Szolnok Megyei Néplap, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-01 / 232. szám
1967. október 1. SZOLNOK HEGYEI NÉPLAP 11 Léiezik-e balszerencse ? Ki a peches ember ? A házasság szerencsét hoz A soványak erősebben lépnek a gázpedálra *Ha egy nagy lakóház előtt minden reggel eldobsz egy banánhéjat, kiderül, hogy mindig ugyanazok a lakók csúsznak el rajta.’? Ez a tudományos szempontból gyanúsnak látszó megállapítás nem mástól származik, mint Freud Zsigmondtól, a pszichoanalízis atyjától. Némelyeknek mindig pechük van A nagy pszichológus hipotézise, hogy az elbotlás- ra, elesésre. balesetekre való hajlam mélyen az ember személyiségében gyökerezik, azóta mind a gyári munkahelyeken, mind a közúti forgalomban tragikus módon beigazolódott. Egy nagy amerikai szállító-vállalat baleseti statisztikája például azt mutatta, hogy a gépkocsibalesetek 85 százalékát a teherautó- sofőrök 5 százaléka okozta. Az igazgatóság levonta a következtetéseket; a gépkocsivezetőt, akinek balesete volt (akár könnyű, akár súlyos, akár 5 volt a hibás, akár nem), leveszik a kocsiról és garázs, vagy műhelymunkára helyezik át. A kíméletlen intézkedés eredménye sokatmondó volt; a cég gépkocsibaleseteinek száma egyötödére csökkent Csakhogy ugyanakkor megnövekedett a balesetek száma a garázsokban és a műhelyekben. A pech hű maradt áldozataihoz... Milyen a peches ember típusa? Miben különbözik a többi embertől? Melyek az ismertető jelei? Egész tudományág igyekszik feleletet adni ezekre az érdekes kérdésekre. A nők kevésbé „balesetesek* utasításhoz sem az életben, sem az úttesten. Lehet intelligens, tehetséges, szorgalmas és törekvő ember, mégsem ér el nagyobb sikereket. eppen mert képtelen alkalmazkodni. Ezért aztán nyomott hangulatú, ideges, komplexusokkal küzd — mindez pedig vonzza a baleseteket. Hogyan védekezzünk? Teljesen védtelen tehát a peches ember? Nem. Aki úgy érzi, hogy különösen fenyegeti a balesetek veszélye, az ne essék pánikba, hanem igyekezzék tudatosan megszüntetni minden veszélyes körülményt, még a padlóját se kefélje tükörfényesre, ne másszon fel ingadozó létrára, ne használjon könnyen sérülést okozó konzervnyitót stb. Magazin Polski Soványak és kővérek A testalkat is befolyásolja a balesetes hajlamot. Dr. Hartmann, a közúti forgalom kiváló bécsi szakértője megállapította, hogy a közúti balesetek okozói, s áldozatai között sokkal kevesebb a kövér (piknlkus) ember, mint a sovány (lep- toszóm alkatú). Ez a két típus nemcsak külsőleg tér el egymástól, hanem jellemében és temperamentumában is. A Pik- nikus alkatú rendszerint nyíltszívű, realista, derűs kedélyű, érzelmes, alkalmazkodásra képes ember Ez megkönnyíti számára, hogy elkerülje a baleseteket. Fordított a helyzet a leptoszóm alkatúaknái. Ezek többnyire zárkózottak, tele vannak fenntartásokkal, életüket inkább a reflexiók irányítják, mint az ösztönök és érzelmek. Magatartásuk és hangulatuk gyakran szélsőséges, olykor kiszámíthatatlanok; mindez természetesen hajlamosabbá teszi őket a balesetekre. A gépkocsivezetői tanfolyamok oktatói is megerősítik mindezt. A soványak sokkal gyakrabban és erősebben lépnek a gázpedálra és a fékre, mint a kövérek. Az igazi „balesetes" ember Van egy bizonyos lelkialkat, amely különösen vonzza a baleseteket. A szakemberek szerint a balesetek tipikus jelöltje ilyen: gyakran elvált szülők gyermeke, nehéz gyermekkora vagy Ifjúsága erőszakos és terrorisztikus módszerekkel nevelték, mindenesetre olyan szigorúan, hogy minden tekintélyt ellenez, még saját józan értelmének tekintélyét is. Az ilyen ember aztán mindig a maga útján jár. nem hajlandó alkalmazkodni semmiféle SIH4 ANDORi Három i. A családi kép A háttér Lillafüred, egy nagy vászonra pingál- va a szálló. Apám és anyám ül, mi testvérek hárman, állunk, öcsém hétéves, közöttünk, fogja, szorítja anyám kezét. Nővérem