Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-04 / 130. szám
2 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1067. június 1 Arab egység, nyugati manőverek — A legvéresebb hónap A junta válsága — Római „csúcs" — Szakadás Nigériában 1. Az immár második hete tartó közel-keleti válságban az elmúlt napokban három fontos elem nyilvánult meg. Ezek közül a legfontosabb és a közel- keleti válság imperialista kirobbantóit kellemetlen meglepetésként érő elem az arab országok egységének megnyilvánulása. A nyugati sajtó láthatólag meghökkent attól a ténytől, hogy a már első pillanatban egységesen fellépő haladó arab országok mellé, a korábbi ellentéteket másodrendűnek minősítve felsorakoztak az arab világ haladónak éppen nem nevezhető erői is. Kétség nem fér hozzá, hogy ebben döntő része van az arab tömegek egységakaratának, amelyet egyetlen kormány sem hagyhatott figyelmen kívül. Mindenesetre a hét egyik szenzációjának számít a Jordániái király, Husszein váratlan kairói látogatása és az a védelmi egyezmény, amelyet a fővárosban Nasszer elnökkel megkötött. Jordánia lehetővé tette az arab erők közös irányítását, iraki erők felsorakoztatását az izraeli Jordániái határon, továbbá azt is, hogy helyreáll- janak a jordániai kormány és a néhány hónappal ezelőtt Jordániából távozni kényszerült Palesztinái Felszabadítási Szervezet kapcsolatai. Husszein Kairóból Sukeirivel, a PFSZ vezetőjével érkezett vissza Ammanba. A héten tehát lezárult az arab országok köre Izrael körül : az áprilisban, majd május elején a Szíriái haladó rendszert nyíltan fenyegető izraeli agresszív köröknek előbb az EAK csapataival, majd most a Jordániái határon felvonult közös arab csapatokkal kell szembenézniük. A kiözel-keleti válság másik fontos eleme a nyugati hatalmak propaganda és diplomácia kampányának kibontakozó kudarca, ami szorosan összefügg az arab egység hatásos meg- nyilvánnlásával. Már az EAK-nak Izrael elleni hatásos lépései, az akabai öblöt lezáró akciója és az azt követő arab szolidaritási nyilatkozatok után diplomáciai taktikázásra kényszerültek az izraeli agresszív tevékenység ihletéi és támogatói. Az USA, okulva az 1956-os agresszió tapasztalataiból, megpróbálta „nemzetközösíteni” fellépését a haladó arab országok ellen, igyekezett felhasználni az ENSZ-et, s természetesen a hangsúlyt az Akabai- öböl lezárásának tányéré, s nem annak előzményeire helyezi. Az ENSZ-ben azonban — amint ezt a biztonsági tanács sűrűn elnapolt vitája tanúsítja — a legügyesebb nyugati manőverek sem tudtak számukra kedvező eredményt kicsikarni. A héten már éreztette hatását az arab országok egységes fellépése a fórumon is. Az arab javaslatok az izraeli —arab fegyverszüneti bizottság Izrael által megszakított munkájának felújítását sürgetik, mint ami reális alapot teremthet a biztonsági tanács vitájához. Az EAK nagykövete világosan megmondotta az amerikai külügyminiszternek, hogy Kairó a válság megoldásának diplomáciai lehetőségeit, „kimeríthetetlennek” tartja. A nyugati propaganda által rágalmazott Kairó és Damaszkusz ennek bizonyságaként szentelt különös figyelmet a magát az angolszász köröktől elhatároló és a válság rendezésére törekvő Párizs fellépésének. Természetesen az arab országok jogos harca szempontjából a legfontosabb — egységük mellett — a nemzetközi méretű támogatás, s elsősorban a szocialista országolt, köztük hazánk, de természetesen elsősorban a Szovjetunió hatékony szolidaritásának megnyilvánulása, Moszkvában járt EAK hadügyminisztere, Szíria elnöke, és egyébként is állandó a kontaktus a szovjet főváros s az arab fővárosok között. Ennék az erkölcsi támogatáson túlmenő jelentőséget ad az a tény, hogy diplomáciai manőverei kudarca láttán fokozódik a nyugati katonai fenyegetés elsősorban az EAK ellen, párosulva politikai és gazdasági nyomással. 