Szolnok Megyei Néplap, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-26 / 253. szám
1967. október 26 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Milyen lesz a szövetkezet 1975-ben Távlati tervek as öesödi Kossuth Tsz-ben A túrkevei Búzajkalász Tsz-ben befejezték a rizs cséplését (Foto: Nagy Zsolt) Imre nagy útra készül Az öesödi Kossuth Tsz gazdálkodásának színvonala az utóbbi években töretlenül fejlődött. Négy évvel ezelőtt 2570 forint volt itt az egy kát. holdra jutó termelési érték, 1967-ben a 3 ezer forintot is meghaladja. Az idén 17,5 mázsás búza, 19 mázsás őszi árpa termésátlagot értek el. A zöldborsójuk szemtermése 300 hold átlagában 16 mázsa volt. A szikes földeken ez igen jó eredménynek számít. A gazdaság vezetői és tagjai előbbre akarnak tépni. A szarvasi felsőfokú technikum, a szegedi vízügyi igazgatóság — és a saját szakembereik — bevonásával elkészítették a szövetkezet távlati fejlesztési tervét. A tervet a tagság is magáénak vallja, mert résztvett annak előkészítésében. Kommunisták és pártonkívüliek vitatták meg a tervet és a közgyűlés is jóváhagyta azt. Néhány év múlva alapvetően / megváltozik a szövetkezet arculata, s tovább javulnak az emberek életkörülményei. Víztároló, kétezer holdas öntözőtelep A szövetkezet 4500 hold szántójából már kétezer holdon megjavították a termőföldet. Digóztak és kémiai javítást végeztek. A talajerő növelése jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a növénytermelés hozamai állandóan emelkedjenek. Ezért további 1300 holdon végeznek fizikai és kémiai talajjavítást. A szövetkezetben most Is számottevő az öntözés. A jövőben függetleníteni akarják a gazdaságot az aszálytól. A szegedi vízügyi igazgatóság már elkészítette a szövetkezet öntözés-fejlesztési tervét. — Eszerint 180—200 holdas víztárolót létesítenek és kétezer katasztrális holdon altalaj rendszerű öntözőtelepet hoznak létre. A beruházás költsége 30 millió forint. A kivitelezés már megkezdődött. Épül az öntözőtelep villamos berendezése, a jövő évben a földmunkákat is elkezdik. Az öntözőmű 1973-ban üzemelni fog. Gépesített tehenészet és sertéshizlalda A távlati terv előírja a Kossuth Tsz termelésének szakosítását, illetve ennek befejezését. Szakosítják a majorközpontokat és a lehetőségekhez képest gépesítik azokat. Már épül a szövetkezet új gépműhelye, s jövőre teljesen elkészül. Mint Zs. Varga István elnök mondta: „20 év múlva is korszerű lesz”. Minden gépet maguk javítanak, sőt bérmunkát is tudnak majd vállalni. Az állattenyésztés fő ágazata a szarvasmarha tenyésztés és a sertéshizlalás. A sertéstelep egy központban van. Az idén már hozzáfogtak az új férőhelyek építéséhez és korszerűsítik, gépesítik a régieket. — A takarmánykeverőjük is üzemel. A sertéstelep épületeit betonjárdák kötik össze, s a korszerűsítést 1970-ig befejezik. A szarvasmarha telepet szintén szakosítják, bővítik és korszerűsítik. Jelenleg 200 tehenük van. s 1975-ig 400-ra akarják növelni a létszámot. Ezért 1969-ben és 1973-ban újabb száz férőhelyes istállókat építenek. Ezzel megoldják ■z öntözött területek talajai utánpótlását im. A Tejipari Tröszttel létrejött megállapodás alapján az öesödi Kossuth Tsz végzi a tejbegyűjtést, szállítást 12 községben. Öcsödtől Szolnokig. Naponta húsz ezer liter tejet gyűjtenek be, melynek felét 35 helyi üzletben, a másik felét Szolnokra, a vállalat alközpontjába szállítják. A tsz elnöke nem tagadja: ebből félmillió forint évi haszna van a szövetkezetnek — Mint ahogy mondja: „Ezt az összeget a fejlesztésre fordítjuk”. Még októberben két tejüzletet, reggelizőt nyit a tsz Öcsödön, decemberben Kunszentmártonban. jövőre pedig Tiszaföldváron és Martfűn. A tejivók korszerűek lesznek, automatákat állítanak be és megfelő választékról gondoskodnak. (Konkurálnak az fmsz-ek- kel.) Nem mindegy, hogy a lakosság milyen árut kap és mennyiért. A