és én hátul, fejünk, mindany- nyiunk feje benne a szállóban. Sőt nővérem frissen ondolált haja belecsüng a tó vizébe. Nővérem 14 éves, most 46. Én kettővel fiatalabb. Öcsém egy fejjel alacsonyabb, mint én, most egy fejjel magasabb. — Anyám, apám nem él. Furcsa. Olyan élő a tekintetük a képen. Én 12 éves durcás kis ember vagyok és mereven bámulok a lencsébe, öcsém szégyel- U, nővérem — 14 éves, — kelleti magát a lencse előtt. Anyám nagyon szép asz- szony. Sötétkék krepdesin ruhában, fehér gallérral ül. Szép, de fáradt szegényke. Apámon olyan ruha, ami éppen ma divat, mert akkor Is az volt. Keménynyakú fehér ing, fazonzsebkendő, sima választott fekete haj, komoly tekintet. A felvétel előtt kaptam volt egy pofont tőle. Én durcás lettem a képen, ő túlontúl komoly. Ritkán vert meg most elkerülhetetlen volt. Anyám nyert az osztálysorsjátékon, kétszáz pengőt. Tíz évig rakta ugyanazokat a számokat. Egyszer bejött. Mindenkinek új ruhát vett, apámmal kezdte, nővérem új cipőt is kapott, pedig az nem is látszik a képen. Nekünk, fiúknak olcsó kis konfekció jutott, ott virítunk benne a képen. — Anyám pedig mióta eszemet tudom, mindig ebben a kék krepdesinben ment ünnepelni. Most is erről volt szó. életünk első családi képét készítettük. Négyféle háttér között választhattak szüleim. Nekünk, gyerekeknek mind tetszett. A Balaton fehér vitorlásokkal, a Lillafürednél maradtak, a Palota szálló és mi ott előtte, mintha ott töltöttük volna a nyarat. A Nagy István emlékkiállítása a Magyar Nemzeti Galériában — 1967 szeptember—október — Harminc éve halott. Életében nem értékelték, vagy félreismerték, sohasem jutott osztályrészéül a megérdemelt elismerés. Azon kevesek, akiknek megadatott, hogy művészetében ráismerjenek a zseni teremtő erejére, nem tudtak segíteni rajta. Betegen, a napi gondok nyomorával összezárva halt meg. Az az ember, akinek sikerült birtokba venni a lehetetlent, a természet belső rendjének örökérvényű szépségét, hogy akarata szerint rendezve tömörítse egy-egy arcba, tájba. Olyan realizmus az övé, amely megdönthetetlen igazságával tart fogva. Portréinak sora, mint a nyitott könyv, sorsokat hordoz, örömökkel, tragédiákkal terhes életeket mutat, öreg parasztjai, kubikosa, törődött-fáradt asszonyfejei élnek, vallanak. Alakjaiban, alföldi tanyáiban, havas erdélyi tájaiban a belső ráismerés béklyóz. A szépség érzékennyé tesz, a torok ösz- szeszorul, az érzelem dominál. Idő kell, amíg az agy rendszerez, a felszívódott éreteket szintézisbe kovácsolja. Nagy István festészete a művészet történetét is hordja. Hallatlan színgazdagsággal formázott arcai a leonardoi sfumato színátmeneteit őrzik, — századunk nyelvére fordítva. Az egymásra rakott olajámya- latok csodálatos plaszticitását nála a durvább szemcséjű kréta színkülönbségeinek összhangja biztosítja. S Nagy István modelljeinek életigazságát teljességében ez a technika adja vissza. A sötét háttérből felbukó arcok némelyikén felre'- gó fények, a koncentrált jellemsűrí- tés Rembrandt-ot idézi. Ez az életmű csak az impresszionizmus után születhetett meg Nagy István zseniális könnyedséggel ötvözi művészetébe az impresszionizmus színelméletét, a kiegészítő színek egymásmellettiségének optikai hatását, ugyanakkor a posztirhpresszionizmus sommázó, súlyosan tömeges látásmódját. Sötét pasztelljeinek ragyogását a meleg színek biztos használata adja. Egy-egy megfáradt arc köré vont ultramarin, a sötét sziluett égő lila kontúrja, a mélyzöld lombú fák, bársony-barna háztetők belső érzelemmel telítik képeit. Nagy István szerette azt, amit megfestett, s ez a szeretet átsugárzik. Az első világháború alatt hadifestő az erdélyi, galíciai és az olasz fronton. Mint Mednyánszky, ő is rajzolja társait Katonaportréi a fekete fehér puritánságával őrzik a háború iszonyatát Dolgozik Erdélyben, és 1920-tól