Szolnok Megyei Néplap, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1967-08-09 / 186. szám

19*7. augusztus 9.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

s

acn

a TV KÉPERNYŐJE ELŐTT

Tekintsünk embernek mindenkit

Ez a gondolat fogja át szinte hatalmas ívben az elmúlt hét műsorát. Embernek, aki érez és gondolkodik; akinek egyénisége és méltósága van. — Vagy legalábbis lehetséges. S ha kissé szűkítjük, már csak a kedd esti filmre és a vasárnap bemutatott tévé-játékra vonatkoztatjuk a tanúságot. így fogalmazhatnánk: ember

számba kell venni azt is, akit bűncselekmény vádjával állítanak az igazságszolgáltatás széke elé, de azt is, aki fölött éppen csak a családi „törvényszék” ítélkezik. Lehet, hogy írott törvény, paragrafus nem szabályozza, s parancs sincsen rá. De ezt követeli az emberi lelkiismeret. A társadalomé éppúgy, mint az egyes emberé. A Tekints embernek — Norman alkotása — és az Ez az én otthonom — Clive Exton tévé-játéka — erre hívja fel figyelmünket. Ha más-más módon is, de mindkét mű a tágabb és a szűkebb értelemben vett inhumanitást, embertelenséget veszi célba, s éppen ezért vezérgondolataik ösz- szerímelnek.

Ha a fiatal Harry, mindössze 19 éves több bizalmat kap a szigorú Justitia istenasszonytól, jobban hisznek szavának, nem lett volna szükség a mániákusan nyomozó pszihia- ter-feleségre, hogy a síra- lomházból ne az akasztófához, hanem vissza az életbe vezessen az útja. De nem kellett volna átesnie az amberi megsemmisülés kegyetlen kálváriáján sem, A magára maradt, lányával együttélő apa sorsát is el lehetett volna dönteni a több emberséggel, fiúi tisztelettel és türelemmel — szeretetről most ne is beszéljünk — úgy, hogy emberi, öregemberi méltóságában lehetőleg csorba ne essék. Miért kellett durva rákiabálások közepette kocsiba ráncigálni, s valósággal elhurcolni arról a • helyről, ahol életének java részét leélte?

Harry kálváriájára pontot tett a szabadulás napja. de mi várt az 'dós emberre? Mert azzal, hogy

üzletemberfia kényteíen- kelletlen magához vette, a játék ugyan bevégeztetett, de semmi el nem végeztetett. Clive Exton drámája ennyivel több a kérdéses filmnél. Nem zár le; pont helyett három pontot tesz, s a gondolatsor lezárását a következtetések levonását a nézőre bízza; ezzel mintegy bevonva a játék folyamatába. Egyébként sem nehéz feladat. Ezzel a problémával ilyen vagy olyan formában a nézők bizonyára találkoztak; — nem a képernyőn: az életben. Exton, a színész-drámaíró tehát izgalmas kérdéshez nyúlt hozzá.

Egyébként a téma — az öregek problémája — régóta időszerű. Erről vall Lear király tragédiája is, csakhogy egyetlen klasszikus példát idézzek. De ne menjünk messzire! 1965- ben hasonló témájú rádiójátékot hallhattunk a magyar rádióban. Szabó Magda írta. A nagy sikerű Békekötés ismeretében joggal vetődik fel a kérdés: Nem lett volna-e szerencsésebb ezt a játékot képernyőre vinni. Hiszen alaphelyzetében már-már félelmetesen hasonlít az angol tévéjátékhoz, s jellemábrázolás dolgában felül is múlja idegen testvérpárját. Mindegy, Exton műve is több mint aktuális tanmese arról, hogy hogyan bánjunk az öregekkel. Életszerű helyzetekre épül, s remekbeszabott dialógusok váltják egymást. Olykor az volt az érzésünk a két házaspár csetepatéjában, hogy egy operadráma négyesét halljuk. Figurái is jellemek; a leghalványabb közülük a háttérben szereplő vő, Bert. Viszont az eladó-papa alakjában jól sűrítette az idős emberek tipikus tulajdonságait, egv- egy bohókás színnel még egyénítve is. Külön öröm, hogy Páffer Antal egyénisége is bőven adta magát. s így vérbeli figura kerekedett ki.

Mindent egybevetve: égető társadalometikai kérdésre hívta fel Exton a figyelmünket vázlatossága ellenére is üevesen megoldott drámai formában.

A Himnusz az értelem szépségéhez

című Shelley-emlékműsor nemcsak azért illik ide, mondhatnónk sorjába, — mert angol romantikus költőről szólt, hanem azért is, mert az embertelenség elleni harcában az értelem szépségéhez apellált. Élet- drámájt is sok rokonságot mutat az előbb említett kései utódok sorsával: romboló, erkölcstelen embernek bélyegzik, s gyermekeitől iß megfosztják; még hazáiét is el kell hagynia. A televízió szerkesztője, Kótzián Katalin ezt a Shellevt. kívánta felidézni születésének 175. évfordulóján. Kitűnően tolmácsolt verseket hallhattunk, puritán rendezésben. A közreműködő művészek egységes stílusban (rendező Gaál Albert) szólaltatták meg a nagy romantikus, szabadságrajongó költő verseit; Egy nevet azonban mégis meg kell közülük külön is említeni: a Gábor Miklósét. Ritkán halljuk, s csak ilyenkor döbbenünk rá, mitől esünk el. Babitsnak tulajdonítják azt a mondást, hogy a legszebb magyar vers Shelley Óda a nyugati szélhez című verse Tóth Árpád fordításában. A tévé-műsor láttán kiegészíthetjük: Gábor Miklós tolmácsolásában.

Röviden

A Táncdalfesztivál harmadik elődöntőjén kisebb „vita” kerekedett a zsűri és a közönség között. — A közönség keveseilette az egyik dalra adott 75 zsűri-pontot. Kinek van igaza? Abszolúte egyiknek sem: ugyanis még annyit sem ért. Relatíve viszont a közönségnek; ennél

gyengébb dalok még egyszer annyi nontot kaptak. A közönség joggal kérdezte hát: Miért \ olt éppen ez a dal, a Jöjj vissza hozzám „kivétel”? — A Szállnak a darvak hosszú idő után a képernyőn ismét a reveláció erejével hatott, igazi klasszikus alkotás. V. M.

Uhu Pál Borsod megyében

Ilku Pál. az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, művelődésügyi miniszter kedden Borsod megyébe látogatott.. A megyei pártbizottság székházában Deme László, a Borsod megyei pártbizottság titkára, valamint Kovács Sándor, a KISZ Borsod megyei bizottságának •Uő titkára fogadta. Ilku

Pál a megye párt- és ifjúsági vezetőivel elbeszélgetett az időszerű politikai, gazdasági kérdésekről, majd délután — Deme László' és Kovács Sándor társaságában — felkereste a tiszaluci ifjúsági építőtábort. Tájékozódott a diákok helyzetéről, mun- I kakörülményeiról, az ottani belvíz-levezető csatorna építéséről,

¥aói*iás Tiszaiatokén

V

Megyénkben Tiszainoka határában egy gátőrház udvarán található az egyik legöregebb és legnagyobb szUrke magyar nyárfa-óriás. Törzsét három felnőtt kinyújtott karral éri át, s a gátőrház mellette alig látszik. Szakemberek becslése szerint törzsében és gallyaiban 50—60 köbméter faanyagot foglal magában

Helytálltak a szocialista brigádok

A kengyeli Dózsa Termelőszövetkezetben a szerelő- műhelyben működő Petőfi Sándor szocialista brigád hat tagja a kombájnon dolgozott, a brigád többi tagjai az esetleges géphibákat még éjszaka is kijavították, hogy az aratásban fennakadás ne legyen. A betakarítási munkában Nachtigál Károly kombáj- nos kimagasló eredményt ért el, 80 vagon terményt aratott le és csépelt el. Ót Molnár István brigádtag követte, aki AC kombájnjával 30 vagonos' teljesítményt ért el.

A termelőszövetkezet vezetősége a jó munka jutalmául az aratás befejezése után mindhárom szocialista brigád tagjait — Petőfi,' Gagarin, Damjanich — vacso- rával látta vendégül.

Mikroelemei

lápkisérletek

A • vízrendezés után művelésbe vett láptalajokról betakarított termékek különösen a takarmánynövények . ugyanis fiélkülözik azokat az anyagokat—, vasat, rezet, kobaltot, cinket és még sok fontos mikroelemet '■— amelyek hiánya különböző élettani rendellenességeket okoz az állatoknál. A probléma megoldását az a megfigyelés adta meg, amely szerint az aprószemcséjű tőzeg rendkívüli megkötő képességéről tett bizonyságot a különböző makró- és mik- ro-elemekkel szemben. A táptalajok e kiváló tulajdonságainak felfedezésével most már megvan a konkrét lehetőséi a talajok termelékenység-növelésére. A keszthelyi kutatók eredményes munkájára felfigyelt a KGST kongresz- szusa is és az agrártudományi főiskola kollektíváját bízta meg a mikroele- mes trágyázás módszereinek kidolgozásával.

AZ ELSŐ SÜTÉS...

» Az osztást szerda reggel kezdtük. I A major szérűjén temérdek zsákban 1 szorult a szem. Az öreg Gáli elsők között került sorra velem együtt. Odafordítottam a két szürkét az eperfa alá, közel a mázsáláshoz. A raktáros, no meg Józsa Gyurka, a fiatal agronómus irányították a mérést. Megnézték a kimutatást és egymásra huppantották a teli zsákokat, mígnem az öt mázsa búza, s a három mázsa árpa kocsiderékba került. Aztán az enyém következett.

Sokan álltunk a mázsa körül. Az emberek egymás hátára billentették a zsákokat, léptek vele párat, majd

1 belecsúsztatták a kocsikba. Volt, akivel asszonya is eljött. Levetettük magunkról a bizalmatlanságot, mintha nem is hozzánk tartozott volna. Kiesett gondunkból a megélhetés, hiszen most raktuk szekérre az esz- ‘ endő kenyerét.

Nagyon vártuk, hosszú volt az esztendő, a kitartás. Gáli bátyám arcára nem reménykedett a mosoly. Mérges / pillantásokkal nézegette a búzacsomót, mintha keveslené. Pedig előttünk mérték le, de nyilván úgy vé!'< az öreg. ki tudja, hogy jár az a mázsa, hová húz az a mérleg. Aztán meg az agronómus mérte, őbenne pe- iig nincs bizodalma. Oda is szólt úí közben hozzám:

— Marci fiam, kicsi csomója van ennek a búzának. Bezzeg tavaly nem fért egy kocsira, annyi termett. Most meg lásd, tán még öt mázsa sincs, ahogy így saccolgatom. Amondó lennék, kanyarodjunk el a malomhoz nehogy egy kilóval is csalatkozhassunk.

A lisztes Bagi molnár közömbösen hányta mázsára a zsákokat. Gáli bá

tyám arca kiszínesedett a várakozásban. Szeme fénylett, mintha egész életének boldogsága azon dőlne él, öt mázsa lesz-e, vagy kevesebb a búza. Nem lett annak híja egy gram se. Még tán többet is mutatott a mérleg valamivel,

A molnár se szó, se beszéd, csak ürítette egymás után a zsákokat és csatolta a lefolyócső alá. hogy zubo- rogjon beléjük a finom, fehér liszt. Mire aztán eszméltünk, már vihettük is hazafelé sütéshez az egész rakó mányt. . .

Mielőtt befordítottam a lovakat a Gáliék bekötőútjára, még egyszer szóba formázta gondolatait az öreg:

— Azt hittem, becsap, kevesebbet mér az a kölyök. De nem rosszindulatú, csak tapasztalatlan. Süttetek Julisommal egy cipót és megkínálom estére az első kenyérből. Gyere hamarabb te is, hiszen vezetőségi gyűlés lesz.

Aztán még motyorászott valamit, amíg behordtám kamrájába a lisztet. Indítottam a kocsit. Szerettem volna már otthon lenni. Amikor kicsalta a kocsizörgés az asszonyt, boldog mosoly rándult az arcán. Elébem röpdösött, tapogatta a teli zsákot, tenyerébe markolta a fehér port. Szóltam:

— Az öreg Gáliék friss kenyeret esznek vacsorára, Sütnél-e te is?

Bólintott, s fordult a munkához. Hallattszott, amint csattogott kezében a szita. Friss, jószagú szalmával befűtöttem. Mire a kemence bemelegedett, kiszakítva, sütőlapátra göm- bölyödött a tészta.

Amikor kiszedte a cipókat az asz- szony, kenyérszag csapódott orrunkhoz és arcára pirosság. Kezembe került a kés, szeltem az új kenyérből. Gyermekkoromban szokás volt, hogy anyám a cipó bélét kacsazsírral kente meg, de előbb apám kezébe vette s kést, mint most én, mert csak az 6 joga volt megszegni az első cipót.

Jó pillényit kanyarítottam belőle, míg elhadarta „Isten adta, ember szegte”. Ritkán adta, azt is feketére, kevésre. Olyankor anyám tisztelettel nézte és az új kenyér öröme szerte áradt a szobában. Nálunk nincs ilyen ceremónia.

Boldogok voltunk. Különben is a vannak csak örülni lehet. És a kapott búzából szép, fehér lett a liszt, a szegett kenyerünk meg — mint a harmat — könnyű, üde, éltető.

Este mentem a gyűlésre. Szövetkezetünk központjában már világítottak az ablakok. Ahogy betettem magam .mögött az ajtót, elcsendesedtek. Gáli bátyám, az agronómus, az elnökünk és Nagy Marci már ott ültek az asztal körül. Arcukon olyan volt a pirosság, az öröm, mint az asztalon domborodó három cipóé.

Három érintetlen cipó. Az agronó- musnak még nem volt felesége, kivel süttethetett volna? Elővettem a negyediket. Az asztalra tettem.

Néztünk egymásra. Később nevettünk, mintha bolondok lennénk. Már ő is nevetett. Bajusza alól úgy kun- korodott elő a jókedv, mintha az egész ember abból lett volna. Vártuk a többieket. Ügy látszott, ketten későbben jönnek. Akkor megszólalt.

— Azt hittem, becsap ez a kölyök. A liszt mérésnél. De hát a malomban is annyit mutatott a mázsa.

Ismét nevettünk valamennyien. Miért is ne nevettünk volna? Hiszen boldogulásunkat megtaláltuk a közösben, s az esztendő kenyere fehér lett. Jobban fehér, kívánatosabb, mint reméltük. Derűs kedvünk röppent, mint pitypang bolyha a szélben.

l akács Imsf