tejüzem építését jövőre kezdik meg az egyik üzemi központban. — A tervek szerint itt öt féle sajtot, tejfelt, tejszínt és túrót állítanak elő. Tizenhat ösztöndíjas, ötvenhárom szakmunkástanuló A tsz fejlesztésének útja a teljes gépesítés, a kemi- zálás, az öntözés, az állat- tenyésztés fejlesztése és a feldolgozás. Mindezt csak hozzáértő, jól képzett emberekkel lehet megvalósí-» Aki legalább két napot tölt Jánoshidán, annak észre kell venni: hiányoznak a huszonévesek a községből. Hol vannak? A fővárosban és a nagyobb városokban dolgoznak. Hét végén hazajönnek. A péntek esti autóbuszok ontják a hazatérő eljárókat. Az egyetlen termelőszövetkezeten kívül nincs más munkalehetőség. Eszes Frigyes tanácstitkár szerint körülbelül hétszázan dolgoznak idegenben. Kettővel beszélgettem közülük. Tóth József 28, Trug- lya Mihály 27 éves. kőfaragók. — Amikor mi legényes- kedni kezdtünk, nem lehetett úgy végigmenni a községen, hogy valaki meg ne kérdezte volna: — Jársz-e már Pestre? Akkor az volt a divat. Már szégyellni kezdtem, hogy nem dolgozom még Pesten — mondta Truglya Mihály. — Akkor én már fent voltam — mondta Tóth József. — A kőfaragó szakmát választottam. Mindjárt az Országházhoz kerültem. Odajött Miska is, mert mi barátok vagyunk. Eleinte segédmunkások voltunk, hordtuk a követ. Aztán elvégeztük az elhelyező tanfolyamat, azután elsajátítottuk a kőfaragó szakmát is. — Hol dolgoztak az elmúlt években? — A Szabadság Szálló és az Emke aluljáró burkolásán. hogy a nevezetesebbeket említsem — mondta Truglya Mihály. — Amikor az aluljárót csináltuk bele kerültem az újságba is. — Mennyit keresnek? — Havi két és fél, háromezer forintot. — Ügye arra gondolt, tani. A tsz vezetői is jól tudják ezt. Épp ezért előrelátóan intézkedtek. A közös gazdaságnak tizenhat ösztöndíjasa van. havonta 160 ezer forintot „áldoznak” a fiatal szakemberek képzésére. „A tagok is szívesen veszik, ha tam'tatjük gyermekeiket, a szövetkezetnek pedig szüksége van rájuk” — vélekedik az elnök. Az idén négy fiatal végzett (agrármérnök, felsőfokú állattenyésztő és két felsőfokú gépésztechnikus). Mások állatorvosnak, gépészmérnöknek, felsőfokú öntözőtechnikusnak, kertésznek és középfokú technikusnak készülnek. A tsz 53 ipari és mező- gazdasági tanulót képeztet szakmunkásnak. Az idén húszán szerződtek le. Köztük hat kőműves. Jövőre újból tíz fiatalt akarnak taníttatni. Sok az építeni való. Nemcsak a tsz-ben, a tagok házainál is. Hisz az utóbbi három év alatt 28 családi házat húztak fel a tsz építői. Most parcellázni fognak. A tsz ingyen ad telket, ha az illető fiatal legalább tíz évig a közösben dolgozik. Vonzó ez a terv. Középpontjában az ember áll. A gépesítés nem szorítja ki az emberi munkát. Kellő előrelátással újabb munka- lehetőséget lehet teremteni. A Kossuth Tsz-ben például a jelenlegi hatszáz dolgozó helyett kétezerre lesz szükség. hogy ennyiért már érdemes? — Mennyibe kerül, hogy eljárnak? — Havi hétszáz forintot költünk szállásra, utazásra, étkezésre és még egy-egy pohár sörre is futja belőle. A munkásszállás kifogástalan, úgyszintén az étkezés is. — Megszerettük a szakmát — mondta Tóth József. — Bennünket is szeretnek, becsülnek. Csak az esték nehezek... — Nem tudunk mit csinálni az időnkkel. Mi nem csavargunk. nős emberek vagyunk. Idehaza a ház körül tennénk. vennénk, elszaladna az idő. Pesten nagyon rosszak az esték. — A feleségek dolgoznak valahol? — Nem, odahaza vannak. Miska épített én meg vásároltam egy házat — mondta Tóth József. Láttam, hogy tűkön ülnek, nem is tartóztattam tovább a két fiatalembert. Siettek haza, mert a ház körül annyi minden vár elintézésre. Jánoshidának nincs ipara. Arra sem lehet számítani, hogy a közeljövőben számottevő munkalehetőséget tudnak teremteni a község vezetői. Ezzel is magyarázható, hogy a lakosság száma öt esztendő alatt több mint hétszázzal — 4106-ról 3400-ra — csökkent. Kisebb üzemecske létesítéséhez megfelelő épülettel rendelkeznek ugyan, de olyan vállalattal még nem. amelyik legalább egy részlegét oda helyezné. A számbaiöhetők közül azonban kihagyták a jászberényi Csökkent Munkaképességűeket Foglalkoztató Vállalatot. Tárgyalniuk kellene azzal is. Jelenleg harminc harAz előszobában, a tanuló- asztalon kék papírba kötött tankönyvek sorakoztam katonásan. Látszik, gazdájuk rendszerető diák lehet. Csakhogy őt sehol sem találtuk. — Imreee! — Tóthné kikiáltott az ajtóból. — Fogadni mernék, megint a garázsban van — mondta. Néhány másodperc múlva megjelent a fiú. Köszönt és bemutatkozott. Közben el nem tudta képzelni, hogy mit akarhat tőle a három felnőtt. — Imikém, a bácsik hozzád jöttek — mondta a i édesanyja. — Mivel érdemelted ki, mincöt asszony foglalkozik bedolgozással. Egyesek a szolnoki háziipari szövetkezetnek, mások az fmsz-nek dolgoznak. Az utóbbiak tésztát készítenek. Ez a foglalkozás csupán egy éves múltra Tekint vissza. Három asszonyt ismerek. akik kezdettől fogva kitartottak a tésztakészítés mellett. Földi Ferencnél, Mihalovits Károly- nét és Fehér Jánosnét. — Mennyi pénzt hoz a konyhára a tészta? — Nyolcszáz forintot megkeresünk havonta — mondta Földiné, akinek ragyogó tiszta lakásában beszélgettünk. — Nagyon jó, hogy a tésztát idehozták — mondta Mihalovitsné, aki különben a háromtagú brigád vezetője. — Miért csak ilyen kevesen foglalkoznak vele? — Annak idején egy külön járatos busszal mentünk Jászberénybe, orvosi vizsgálatra. Végül tizenhárom- tizennégyen maradtunk, akik a mai napig is dolgozunk. Mi azt mondtuk, ha törik, ha szakad kitartunk. A többiek meg azt mondták, majd meglátjuk, ti mennyit kerestek. A tavalyi év nem volt valami jó, de az idén már meg vagyunk elégedve. — Húsz kiló liszttel kezdtük és már több mint 20 mázsát dolgoztunk fel — mondta Földi Ferencné. — Hármasban jobban megy a munka. — Közös műhelyt is csinálunk — mondta Mihalovitsné. — Az alsó helyiséget átalakítottuk, ott fogunk majd dolgozni. (Folyt, köv.) „Jánnshidi vásártéren Ica te...” Bognár János hogy a jászberényi járás két kiválasztottja közül te vagy az egyik, aki a Szovjetunióba utazik — kérdezem. Hű, de nehéz is erre válaszolni egyes szám első személyben. — Szerencsére anyuka segítségére siet. — Fogd be a füled, kisfiam — s megsimogatta a fejét. — A jó úttörő munkáért Kiváló Úttörő kitüntetést kapott. Nagyon sok hulladékot gyűjtött, amiért egy golyóstollat kapott jutalmul. Csupán papírból ?6 kilót adott le. — Tamás már el is rontotta a tollat — szólt közbe Imre. — A takarékbélyeg árusításban is kiváló eredményt ért el — folytatta anyuka. — Ezért meg többszínű golyóstollal jutalmazták. No meg jó tanuló is, ami szintén nagyon fontos. — Milyen elképzeléseid vannak a jövővel kapcsolatban? — Technikumba szeretnék menni. A gépkocsi elektromosság érdekel a legjobban. — A Szovjetunióban, azaz Moszkvában mit szeretnél látni? — Szeretném megnézni az Aurórát, Lenint és a Kremlt. Szeretnék szovjet pionírokkal beszélgetni. — Gyakorolni a nyelvet. A nyolcadikos jászszent- andrási Tóth Imre elsősorban a hulladékgyűjtésben elért kiváló eredményéért mehet tizenegy Szolnok megyei pajtásával a Úttörő Forradalmi Expresszel november 5-én a Szovjetunióba. A szentandrási iskola kategóriájában évek óta a legjobb helyezést éri el az iskolák közötti hulladék- gyűjtő versenyben. S az iskola erőssége a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára * Moszkvába készülődő Imre.- bj — Most SZERENCSÉJE LESZ! 4 forintért lakást, autót, külföldi utazást, értékes tárgyakat, vásárlási utalványokat nyerhet. Vegyen Szerettette Sorsjegyet Kapható a hírlapárusoknál, levélkézbesítőknél, — trafikokban, áruházakban és boltokban. Máthé László OANOSHIDA egy szolnoki szemével III. A fiatalok Pestre járnak Kirándulások előtt Imre feladata az olajszint ellenőrzése