Szolnok Megyei Néplap, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1967-08-20 / 196. szám

1967. augusztus 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 r •• Es On k'tpl készítene interjút? Akiket túlhalad az idő Beszélgetés Katkó Istvánnal Internacionalista egység és antiimperiali összefogás írta: Darvasi István Sorozatunk első interjú­jának készítésekor. Csóka Pállal folytatott beszélgeté­sem közben egy érdekes, mai erkölcsi magatartásbe­li problémára terelődött a szó. Olyan emberekre, akik nem ismerik fel annak a társadalmi átalakulásnak a lényegét, minőségi változá­sait, amelynek maguk is forradalmár harcosai meg­győződéssel bíró, odaadó részesei voltak. Idővel le­maradtak. módszereiket, megszerzett ismereteiket túlhaladta az idő. Nem voltak képesek együtt fej­lődni a forradalommal. Többek között e probléma­kör foglalkoztatja írói munkásságában Csőke Pált is. aki e konfliktus művé­szi megfogalmazására pél­dának Katkó István A nap adja az árnyékot is című regényét említette. Az ér­deklődési kör hasonlóságán túl a véletlen különös játé­ka, hogy az idézett mű író­ja csakúgy mint Csőke Pál jászjákóhalmai születésű. Katkó Istvánnál tett lá­togatásomnak ez a beszél­getés lett az indítéka és ürügye is egyben. Tarso­lyomban e morális problé­ma néhány válaszra váró kérdésével kerestem fel budapesti lakásán az írót. — Azt hiszem szerencsés, hogy ezt a helyszínt válasz­tottuk beszélgetésünkhöz, így legalább arról is képet nyerhet, milyen környezet­ben születnek írásaim — tessékel be a szobába ven­déglátóm. A szoba alkotó- műhely jellege már az első pillantásra árulkodó. Az íróasztal mellett hosszú könyvespolc, a falakon ér­dekes grafikák, ötvösmun­kák és könyvek mindenütt. A házigazda érdeklődése­met látva felvilágosít né­hány tárgy eredetéről: — A grafikákat az írás szüneteiben, pihenésképpen magam készítettem. Nem pályázom képzőművészeti babérokra, mégis jólesett hogy a szigorú ítéleteiről közismert Koffán Károly grafikus és fotóművész mű­vészeten belülinek mondot­ta őket. — Megakad a sze­mem a könyvszekrényen le­vő gyékénykosárkán, amely­ben hangulatos kukorica­csendélet díszük. — Ez a liszttartó gyékénykosár és a kukoricacsövek jászjákó- halmiak. Tavaly kaptam szülőfalumban egy író—ol­vasó találkozó után — mondja. Leülünk beszélgetni. El­mondom jövetelem célját és megemlítem a másik já- kóhalmi író. Csőke Pál otthonában felvetett témát A nap adja az árnyé­kot is című regényemet én is a legjobb írásomnak tar­tom. A főhős, Gyebnár in­dulatai, vívódása kétség- beesett meghasonlása, kör­nyezetéhez való viszonya számomra is a legérdekesebb erkölcsi problémát rejti magában. — Véleménye szerint tör­vényszerű. hogy ha vala­ki elmarad a társadalmi változásoktól, amely vál­tozásoknak egyik elindítója volt. a Gyebnár-féle erköl­csi. magatartásbeli zsákut­cába téved? — Nem törvényszerű, il­letve a jelenség nem az, hogy a forradalom régi ka­tonáit feltétlenül túlhalad­ja az idő. Nem általános, de alapvető konfliktusa ez a Gyebnárhoz hasonló embe­reknek. S ezt csak úgy kerülhetik el, ha a forra­dalmi ügy lényegét, a fejlő­dést önmagukra is kötele­zőnek ismerik el. — Ezek szerint a húsz­egynéhány év elszalasztott lehetőségéért ezeket az em­bereket a felelősség alól nem mentesíti múltjuk sem? — Nem. Példa erre Gyebnár alakja is. aki be­csülettel végig vívta a har­cot a „barrikádokon", ahol egyszerűek és tiszták vol­tak a frontvonalak. Ha most is úgy folyna a küz­delem, most is megállná a helyét. De a megváltozott helyzet követelményeihez munkamódszerét nem tudta megváltoztatni, így önma­gával hasonlott meg, s vé- gülis önnön tragédiájáért az „ügyetV tette felelőssé. Ér­dekes viszont, hogy e ita­lában húsbavágó probléma ellenére a könyv fogadtatá­sa megjelenésének Pillana­tában elmaradt várakozá­somtól is. — Ennek elsősorban az lehet a magyarázata, hogy ez a regény 1961-ben jelent meg, viszont, hasonló prob­lémák csak az utóbbi egy­két évben kerültek igazán a társadalmi érdeklődés homlokterébe. Ha megen­gedi, azonban én visszaka­nyarodnék a morális prob­lémáktól szűkebb pátriánk­hoz. Szolnok megyéhez. Említette, hogy tavaly szü­lőfalujában részt vett egy író—olvasó találkozón. — Két évvel ezelőtt, hí­vott meg az ottani könyv­táros és ez a meghívás ta­valy realizálódott. Gyer­mekkoromban, talán négy­éves lehettem, kerültem el Jákáhalmáról. de azóta már többször is felkerestem. 1961-ben néhány napot ott is töltöttem. Nem annyira családi emlékeimet kutat­tam, mint inkább a falu mai életét szerettem volna megismerni. Látogatásom tapasztalatait megírtam az Elet és Irodalomban. Rövid keresés után elő is került az íróasztal fiókjá­ból az irodalmi lap emlí­tett példánya, amelyben a mai jákóhalmaiak életét, vágyait, problémáit írta meg Katkó István. Húsz percig vártam rá, mert sürgős segítségre volt szükség egy fiatalasszony­nál. akinek a tűzhelyén felrobbant a jénai tál. Már csak ilyen esetekben veszi fel a fehér köpenyt. Ezt a felesége mondta el. dr. Rei­ner Bertalanné. Beszélget­tünk. Azután jött a doktor úr is. Magas, jól megtermett és jó erőnek örvendő ősz­hajú férfi. Hetvenhárom éves. Kunhegyes szülötte, s a község rajongója. Három­szor ment el szülőfalujából, s háromszor tért vissza oda. Egyízt>en a háború sötét vihara sodorta Auschwitzig élete párjával, de sikerült megmenekülniük. — Mondja csak Rózsika drágám, hát miről is lenne szó? — kérdezte. — Miért jött ez a fiatalember? — Kezét gyengén felesége karján nyugtatta. — Nem. erről szó sem lehet — jelentette ki ha­tározottan. — Nem enge­dem meg, hogy rólam ír­jon. Én nem csináltam semmi különös, nagy dol­got. Éltünk, dolgoztunk es kész. Nem igaz, kedves? Ilyen nehéz óráim még nem voltak, doktor úr. Em­lékszik? Még azt sem en­gedte meg. hogy akár egy sort is jegyezzek a note­szomba. Csupán abba egye­zett bele. hogy beszélges­sünk. Milyen kellemes be­szélő partner volt. Később, a nagy ebédlőszekrényhez ment és egy üveg kisüsti pálinkát tett az asztalra. Olyan zamata volt, hogy még most is a számban ér­zem az ízét, illatát. Mintha érett szilvát szemezgettünk volna. — Na, fiatal barátom, most mondja, mi is érdek­li. Meséljek? Na igen, a pozsonyi egyetemen kezd­Az írókkal folytatott be­szélgetésekben már sablo­nossá vált kérdés, hogy min dolgozik jelenleg. E kérdés feltevésének kötelességsze­rűsége elől azonban ezúttal mégsem akartam kitérni, hiszen megköveteli ezt Katkó István írói tevékeny­ségének folytonossága, bő- ventermő igazsága is. — A közeljövőben jele­nik meg egy szatirikus hangvételű írásom Szent Benedek délutánja címmel. A könyvről csak annyit, hogy hasonlóan a többi müvemhez, ez is „magatar­tás” regény. Egy ember magatartását és környe­zetének e magatartással szembeni reagálását vizs­gálom benne bizonyos sza­tirikus véleménynyilvání­tás kíséretében — mondja az író. Látogatásom végén még egy kéréssel fordultam Katkó Istvánhoz: Nevezze meg következő interjúala­nyunkat. — Mint a televízió egyik szerkesztője, egyidőben a képzőművészeti műsorokat is én állítottam össze. Ilyen minőségemben kértem fel egyszer Bényi László fes­tőművész — művészettörté­nészt, hogy tartson előadást az Alföld festészetéről. Tő­le szeretnék interjút kérni, mert, bár tudomásom sze­rint nem Szolnok megyei születésű, de munkásságá­val. nagyon sok szállal kap­csolódik Szolnokhoz. Az interjú első kérdését is feltenném Bényi László­nak; Mi az, amiben egyete­mes értékű művészi él­ményt tud adni az alföldi festészet, nem válik e té­maválasztásával túlságosan is, provinciálissá? tem a tanulmányaimat, majd Budapestre kerül­tünk. Szegény családból származom. Én aztán el­mondhatom, hogy tanítva tanultam. Mindig volt egy­két tanítványom, jómódú szülők gyermeke. Haza, Kunhegyesre 1923-ban jöt­tem. Nemsokára összeháza­sodtunk Rózsikámmal. Har­minc évig voltam itt gyer­mekorvos. Egyedül. A fele­ségem meg fogorvos. Tudja hány százalékos volt a gyermekhalandóság itt ak­kor? Több mint öt. Sokat kellett dolgozni, hogy le­szoríthassam a felére. — Az akkori tisztiorvos de sokszor mondogatta: uni­kum vagy te Berci! — mondta a doktorasszony. — Olyan volt az én férjem, hogy szegényembertől csak a hivatalosan járó 60 fil­lért fogadta el. Ha pénzt akartak neki adni. akkor a zsebébe tették. Ő észre­vette és kitette az asztalra, mondván: vigyék innen, így folyt a „játék”, míg végre a hálás ember egv óvatlan pillanatban a víz­vezeték feletti polcra csem­pészte. Sokszor ott talál­tam egy, két koronát. Ezért mondta a tisztiorvos, hogy a Berci unikum. — Jól van, kedves — szólt közbe egy kis türel­metlenséggel az ősz orvos. — Csak azt csináltam, ami­re az esküm kötelezett, — már mondta is a latin szö­veget. '— Rózsikám maga ugyanannyitt tett, talán még többet. Az éjszakai ko­pogtatásokat maga észlelte- s felkeltett. — Egyszer is, karácsony éjszakáján, kegyetlen hóvi­har tombolt. Kopogtatnak. Egy szegény ember volt. A csecsemő nagy beteg — mondta. — Útiért nem pó­lyáira be és hozta magá­val? — kérdeztük. — Ily in A z emberiség békéje az intiimperialista, háborúellene front erejéről, nagyságától függ. Ez az erő pedig katonai, gazdasági és politikai ösz- szetevőkbői áll. A katonai, gazdasági és a politikai té­nyezők között számos osz- szefüggés van. de ezek kö­zül minden bizonnyal az a legfontosabb, hogy minél egységesebbek az antiimpe­rialista front politikai erői, annál nagyobb mértékben, hatékonyabban tudja hasz­nosítani gazdasági és ka­tonai erőit az imperializ­mus elleni harcban. Az antiimperialista front erőit az az objektív igazság fűzi egybe hogy mindnyá­junknak érdeke és célja a világ békéje és a néoek nemzeti függetlensége. Po­litikai felfogásukban, orszá­gaik társadalmi berendezé­sében számos eltérés van közöttük, nem azonosan képzelik el a fejlődés út­jait sem. de ha megvan az egyetértés abban, hogy az emberiségnek békében, és minden néonek nemzeti függetlenségben kell élnie, eltekinthetnek attól. ami őkét egyéb kérdésekben el­választja. így lehetővé vá­lik az antiimperialista cse­lekvési egvség. Az antiimperialista front — ha nem is gondok és nehézségek nélkül — hosz- szú évek óta létezik és bonyolult viszonyok között eredményesen küzd a vi­lágbékéért. Bonyolult vi­szonyok között, mert úgy . időben? Ilyenkor jóérzésű ember a kutyáját se veri ki. Csak néz rám fiatalosan csillogó szemével Reiner doktor. Értem én, hogyne érteném, doktor úr. De nem szólok, csak a szeme­ink beszélnek. — Na még egy kupicá­val — ingerelt a házigaz­da. — Egészségére. Nekem már elég lesz. Csak tud­nám ki beszélhetett ró­lam. A tanácselnök, vagy az a huncut Kiszelyi Sa­nyi, a titkár? Mindjárt gon­doltam. Na megállj! — Uj- jával arrafelé fenyeget, amerre a tanácsháza lehet- — Én beszéltem rá, hogy tanuljon. képezze magát. Jóeszű, nagyon rendes fia­talember. Az egyik taggyű­lésen figyeltem fel rá. Igen, 1948-ban lettem párttag. — Azt is elmondom, mi­ért mentem el kétszer a községből. A rokonság, s a nevelt lányom Pesten él. Tudja fiam, nekünk nem született gyerekünk. Elad­tam a házat és Pesten la­kást vettem. De nem tud­tam maradni. Itt minden embert ismerek, engem is ismer mindenki. Ha kilépek a kapun, már köszöntenek. Ez hiányzott. Nem volt ma­radásom. Hazajöttünk és sokkal drágábban vásárol­tam másik házat. Mit húz­zam az időt? Másodszor is így történt. Hiába, a szí­vem visszahúzott. Jaj. csak meg ne hara­gudjon rám, doktor úr. Hi­szen úgy megfogadtatta ve­lem. hogy felesleges lelke­sedés nem ragadja el a tol­iam. Ha tudná, hogy vi­gyáztam eddig erre. S így százezred részét sem mond­tam el annak, amit a köz­ség lakóiért majdnem fél évszázadon át tett. Bognár János kell küzdeni a népek nem­zeti függetlenségéért. az önrendelkezés, a be nem avatkozás, a területi sért­hetetlenség elvének oszt­hatatlan érvényesüléséért, úgy kell fegyveres segítsé­get is nyújtania az impe­rialista agresszió áldozatai­nak, hogy közben egy pil­lanatra se tűnjön szem elől a még nagyobb veszély, a termonukleáris világhábo­rú. Ügy kell vívni ezt a harcot, hogy a világ ne boruljon lángba. A z antiimperialista szövetségi rendszer magja, legfőbb ere­je a szocialista világ. Or­szágait egyesíti a forradal­mi világnézet, az azonos társadalmi rend, az érde­kek ebből eredő közössége, a következetes antiimperia- lizmus. A szocialista or­szágok egysége. a világ kommunista- és munkás­pártjainak egyetértése, va­lamennyi forradalmi erő akcióegysége döntő fon­tosságú az antiimperialista szövetségi rendszer szem­pontjából is. Minthogy azonban a szocialista or­szágok közös érdekei, tá­volabbi céljai túlmutatnak az imperializmus elleni harcban fennálló érdekkö­zösségen együttműködésük­nek szélesebbnek kell len­nie. és valóban, sokrétűbb, gazdagabb is, mint az igen kiterjedt antiimperia­lista front országainak egyébkénti együttműködése. A szocialista országok egy­ségét és együttműködését flemcsak az antiimperialis­ta békeharc teszi szüksé­gessé, hanem belső építő- munkájuk is. Igaz ez még akkor is, ha az egység kritériumairól vallott felfogásban az idők folyamán bizonyos változá­sok történtek. Egykor szin­te az egység elengedhetet­len feltétele volt például* hogy a szocializmus min­den országában min­den majdnem ugyan­úgy történjen. Ez a felfogás azonban már a múlté. A szocialista épí­tésben minden ország sa­ját adottságaiból, hagyo­mányaiból, feltételeiből in­dul ki. Az azonban ma sem tagadható, hogy a szocia­lista országok számára nagy előnv a másik ország építőmunkájának tanulmá­nyozása és hasznosítható tapasztalatainak esetleges átvétele. Ez azonban csak önkéntes lehet. Tagadha­tatlan az is, hogy minden szocialista ország számá­ra hasznos a másikkal, a többiekkel való gazdasági együttműködés, mert erre mindnyájuknak szükségük van. Annak a szocialista országnak is. amelyiknek erőforrásai elvben lehetővé tennék a gazdasági autar- chiát. és annak is. ame­lyik szűkebben mért ter­mészeti kincsei miatt nyil­vánvalóbb módon szorul rá a gazdasági kooperációra. Ami pedig magát az