Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-14 / 138. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 196-7, június 14 MA: Szó. Vegyiművek — Újpesti Dózsa A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa nagy döntőjére ma kerül sor. Az állva maradt 128 csapat között a Szolnoki Vegyi­művek az Újpesti Dózsa együttesét fogadja. A mér­kőzés kezdési időpontja délután 17 óra. Az AKÖV sűrített busz­járatokat indít, a közönség megfelelő elhelyezése ér­dekében a salakpályára pa­dokat raktak ki. Szeretnék, ha zökkenőimentesen ren­deznék a sportkör fennál­lásának eddigi legnagyobb eseményét­Jászberényben két NB il-es megyei csapat, a Le­hel és a Martfű találkozik, a Szabó L. SE együttesé­hez a Szolnoki MTE uta­zik, a Szolnoki MÁV pe­dig Hódmezővásárhelyen szerepel. Kezdés mindenütt 17 órakor. LÖVÉSZET Sikeresen szerepeltek az MHS szolnoki MÁV SE sportegyesület lövészei a Debreceni Dózsa által ren­dezett Magyar Népköztár­sasági Kupa második for­dulójában. A versenyen há­rom csapat indult, közü­lük az MHS szolnoki MÁV SE Jakab László, Pintér Lajos. Pásti László és Barna Rudolf összetéte­lű csapata lett a győztes, a sportpisztoly 60 lövéses összetett számában. A szol­nokiak 1945 pontos össztel­jesítményt értek el és 29 ponttal megelőzték a máso­dik helyezett Debreceni Dózsa csapatát. Ugyaneb­ben a kategóriában áz egyéni verseny első helyé­re Jakab László, az MHS szolnoki MÁV SE verseny­zője került 515 pontos tel­jesítménnyel. A sportpisz­toly 30 lövésből álló össze­tett ifjúsági kategóriában is a szolnokiak bizonyul­tak a legjobbnak, 156 pont­tal megelőzve a második helyezett MHS Hajdú me­gyei LK csapatát. Az ifjú­ságiak egyéni versenyében Makra Lajos szolnoki ver­senyző vitte el a pálmát 216 körös teljesítménnyel. Ír Az MHS szolnoki járási elnöksége június 10-én a Tisza-ligetben az úttörők­nek rendezte meg a lég­puska-lövészet járási dön­tőjét. Egyéniben 61 körrel Szabó András lett aa első az 50 körös Stefanik előtt. Mindketten a szajoli Dam­janich úttörőcsapat tagjai. Jól szerepelt még a tisza- földvári Angyal Mihály és a tiszasülyj Lévai József. Ök képviselik majd a já­rást a megyei döntőn. A csapatversenyt s egy­ben a járási KlSZ-bizott- ság, valamint az MHS já­rási elnöksége vándorser­legét a szajoli pajtások nyerték. A jól sikerült verseny után az úttörők nagy tet­szésnyilvánítása mellett ra­kéta-bemutatót tartottak. Befejeződött az Úttörő Olimpia területi döntője Az Űttörő Olimpia területi döntőjének második napján a csapatsportokban versengtek az úttörők a döntőbejutásért. A legtöbb izgalmat a labda­rúgás okozta. Nógród megyét kizárták, mert nem volt iga­zolása. Pest, a megyei első he­lyett, a harmadik helyezett csapatát küldte el. erről azon­ban előzőleg nem értesítette a rendezőket, hanem a verseny napján hozták a nevezést. A három csapat körmérkőzése után Szolnok megye lett az első jobb gólaránnyal Fejér előtt, és 5 kapta az érmet. Erre Fejér óvott, a verseny­bizottság ennek helyt adott és a kedden megismételt döntőn Fejér megye 3:0-ra győzött Szolnok megye ellen. így az érem és az oklevél a Szolnok megyeiektől a Fejér megyeiek­hez vándorolt. (Búsultak is a Szolnok megyét képviselő tö­rökszentmiklósi iskolások). Az országos döntőre szóló utazási logot azonban a