir Iljicsnek. „Emlékeim Leninről" című könyvével jelentkezik. „A hétköznapok és a politika legkülönbözőbb helyzeteiben tanúja lehettem Lenin életének és munkásságának. Erről a nagyszerű életről szeretnék könyvemben vallani” — írja a szerző. A forradalom első esztendeinek jónéhány jelentős mozzanata kap a szerző szubjektív emlékezéseiben előttünk új, még ismeretlen megvilágítást Emmanuil Kazakevics hires „Kék füzet’’-e is megjelenik az évfordulóra. A fiatalon elhunyt nagyszerű szovjet író egy nagy Lenin-regény megírását tervezte, de a témából sajnos csak egy kisregény jelenhetett meg Ez azonban a történelmi ihletésű szépirodalom remekei Értékes munka Gyurkó László „Lenin, Október” c. történelmi esszéje, amely a nagy forradalmár alkotó egyéniségét és a történelmi sorsfordulót elemzi. Az évforduló tiszteletére ismét megjelenik John Reed 1 „Tíz nap, amely megrengette a világot” című riportkönyve, amelynek első orosz nyelvű kiadásához még Lenin írt meleghangú előszót. A most megjelenő kiadáshoz hanglemez is készül, amelyről Lenin hangját hallhatjuk. Műfajilag is változatos, érdekes könyv „A Szovjetunió magyar szemmel” című összeállítás, amiben memoárok, tanulmányok, riportok, versek vallanak az ötven évvel ezelőtt történtekről és a szovjet nép mai életéről. A szerzők közül néhányan végiharcolták az Októberi Forradalmat. s van köztük, olyan, aki még személyesen is találkozhatott Leninnel. Mürnich Ferenc és Hevesi Gyula arról ír a könyvben, hogy mennyire hatott a magyar forradalmárokra a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a szovjet állam létrejötte, s hogyan mutatta meg számukra a cselekvés útját. A Magvető Könyvkiadó hét szocialista ország költőinek antológiáját juttatja el az olvasókhoz ,,Aurora’• címmel. Többek között Blok. Brecht. Jeszenyin, Pasztemak. Wolker és József Attila versei szerepelnek az összeállításban. Az „Üj _ kor nyitánya” címen magyar költők és írók alkotásait gyűjtötte össze a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője. A kötet bizonvság arra, hogy • haladó magyar művészeti élet mindig nagy figyelemmel kísérte 1917 eseményeit és az ezt követő időket. A Kincses Könyvek sorozatában jelenik meg Isszaak Babel „Lovashad- sereg”-e. Az író a mau- passanti novella legjobb hagyományainak folytatója és zseniális újraalkotója. A legtragikusabb írásait is nemes humanizmus szövi át. A Helikon kiadásában megjelenő Szeramifovics műben, a „Vasáradat”.ban a forradalmi tömeg nyer életet. Fagyejev „Tizenkilencen”-jében pedig a ragyogó jellemábrázolást csodálhatjuk meg. Egy jelentős irodalom- történeti munka is megjelenik az évfordulóra, Kardos László szerkesztésében, „Az új szovjet irodalom’’ címmel., A mű Lunacsarsz- kijtól napjainkig mutatja be a szovjet irodalom fejlődését. A művészeti kiadványok sorában igen jelentős, szép munka Uitz Béla albuma. A 80 éves művésztől, aki évtizedek óta a Szovjetunióban él. több mint ötven festményt, grafikát láthatunk a Corvina gondozásában megjelenő kötetben. A „Regélő városok” sorozat most megjelenő kötete Moszkváról készült, sokszáz fényképfelvételét Glink Károly készítette. Az ismeretterjesztő kiadványok sorában nagy- érdeklődésre tarthat számot „Az atomvárostól a csillagvárosokig" című munka, amely színes kaleidoszkópot vetít elénk a szovjet tudományról. A kötet szerzői neves magyar szakemberek, tudósok. A szerkesztő Simonffy Géza. Mielőbb nélkülözhetetlen kézikönyvvé válik Vajda Péter—Holka Gyula kötete „A Szovjetunió 50 éve számokban” amelyben feltárul^ az az öt évtizedes küzdelem, amelyet a világ első szocialista állama vívott társadalmi, gazdasági és kulturális felemelkedéséért A felsorolt műveken kívül niég jónéhány régebben kiadott, nagysikerű kötetet is újból megjelentetnek az évfordulóra kiadóink. I 1 z olvasó, ha olykor “ “ személyesen találkozik az íróval, jó szokás szerint — udvariasságból, unalomból, vagy valódi érdeklődésből — elkerülhetetlenül megkérdi, mi a módszere, hogyan dolgozik, bos’-an készül a mű? Én ilyenkor, hogy mesterségem komolyságát és társadalmi megalapozottságát hangsúlyozzam. a konok és szorgalmas anyaggyűjtést szoktam kiemelni. És valóban, ha kihúzogatom nehéz fiókjaimat. felderítem a szekrényalját, előhömpölyögnek a füzetek, noteszok, zsebnaptárak, olyan áradást okozva, hogy a feleségem okos rendteremtő kedvére van szükség, visszaszorítani őket a papírillatú medrükbe. A nyersanyag-gyűjtés fárasztó kényszerétől nem tudok szabadulni. Csak az utóbbi két-három esztendőben is hányféle emberrel beszélgettem! Mérnök, taxisofőr. fedélzetmester, box- tréner, kibernetikus, hivatásos házasságszédelgő — mennyi lélek, jellem, magatartás viaszlenyomatát őrzik emlékeim! És idézhetném a helyszíneket, a, reménytelen