együttműködést illeti, a tudománv. a technika. a nemzetközi munkamegosz­tás rohamos fejlődése, a pi­acok nemzetközi kiterjedé­se ma lehetetlenné teszi az elzárkózást és elkerül­hetetlenné az együttműkö­dést. Az egymásközött: együttműködés egyébként nem zárja ki a kapitalista országokkal való gazdasági kapcsolatokat sem, ennek sem elvi. sem politikai akadálya nincs és szüksé­gessége sem vitatható. Nem tagadható azonban az sem. hogy a tőkés országokkal való gazdasági kapcsolato­kat mindig befolyásolják a kapitalista piac törvénysze­rűségei, arról nem is szól­va. hogy a tőkés országok gazdasági emberei számára nemcsak egyszerűen üzlet a szocialista országokkal való kapcsolat, hanem na­gyon jól átgondolt és cél­tudatos politika is. A szocialista orszá­gok egyenkénti és közös érdekei, az antiimperialista front ér­dekei egyaránt nyomatéko­san megkövetelik a szocia­lista országok egységét az imperializmussal szemben. Mivel az imperializmus vezető országainak kor­mánykörei eléggé világosan látják az Óriási kockázatot és mert kilátástalannak tartják, ma kevéssé lát­szik valószínűnek, hogy vállalkozni mernéneK a szocialista világrendszerrel való frontális összecsapás­ra. Ök is tudják ugyanis, hogy ez termonukleáris vi­lágháború lenne. Az impe­rializmus azonban még ma sóm tartja visszavonhatat- lannak a világban végbe­ment történelmi változáso­kat; a szocialista világrend- szer létrejöttét és a gyar­mati rendszer széthullását, erről tanúskodnak a helyi háborúk, a Vietnam elleni agresszió, az Izrael által elkövetett agresszió, apucs- csok, és neokolonializmus egyéb akciói, a különböző imperialista provokációk. A helyzet annyiban változott, hogy — felismerve a vi­lágháborúval járó kockáza­tot — az európai szocialis­ta országokkal szemben e pillanatban nem a háborús fenyegetés módszerével operálnak. Ebből nem következik, hogy a szocialista országok külpolitikai együttműködé­sének parancsoló szüksé­gessége csökkent. Nem csökkentek az együttműkö­dés lehetőségei sem. Meg­van minden objektív politi­kai és gazdasági feltétele* megvan az érdekek objek­tív közössége. A nemzetközi szolida­ritás. az álláspont azonossága, a kö­zös cselekvés nem csor­bítja, hanem szolgálja és jól szolgálja a nemzeti ér­deket Nem fordulhat elő, hogy egy szocialista ország saját valódi — és nem vélt — nemzeti érdekeinek szol­gálatával csorbítaná, vagy károsítaná más szocialista ország nemzeti érdekeit Sőt egy marxista—leninis­ta alapon nyugvó interna­cionalista külpolitikát foly­tató szocialista ország nem­zeti külpolitikájának min­den sikerét élvezi és élvez­heti valamennyi szocialista ország. Másfelől minden szocialista ország nemzet­közi súlyát, tekintélyét nö­veli és nem csökkenti, ha szolidáris egységben van a Szovjetunióval, a többi szo­cialista országgal, ha mint ilyennel tárgyalnak és egyeznek meg vele. Az egy­ségben rejlő erő tekintélyt ad mindenkinek. aki ré­szese az egység kikovácso- lásának. A mai. a néhány év előttinél jóval bo­nyolultabb, több veszéllyel terhes nemzetkö­zi helyzetben különös fon­tossága van annak, hogy a szocialista országok és a kommunista pártok tanács­kozzanak. közös álláspon­tot alakítsanak ki és egysé­gesen cselekedjenek az emberiséget érintő legfon­tosabb nemzetközi kérdé­sekben. Ez kötelességük né­peikkel, a szabadságukért harcoló, függetlenségüket védelmező népekkel, az egész emberiséggel szemben. Rideg Gábor Erős mágnes a megszokás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom