Szolnok Megyei Néplap, 1967. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-09 / 160. szám

1967. július 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Amikor jég verte a Homokot... PÖ1Ö9 Gábor reggel óta mogorva volt. Világosod ás­sál kilépett a kunyhó elé. Bütykös ujjaival megdör­zsölte szemét. Kalapját le­akasztotta az egyik ágról. Ásított még néhányszor, majd az ólhoz igyekezett. A dinnyeindák és a füvek bakancsára törölték az éj­szakai harmatot. Kiengedte a téglaszínű kecskét. Köcsö­göt vett le a kunyhó mel­letti karóról és megfejte a jószágot. Cigarettára csak ezután gyújtott. Idegesen fújta a füstöt. Többször pillantott az elárvult útra. A kunyhó­ból Jós Sándor horkolása hallatszott. Megszokta már. Most bántóan hatott. A tég. laszínű kecske lábához dör- gölődzött, de simogatás he­lyett ütött rajta. Pölös Gábor maga se tudta, miért ilyen ideges. A tavaszi es'őjj. elszomorítot­ták, elverték a kedvét. El­verték a jó termést is. De a meleg napok javítottak a dinnyén, paprikán. Kipen- dült a növény. Mégis. Kó­kadtan járt-keit, nem lelte kedvét semmiben. És az ál­mok. Azok is bántották. Jós Sándor mocorgott. Ki­ült ő is a kunyhó elé. Ak­kor piroslott fel a Nap. A hajnalban fáztak a levelek. — Sokszor hülyeséget ál­modik az ember — szólt Pölös Gábor. — Néha igazságot. Ahogy szeretné. Vagy ahogyan lesz. — Az embereknek nem kellene álmodniuk. Akkor is megélnének. — Meg. Az már biztos — egyezett bele Jós Sándor. A téglaszínű kecske ismét előkerült. Rövid szarvával játékosan lökte meg Jós Sándor lábát. A férfi köze­lebb húzta a jószág értel­mes fejét. Simogatta homlo­kát. — Éjszaka is az asszony­nyal kínlódtam. Mintha élt volna. Meszelte a házat — mondta tovább Pölös Gá­bor. — Állandóan meszelte. Addig meszelte, amíg egy­szerre csak be nem dőlt; — Ismertem a feleségét — így Jós Sándor. — Jó asz- szony volt. — Jó. Nagyon jó asszony — morogta Pölös Gábor. Hallgattak egy ideig. Az úton, a falu felől egy sze­kér zörgött. Sietős útja le­hetett — Ügy mondják, az ilyen álom rosszat jelent. Kárt Baj érheti az embert — kezdett szóhoz Jós Sándor. — Minket mindig csak baj ér. Amikor megszüle­tünk, meg amikor megha­lunk, akkor is. Furcsa len­ne ha a kettő között elke­rülne. Pölös Gábor felkelt A kunyhóból előhozta a köcsög teje* és a kendőbe takart kenyeret. Két csuprot tett a kis székre. Reggeliztek. Amikor kiürült a köcsög, már bátrabban sütött a nap. Jós Sándor kapákat hozott. Egyiket a kunyhó falához dűtötte. Másikkal a papri­kákhoz indult Keményen vágták a föl­det. Nem vettek tudomást a reggelről, a madarakról, az ébredő vidékről. Üteme­sen, rendíthetetlenül vág­ták a földet. Délelőtt átfor­rósodott a levegő. A domb aljában kapáltak. Levetet­ték a kabátot, inget, aztán a nadrágot is. Verejtékben fénylett a testük. Pölös Gá­bor többször az égre nézett. Nyugtalanul kapta fel a fe­jét, majd kapált tovább. Nem sok híia volt a dél­nek, amikor szólt; — Mára talán elég is. Jós Sándor a kapákat a kunyhó árnyékos oldalához tette. Aztán belegázolt a kö- * zeii csatornába. Locsolta bőven magára a vizet Für­dés után tüzet rakott. Ek­korra Pölös Gábor elké­szítette bográcsban az ebéd­nek valót Csak rakni kel­lett a gallyaikat alája. — Délután halat fogok — szólt Sándor. — Jó lesz Gá­borkának, az unokának. Pölös Gábor szeme fel­csillant. Nyugtalansága to­vatűnt. Cigarettáért nyúlt — A kis lurkó. Régen lát­tam. Jövőre kihozom a Homokra. A kunyhó árnyékában ül­tek. Eszegettek a bogrács­ból. A téglaszínű kecske az ól mellett hűsölt. Később Jós Sándor a kunyhó bel­sejéből kihozta a cserépkor­sót Akkor már fényesre tö­rölve, üres volt a bogrács. — Vihar lesz — törölte száját Pölös Gábor. — A halakat úgyis meg­fogom. A csatorna szélénél gya­logút futott Akácfák kí­sérték. Jós Sándor egyik árnyékában letelepedett A horgot bedobta a vízbe. Ráért. Futotta a délután. Félelmetesen és haraggal jött a vihar. Feketén. Szél kavart port az úton. Meghajoltak a fák. Messzi­ről fájdalmas zúgás üzent Pölös Gábornak, kegyet­len ez a vihar. Sötétebb lett Sírtak a fák. A homok apró szem­cséi megindultak a szél előtt A dinnyeindák fel­borzolódtak, a paprikapa­lánták féloldalra dőltek. Erősödött a vihar. Villá­mok cikáztak. Megreme­gett a föld. Pölös Gábor kunyhója reszketni kez­dett A téglaszínű kecske mekegve bújt gazdája lá­bához, onnan a kunyhó belsejébe menekült Jós Sándor szaladva közele­dett Fehér vászonzacskó­ban hozta a halakat És esett. Vad koppaná- sokkal hullott a jég. Fel­pattantak a földről a ke­mény golyók és újra le­csaptak. Kímélet, kegye­lem nem volt. Halkan hal­tak meg a növények, pil­lanatok alatt. Reccsenve törtek derékba az útmenti fák. A Homok reszketve félt És nem menekülhe­tett Pölös Gábor megkövül­tén meredt a vidékre. Ér- zéketlenüL Vállát az ajtó­nak vetve támaszkodott A jégdarabok beugráltak a kunyhóba is. Lábára. Szür­ke, fájdalmas por úszott a földek felett. Szürkére festette Pölös Gábor ar­cát Óráig se tartott Elment a vihar. Letarolt földek sírtak utána. Kicsépelt ka­lászosok, tönkrevert kuko­ricák, élettelen palánták, megölt dinnyeindák. Nagy halomban fehérlett a jég az elpusztított földön; Jós Sándor nem mert megszólalni. Megmozdulni sem. Ült a kunyhóban, a magacsdnálta fekhelyen. — Idétlenül simított egyet- egyet a reszkető kecskén. Pölös Gábor az ajtóban állt Roggyantan, mint kint a palánták. Aztán újra kisütött a Nap. Erőtlenül, a levegőt nem melegítette fel. Pölös Gábor a kunyhó előtti ülő­kére rogyott Sokáig, na­gyon sokáig. nem szólt Talán elmúlt már a dél­után is, amikor a kicsavart fákra mutatott — őket legjobban saj­nálom. Jós Sándor erre sem tu­dott mit mondani. Lejjebb húzta kifakult micisapká­ját Ültek tovább a szomo­rúságban. Mielőtt az alkonyat el­érte volna a Homokot, Pö­lös Gábor újra szólt — Gyere, temessük e! a fákat! Jós Sándor keresztvágó fűrészt hozott elő a kuny­hóból. Szótlanul mentek le a csatorna partjára; A villám-ütött fákat kicsi­vel , a föld felszíne fölött elfűrészelték. Aztán fel­húzták a kunyhó mellé, ősz végéig nem volt gond­juk a tüzelőre. Sz. Lakács Imre Kultúra exportra Kézenfekvő a kérdés, vajon mi a legkeresettebb, a nemzetközi könyvpiacon mi volt eddig a legna­gyobb magyar siker? Az orvostudományi, ma­tematikai, műszaki tudo­mányos és művészeti szak­könyveink iránt mutatko­zott a legnagyobb érdek­lődés, de — elsősorban az idegenben élő magyarság — a klasszikus írók műve­in kívül keresi és megve­szi a mai magyar irodalom képviselőinek alkotásait is. Az elsőnek említett kate­góriákból soroljuk fel pél­daképpen a Kiss—Szent- ágotthai „Anatómia at- lasz”-t, amely eddig 33 kiadást ért meg, tizenkét nyelven, több mint 100 ezer példányban. (Tanul­nak belőle a földkerek­ség sok egyetemén.) — A szépművészeti könyvek so­rából emeljük ki ezúttal az „Esztergomi Keresztény Múzeum” anyagát bemuta­tó kis könyvremeket, vagy a magyarországi Corviná­kat ismertető gazdag ki­adást. A szépirodalom külföldi olvasói számára az elmúlt évben másfél­millió magyar nyelvű pél­dányt exportáltunk. Ide­gen nyelven Mikszáth Kál­mán, Gárdonyi Géza, Mó­ricz Zsigmond. a mai írók közül Fejes Endre. Szabó Magda műveit adták ki a legnagyobb példányszám­ban. Mind anyagi, mind kul­turális , szempontból na­gyon jelentős az a kap­csolat, amely immár tíz «esztendeje gyümölcsözik a magyar és a külföldi ki­adóvállalatok között. Je­lentős az az együttműkö­dési forma is, amelynek keretében a könyv hazánk­ban készül el, a külföldi megrendelő fizeti a szer­kesztés, a nyomtatás, a lektorálás költségeit és sa­ját kiadványaként, a nyomda feltüntetésével bo­csátja forgalomba. (Ma­gyarországon nyomták pél­dául a világhírű Larousse cég számára nemrégiben az Atlas International Larousse legújabb kötetét.) A hazai könyv és atlasz­nyomtatás eredményeinek elismerése, hogy évről év­re több megrendelés ér­kezik a világ minden tá­járól; Természetesen a magyar kultúra a legszélesebb kül­földi rétegekhez a filmek- útján jut el, hiszen a moz­góképeknek — különösen a tv-ben — van a legtöbb nézőjük. Azok a sikerek, amelyekre filmgyártásunk az utóbbi években joggal büszke, fellendítették film­exportunkat is. Hacsak az 1966-os esztendőt tekint­jük: öt földrész több mint 30 országába jutottak el a hazai filmek, a különböző magyar filmstúdiók termé­séből 74 játékfilmet kötöt­tek le a külföldi szakem­berek, Anélkül, hogy a sokágú értékelésre vállal­kozhatnánk, csak jelzésül írjuk le, hogy a legna­gyobb sikert a „Szegényle­gények” aratta: 11 ország­ban, köztük a Szovjetunió­ban, Lengyelországban, Svájcban, Kubában, Bel­giumban, Angliában és Franciaországban tűzték a mozik műsorára. Tíz or­szág vette meg az „Álmo­dozások korát”, illetve a „Gyermekbetegségeket” és az „örök megújhodás” cí­mű filmeket Filmek bérmunkában A filmexport évről évT re többet hoz a népgazda­ság konyhájára, hiszen já­tékfilmjeinkért 1963-ban mintegy másfélmillió, 1966- ban már 2 300 000 deviza­forintot kaptunk. (Ugyanez kisfilmekkel: 1 millió 101 ezer, illetve tavaly már 1 millió 435 ezer devizafo­rint.) Néhány éve foglalkozunk filmbérmunka és gyártási szolgáltatások vállalásával is, hiszen ezek is öregbí­tik jó hírünket a világban. Walt Disneytől Carló Pon- ti-ig a világ sok filmmű­vésze, üzleti vállalkozója dolgoztatott a mi műterme­inkben, forgatott hazai tá­jainkon, s készítettünk tu­dományos filmet az ENSZ egészségügyi szerevezeté- nek, rajz- és bábfilmeket az UNESCO-nak, orosz nyelvoktatási sorozatot az angol televíziónak, reklám­filmeket más földrészek országainak. Végül, ha röviden Is, említsük meg világszerte ismert és kedvelt népmű­vészetünket. A halasi csip­kétől a hortobágyi szűrig, a csikóbőrös kulacstól a kalotaszegi hímzésig ren­geteg „tárgyi” attasénk hirdeti népi kultúránkat. Persze, mindez csupán csak ízelítő lehet abból a sokrétű, gazdag művészi tevékenység-láncolatból —, amelyet úgy nevezünk, magyar kultúra, s amely a régi barátokat megtart­va, újakat szerezve egyre ismertebb lesz szerte a vi­lágon. H. Gy. „ÉN HATNI AKAROK EBBEN A KORBAN..." 100 éve született Käthe Kollwitis Száz esztendeje, 1867. július 8-án született Käthe Kollwitz német grafikus­nő és szobrász. 1891-től orvos feleségeként az egyik berlini munkásnegyedben élt, ahol ma emlékműve áll. Az emberekért, a sze­gényekért, a munkások és parasztok sorsáért való aggódás, az együttérzés, a sokszor a forradalmi indu­lat adta kezébe a mester­ség eszközeit, a rézkarcolő tűt, a krétát, a fametsző kést, vagy a mintázó fát 1897-ben. érte el első je­lentős sikerét '„Takácsfel­kelés” című rézkarc-soro­zatával. 