2. Az aggasztó közel-keleti helyzet azonban semmiképpen sem feledtetheti, hogy egyre komorabb hírek érkeznek Délkelet- Ázsiából; ez a figyelemelterelés volna éppenséggel az amerikai propaganda egyik célja. Május 31-én — az amerikaiak beismerése szerint — a vietnami háború legvéresebb hónapja fejeződött be, s persze a legnagyobb amerikai veszteségek hónapja is. A VDK felett lelőtt amerikai gépek száma már majdnem eléri a kétezret. A Johnson-kor- mány e hónapban újabb eszkalációs lépéseket hajtott végre, s az elmúlt napokban tovább fokozta fenyegetéseit Kambodzsa ellen is, ami a háború szélességben való kiterjesztését tanúsítja. 3. Korántsem csak publicisztikai fogás, hogy a közel-keleti válság befolyásolja a görögországi helyzetet is. A New York Times megírta, hogy az athéni junta véleménye szerint az arab—izraeli feszültség olyan fontossá teszi a görögországi stabilitást a NA- TO-hatalmak számára, hogy még látszatból sem tudnak törődni az egyre terrorisz- tikusabb görög közállapotokkal. A puccsista kormány azon a héten, amelyen a választásoknak kellett volna lezajlarduk, újabb és újabb letartóztatásokat eszközölt valamennyi volt politikai párt képviselőinek sorából. A New York Times említett cikke ingerülten állapítja meg, hogy az athéni junta képtelen) a nyugat számára propaganda okokból oly fontos demokratikus köntös felvételére s csapkodása egyúttal fokozódó bizonytalanságának nyilvánvaló következménye. Más nyugati lapok is aggódnak amiatt, hogy a belső elszigeteltségből kitömi képtelen junta, a nyugatnak megígért stabilitás helyett, a nyugati pozíciókat veszélyeztető válságba sodorja Görögországot, miközben a NATO-hű udvar mind szélesebb polgári körökben is diszkreditálódik, 4. Az a tény, hogy a Közős Fiac római csúcsértekezletén komoly figyelmet szentelték a közel-keleti problémáknak, aemcsupáa s válság általános hatását bizonyítja. hanem azt is, hogy a mind több kérdésben egységesen fellépő Közös Piaa tagállamait De Gaulle szeretné maga köré állítani — és adott esetben — közel-kéleti politikájának támogatójává tenni. Magán a római csúcstalálkozón határozottan különbséget tettek a megvalósítha- tatlannak látszó politikai integráció és az egyes államok — a De Gaulle-i „ha. zák Európája” koncepcióinak megfelelő — együttműködése közé. A római csúcstalálkozón napirendre került Anglia felvételi kérelme is, amelyet ugyan a Közös Piac több tagja támogatott, de nem valósultak meg a brit remények, hogy az ötök egységfrontja alakul ki De Gaulle ellenében. A Közös Piac-i együttműködésből sok hasznot szerzett tagállamok, így a De Gaulle kedvéért még Hallstein fejét is feláldozni kész nyugatnémetek, egyáltalán nem akarták Anglia miatt kiélezni a helyzetet. Ekként a római csúcs megfelelt De Gaulle szándékának: minél tovább elhúzni a csatlakozási tárgyalásokat, s> közben tovább puhítani Angliát. 5. Nigériában a héten bekövetkezett a régóta érlelődött szakadás. Az Ibo törzs lakta Kelet-Nigéria, amelynek vezetői már hetek óta készültek erre az akcióra, kinyilvánította elszakadását az államközösségtól, s kikiáltotta magát önálló Bi- afriai Köztársaságnak. A nigériai hagyományos törzsi ellentétek, a három fő tartomány, a nyugati, az északi és a keleti széthúzása, s az utóbbi hónapokban fokozódó imperialista vetélkedés az amerikaiak, az angolok és a Közös Piac-iak között megtermetté a maga gyümölcsét. Miközben Afrikában már csak gazdasági okokból is keresik az egység útjait, Afrika legnépesebb állama széthullóban van. Tekintve, hogy Kelet- Nigériában főleg az amerikaiaknak — nagy olajérdekeltségeik vannak, az eset kísértetiesen emlékeztet Csőmbe hét év előtti „Ka- tanga-akciójára”. Ezen . az sem változtat, hogy a nigériai központi kormány nyomására az Egyesült Államok hivatalosan elutasította a szakádár állam elismerését. Nyilvánvaló, hogy az imperializmusnak néma széthulló Nigéria egyes részeivel való szembekerülés, hanem a viszálykodó egységek fölötti ellenőrzés a célja. Avar János Gyár és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire — (Kazincbarcika, Tisza, szederkény, Balatonfűz- fő, Almásfüzitő, Pét, Dunaújváros) munkahelyeire csőszerelő, hegesztő, lakatos, kovács szakmunkásokat és segédmunkásokat. Az alapórabéren kívül a külszolgálatra vonatkozó összes juttatásokat biztosítjuk. Jelentkezés személyesen vagy írásban Gyár- és Gépszerelő Vállalat — Budapest, VI., Paulay Ede u. 52. Személyzeti osztály. Véres tüntetés SPORT Nyugat-Berlinhen Penteken este Nyugat Berlinben mintegy ötszáz diák rendezett az opera épülete előtt türttetést az odalátogató iráni sah ellen. A rendőrök tűzoltófecskendőkkel és gumibotokkal próbálták eloszlatni a szocialista diákszövetség által rendezett megmozdulást. Az összecsapás háromórás utcai harcba torkolt; egy diák meghalt, a kórházakban közel ötven sebesültet ápolnak és legalább 35 tüntetőt letartóztattak. Az AFP megjegyzi, hogy noha a tüntetés eredetileg Az amerikai repülőgépek által pénteken megtámadott „Turkesztán” gőzös kapitánya, Viktor Zokolov rádiógrammban közölte, hogy Ribacsuk, a támadás során megsebesült hajógépész belehalt sérüléseibe. Egy másik rádiógram azt jelentette, hogy Zemcov motorkezelőnek, a támadás másik sebesültjének állapota aggodalmat kelt, A „Turkesztán” szovjet gőzös Kamphából, a Vietnami Demokratikus Köza sah ellen indult, a őri beavatkozás brutalitása már nem az iráni uralkodó személyének szólt; ami történt, egyfajta leszámolás volt a diákszervezet és a rendőrség között. Mint ismeretes, a nyü- gat-bérlini diákok már régóta hallatták hangjukat. — több tüntetést rendeztek és nagyobb szabadságot követeltek. Albertz polgármester sajnálkozását fejezte ki a diák halála miatt, a rendőrség eljárását azonban utólag jóváhagyta. társaság egyik kikötőjéből szenet szállított volna Japánba. Az amerikai légi- kalózok támadása a révben érte a hajót, négyszász méterre a rakodótól. Két amerikai repülőgép két oldalról érkezett és bombát dobott a hajóra. — A bomba száz méterrel a gőzös mellett csapódott be. Utána a két repülőgép nagykaliberű gépfegyverekből robbanógolyókkal lőtte a „Turkesztán”-t A köze!-keleti események Az A1 Ahram szombati jelentése szerint Kairóban pénteken Nasszer elnök vezetésével megbeszélést tartottak a fegyveres erők vezérkaránál és áttekintették a közel-keleti helyzet legújabb fejleményeit. — Az egyiptomi belügyminiszter felszólította a lakosságot, tegyen előkészületeket az esetleges légitámadások ese. téré. A rendőrséget kiképzésben részesítik az ejtőernyősök elleni harcra. Moshe Dayan tábornok kinevezése Izrael új hadügyminiszterévé „csendes államcsínynek” tekinthető — írja az A1 Ahram szombati száma. Eskol miniszterelnök engedett a szélsőséges katonai nyomásnak és gyakorlatilag minden hatalmat Dayannak adott át. Dayan kinevezése máris a háborús láz fokozására vezetett Izraelben — írja a lap. Igái Álon izraeli munkaügyi miniszter kijelentette, hogy Izrael számára három feltétele' van a közel-keleti béke fenntartásának: 1. A teljes hajózási szabadság a Tiran-szorosban; 2. a fegyveres erők visszavonásek Izrael szomszédjai részéről, hogy véget vessenek az izraeli területen elkövetett merényleteknek. Morse amerikai demokrata szenátor pénteken harcias nyilatkozatban követelte, hogy az Egyesült Államok szálljon szembe az Egyesült Arab Köztársasággal. A szenátor azt mondta, hogy az Akabai- öböl blokádját át kell törni. Egy másik amerikai demokrata szenátor, Ernest