Szolnok Megyei Néplap, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1967-08-19 / 195. szám
1967. augusztus 19. SZOLNOK MEGYEI NEPLAf 3 U borkaszezon a művelődési házakban Lb orí; a szezon — szokták mondogatni a művelődési házakban, ha a nyári hónapokban rendezvények, események után érdeklődünk. Valóban, kevesebben járnak be szórakozni, kevesebb a rendezvények száma is. Szabadidejükben az emberek igyekeznek a Tiszára, a strandokra. Este pedig ott a televízió, bekapcsolják, s kényelmesebb, mint elsétálgatni a kultúrhá- zakba. Két évvel ezelőtt még a kunhegyesi művelődési ház is készített munkatervet a nyári hónapokra. Fölöslegesen. Jóformán alig tudtak valamit megvalósítani az elképzelésekből, olyan eseményekért pedig, mint például aratóbál, kár volt a papírt koptatni, illetve a munkatervet elkészíteni. A nyár, mindenképpen megnehezíti a népművelést, a kulturális munkát. Aki mozogni bír, hajnaltól napestig a határban fáradozik, hogy megszerezze, betakarítsa a mindennapi kenyérnek valót. Első a munka, a megélhetés. S vitathatatlan, nyárra jut legtöbb belőle. Gyakran hallani olyan panaszokat, egy-egy színházi előadásra nem jön be a közönség. Különösen így van ez nyáron. Kicsi az érdeklődés. Ami abból is következik, hogy legtöbben ebben az időben töltik szabadságukat, elutaznak messzi vidékekre, kizökkennek megszokott életritmusukból. S nemcsak azok, akikre a nyári népművelésben, mint közönségre, érdeklődőkre számítani lehet és kell is, hanem azok is, akik tevékenységükkel, munkájukkal aktívan szolgálják a .népművelést. Erre az időszakra esik a tervkészítés. Ha alapos, reális terveket akarnak megalkotni, annak idő kell. Beszélgetni az emberekkel, ki mit szeretne hallgatni, mi érdekelné, hogyan szakhatna be a kultúrházba, hogyan kapcsolódhatna be a művelődés széles áramkörébe. Ez is nehezíti a helyzetet. Az éves munkaterv augusztus végén jár le. Sokhelyütt előtte már teljesítik az anyagi bevételi tervet, talán egy kicsit engednek a gyeplőm Kunhegyesen ís kevesebben járnak be a nyári hónapokban a művelődési házba. Pedig az ifjúsági klub rendszeresen működik, az öregek klubja, a bélyeggyűjtők, galambászok szakköre is. A hét végi táncmulatságok sem maradtak el. Mégis meglátszik a nyár, kisebb az érdeklődés, jóval kisebb. Azt mondta az egyik igazgató, nem nyári néoműve- lés kell ide, hanem jó hideg sör. Arra mindig bemennek az emberek. Valóban, nem megvetendő a kultúrotthonokban üzemelő büfék munkája^ A tenx viszont az, ha már a kunhegyesi példánál maradunk, az elmúlt évekhez képest megkétszerezték az anyagi bevételt Túlteljesítették a tervet. De általában elmondható a művelődési otthonról, vezetőinek munkájáról, a legjobbak között tartják számon megyénkben. Ám nyáron ők sem jeleskednek. Elmennek a diákok, ilyenkor tartják a továbbképző tanfolyamokat, nincsenek akadémiák, előadások, szünetelnek a szakkörök! Pedig elgondolás lenne. Az iskola udvarán szabadtéri színpadot szerettek volna felállítani. De semmi sem lett belőle. — Nincsenek, akik műsort adjanak. Nyáron ki jön le? S milyen műsorral? Leginkább vidám, zenés összeállítás kellene. Nincs. — Próbálkoztak mindennel, de nem ment. Persze megnőttek az igények. De mennyire? Jó- néhány éve még a községben a műkedvelő együttes tizenkilencszer adta elő Tabi László Különleges világnapját és a Kőszívű ember fiai-nak is nagy sikere volt. Hol van már az az idő? És hol vannak a műkedvelők? Ma már kinevetnék a régi gárdát, ha egyáltalán hajlandó lenne valaki is játszani. Annak idején hat pedagógus szerepelt a színjátszók között. Kinek van erre szüksége? — intéznék ma el. Pedig a szabadtéri színpad jó gondolat. Nagyon jó. Csak- hát vidám, zenés műsor kellene. Enélkül mitsem ér. Igaz, a községben nincsenek hagyományai a színjátszásnak. Ezzel aztán egy kicsit vigasztalódni is lehet. Sajnos, mitsem változtat ez a helyzeten. A szűkösebb nyári igények megszabják a kulturális életet. Kunhegyesen és máshol is. Marad a televízió, a strandoló« és a kevés érdeklődő. Még szerencse, hogy nyakunkon az ősz. L. L ló étvágyat, gyerekek! Mutatós tányérokra lettem figyelmes. Mesefigurákkal díszítették. A poharakat, csészéket is. Kapó- sabb így. Jó ötlet. A szülők is szívesebben veszik. Iszik a gyerek, eszébe jut Hófehérke. Eszik a gyerek, eszébe jut Jancsi és Juliska. Nézegettem a sorozatot. Rázd meg magad, csacsi- kám, a Csillag szedegető kislány és a többi mese életre kelt előttem. §ok szép kedves mesefigura. Dicsérni való. Egy mélytányér aljára festve a következő: piros gombák, fekete varjú, bagoly a fán és az elválaszthatatlan hosszú szakállú törpe. Fehér üvegkoporsójában ott fekszik a szép és hosszú fekete hajú Hófehérke is. Szóval, fekszik a halott. A tányér aljám Abba szedik alkalomadtán a levest, a főzeléket, a pörköltet. A gyerekek pedig jó étvágy- gyal kanalazzák majd az édesanyjuk főztjét. Közben szegény halott Hófehérkére gondolnak. Kicsit gusztustalan. Csak az vígasztal, akik kitalálták szintén esznek ezekből a tányérokból. Jó étvágyai! — 11 — Már a télre gondolnak A törökszentmiklósi földművesszövetkezet a napokban elkészítette téli tárolási tervét amelyben ilyen adatok találhatók: burgonyából tárolnak 1000 mázsát téli almából 300, zöldségből 30 mázsát. S ehhez jön még a termelőszövetkezetek. elsősorban az Aranykalász Tsz által szintén tárolásra szánt nagy- mennyiségű áru. A terv alapján a török- szentmiklósiaknak télen sem lesz gond a gyümölcs és zöldség beszerzése. Látogatás a jászberényi filmklubban A jászberényi Déryné művelődési ház emeleti lépcsője alatt lévő apró kis szobában ülünk, és a szemközti falra vetített filmet nézzük. A film címe: A bátrak sportja, a jászberényi és szolnoki ejtőernyősök közreműködésével készítette a jászberényi filmklub. A vetítőgépnél a klub egyik operatőre, Lakatos József áll. Amikor a film lepereg éa felgyújtják a villanyt, a tervekről kezdünk beszélgetni. Ez a kis helyiség, a filmklub birodalma. Hasonló egy fotó laborktóriumhoz de itt a nagyítógép helyét vetítőgép, a vegyszeres kádak helyét előhívó tankok foglalják el. Ezekre a tankokra nagyon büszkék a herényi filmesek, nemrég kaptrk belőle kettőt a Szovjetunióból. Egyszerre harminc méter filmet lehet előhívni bennük. Egyéb felszereléssel is gyarapodott a klub, most már gumiobjek- tíves Pentaflex 16 milliméteres kamerával dolgoznak. Egy évvel ezelőtt egy riportban beszámoltunk a jászberényi filmhíradó születéséről. A híradóhoz azóta sem lettek hűtlenek a herényi filmesek, ezt tanúsítja következő, vetítésre kerülő filmük is, amelyet a Lehel Vezér Gimnázium 200 éves fennállásának jubileumi ünnepségeiről készítettek. A film néhány jelenete valóban komoly dokumentum értékű. Az öregdiákok között ott láthatjuk Háy Gyula Kossuth- díjas közgazdász professzort és az azóta már elhunyt Gyetvai Jánost is. A herényiek nem elégedtek meg az elért eredményekkel, új feladatokra, már a jövő évi országos amatőr filmfesztiválra készülnek A versenyfilm, a Paraszt requiem főcíme és néhány -Menete kész Van. A vetítés közben vendég érkezik, Túri Varga Sándor, akinek hasonló című verséből készül a film. Sándor bácsi ezzel a versével tavasszal megnyerte a rádió Ki mit tud hatvan éven felül című vetélkedőjét. Lakatos József érdekes elképzelésekről beszél e munka kapcsán. Ha úgy sikerül minden, ahogy tervezik, izgalmas kisfilm születik. — Van még egy tervünk — mondja Lakatos József — szeretnénk kapcsolatot keresni a szolnoki amatőr filmesekkel, és Szolnokon is bemutatni munkánkat. Az ötlet adott, nem hisz- szük, hogy megvalósításának lenne valamilyen akadálya. Esetleg a szolnoki TIT klubban is meg lehetne rendezni a vetítéssel fűszerezett első találkozót — elvégre ez is ismeretterjesztés. Gácsi Mihály kiállítása a fővárosb Szerdán délután nyitották meg Gácsi Mihály grafikai kiállítását a Képcsarnok Vállalat Bajcsy-Zsi- linszky úti Dürer termében, helyesebben egy bemutatót Gácsi grafikáiból. A terem adottságai, kis mérete miatt valóban csak ízelítő ez a bemutatkozás a szolnoki művész gazdag grafikai munkásságából. A Szolnokon tavasszal megrendezett gyűjteményes igényű grafikai kiállításából csupán 35 lapot állítottak ki, de a válogatás igényességét dicséri, hogy ez a 35 mű, érzésem szerint, művészi termésének legjava. Éppen ezért jelentős esemény ez a kiállítás a grafika fővárosi barátainak körében is. akik közül a megnyitón szép számmal jelentek meg. Ami pedig még örvendetesebb, és talán a művész számára is még kedvesebb, Szolnokról is népes delegáció vett részt a megnyitón. Somogyvári Rudolf színművész mondott a kiállítás előtt szubjektív hangú megnyitót. Elmondotta Gácsi Mihállyal való barátságuk kezdetének történetét, ezzel igazolva szokatlan szerepének jogosságát, mert az egy nyelven való beszéles az azonos művészi szándék áthidalja a műfajok közötti különbségeket is. Somogyvári Rudolf Jean Luis Barreault egy híres mondását idézte: az a játékos örömteli élnitudás, ahogy gyerekek és kölyök állatok élni tudják az életet. alapja és gyökere minden művészetnek. Ezt a játékosságot érzem én Gácsi Mihály művészetében is — mondotta az ismert színművész. A homo ludens valóban jelenlevő és meghatározó inspirativ erő Gácsi Mihály művészetében. Ez a játékosság azonban nem mentes az emberi és művészi felelősségtől sem. Ez a kis kiállítás újra bebizonyítja, hogy művészete sajátos, öntörvényei szerint létező, külön világ. Ez a világ azonban nem izolált, hanem nagyon. is közeli kapcsolatban van, áthatott a mai ember világának problémáival szorongásaival, örömével, bánatával. Emberismeret, irónia és humor, ezek az összetevők szinte kivétel nélkül minden művének alaphangulatát megadják. De akár iróniájával, akár öniróniájával (mert. önmagát sem emeli a kivételesek megkülönböztető helyére) mindig egy kicsit önvizsgálatra is készteti a nézőt. A budapesti közönség ezúttal ismét láthatja többek között a Nemzeti Galériában egyszer már általa is megcsodált művet, a Magyarok bejövetele című karcot, amely a művész egyik legjobb alkotása. És Gácsi Mihályt ezúttal sem hagyta cserben közismert leleménye. ezt igazol ja külön a Dürer termi kiállítására készített szellemes kis-grafikája. A kiállítást augusztus 30- ig tekintheti meg a közönség Rideg Gábor Mi volt a „mennydörgős légió64? Néprajzunk kutatói érdekes népszokást jegyeztek fel a — főleg szőlő- és gyümölcstermelő vidékeken gyakori — s a XVII. század óta Magyarországon is elterjedt, úgynevezett Szent Donát-kegyszobrokról s az azokhoz fűződő hiedelmekről. A római légionista-ru- házatban ábrázolt — kezében villámköteget szorongató — kegyes férfiút az időjárás szentjeként tisztelték. Fagy és jégverés ellen, máskor üdvös esőért fohászkodtak hozzá a hívők. Ám megesett. — ha a határt elverte a jég, vagy a rügyeket letarolta a fagy —. hogy ugyané Donatus szobrokat jégverte. fagyott gyümölcsökkel dobálta meg s nép. De hát mi ennek a hiedelemnek történeti alapja? Donatus — a keresztény szentek legendája szerint — annak a Marcus Aurelius császárnak (i. u. 161—180) volt pannóniai légionistája, aki épp hazánk területén vívott hosszú hadjáratokat a Felvidékről a Duna-vonalra törő ógermánok. — kvádok és mar- komannok — ellen. A Ga- ram mellett, 174-ben megvívott nagy római győzelmet az úgynevezett. ..tnennvdörgös lésió”. a légió fulminata. vagy fuiminatrix csikarta ki. A csata jelenetét a császár halála után Rómában emelt Marcus Aurelius emlékoszlopon is megörökítették. Itt Jupiter isten üdvös esővel erősíti a tikkadt római légionistákat s villámaival szórja szét az ógermán támadókat. Donatus, a Ga- ramkövesd táján megvívott csata után, mint veterán, visszaköltözött Rómába, kereszténnyé lett s ott, mint vértanú halt meg. A római Szent Ágnes katakombában temették el. majd hamvait 1552-ben a Rajna menti Münsterfeld kolostorába hozták. Ekkortól Európa- szerte elterjedt Szent Do- nátnak. mint az időjárás égi ügyitézőjének kultusza. Nálunk a XVIII. századtól egyre-másra emelték a Szent Donát szobrokat és kápolnákat. (Egri szobrát 1716-ban emelték, Óbudán a Farkastorki úton máig áll egy Szent Donát kápolna.) Különös volt, hogy az újkori barokk az eszter- gom—szentgyörgymezei Du- na-parton is emelt egy Szent Donát szobrot, mit sem tudva már arról, hogy 1600 évvel korábtaan pontosan e hellyel szemközt, a Garamtoroknál vitézkedett a keresztény szentté lett pogány légionista. Névadó — felnőtteknek Az abádszalóki Lenin Tsz két sertéstenyésztő brigádjának 13 tagja három éve van szocialista versenyben. Kétszer már el is nyerték a címet. Ma az alkotmány ünnepének előestéjén névadót tartanak, két vietnami szabadságharcos Guen Van Hoá és Thom Phom Hung nevét veszik fel. akiket később majd vendégségbe is szeretnének meghívni magukhoz. A háziünnepséget szombaton délután tartják a szövetkezet irodaházában. A névadás után pedig a brigádok tagjai közösen vesznek részt a községi alkotmány ünnepi nagygyűlésen. épül a tiszafüredi autószerviz Tiszafüreden a Karcag felé vezető út mentén már tavaly ősszel megkezdték egy autószerviz építését. A téli fagyok beállta azonban a betonozást megakadályozta. — Tavasszal viszont, amikor már folytatni lehetett volna a munkát, máshová irányították át az építő- munkásokat. Két kis lakást hoztak tető alá s csak azután térhettek vissza a szerviz építéséhez. Az elmaradt betonozást befejezték s a belső munkákkal egyidőben a nyílászáró-szerkezeteket is szerelik. Év végére átadják kisses az új üzemet. Gácsi Mihály a kiállításon dedikálja a meghívót.