Szolnok Megyei Néplap, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1967-08-22 / 197. szám
f'ilág proletár fai. egyesül Jetek ! SZOL ÍA MEGYEI RáaTRl7f>TTStft cc á mérvéi Tkukrc. i api* XVIII. évfolyam, 197. szám i4ra i 50 fillér 1967. augusztus 22., kedd Sok beruházás balad ÍCFV ||l Gazdaságtalan gépvásárlás — Csak jövőre készül el a porfestékgyár — Óvatoskodó főkönyvelők A megyében az ipari és mezőgazdasági beruházások az új gazdasági mechanizmust bevezető átmeneti intézkedések következtében kedvezőbb körülmények között folytatódtak, illetve kezdődtek el, mint a korábbi esztendőkben. Sajátos, a vállalatok vezetői számára nagyobb hatáskört biztosító feltételek alakultak ki. A megye nyolcvan Iparvállalata rendelkezik saját fejlesztési alappal, melynek együttes összege csaknem 200 millió forint. Ennek felhasználásáról a gazdasági vezetők döntöttek. Nagyobb lehetőség kínálkozott a bankhitel felvételére is. Egy-egy vállalat a teljes beruházási hányadának százötven százaléka erejéig, két éves visszafizetésre szinte korlátlanul kaphatott hitelt. Nemcsak a pénzügyi lehetőségek váltak egyszerűbbé, hanem számos egyéb kötöttséget is feloldottak. így szűkült a tervezői és kivitelezői kijelölések köre. Megszűnt az éves kötelező előirányzat az értékhatár feletti beruházásoknál és a lakásépítésnél — és még sorolhatnánk tovább. Vajon hogyan alakultak a beruházások az első félévben? Negyvenhárom értékhatár feletti beruházás megvalósítása volt folyamatban. Ennek 31 százaléka tervsze- rűtlenség miatt tavalyról húzódott át. Ez kedvezőtlen. De annyi bizonyos, hogy tizenegy befejeződik ebben az évben. Egyik ilyen tervszerűtle- nül haladó beruházás a Tisza Cipőgyáré, mely a tunittermelés (műanyagtalp) fejlesztésére szol* gél. Ehhez több, mint félmillió forint értékű szovjet gyártmányú gépet szereztek be 1965 márciusában, de üzembehelyezésére két évig várni kellett. A gép villamos berendezése nem felelt men a magyar szabványnak. Átalakítása csaknem negyedmillió forintba került. A gazdaságtalan import miatt a vállalatot a bank ráadásul meg is bírságolja. A tervszer üti énül áthúzódó beruházások listáján szerepel — a2 első félévi adatok szerint — többek között a cukorgyári erőmű, hat állami gazdaság létesítménye, a kőolajtermelő vállalat berekfürdői földgázüzeme, a papírgyár rekonstrukciója. Az idén a programnak megfelelően tizenhat nagyobb beruházást kell befejezni. Hat azonban sajnos csak jövőre helyezhető üzembe, Közöttük van a Tiszamenti Vegyiművek porfestékgyára, a szolnoki mezőgazdasági gépjavító vállalat Diesel javító kapacitást és a pótalkatrészgyártást bővítő beruházása, a karcagi kórház, a szolnoki új víztorony. Az 1967-ben megkezdett jelentős beruházások átlagos készültségi foka az első félévben 5 százalékos yolt. Ide sorolhatjuk az épülő tiszafüredi gimnáziumot, a Tisza Cipőgyár vulkanizáló üzemének korszerűsítését, a kiskörei vízlépcsőt. A vállalati forrásra alapozott beruházásokhoz 42,5 millió forint hitelt nyújtott a bank. A pénzt elsősorban a termelés bővítésére használják fel. A tapasztalatok szerint a vállalatok óvatosan és biztonságosan gazdálkodtak fejlesztési alapjukkal. Viszont az feltűnő, hogy az elkövetkező évekre tervezett vállalati beruházások műszaki előkészítése nem halad megfelelően. A bank szakembereinek véleménye szerint ennek az az oka, hogy a főkönyvelők többsége még az egyoldalú számviteli, adminisztratív szemlélet szerint gondolkodik. így a túlzott óvatoskodás hibájába esnek és úgy tűnik, mintha rutintalanok lennének a több évre szóló pénzügyi és gazdálkodási tervezésben. Nyitás hetében a mezőgazdasági vásár A nyitás hetébe lépett mezőgazdasági kiállításon teljes erővel folynak az előkészületek. A kiállítás gazdag anyaga tovább áramlik. Hétfőn megérkeztek az utolsó nagyobb külföldi gépszállítmányok: 12 vagon csehszlovák, NDK, lengyel, jugoszláv, osztrák és belga áru. Az állatbemutatóra megjöttek a borjúk, s megkezdődött a halászati pavilon akváriumának betelepítése is. Harmincegy halgazdaság. termelőszövetkezet és állami gazdaság küldött jól megtermett pontyokat, harcsákat, karcsú sülöket, valamint növényevő halakat, sőt a Nyugatbükki Állami Erdőgazdaság még pisztrángot is —- a bemutatóra. Egyedül az óriás harcsa késik még. Az élelmiszer pavilonban a zsűri hétfőn befejezte munkáját. A benevezett 560 élelmiszeripari termék közül a bizottság 83-at nyilvánított első díjasnak, százat ezüst-, hetvenet oe- 'dig bronzéremre tartott érdemesnek. Az aranyérmesek közül választják majd ki a két miniszteri nagydíjas élelmiszert Hétfőn kezdték el az állatok bírálatét. A különféle bizottságok több mint száz tagja két nap alatt több mint 200 szarvasmarhát, ugyanannyi sertést, 67 lovat, 160 juhot számos baromfi-törzset és egyéb állatot minősít. Ugyancsak hétfőn megkezdődött a „versenyre” benevezett mintegy 320 hazai és külföldi gép értékelése, amelynek alapján több mint 50 díjat osztanak majd ki. Komszomol küldöttség megyénkben • • Ünnepségek megyeszerte az alkotmány napján Tarka program, jó hangulat Az alkotmány ünnepén. a Nagykunság „fővárosa”, Karcag PvCllai Árpádot, az MSZMP Központi Bizottsága tagját, a KB titkárát látta vendégül. Az épülő, impozáns új kórház melletti ligetet a nagygyűlés színhelyét már a kora reggeli órákban sokan felkeresték. A lacikonyhák táján reggel 7 órakor már ínycsiklandó illatok szálltak. Sült a finom hurka, kolbász és lacipecsenye. Mivel az ünnep nem ünnep a karcagiaknak birkapaprikás nélkül, a2 ünneplő közönség ellátására egy kisebb juh nyáj, körülbelül 100 birka lelte halálát a szombati napon. Legkorábban a Tilal- masi Állami Gazdaság főzőasszonyai láttak munkához, s a nagygyűlés befejezése után jóízű paprikással várták a vendégeket. A ligetben felállított díszemelvényen 9 órakor foglalta el a helyét a nagygyűlés elnöksége, melyben ott láthattuk Váczi Sándort, a megyei pártbizottság titkárát is. Kovács István Karcag város pártbizottságának első titkára üdvözölte a résztvevőket, a meghívott vendégeket Pullai Árpád beszéde Ezután Pullai Árpád, a KB titkára az ünnepi nagygyűlés szónoka lépett a mikrofon elé. Az alkotmány ünnepének méltatása után belpolitikai eseményekről és a kormánynak a közelmúltban hozott intézkedéseiről beszélt. Elmondotta, hogy az új kenyér ünnepét méltóan ülhetjük meg, mert a gabona várakozáson felül fizetett. A termés előreláthatóan fedezni fogja az ország szükségletét. Ehhez a karcagi mezőgazdasági üzemek is jelentősen hozzájárultak. Majdnem 1000 vagon gabonát adtak át az állami felvásárlószerveknek. Később rátért a külpolitikai helyzet ismertetésére és többek között ezeket mondta: „Az Amerikai Egyesült Államok a világ leggazdagabb és legerősebb imperialista nagyhatalma, immáron hosszú évek óta folytatja a vietnami rablóháborút és ennek során az atomfegyverek kivételével teljes katonai arzenálját bevetette. Egyre növekvő veszteségei, egyre nagyobb erőfeszítései ellenére az VSA egy jottányit sem jutott előbbre vietnami céljainak elérésében. A vietnami nép a háború minden kiterjesztésére fokozott erőfeszítéssel válaszol. összekovácsolja és erősíti e népet az a tudat, hogy szocialista vívmányait szabadságát és nemzeti létét védelmezi a hazájára tört imperialista rablók ellen. az igazság a vietnami nép oldalán van, de ezen túl hű barátai és egyre inkább jó fegyverei is vannak. Mellette áll a világ minden becsületes, békeszerető embere. mellette áll a szocialista országok, mindenekelőtt a Szovjetunió gazdasági és katonaCpotenciálja. Bízvást mondhatjuk, hogy az Egyesült Államok soha nem tudja legyőzni Vietnamot. Engedjék meg, hogy egy vonatkozásban érintsem a nemzetközi munkásmozgalommal kapcsolatos kérdéseket. Pártunk az elmúlt év végén, a IX. kongresszuson leszögezte, hogy érlelődnek a kommunista és munkáspártok nagy nemzetközi tanácskozása összehívásának feltételei. Pártunknak az az álláspontja, hogy az értekezletre minden kommunista és munkáspártot meg kell hívni, de az értekezlet megtartását nem befolyásolhatja, ha egyik vagy másik párt úgy dönt. hogy nem vesz azon részt. Minden pártnak kizárólagos joga, hogy eldöntse: részt vesz-e valamilyen nemzetközi tanácskozáson, vagy sem.. Ugyanígy minden pártnak szuverén joga, hogy amennyiben úgy látja A Komszomol Központi Bizottságának küldöttsége Nyikolaj Melov —, a Komszomol KB mezőgazdasági oszályának helyettes vezetője — vezetésével megyénkbe érkezett. Tegnap a küldöttség Kunhegyesen találkozott a termelőszövetkezetek elnökeivel, a KISZ-bizottságok tagjaival és a KISZ-alapszervezetek titkáraival. Bódis Zoltán, a KISZ községi bizottságának titkára tájékoztatta a VMsdégeket a kunhegyes! helyesnek, nemzetközi értekezleten a többi kommunista párttal együtt vitassa meg a mozgalom közös problémáit. Az MSZMP véleménye szerint a tanácskozás legfontosabb célja az lehet, hogy az összes forradalmi erőket tömörítse az imperializmus elleni harcba s ezért az a véleményünk, időszerű és szükséges az értekezlet előkészítése. Pártunk az elmúlt évek során sok más párt képviselőivét tanácskozott, többek között a nagy tanácskozás összehívásáról is. E találkozók meggyőztek minket arról, hogy a kommunista pártok óriási többsége a nemzetközi értekezlet összehívása mellett van. E pártok azt vallják, hogy a világbéke fennmaradásáért és a társadalmi haladásért rájuk háruló óriási felelősség a jelenlegi helyzetben az antiimperialista harc összehangolását, egyeztetését követeli. Pártunk a nemzetközi kommunista mozgalom fősodrában haladva tovább munkálkodik a nemzetközi értekezlet előkészítésén, arra törekedve, hogy minél több párt kapcsolódjon be e munkába." Az ünnepi nagygyűlés befejező aktusaként Oláh János a Lenin Ts2 elnöke nemzetiszín szalaggal átkötött, új lisztből készült, pirosra sült cipót nyújtott át Pullai Árpádnak. Tiszafüred Bort, búzát, békességet! — így üdvözölte a tiszafüredi nagygyűlés résztvevőit Nánósi László, az Elnöki Tanács tagja, megyénk országgyűlési képviselője. Ezután az idei év eredményeiről, többek között a jó búzatermés betakarításáról beszélt. Az Erzsébet ligeti nagygyűlésen elhangzott beszéd utón a fővárosi művészek és a művelődési ház tánczenekara szórakoztatta a jelenlevőket. A helyi szövetkezetek ezen a napon több kiállítást rendeztek. Sokan tekintették meg az fmsz-ek 20 éves fejlődését bemutató fotókiállítást, a tartós fogyasztási cikkek, a háziipari szövetkezet és a ktsz termékkiállítását. Délután divatbemutatót rendezett a földművesszövetkezet, este pedig szabadtéri bállal zárult az alkotmány napi ünnep. Mezőtúr Karcagon szövetkezeti kiállítás nyílt augusztus 17-én és 20-án este zárult. A kiállításon a háziipari szövetkezetek kísz-ek és termelőszövetkezetek állították ki termékeket. Réuii.ikön a Május 1. Tsz termékei láthatók, A város középületein, házain mór augusztus 19-én zászlókat lengetett a szél. A feliratok, a színes dekorációk alkotmányunk születésének 18. évfordulóját hirdették. Az ünnepség szombaton délután kezdődött. ünnepi tanácsüléssel. Ennek résztvevőit és elnökségét úttörők köszöntötték kedves szóval és virággal. Az ünnepi tanácsülés szónoka Juhász Imréné dr. megyei tanácstag bevezető (Folytatás a 3. oldala« KISZ szervezetek tevékenységéről. a KISZ-tagok életéről. A delegáció ezután Bánhalmára látogatott, hogy tanulmányozza az állami gazdaságban működő ifjúsági szervezet munkáját. Ma Váczi Sándor, a megyei pártbizottság titkára fogadja a delegációt. Ezután Öcsödre, a Kossuth Tsz-be látogatnak, megtekintik a közös gazdaságot és ismerkednek az ottani ifjúsági munkával