Magyarországon. — Vándorol az Alföldön, a Duna—Tisza közén, a Dunántúlon. A nagy egyéniségek ösztönös vonzal.nával köt barátságot Szentesen Koszta Józseffel, a Balaton mellett Egryvel, Baján Tornyai Jánossal. Művészetük érinti egymást, rövid ideig összefonódik, hogy a kapott élményektől gazdagabban folytassa tovább egyéni útját Életének utolsó hét évét Baján' töltötte, anyagi nyomorban, művészetében csak igen kevesektől értvén Büszke, zárkózott ember volt, nem bocsátotta áruba művészetét. Megtette ami művésztől lehetséges; elérhetővé tette számunkra a szépséget Egri Máik fOTO pofont azért kaptam, mert nem akartam a sapkámat levenni a fejemről. Nagyon tetszett a sapkám, apámnak kevésbé. Szegény anyámtól könyörögtem ki, szép fehér, lapos sapka volt Apám azt mondta, olyan, mint a fagyialtosoké, hogy képzelem a családi képen? Már háromszor is beálltunk, elrendeződtünk, ég én mindig újra feltettem. Harmadszorra kaptam a pofont A fotográfus is ideges volt reklamált hogy. lopjuk az ide* jét Tulajdonképpen ettől lett apám ideges. Nem sírtam és szamárfület akartam mutatni a képen, de nem mertem, mert hallottam, drága mulatság ez a családi felvétel. A fotográfus a'fekete klottkendő alá bújt: „Tessék mosolyogni!” Magnézium lobbant és 32 év óta kész a kép. Itt lóg most nálam a szobám falán. Anyám szép és fáradt szegény. Apám elegáns és komoly. Egyik sem mosolyog, sem a képen, sem az életben. A nővérem és öcsém mosolyognak, ők is elég bágyadtan. Ott vagyunk a festett Palota szálló előtt. 200 pengőért. Eny- nyibe kerültek a ruhák, és a felvétel. Anyámnak nem is jutott új. A nővérem új cipőjét sem látni. Az én sapkámat sem. Kár. Apám magyar állampolgár volt, római katolikus vallású és az első világháborúban zugsführer volt, a K. u. K.-ban. Egyszer megmentette a rábízott 16 ló és két huszár életét. Mert huszár volt, hatos huszár- szakaszvezető. Ezért a tettéért megkapta a nagyezüstöt, és erre haláláig büszke volt. Amúgy cigány volt, foglalkozására nézve cigányzenész. Jó anyám evangélikus volt és szakácsnő, aki időnként kifőzést nyitott. Öcsém tegnap doktorált, igazgató. Nővéremnek két ragyogó ikre van, egy fekete fiú, maga az ördög és egy vörös hajú lény, szolid, jó tanuló teremtés. Én pedig itt rovom a sorokat. — időközben megtanultam a nagybetűket ^ 2. Két kisfiú 1954 nyara is medárdos volt. Sütött, esett, sütött, esett. És tele volt a levegő elektromossággal. Augusztusban meghalt a kisfiam; 1953 augusztus 20-án született, éppen egyéves volt. — Közönséges tüdőgyulladás vitte el. Erős kis emberke volt. Dús fekete göndör hajjal, kacarászó torokkal. Már ment. A gyermekorvos nagyot hallott, hetvenéves volt, félt. Nem hallotta a tüdőhörgést és a szívzörejt. Azonnal beutalta a kórházba. Bent pillanatok alatt levetkőztették, a gyermek- osztály főorvosa, kellemes ember, jóbarát, hatalmas injekciós tűt nyomott csöpp kis testébe. — Nyugodtan hazamehetsz öregem ;.. Este azért még egyszer bementem, benéztem az ajtó üvegén, azonnal megismertem a srácot, arca piros volt és rángatta a fejét. Hangját nem hallottam, mind sírt a teremben. — A főorvos úr már hazament, de tessék nyugodt lenni, mi vigyázunk a kicsire. Alig vettem észre, hogy hozzám beszél a nővérke. Elszakadtam az ajtó üvegétől, hazamentem. Reggel hétkor szólt a telefon. A kisfiú meghalt. — Rángógörcs. Igazán sajnál . ; . Bementem a kórházba, a főorvos is nagyon sajnálta a dolgot. — Tudod, azt hittem, már túl van a kicsi a krízisen .. i Nem értettem, mit beszél.