Gruening azt a véleményét fejezte ki, hogy a Közel-Keleten akkor lesz háború, ha az Egyesült Államok nem lép fel erélyesen. Az AFP kommentárban foglalkozik azzal, hogy A1 Bzabah kuwaiti miniszter- elnök és trónörökös kijelentette: „egy Izrael elleni háború esetén Kuwait kincseit amelyek minden arab kincsei, habozás nélkül feláldozzuk”. Az AFP isztambuli jelentése szerint három szovjet romboló szombat hajnalban áthaladt a Boszporuszon és a Földközi-tenger felé tart sa Izrael határainak mindkét oldalán; 3. intézkedéMegjelenik havonta, kérje a hírlapárusoktól! Szolnoki nagyvállalat keres saját személygépkocsival rendelkező gépkocsi- vese tőt állandó munkára. Jelentkezéseket kérjük a Szolnoki Hirdetőbe „Sürgős" jeligére. ÉM. BUDAPESTI BETONÁRUGYÁR — Budapest, XXI., Rákóczi Ferenc u. 289. — (Csepel) azonnali belépéssel, jó kereseti le- lehetőséggel felvesz mozaiklap betonelem- gyártó munkára férfi és női segédmunkásokat. A bérezés teljesítményben történik — 100%-os norma kiteljesítése esetén 8,5—12 Ft/óra alapbér. Azonkívül nagy gyakorlattal és kiváló képességgel rendelkező villanyszerelő, géplakatos, autószerelő, láng- és elektromos hegesztő szakmu nkásokat. A bérezés időbérben történik, a gyakorlati évtől függően 6—10,50 Ft-ig. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés ellenében biztosítunk. — Felvételre je. lentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál. (Lapzártakor érkezet*! SZOLNOKI DÓZSA— VASAS IZZÓ 5:1 (0:1, 2:0, Újpest, vezette: Boér. A mérkőzés első felében kiegyenlített volt a játék. 3:l-es Dózsa vezetésnél a játékvezető Dancsát végleg kiállította. Ezután fölénybe került a Dózsa, megérdemelten nyert, bár a gólarány túlzott. • MIN • DEN,, • FELÖL NEW YORK A NASA jelentése szerint a Hold-körüli pályán lebegő Lunar-Orbiter—4. amerikai önműködő űrállomás a Földre továbbította a Hold látható oldalának mintegy 99 százalékáról készített felvételeit Az űrállomás a Holdnak a Földről nem látható oldaláról is készített képeket, Június 5-től az- önműködő űrállomás a Hold vonzóerejét vizsgálja. DJAKARTA Adam Malik indonéz külügyminiszter a közgazdász hallgatók társaságában mondott beszédében bírálta a kormány gazdaságpolitikáját és elismerte, hogy az ország gazdasági helyzete sokkal rosszabb, mint azt a kormány szépítő nyilatkozatai alapján gondolni lehetne. Indonézia az utóbbi években teljesen eladósodott és külföldi tartozásai a kamatokkal együtt megközelítik a három milliárd dollárt PÁRIZS Pénteken este a vizsgáló- bíró szabadlábra helyezte Ginette Rousselet-t, a La Coumeuve-i Rateau-mű- vek tisztviselőnőjét, akit május 8-án a francia titkosrendőrség Csehszlovákia javára végzett kémkedés vádjával letartóztatott, SAO MIGUEL Felrobban és két darabra esett szét pénteken a 12 800 tonnás Essberger Chemical nyugatnémet tankhajó az Azori-szigetek közelében. A legénység 46 tagját egy görög hajó vette fedélzetére. PÁRIZS A francia kormány engedélyezte a kenyér árának felemelését. A félkilósnál kisebb kenyerek árát 2 centime-mal, az ennél nagyobbakét 3 centime-mal emelték. Az Hu- manité szerint, augusztusban újabb kenyéráremelés várható. BELGRAD Kiterjedt károkat okozott az elmúlt napokban a Vajdaság falvaiban a jégeső, Becslések szerint Kovin és Ruma környékén a szélvihar és a jég 30 millió dináros kárt okozott. BOSTON Boston néger negyedében pénteken összecsapásra került sor a helyi társadalombiztosítási központ ellen tüntető asszonyok és a rendőrség között. Sokan megsebesültek, 30 tüntetőt letartóztattak. A Tiszasülyi Állami Gazdaság gyakorlattal rendelkező sertéselletőke! vesz fel. Próbaidő után lakást Is biztosít. Fizetés kollektív szerint. — Jelentkezés: A gazdaság tlszasülyj központjában. USA gépek támadása egy szovjet hajó ellen