gyaloglásokat. És mindenekelőtt a kudarcot. Hogy az élet úgynevezett sűrűjét, az embert, az atmoszférát. a dialógusok nyers, mellbevágó fordulatait, vagy éppen a komplikált sokámyalatú gondolkodást milyen esetlegesen sikerül átvinni abba a másik dimenzióba, amit úgy hívunk: irodalom. Most is úgy kerülők a jeles-tudományú férfi intézeti szobájába, amely végtelenül tágas, a falakat könyvekkel, iratokkal zsúfolt polcok kárpitozzák, s a régi bőrgarnitúra keserű hűvösséget áraszt A nagy íróasztal túlsó partján, valahol a végtelen határán a tudós ember, szikáran, lényegretörő mozdulatokkal és szavakkal, a lenyűgöző biztonság tulajdonosaként. Érzem is a lámpalázat, a feszengést, sikerül-e kérdéseimmel körülhatárolni a lényegest? S hogy a válasz, amely esetleg két mondat hátteréül szolgál majd írásomban, megéri-« ezt a feszélyezet tséget ? Látnivaló, emberem fontos személy, toronytermetű titkárnője az önállóan cselekvők határozottságával, de lábujjhegyen jár a dolgozószobában. a telefonok rekedt berregése nem mar bele a csendbe, ö maga készséges, de hangjában különválik a szórakozottság. A kérdéseim mögött nyilván saját kérdéseit hallja és azokra válaszol. Rajtam keresztül önmagával beszélget, rendezi programját, fontolgatja délutáni hozzászólását a tudományos bizottságban. Vagy talán nőre gondol? Valamilyen kis lopott randevúra? Eldugott cukrászdára? Vagy néhány mohó simogatásra autó félhomályában? Ugyan kérem! Pillantásának ipariszürke tárgyilagossága megcáfolja mindezt S ahogy a telefonba szól, percenként szinte, kirekesztve minden szószaporltó mellékmondatot, ahogy partnereit vissza- kényszeríti a mondanivalóhoz! Már-már a beszélgetés végefelé járunk, gondolom, legalábbis a tudós arcának élénkülő nyugtalansága jelét adja ennek. Becsukom füzetemet, kezem elfárad, szememben káprázó karikák. .Sötét van itt, hideg van. Elég volt! Megköny- nyebbülök és átfut rajtam az öröm, milyen jó lesz kilépni ebből a bénítóan tekintélyes hűvösségből a napsütötte utcára és végigszaladni egy fénycsíkon. Nem két mondat, egy mondat sem lesz ebből, dühítem magamat és már emelkedem a mély fotelből, amikor a férfi megszólal. „Maradjon, kérem... vagy talán... sietős? Hová tűnt ebből a hangból a diplomata-rutin? Az egyenletes, távoltartó semlegesség? — „Mert ha nem sietne, kérem... de csak ha igazán nem tartom fel...” Egy makogó kamasz a rossz lelki- ismeretűek kategóriájából. Egy körmét harapdáló készületlen fiatalember. „Persze csak akkor, és igazán akkor...” Hová tűnt mondatainak elegáns lezártsága? „Volna ugyanis egy kérésem..." Az iratoktól megroggyanó polchoz lép, kiemel egy dossziét. Visszaül a helyéra, de most milyen közel került, semmi távolság semmi túlsó part! „Én ugyanis írok, persze ha jut rá idő. Novellákat”. Sematikusan és izgatottan nevetgél. He-he. És most megszólal valaki, váratlan magabiztossággal. Én. És kinyújtja kezét atyai jóindulattal a kézirat — Ugyancsak én. Persze, majd elolvasok egyet no hogyne! Nem, ha megengedem, de csak ha igazán, ő szeretne egyet felolvasni. Zavart ne- vetgélés. He-he. S már kihúz egy gondosan gépelt, miniszteriális kéziratot, a száraz hang felfénylik, so- katígérően olvasni kezd. Belép a titkárnő, a torony- termétű nő, a főnök elharapja szavát és zavartan a levegőbe néz, kivárja, míg beosztottja távozik. Mérhetetlenek tűnik a várakozás, a szégyen, mint valami szajjmai szolidaritás, most már az én gégémet is csiklandozza. Tovább olvas — Megindítóan hangsúlyoz. Istenem, milyen védte' en lett most ez az ember, milyen fedetlen! A berregő telefon villámütésként éri. Ismét a titkárnő. Átvonul a szobán, valósággal ketté- psztja. A főnök vörösen, verítékesen hallgat, vesztegel, mintha egy hadititok kellős közepén tartana. És így tovább. Végesteien végig. És amit írt, mégcsak nem is rossz. A metamorfózis tökéletes. A nemrég még szorongó és lámpalázas író néhány ásítást fojt el, s a térde lassan zsibbad a merev üléstőL A tekintélyes férfi pedig, a túlsó parton, félénken föl-föltekint papírjáról s kutatja a hatást. Gondolom, még ebben az esztendőben nemzetközi konferenciákon kell felszólalnia, Genfben, vagy Nairobiban, vagy esetleg Adisz-Abebában... Okos ellenőrző figyelem középpontjában fejti kt majd gondolatait. Tanulmányait idézik, véleményére hivatkoznak, vitatkoznak vele. A tudományos közvélemény ezt az emblémát őrzi róla: áll. szikáran és izmosán, előredőlő vívómozdulattal. És most ime, a másik énje dadog. A másik énje nyugtalanul pislog. A másik énje sápadtan fel-feltekint. Rettegve várja az ítéletet. S ha végül az írásban műkedvelő is, ebben a félelemben telje»*“ pro# VESZI ENDRE: Helycsere j FAZEKAS MAGDOLNA: ÖREGASSZONY FEJ MEGGYES LÁSZLÓ: ALVÓ GYEREK