versenybíró­ság visszatartotta, a végső döntést az országos szervek mondják ki. Kézilabdában a fiúknál vé­gig szoros verseny volt, a lá­nyoknál Felér megérdemelten jutott tovább. Röplabdában lányoknál Fejér m 'gye együttese nagyobb tech­nikai tudása és ütőfölénye ré­vén került tovább, korosabb játékosai közül néhánvan az MB TI-ben játszanak, Szolnok megye küzdésre késztette őket, színvonalas mérkőzésen nehe­zen győztek 2:l-re. Fiúknál Szolnok megye ütőfőlényével harcolta ki a továbbjutást Fe­jér megye ellen. Száz induló a megyei újonc úszóbajnoksclgon Vasárnap rendezte a me­gyei úszó szakszövetség Szol­nok megye újonc úszóbaj- noksógát Szolnokon, a Damjanich-uszodában. Di­cséretre méltó, hogy a szokatlanul hűvös időjárás ellenére is szép számban álltak rajthoz a verseny­zők. Sajnos, hogy a megyé­ből egyetlen vidéki sport­kör sem indított verseny­zőt, így csak a két szolno­ki sportkör (Dózsa, MÁV) versenyzői küzdöttek a bajnokságért. A megrende­zett 13 bajnoki szám (11 egyéni és két váltó) közül 11-ben a Dózsa versenyzői álltak a dobogó legmaga­sabb fokára. A versenyzők közül Bán­ki János 100 gyors és 200 vegyes, Törőcsik Ignác 100 pillangó, Kürti Sándor 200 mell, Győri Erzsébet 100 gyors és Rózsahegyi Anna 200 méteres mellúszásban elért Időeredménye érde­mel említést. ☆ Vízilabda eredmények. Egerben: Sz. Dózsa—Egri Dózsa 5:4 (orsz. ifi bajnok­ság). Budapesten: BVSC— Sz. Dózsa 7:1 (orsz serd. bajnokság). Kosárlabdában kiemelkedtek a biztosan nyerő Nögrád me­gyei csapatok, a lányok XI. korcsoportjában Szolnok já­ték nélkül Jutott a döntőbe. Négytusában összevontan ren­dezték a lányok és fiúk ver­senyét, Itt a lányoknál 528 centiméteres távolugrást is láthattunk. Kajak-kenuban hétfőn este csak Szolnok megyei verseny­zők Indultak, kiemelkedett Pintér Lajos, aki két előfutam után nyerte a PK—l 500 mé­teres döntőjét. Eredmények, kézilabda fiúk: 1. Fejér, 2. Pest, 3. Szolnok megye. Lányok: 1. Fejér, 2. Szolnok 3. Pest megye. Labdarúgás: í. Fejér, í. Szol­nok megye. Röplabda, lányok: 1. Fejér, 2. Szolnok, 3 Nógrád megye. Fiúk: 1. Szolnok. 2. Fejér me­gye (két induló). Kosárlabda, fiúk; I. kcs : 1. Nógrád, 2. Fejér, 3. Szolnok megye. n kcs.: 1. Fejér, 2. Pest, 3. Nógrád megye. Lányok: I. kcs.: 1. Nőgrád, ’ Pest 3. Szolnok megve. II. kcs.: Szolnok (Játék némi). Az elsők jutottak a döntőbe. Négytusa: 1. Fejér, 2. Pest, 3. Szolnok, 4. Nógrád megye. Az első kettő került a dön­tőbe. Kajak-kenu: Pk—2 500 méter fiú, L kcs.: Dér—Kelemen 1:59.2 Pc—2 500 fiú I. kés.: Szege­di-Juhász 2:0,4, Pk—1 300 leány, II. kcs.: Pálmai 1:29,8, Pk—2 300 fiú, TT. kcs.: Pintye— Simon 1:20,2, Pk—l 300 fiú, n. kcs.: Martossy 1:23,3, Pk—2 300 leány n. kcs.: Illés—Kinder- nai, PC—1 500 fiú 1. kcs.: Rácpall 2:33, PC—6 500 fiú, I. kcs.: Vegyes csapat (Lánczi. Barka, Csapó, Czeglédt, Zsidal. Nagy. Slnka) 2:18.2. Pk—1 500 leány, I, kcs.: Szabó, Pk—2 500 leány. I. kcs.: Leidecker— Turóczi, Pk—l 500 fiú I. kcs.: 2:02.4. Labdarúgó NB in. Északkeleti csoport 1. Téglás 13 7 3 3 12: 8 17 2. Szabó SE 13 6 5 2 13:11 17 3. Kilián SE 13 6 4 3 24:11 16 4 Debr. E. 13 6 3 4 30:11 15 5. Debr. Ep. 13 5 4 4 17:11 14 6. Nyírbátor 13 6 2 5 22:17 14 7. T-miklós 13 8 2 5 16:18 14 8. Záhony 13 5 4 4 11:19 14 9. Petőfi SE 13 3 7 3 22:15 13 10. Kisvárda 13 5 3 5 16:13 13 11. DEAC 13 4 5 1 19:18 13 12 H.-bősz. 13 5 2 6 15:15 12 13. Debr. K. 13 3 4 6 12:17 10 14. M-szalka 13 3 4 6 17:34 10 15. N-halász 13 4 2 7 12:27 10 16. T-fÖldvár 13 2 2 9 14:27 6 Az Eszakközép csoportban a Jászberényi Vasas 7 ponttal az utolsó helyen áll. APRÓHIRDETÉSEK ALLA9 JELfENTK EZZFNFK érettségizett szolno­ki fiatalemberek ok­tóber 1-i munkabe­állással új porfesték üzemünkbe — szak­munkásnak. Betaní­tás — Budapesten a vállalat költségén. — Tiszám ént! Vegyi­művek Szolnok. —• munkaügyi osztály. MEZÖTÜRI Vízgaz­dálkodási Társulat Sz—100-as erőgépére univerzális gépészt keres. Bérezés telje­sítményben. Szállás­ról a társulat gon­doskodik. Jelentkez­ni a fenti elmen: Mezőtúr, Kossuth út 34. Útiköltséget csak felvétel esetén térí­tünk. A SZOLNOKI Jár mfllavltó Üzemi Vál­lalat lakatos, észter gályos. asztalos, má­zold. hegesztő szak munkásokat és fért segédmunkásokat ke rés felvételre Je temke/n* lehet vállalat munkaügvt o*i?íálván PÉNZINTÉZET mű­szaki előadói mun­kakörbe építésztech­nikust, vagy mérnö­köt keres. Jelent­kezés önéletrajz be­küldésével — Szol­nok, postafiók 19. A JASZKISERI Föld­mű vessző vetkezet Igazgatósága vendég­lő éttermébe azon­nali belépéssel veze­tőt és vezetőhe- lyeitest keres. — Szakképzettség és erkölcsi bizonyítvány szükséges. Lakás a? egységben biztosítva. Jelentkezés írásban, vagy személyesen — Jászkisér Fmsz-i Köz­ponti Iroda Fő út 25 sz. Ütiköltséget fel­vétel esetén térí­tünk. INGATLAN KÉT szobás családi ház beköltözhetően eladó. Szolnok, Ko­szőrű u. 23. SZOBA-konyhás ház­rész beköltözhetően eladó. Szolnok, Má­jus 1. utca 25. Ér­deklődni: Buiákiné. Vásártér 2, 17 órá­tól. OÍPJARMf 350-es motorkerék­pár üzemképes álla­potban eladó. Kun­hegyes, Ady Endre út 4. ___________ M AJDNEM új {&hg nasznált) fehér Moszkvics eladó- — A bony ^ Jókai út 4. Kinizsi étteremmel szemben Dr. Kalo* tai. KITŰNŐ állapotban lévő 407-es Moszkvics és 250-reá Jáwa el­adó. Szolnok, Ker­tész u. 1. Bessenyi Béla. 900-as Wartburg jő állapotban eladó. — Szolnok, Vöröscsil­lag Út 25. EGYES VAROS belterületén nagy méretű mel­léképületet bérel­nék. „Kétéves szer­ződés” Jeligére a szolnoki hirdetőbe. különbejaratü? bútorozott szoba — központban két nő. vagy két férfi részé­re kiadó. Szolnok, Tisza Antal u. 9. HÁZASSÁG 53 ÉVES vagyok, — szeretnék korban hozzám illő férfivel házasság céljából megismerkedni. — Barátság” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Hirdessen ✓ a Néplap­ba ni Szolnoki Építőipari és Jav. VáU. kőműves, segéd­munkásokat vesz fel szolnoki munkahelyeire. Je­lentkezni lehet: Szolnok.. Kossuth tér Irodaház i, emelet 12. (Jó kereseti lehetőség biztosítva.) PIACKUTATÁS A BELKERESKEDELEMBEN. A vásárló közönség jobb áruellátása érdekében a Bútorértékesítő Vállalat Országos méretű piackutatá­si szervezetet hozott létre. Az ország 15 legnagyobb kiskereskedelmi, valamint 15 földművesszövetkezeti bútor áruházában megszervezte az ún. „reprezen­tatív” megfigyelő hálózatot. Az áruházak és boltok látogatói kérdőívet töltenek ki az őket érdeklő bútorfajtákról. Ez a kérdőív egyúttal sorsjegyül is szolgál az ez év októberében megrendezésre kerülő tárgy­nyeremény sorsoláson. A piackutatás elsőren­dű célja, a vásárló közönség igényének meg­ismerése és lehető legjobb kielégítése. Az évről évre emelkedő bútortermelés mindez- ideig nem tudott lépést tartani az emelkedő kereslettel. A Bútorértékesítő Vállalat ezen­túl csak az olyan bútorfajtákat kívánja gyár­tani, melyek a közönség előtt ismertek és ked­veltek. Az új cikkeket kiállításokon és be­mutatókon ismertetik a közönséggel és az ér­deklődők véleménye dönti majd el, hogy az új bútor forgalomba kerül-e? A Bútorértékesítő Vállalat piackutató tevékeny­sége annál figyelemre méltóbb, mert nem Idősza­kos jellegűnek szánta, hanem több éven át kí­vánja folytatni mezőgazdasági fogyasztóinkat, hogy szállítási tor­lódások elkerülése végett a meginduló aratás- cséplési munkák V Z E M A A 1 A G szükségletének biztosítására tároló-terüket — saját érdekükben töltsék fel és azt a lehetőséghez képest állan­dóan tartsálr feltöltve. Sz. MÁV vívósiker Budapesten Vasárnap Csepelen orszá­gos úttörő fiú és leány borversenyt rendeztek. A Sz. MÁV-ot hét fiú és három leány képviselte. Fiú tőrben 38-an, leányok­nál 31-en indultak. Fiú tőr­ben a selejtezőből öt szol­noki jutott tovább. A kö- zépdöntőből Dávid, Györ­gyéi és Fényi került a dön­tőbe. A középdöntőben el­ért eredményt a verseny­zők magukkal vitték a dön­tőbe. A döntőben az egész nap veretlen Dávid Péter kitű­nő vívással 7 győzelemmel került az élre. Utolsó mér­kőzésén némi bírói segéd­lettel vesztett a csepeli Or­bán eilen, így holtverseny- be került. Üjravívásnál el­lenfelét 4:1-re legyőzve el­ső lett Dávid az egész verseny alatt kitűnően ví­vott A harmadik helyezett Gyergyóá ugyancsak nagy ígéret. A hetedik Fényi sokat javult Lányoknál Szentistványi és Horváth a középdöntőig jutott Horváth egy kapott találattal esett el a döntő­be jutástól. A jelenlevő szakemberek véleménye szerint a verseny a résztve­vők korához képest meg­lepően színvonalas volt Sakkesapdtbcrnoksógok állása A megyei II. o. csb. bajnoka: Kareag Több hónapos küzdelem után befejeződött Szolnok megye 1967. évi n. o. csapatbajnok­sága. A bajnoki címet veretle­nül Karcag csapata szerezte meg. A 2—3. helyen egyenlő játszmaaránnyal Besenyszög és Homok végzett. Kettőjük küz­delméből Besenyszög került ki győztesen, így a 2. hdyet sze­rezte meg. örvendetes Homok csapatának jó teljesítménye. Kenderes és Üjszász csapatá­ból magasabb helyezés is „ki­telt” volna. Tiszasüly az egyet­Az L o. csapatbajnokságban eddig hét forduló zajlott le s az eredeti sorsolásnak meg­felelően szeptemberben foly­tatódik a küzdelem. A részt­vevő csapatoknak a bajnok­ságban még két forduló van hátra, a mezőnyben már csak a Szolnoki MTE veretlen. Megyei I. o. csb. állása J+—— J-arány l. Szó. MTE (sz) 6 6 0 0 58 :14 2. Mezőtúr 7 4 0 3 40.5:37.5 len nyeretlen. 3. Kisújszállás 7 5 0 2 41.5:42.5 Megyei II. o. csb. 1967. évi 4. Jb. Leh. (sz) 5 4 0 1 36 :24 végeredménj’e 5. Jb. Vas. (sz) 6 3 0 3 36 :36 J+=— J-arány 6. Szó. Sp. (sz) 6 1 1 4 30.5:41.5 l. Karcag 5 4 1 0 29 .11 7. Szó. Ol. (sz) 6 1 0 5 28.5:43J 2. Besenyszög 5 3 1 1 23 :17 8. K-márt. (sz) 5 2 0 3 25 :3S 3. Homok 5 2 2 1 23 :17 9. Martfű i (sz) 6 0 1 5 22 :50 1. Kenderes 5122 20.5:19.5 Elmaradt mérkőzés: Jászbe­5. Üjszász 5 2 0 3 19.5:20 5 rér.yl Lehel—Kunszentmárton. 