Szolnok Megyei Néplap, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1967-08-02 / 180. szám
1967. augusztus 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s A SZERKESZTOSEG POSTÁJÁBÓL Olvasóink írják Gazdátlan hinta Jogi tanácsadó A társadalmi tanulmányi ösztöndíjról Szolnokon a IX. kerületben a Farkas utca végén lévő hintának nincs gazdája. Ez a játszóalkalmatosság négyülőkés lenne, de egyetlen ülőkéje sem jó. így a gyermekek a vasrudakba kapaszkodva hintáznak, ami igen balesetveszélyes. 'Tanácstagjaink már több esetben kérték a hinta Rokonommal a közelmúltban három alkalommal is voltunk a Tisza Szálló fürdőjében. — A gyógyvíz nagyon hasznos volt fájó lábainak, de minden alkalommal arra panaszkodott, hogy a feje majd szétmegy attól a zajtól, ami a fürdő folyosójáról behallatszik. Ugyanis a rádió állandóan szól. Miért, kinek van erre szüksége? A betegek nem Panaszuk jogos és felháborító. Sajnos akadnak még, akik a kultúra terjesztése címén ilyen megengedhetetlen fogásokkal élnek, pontosabban szólva: becsapják a vásárlókat. — Azt javasoljuk, hogy amit lekszakadva érkeztem a szolnoki könyvesbolt melletti megállóba, hogy az éppen befutó 1-es jelzésű autóbuszt elérjem. Nem volt sok felszálló, így karom felnyújtásával jeleztem a vezetőnek, mennyire sietek. Feleslegesnek bizomegjavítását, de mindenütt süket fülekre találnak. Sem a tanács, sem a kertészeti vállalat nem ismeri el magáénak, s nem is törődnek a megjavításával. Gyermekeink testi épségének megóvása érdekében kérjük az illetékesek mielőbbi intézkedését. Juhász Ferenc Szolnok rádiót hallgatni mennek a gyógyfürdőbe, hanem gyógyulást keresnek, s csendre, nyugalomra van szükségük. Talán a tyúkszemvágó nem tudja másként elvégezni a dolgát csak zenei aláfestéssel? Kérjük a fürdő vezetőjét, intézkedjen, hogy az állandó zaj ne bosszantsa a fürdő- zőket. özvegy Bánóczi Mihályné Szolnok nem rendeltek meg, küldjék vissza, semmiképpen ne fizessék ki. És azt is javasoljuk, hogy a jövőben ne itt, hanem más könyvterjesztőnél vásároljanak. Ott, ahol nem csapják be önöket. — (A szerk.) nyúlt a kérelem, mert az orrom előtt csapódott be az ajtó. De nem adtam fel a reményt, — gondoltam, csak tréfál a vezető, mert ilyet is szoktak — hiszen még a megállóban tartózkodott. Kénytelen volt, ugyanis forgalmi akadály lévén, nem előzhette meg az előtte álló autóbuszt. Majd lassan elindult, s közvetlen a zebra előtt megállt, mely rész — tudomásom szerint — még a megállóhoz tartozik. Én szinte könyörögve Július 14-én írt a lap arról, hogy Kengyelen sokszor baj volt már a labdarúgó csapat játékosainak magatartásával. — Ehhez csak annyit fűzünk hozzá, hogy a kengyeli játékosok nemcsak a sportpályán tanúsítottak neveletlen magatartást, hanem hazafelé utazva a községen keresztülhaladva nyomdafestéket nem tűrő megjegyzéseket és illetlen kézmozdulatokat tettek. Pedig nem volt rá okuk. hiszen a pont„Miért kell még akkor is?’’ címmel jelent meg a Néplapban az a levél, amelynek írója sérelmezte, hogy a tiszafüredi szövetkezeti vendéglő udvarán a városgazdálkodási vállalat délben is szívatta a szennyvizet az emésztőgödörből. A panaszt a Karcagi Városgazdálkodási Vállalat megvizsgálta, mivel ez a vállalat végzi az ilyen munkát a tiszafüredi járásban és Kisújszálláson is. Július 21-én a szippantókocsi 8 óra Július 15-i lapszámunkban tettük szóvá, hogy a Marx-park kellős közepén egy területen valóságos vadon található tele gyomkísértem odáig, hátha kinyílik az ajtója, de a vezer- tő „kegyetlen” maradt Természetesen az autóbusz rendszámát jól az agyamba véstem: GA 62-60. Cs.-né szám arányában ők voltak fölényben. Ez a viselkedés valóban a nevelés hiányára vezethető vissza. Ezt a sportkör vezetőinek figyelmébe ajánljuk, s kérjük, hogy az ilyen magatartású játékosokat végleg tiltsák el a játéktól, hogy ne kelljen miattuk szégyenkezniök a többi sportkedvelő fiatalnak. Az abádszalóki sportszerető közönség nevében: L. töltéshez a törmeléket a városban dolgozó vállalatok szállítják. A járdát a városi tanács házilagos építőcsoportja szeptember 30-ig helyreállítja. A gödör feltöltéséig a veszélyes közlekedés megszüntetése érdekében az úttesten csak a gyalogos, a kerékpáros és motoros forgalmat engedélyezik. A KRESZ-táb- la elhelyezésére október 15-ig sor kerül. adott engedély valóban 1966. november 30-i határidőt jelölt meg. A kivitelező vállalat a munkát el is végezte, azonban a vezeték nyomáspróbája során gyártási hibák jelentkeztek, amelyek akadályozták a munkaárok betöltését. A vízvezeték végleges nyomáspróbája most már megtörtént, a nyomvonalat a kivitelező vállalat helyreállította. Jelenleg pedig a városi tanács házilagos építőcsoportja készíti a cyklop falat. 10 perctől 12 óra 40 percig dolgozott a tiszafüredi földművesszövetkezet udvarán. A gépkocsivezető helytelenül járt el, amikor nem szüntette be 11 órakor az emésztő szennyvizének szívatását. Hogy a jogosan bírált eset a jövőben ne ismétlődjön meg, a vállalat igazgatója intézkedett: éttermeknél, kifőzdéknél az ilyen munkát 11 órakor be kell szüntetni és délután ebédkiosztás után szabad folytatni. mai, gazzal. Az illetékes válasza ezzel kapcsolatban nem kedvező. Eszerint a Tisza-parti sétány fedettuszoda előtti részének Az új iskolai év közeledtével az egyetemire felvett fiatalok közül többen érdeklődtek a társadalmi tanulmányi ösztöndíj adományozási feltételeiről és rendjéről. Figyelemmel a feltett kérdésekre az alábbiakban ismertetjük a társadalmi tanulmányi ösztöndíj szabályozásáról szóló 22/1963. (IX. 21) Korm. sz. rendelet és végrehajtási utasításának fontosabb rendelkezéseit. A szabályozás.- szerint az állami vállalatok és egyéb gazdálkodó szervek. szövetkezetek, társadalmi szervezetek. valamint az állami költségvetési szervek (tanácsok, kutatóintézetek stb.) főként fizikai dolgozók gyermekeinek, elsősorban a vidéki munkahelyek szakember szükségletének kielégítése érdekében társadalmi tanulmányi ösztöndíjat adományozhatnak. Az ösztöndíj általában azok részére adományozható. akik felső oktatási intézmények hallgatói, a magatartásuk kifogástalan és tanulmányi eredményük legalább közepes. Az adományozásról és annak elfogadásáról, valamint az ösztöndíjjal kapcsolatos egyéb megállapodásokról az adományozó és az ösztöndíjas írásbeli szerződést kötnek. A szerződés érvényességéhez az érdekelt oktatási intézmény vezetőjének hozzájárulása is szükséges- Utolsó évfolyamos tanuló részére ösztöndíj nem adományozhatóA szerződésben az ösztöndíjas arra kötelezi magát, hogy tanulmányi és vizsgakötelezettségének időben. legjobb tudása szerint eleget tesz, továbbá erkölcsileg és politikailag kifogástalan magatartást tanúsít. s arra is kötelezettséget vállal, hogy végzettségének megszerzését követően a szerződésben megállapított módon, s végzettségének megfelelő munkakörben határozott ideig tartó munkaviszonyt létesít. Az ösztöndíjas a szerződésben legfeljebb annyi éven át tartó munkaviszony létesítésére kötelezhető, ahány éven keresztül ösztöndíjat kapott. Az ösztöndíj három részből áll: alapösztöndíjból, ösztöndíjpótlékból és ösz- töndíjkiegészítésből. Ösztöndíjpótlékban azok részesülnek. akik vidéki munkába lépésre vállalnak kötelezettséget. Az ösztöndíjkiegészítés mértéke az egyetemi hallgató tanulmányi eredményeitől függ. Ha az ösztöndíjas neki felróható okból nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, az adományozónak joga van a szerződés felbontására. A szerződés felbontásáról az ösztöndíjast írásban kell értesíteni- Ha ez megtörténik. a szerződés hatálya az értesítés kézbesítését követő nappal megszűnik- A szerződés felbontása esetén az adományozó a kifizetett ösztöndíjat egészben, vagy részben visszakövetelheti. A felbontással kapcsolatos polgári jogi igényt — jogvesztés terhével — a szerződés hatályának megszűnésétől számított egy év alatt polgári peres eljárás során kell érvényesíteni. Az egyik konkrét ügyben az orvostudományi egyetem hallgatója társadalmi tanulmányi ösztöndíjra szerződést kötött egy kutató intézettél. Az ösztöndíjat adományozó kutató intézet öt éven át havi ötszáz forint összegű ösztöndíj folyósítására vállalt kötelezettséget. Ezzel szemben az egyetemi hallgató arra vállalt kötelezettséget, hogy tanulmányainak befejeztével öt évig tartó munkaviszonyt létesít a kutató intézettel. Az ösztöndíjas tanulmányainak befejezésekor a munkaviszony létesítését megtagadta- Ezt azzal indokolta, hogy a kutató intézet számára nem tudott főbérleti lakást biztosítani. s az időközben vele házasságot kötött gyógyszerész szakképesítéssel rendelkező feleségét az intézet nem tudta elhelyezni, ezért kénytelen volt a megyei kórháznál munkaviszonyt létesíteni, ahol felesége elhelyezkedése és felesége szüleinél a lakásproblémája is megoldott- A megindult peres eljárás során a kutató intézet 26 500 forint társadalmi tanulmányi ösztöndíj visszafizetésére kérte kötelezni az alperest, aki változott személyi és családi körülményeire tekintettel a visszatérítési kötelezettség 50 százalékos mérséklését kérte. Az ügyben eljáró megyei bíróság a felvett ösztöndíj teljes összegben való visszafizetésére kötelezte az alperest. Ítéletének indoklásában arra mutatott rá. hogy az alperes szerződésszegéséhez vezető okok a szerződésben rögzített jogok és kötelezettségek körén kívül esnek, azok esetleges bekövetkezésévéi a szerződés megkötésekor is számolnia kellett Az ösztöndíj mérséklése szempontjából közömbös az a tény is, hogy az alperest tanulmányi eredménye után társadalmi tanulmányi szerződés hiányában más tanulmányi ösztöndíj is megillette volna — állapította meg a megyei bíróság. Dr. Cs. L helyreállítása kábel és csatornafektetés miatt késett eddig, de rendbetételére korábban sor kerül, mint a termálkút környékére. A termálkútfő végleges formája ugyanis még nem alakult ki, újabb csőfektetésre, betonozásra van szükség, valamint gázleválasztó berendezés létesítésére. Ezek a munkák bizonytalan időre halasztják a terület kertészeti helyre- állítását. Megakadályozzuk, hogy dühöngő legyen A szerkesztőség postájában megjelent bíráló levélre válaszolva közölte a MÁV Utasellátó ÜV. Szolnok—Békés megyei kirendeltségének vezetője, hogy szajoli üzemegységüket modernizálták, műanyag asztalokat, székeket Helyeztek el a helyiségben. Mindezt annak érdekében, hogy kulturált körülmények között várakozhassanak itt az utazók A levélíró által bírált visszásságok valóban megtörténtek, amint azt a vizsgálat során megállapították. Nem egyszer mások kértek italt a már illumi- nált állapotban lévő vendégnek. Fokozottabb ellenőrzéssel, a helyi hatósági szervek segítségével igyekeznek biztosítani, hogy az Utasellátóban kulturáltan viselkedjenek az emberek. Az üzemegység vezetőjét utasította felettese, hogy az ott dolgozók segítségével akadályozza meg az ittas emberek botrányos viselkedését. Mezőtúri diagnózis A július 25-i Néplapban olvastam „Kisújszállás közegészségügyének diagnózisa” című cikket. Ehhez fűzök néhány „diagnózist” Mezőtúrról. Köztudott, hogy a helyi strandfürdő nehéz körülmények között üzemel a vízhiány miatt Ebből következik. hogy hetenként csak egyszer cserélik a medence vizét. Szombaton vagy vasárnap a víz már szinte zöld poklás- Több olyan eset előfordult; hogy a strandolás után pár nappal a fürdőzőkön a furunku- lusok tömkelegé jelent meg• Egy másik diagnózis: a városi sporttelepen csak két salakos futballpálya van. Eléggé elhanyagolt állapotban. A kánikulai melegben úgy porzik. hogy a játékosok a közönséggel együtt brikettet köpnek a felszálló fekete portól. Még egy-két apróság: különösen a gyárak, központi létesítmények környékén gondozatlan az utcafront és sok a kosz. piszok. A fentiekért senki nem bírságolja meg a mulasztókat. Egyes központi lakótelepeken (például a tiszti lakótelepen) hetekig áll a különböző hulladék a szeméttárolókban• Ez rendkívül nagy bűzt és sok fertőző rovart erjeszt- Csak néhány dolgot említettem, s korántsem mindazt, amelyet egy alapos KÖJÁLÉ vizsgálat feltárhatna. Kívánatos is volna ez, hogy mielőbb felszámolják a közegészségügyileg ártalmas gócokat. E. V. Mezőtúr Tyúkszemvágás zenei aláfestéssel Zsákbamacskát vettünk Júniusban a Szövetkezeti Könyvszolgálat szolnoki szervezőjétől könyveket rendeltünk. A vállalat le is szállította a küldeményt, amelynek felbontásakor meglepetésünkre a megrendelt könyveket csak részben találtuk a csomagban, s olyanok is voltak, amelyeket mi nem kívántuk megvásárolni Határozottan kijelentyük. hogy ilyev körülmények között többször nem fogunk könyvet vásárolni. Már két alkalommal megkíséreltük a könyvek visszaszállítását, de sikertelenül, mert zárva találtuk az ajtót• A címtábla a villalat nevét közli, azonban a nyitvatartásra vonatkozóan semmi tájékoztatást nem ad• H. J.-né és H. F.-né Disznósajtot vásároltam a napokban a szolnoki Ságvári körúti ABC áruházban. A sajt friss volt és mégis elment tőle az étvágyam. A benne lévő sza- lonnás rész bőrén, lila foltot láttam, amely feltehetően a hatósági bélyegzőtől ered. A feldolgozáskor kellett volna ezt a részt levágni, hogy ne kerüljön bele a kész termékbe. Magyarfalvi Pál Szolnok Szabály, vagy emberség? Csütörtökön délután léHozzászólás cikkeinkhez Egyetértünk a Néplappal Az illetékesek intézkedtek A járdát megjavítják — a forgalmat korlátozzák Július 12-i lapszámunkban közöltük Érsek István körzeti tanácstag levelét „Hiába interpellálok” címmel. A tanácstag levelére válaszolt a városi tanács vb építési és közlekedési osztálya. Eszerint a Sashalmi úton a temető mögött lévő nagykiterjedésű gödör feltöltésére az osztály megtette az intézkedést. Ez a munka előreláthatólag hosszabb időt vesz igénybe, mivel a felA vízvezeték nyomáspróbája Megtörtént A Szolnok megyei Néplap május 26-i számában fényképpel illusztrált bíráló sorokra válaszolt a szolnoki városi tanács vb építési és közlekedési osztálya. Levelükben arról tájékoztatták szerkesztőségünket, hogy az OVF Ke- letmagyarországi Vízügyi Építő Vállalat Szolnokon 500-as főnyomóvezetéket fektetett a város jobb vízellátása érdekében a József Attila úton. A Tóth Ferenc utcából a Balassa Bálint utcáig terjedő szakasz helyreállítására kiJogos volt a bírálat, megtörtént az intézkedés A vadon továbbra is megmarad Disznósajt lila folttal Megjavították a hűtővíz-vezetéket Június 29-i lapszámunkban közöltük Magyar Im- réné fegyve-neki tanácstag levelét Arról írt. hogy a te^^vűjtő s—nnwize elárasztja lakónegyedüket, s nemcsak bűzt terjeszt, hanem a járdán a gyalogos, s egyik-másik utcában a járművel való közlekedést is lehetetlenné teszi. A tanácstag panaszára válasz érkezett a tejipari vállalattól- Eszerint tneg- javították a hűtővíz-medencébe torkolló vezetéket, s ezzel megszüntették a víz kiáramlását