1908-ban jelent meg a második nagyobb sorozata, a „Paraszthábo­rú”. Mindkét sorozathoz a közvetlen élményt a prele- táriátus küzdelme adta. — 1910-től Käthe Kollwitz szobrászként is tevékeny­kedett. Az első világháború Ide­jén felemelte szavát a né­pek testvérgyilkossága, az imperialista háború ellen. Legmegrázóbb alkotása a „Szülők” című emlékmű a belgiumi Roggewelde ka­tonai temetőben áll, ahol 1914-be elhunyt fia is nyugszik. 1927-ben Romain Rolland mint „a halálra­ítélt népek szószólóját” üdvözölte; A császári biro­dalom bukása után tagja lett a berlini Művészeti Akadémiának. 1933-ban a nácik kényszerítették, hogy lépjén ki az akadémia tag­jai közül. Käthe Kollwitz egyértelműen elkötelezte magát a munkások, a szov­jetbarátság mellett, a háború ellen. A nácik el­hallgattatták, nem állítha­tott ki többé. Németország felszabadulása VIott, 1945. április 22-én halt meg. Käthe Kollwitz életmű­ve új szakaszt jelent a né­met művészettörténetben. Sok művész — a század elején — elfordult a pol­gári kultúrától, és művé­szete számára új felada­tokat, új szépségeket ke­resett. Käthe Kollwitz a művészet megújulását a munkásosztályban látta, amelynek az életét és ma­gatartását alkalma volt megismernie. Kari Liebnecht-ről, a munkásmozgalom nagy alakjáról készített emlék­lap-fametszete egyik ki­emelkedő műve. Hasooló­Lea Grundig. A Német Művészeti Akadémia Ber­linben — miként a berlini, drezdai és Schwerin! mú­zeum — kiállításokon mu­tatja be műveit, és éven­te Kollwitz-díjat adnak ki. Sok utca, iskola és üdülő képpen nagyszerű művek alkotására késztette a fia­tal szovjet állam iránti csodálata. Művészetével jelentős hatást gyakorolt a húszas- és harmincas évek haladó német és nemzet­közi grafikájára. Az NDK-ban szeretettel ápolják a nagy humanista művész életművét és mű­vészi elveit. A művészeti fő­iskolák növendékei előtt — többek között — azok a művészek ismertetik élet­művét, akik a húszas évek után Käthe Kollwitz-al kapcsolatot tartottak: Otto Nagel, Herbert Tuebblskh viseli nevét. Háborúellenes harcáról — még ebben az évben — filmet készítenek; A Kollwitz-bizottság a művésznő születésnapján ünnepséget rendez, novem­berben pedig tudományos konferenciát tartanak mű­vészetéről és hatásáról. — Berlinben „Intergrafik 67” címmel kiállítást rendez­nek, amelyen 460 művész vesz részt 39 országból. A kiállítás jelmondata Käthe Kollwitz művészi hitvallá­sa: „Én hatni akarok eb­ben a korban;. iB Or. Peter H. Fele Az anatómiai atlasz sikere Aki valaha is külföldön járt — s az utóbbi évti­zedben ezt egyre többen tették — valamiképpen mindig találkozott az ott­hon üzenetével. Egy könyv­üzlet kirakatában a ma­gyar író műve, egy film­színház ormán a kedvelt magyar színész plakátké­pe, a hanglemezboltban a magyar táncdalénekesnő lemeze — mind, mind megannyi jeladás a ma­gyar kultúráról. Csak örül­hetünk neki, hogy nap­jainkban alig van országa a világnak, ahová nem jut­nának el szellemi életünk követei: szépirodalmi és tudományos könyvek, ko­moly- és könnyűzenei kot­ták, hanglemezek, képző- művészeti alkotások, rep­rodukciók, játék- és is­meretterjesztő filmek, színpadi művek. Huszonöt millió pél­dány, könyvből, nem kis mennyiség. Ennyit szállí­tott külföldre az elmúlt 15 év alatt a Kultúra Könyv- és Hírlapkülkereskedelmi Vállalat, amely több mint 80 országgal tart . üzleti kapcsolatot Talán nem ér­dektelen, ha megemlítjük, hiszen nemcsak az elmúlt évek rohamos fejlődését illusztrálja, de a jövő lehe­tőségeit is jelzi, hogy a vállalat kivitele 1955-től— 1965-ig több mint négysze­resére növekedett. Ami külön a kapitalista orszá­gokkal lebonyolított ex­portot illeti: ez tavaly a tíz évvel ezelőttinek már 14-szerese volt;

Next

/
Oldalképek
Tartalom