— — Hol van? — Már levitték.;. — Hová? — A boncolóba. — Nem engedem! — A törvény... Lerohantam. — Igen, kérem itt van .;. — állt fel egy fiatal, lompos külsejű orvos. Előtte az asztalon damasztszalvétán sült libacomb, fehér kenyér. Szája is tele étellel. Most nyelt — Azonnal hozzákezdek, tessék délre visszajönni. — Akkor meg lehet nézni — lenyelte az utolsó falatot is. Elmenteni a feleségem munkahelyére és megmondtam, hogy a kisfiú meghalt. Nem értette. Arcán még mosoly volt, mert imént valakivel beszélgetett. Furcsa, • mosoly megmaradt és közben őrjöngve sírt Délelőtt elintéztük a koporsót, mindent. Délre visz- szamentünk. A srác szépen föl volt öltöztetve. Fején aranyos kis sapka. Egy néni lábánál jutott számára hely. Sokan voltak, mozdulatlanok; körülöttük jég. Legtöbben meredt kézzel imádkoztak, kezükben az olvasó és az imakönyv nem mozdult Odamentem a kisfiúhoz és megcsókoltam az arcát Valaki megszólalt: „ezt ne csinálja!” Észre sem vettem, hogy élő is van a teremben; Az udvaron a főorvossal ismét találkoztam, össze volt törve. „Pont egy ilyen jó elvtárs gyermeke...” Nagyon szép napsütésben temettük. Az idős orvos is eljött azt mondta, hogy kár, nem kellett volna a kicsinek meghalnia, ho jobban odafigyelnek. Egy vérátömlesztés és egy szevenál injekció segített volna. — Az orvosnak nem politizálnia kell kérem — mondta, mert tudta, hogy a főorvos párttag..; — Kérem, szépen, ne tessék így.. s — motyogtam még valamit, de igazán egyikre sem tudtam haragudni, nem volt hozzá erőm. Nyolc év múlva a kisfiam kezében tartott egy képet ég azt kérdezte; ki az, ő? — A bátyád. Meghalt. — Nagyon hasonlítasz rá. — Hogyan ... ? — hangja elfúlladt és sírt, sokáig sírt 3. As unokám Elment a nagyfiam a háztól és hazajött harmadmagával. Én csaltam, mert az unokám isteni nő. Tízhónapos dalospacsírta. — A legszőkébb hajú (tejföl), a legkékebb szemű (búzavirág), a legfehérebb bőrű (elefántcsont) nő a világon. És a lába, a combja. — Nyolc hurkából forrt össze. És, emberek, az én unokám össze tudja verni a talpát! És meg tud inni egyszerre 180 gramm kakaót. Bizony! Egyébként ő is jól megvan velem. Az irodámban —, hogy felvitte az isten a dolgom — itt van velem szemben a képe, ha nagyon dühös, vagy bánatos vagyok egymásra nevetünk ér jöhetnek az újabb gondoll A statisztikai adatok felületes elemzésével is megállapíthatjuk, hogy egyes embercsoportok hajlamosabbak a balesetre, mint mások. Ügy látszik, döntő jelentőségű a kor, a nem és a családi állapot. A statisztikákból világosan kiderül például, hogy a nők körében sokkal kevesebb a halálos baleset, mint a férfiaknál. Ezt nem magyarázhatjuk azzal, hogy a nőket kevésbé fenyegeti a baleseti veszély. A gépkocsivezetők döntő többsége férfi ugyan, de a gyalogosok között viszont több a nő, és ők sincsenek biztonságosabb helyzetben. Azonkívül ne feledjük, hogy a nők minden védelem nélkül folyton nyüt tűzzel, forró vízzel és étellel, magas feszültségű háztartási gépekkel, forró zsírral és hasonlókkal dolgoznak, ráadásul többnyire csak fél figyelemmel, mert közben gyermekeikre ig figyelniük kell. Ennek ellenére a nők kevésbé .,pechesek^ a férfiaknál, pedig a nők valamivel lassabban reagálnak a veszélyre, és az akaratot megbénító „rémület- másodperc” is hosszabb náluk. Á házasság elűzi a pechel? Nem tudjuk az okát, de a statisztikai adatok elemzéséből kitűnik, hogy mind a férfiak, mind a nők kevésbé „balesetesekké” válnak házasságkötés után. Talán az a tudat készteti őket nagyobb óvatosságra, hogy családjuknak szükségük van rájuk. Gyermekeket kell felnevelniük, ez növeli felelősségérzetüket. A gyermeket a szülők gyakran figyelmeztetik, hogy vigyázzon magára — talán öntudatlanul magukra is veszik ezt a figyelmeztetést Ezenkívül a házasemberek megállapodottabbak. A balestek egyik forrása éppen a fiatalok könnyelműsége. éretlensége és hősködése. ■ A francia biztosítótársaságok le is vonták a következtetést ezekből a statisztikai eredményekből: ha 25 éven aluliak életbiztosítást akarnak kötni, vagy bele kell egyezniük, hogy a balesetből kifolyó veszteségeket maguk fedezik, vagy nagyobb díjat kell fizetniük. Ezek a megszorítások azonban csak a férfiak^ vonatkoznak.