6. Tiszasüly 5 0 0 5 5 :35 B. 3. Röplabda MB II NŐI Jászberényi ESE—Tatabánya 3:0 (12, 13, 2) Tatabánya. — JESE: Tálas, Juhász, Taczman. Móri, Losonczi, Bozsik, Csere' Borics, Szentirmainé, Tarma. Vlrágh, Fekete. Edző: Mészá­ros János. Az első és a második já'sz- ma fej-fej melletti játékot hozott váltott vezetéssel. Az utolsóban a jó formában lévő jászberényi lányok szinte tet­szés szerint érték el ponjal- kat. Jó játékáért az egész csa­pat dicséretet érdemel. Dr. H. fFefi Szolnoki Dózsa—VTSK 3:0 (9, u, 3) Budapest. Dózsa: Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire — lakatos, kovács, csősze­relő, villanyhegesztő szakmunkásokat és se­gédmunkásokat. — Az órabéren kívül külszol- gálati díjat és a kül­szolgálatra vonatkozó egyéb juttatásokat biz­tosítunk. Jelentkezés személyesen vagy írásban Budapest, VI., Paulay Ede u. 52. személyzeti osztályon. Olvassa, terjessze a Néplapot Az ÉM. Országos Szak­ipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz — festő, mázoló, hideg­burkoló, ács-állványo­zó, bádogos, szigetelő szakmunkásokat, rak­tári, telepi és egyéb segédmunkásokat, va­lamint szállító, rakodó munkásokat, A felvétel — s raktári, telepi és szállító munká­sok kivételével — változó munkahelyre történik. — Szállást, étkezést térítés ellenében biztosítunk. A teljesítménybéren kívül különélés! pótlékot is fi­zetünk. Felvétel csak személyes Jelentkezés esetén. Bu­dapest. V.. Báthory u. 12 II. 229 Munka­erőgazdálkodás! Csesznok. Djatov, Palocsal. Barszki, Tóth, Almást. Csere: Bakos. Annus. Az első két játszma szoros volt, a harmadikban könnye­dén nyert a Dózsa. Jól együl van a csapat, Jobban alkalmaz­kodott a rossz Időhöz, bizto­san győzte le az lndlszponált VTSK-t. • Martfű—Sátoraljaújhely 3:2 (-r4, 5, —U, 10, 8) Martfű. MSE: Engárt, Dobos, Csikós. Vaslcsek, strasszer, Orosz. C: Csere: Bodóczi. Edző: Halász József. Nagy Iramú mérkőzés volt. Az első játszmában pillanatok alatt elhúzott a vendégcsapat. A feljavult Martfű kiegyenlí­tett, de utána önfeláldozó já­tékkal ismét Sátoraljaújhely vezetett. A negyedik és ötödik játszmában mindkét csapat lehetetlent nem ismerve küz­dött, és a tapasztaltabb Mart­tű Jól kidolgozott támadásai­val győzött. Az átlagon felüli teljesítményt nyújtó Martfű­ből is kiemelkedett Dobos. Engárt és Csikós. — vasicsek — szó. TITASZ—MOM 3:1 (5.-10, 11, 1) Szolnok, TITASZ pólya, v.: Galbács. TITÁSZ: Takács I., Takács II., Szép. Mcndi, Pirók, Urbán, cseres Zomborl, Péter, Boros. Edző: Jáger István. A szakadó esőben lejátszott mérkőzésen a MOM nem kész­tette különösebb erőkifejtésre a jól játszó TITASZT. — Jó: Szép, Takács I., Pirók. — vlncze — EM. budapesti betonaruoyar — Budapest. XXI., Rákó­czi Ferenc u. 289. — (Csepel) azonnali belé­péssel, jó kereseti 'e- lehetőséggel felvesz mozaiklap betonelem- gyártó munkára férfi és nőj segédmunkáso­kat. A bérezés teljesít­ményben történik — 100°/0-os norma kitel­jesítése esetén 8,5—12 Ft/óra alapbér. Azon­kívül nagy gyakorlattal és kiváló képességgel rendelkező villanyszerelő, géplakatos, autószerelő, láng- és elektromos hegesztő szakmunkásokat A bérezés időbérben történik, a gyakorlati évtől függően 6—10.50 Ft-ig. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés ellenében bizto­sítunk. — Felvételre Je. lentkezés a gyár mun­kaügyi csoportjánál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom