Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-23 / 146. szám

é SZOLNOK MEGFEJ NÉPLAP iSSS. június M, Bővül az iparcikk-ellátás falun TAI 1KÁ BA £ {ka Cliff Inwood életre csó­kolta Elizabeth Eriming- tont. aki egy erdőben le­esett lováról és elvesztette eszméletét. Amikor a száj­ról szájra alkalmazott mes­terséges Légzés után Eliza­beth magához tért, ezt mormolta: „Kérem, ne hagyjon itt”. Cliff nem is hagyta, és most, tizenhat hónappal az életmentés után összeházasodnak. A fiatal lányt a baleset után kórházba kellett szállítani, ahol másfél napig válságos volt az állapota. A fiatal­ember mindennap meglá­togatta és virágot vitt neki. # Lehet, hogy krónikus al­koholisták agydefektusban szenvednek, amely akadá­lyozza az anyagcserét és a cukor égését a szervezet­ben. Erre a felismerésre vezettek a Texasi Egyete­men végzett kísérletek. — Megállapították, hogy meg­rögzött alkoholisták szinte mohón vágynak cukor után, amikor igyekeznek rendbe jönni egy ittassági periódus után. A véráram­ba kerülő többletcukor ugyanis megszünteti az említett defektust az agy­sejtekben. & A Britisch Medical Jour­nal közölte, hogy a fehér­vérűség kezelésében újabb nagy előrelépés történt egy új antibiotikum, a rubido- mycine alkalmazásának kö­szönhetően. Ez az első olyan antibiotikum, amely­nek gyógyító hatása van a fehérvérűségre. A szovjet sebészek moszk­vai tudományos ülésszakán bejelentették, hogy Lenin- grádban pulmonológiai tu­dományos kutatóintézetet nyitnak meg. A vezetője Fedor Uglov professzor lesz. Az új intézet igazga­tója Lenin-díjas és számos szív- és tüdősebészeti mód szer szerzője. Ha rendkívül rossz a hangulatunk, az még nem szükségszerűen külső befo­lyások következménye. — Gyakori a lelki depresszió B-vitamin hiánya esetén is. Miután a spenót a bur­gonya, a sárgarépa, a zöld­borsó, a paradicsom és kü­lönösen a máj sok B-vIta- mint tartalmaz, próbálja­nak a rosszhangulatú em­berek időnként egy adag májat a fentiekben felso­rolt valamelyik főzelék­körítéssel elfogyasztani Cordon Goody, aki jelen­leg harminc éves börtön- büntetését tölti a nagy an­gol vonatrablásban való részvétel miatt, becsület­sértésért kártérítést kapott az Cdhams sajtóvállalattól. A vállalat ugyanis azt írta róla, hogy egy másik rab­lásban vett részt. A bíró­ság Goodynak két font sterling kártérítést ítélt meg. tf» Calcuttában a helyi álla­mi kormány és a kerületi hatóságok képviselői egy megbeszélésen elhatározták: fegyveres rendőröket állí­tanak a vasutak és ország­utak mellé annak megaka­dályozására, hogy az éhes tömeg a vonatokat és az élelmiszert szállító jármű­veket kifossza, A SZÖVOSZ illetékes osztályán közölték, hogy a falusi szövetkezeti bolthá­lózat ez évben 110 000 új kerékpárt bocsát a vevő­közönség rendelkezésére. Ez ötvenezerrel haladja túl a tavalyi forgalmat, de va­lószínűleg még így sem elégíti ki a gyorsan növek­vő igényeket. Az áruválasz­ték bővítésére az idén a Szovjetunióból 20 000 jól bevált típusú kerékpárt hoztak be, Lengyelország­ból pedig hétezer könnyű motorkerékpárt: 48 köb­centis, „Komar”-t importál­tak. Ez, a magyarul szú­nyog elnevezésű márka bu­kósisak és KRESZ-vizsga nélkül használható. Már megint képet akar­nak eladni? Nézzék én sze­retem a szépet, de az túl­zás, hogy minden héten hozzájáruljak a magyar képzőművészet felvirágoz­tatásához. Hogy a múlt hé­ten nem maguk voltak? Egy nagyon megnyerő idő­sebb úri ember járt ná­lam és úgy mondta, önök­höz tartozik. Igen, igen, egy ősz, hatvan év körüli úr, szintén doktor... Az ké­rem nem tartozik rám. hogy már nem a Képcsar­noknak dolgozik. Az igaz­ság az, hogy magukkal nem is lehet alkudni, a múlt heti úri ember bezzeg há­romszáz forintot engedett annak a két képnek az árából, amelyeket megvet­tem tőle. Igen, ezek azok... méghogy giccs, na és ké­rem, minden esetre rész­letre vásároltam őket. Az úr megadta a csekkszámát, az első törlesztést már be is fizettem. Különben önök Oh, aranyoskáim, elkés­tek. Éppen tegnap járt itt maga a művész úr, szemé­lyesen. Vettem is tőle egy szép téli képet, ötszázért Azt mondta, csak nekem adja ilyen olcsón, mert ilyen szép profilú öregasz- szonyt régen látott. Le, is festett volna együltő he­lyemben, itt mindjárt, de sietett, mert indult vissza a vonata. A kultúra „megszállott­jai”, csekkszámlát nyitó, részletkedvezményt bizto­sító zug képügynökök, ál­festők járják a megye köz­ségeit, terjesztik az ízlés­fertőző „szép” képeket, kä­A néhány év előtti ka­pahiányt sikerült felszá­molni, néhány vidéken azonban még nem mindig az igényeknek megfelelőt kapják a vásárlók. A háti permetezőből tavaly 32 000 került forgalomba, az ez évi előirányzat 50 000, s ennek nagyrésze már kinn van a kereskedelmi háló­zatban. Jugoszláviából, Bulgáriából is hoztak be permetezőgépeket. A gabonabetakarításhoz a szakemberek szerint min­denütt elegendő zsák, zsi­neg és ponyva áll a vásár­lók rendelkezésére, az idén nagyobb mennyiségű szinté- tikus szálból készült erő­sebb, tartósabb zsákot hoz­nak forgalomba. csak hallgassanak, az az úr megmondta a vélemé­nyét azokról a képekről, amiket maguktól vásárol­tam. Nem gondolják, hogy mégiscsak furcsa, hogy a Képcsarnok ilyen színvo­naltalan árut sóz a vevők nyakára. Ezek a képek, igaz, hogy mint ahogy önök mond­ják, giccsek, de az úr azt is megmagyarázta, hogy miért modemek. Én kérem nem vagyok konzervatív ízlésű ember... Szóval azt mondják, hogy a következő részletet már ne fizessem be, és a központjuknál feljelentik azt a múlt heti úri em­bert? Ez kérem a privát ügyük, de mit csináljak a képekkel? Őszintén szólva már nagyon megszoktam őket. Ne, kérem, a nevemet ne írják be a feljelentésbe, még azt hinnék az embe­rek, hogy nem tudom mi az a giccs! használva az emberek tá­jékozatlanságát, gyöngéit. A Képcsarnok Vállalat terjesztői, mint ahogy ígér­ték az első vevőnek, azon nyomban meg is írták fel­jelentésüket a központúk­nak a jómodorú úri em­ber ellen, aki a Képcsar­nok ügynökének adta ki magát. Egy év múlva meg is érkezett a válasz; saj­nos elévült az ügy, túl ré­giek a bizonyítékok. Ha megkérdezik azon­ban a terjesztőket, sajnos frissebb példákkal is tud­nak szolgálni. A giccs háborítatlanul folytatja hódító útját me­gyénkben. Rideg Gábor Csekkszáma 15004 VII. 2. Jászsági mazsolák a giccsről Egy vevő monológja Csak első kézből — A MEDOSZ megye bizottsága mellett működő munkavédelmi bizottság az első félévben hét mező­gazdasági üzemet vizsgált meg balesetelhárítási szem­pontból. Az első félévben a balesetek száma 293 volt, több mint hatezer munka­nap kieséssel. A bizottság megállapította, hogy a legtöbb baleset a védőbe­rendezések és egyéni védő­felszerelések használatá­nak elmulasztásából adó­dik. Ez különösen a kö­szörűgépekkel és villany­hegesztő apparátokkal dol­gozó munkásoknál szem­betűnő. — AZ OLAJBÁNYÁ­SZOKNÁL most fejeződ­tek be a szakszervezeti politikai iskola évfolyamai. Nyolc politikai iskolán szá­zan ismerkedtek meg a szakszervezet munkájával és a politikai munka alap­elemeivel. — L. S. és K. S. szol­noki lakosok igen erősnek érezték magukat némi ital elfogyasztása után. Kitör­deltek négy kis csemete­fát, beton virágtartókat igyekeztek felborogatni A szabálysértési előadó által rájuk rótt „vigalmi adó” fejenként négyszáz forint. — A BANYAIPARI dol­gozók szakszervezetének szolnoki területi bizottsá­ga Szegeden tart ülést jú­nius 27-én. Fő napirendi pontként a szegedi me­dence kutatásáról és feltá­rásáról valamint a dolgo­zók szociális és anyagi helyzetéről szóló jelentést vitatja meg. — ŰJ Arusítőpavi­LONOKAT állít fel az fmsz a berekfürdői stran­don és környékén. Ezek­ben nyári idénvcikkeket, elsősorban strandfelszerelé­seket árusítanak. — ÖTVENHETEN érett­ségiztek a felnőttoktatás­ban résztvevők közül az idén Mezőtúron. — MA A SPORTCUK­RÁSZDA kerthelyiségében lesz a Fiatalok Fóruma délután 5 órától—9 óráig Szolnokon. Az összejöve­telen az Integrál zenekar játszik. Filmhírek — ITTASAN kötekedett a tiszavárkonyi vendéglő­ben S. Sz. S. helybeli la­kos, mert nem akarták már kiszolgálni. A bot- i rány okozónak 300 forint ' pénzbüntetést kell fizetnie. Utólag kiszámíthatja, — mennyibe került neki az­nap este egy-egy féúdeci... A Nap kél: 3.47 h-kor, nyugsz.: 19.45 h-kor. — A Hold kél: 21.34 h-kor, nyugsz.: 4.2o h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás: Gyenge nappali felhőképződés, eső nélkül. Az erős északi, északnyugati szél estére mérséklődik. Napközben megélénkülő déli. délnyu­gati szél. A nappali felme­legedés erősödik. Legma­gasabb nappali hőmérsék­let 24—27 fok között. — VÁNDORGYŰLÉST' rendez 24-én Szenttamá­son a Magyar Fül-Orr- Gége Szakorvosok Egyesü­letének Tiszán-túli csoport­ja. A gyűlésen a legújabb kutatási eredményeket is­mertetik a mintegy ötven résztvevő előtt. — FELKÉSZÜLT a nyári tűzrendészet! feladatok el­látására a kisújszállási ön­kéntes tűzoltó testület. — Ehhez megfelelő tűzoltó felszereléssel rendelkezik: egy gépjármű fecskendő, egy percenként 800 literes teljesítményű kismotor- fecskendő és egy kézi fecskendő áll rendelkezé­sére. Június 23 Péntek Zoltán Fő a nyugatom A meteorológiai in­tézet lehangoló előre­jelzéseinek következ­tében sajnos én is be­léptem a „frontosko- dók” táborába, azaz olyan emberek gyüle­kezetébe, akik a gya­kori frontátvonulá- sokra érzékenyen rea­gálnak. Már napok óta nyugtalanul alszom, ezért a minap elhatá­roztam, hogy felkere­sem az SZTK ideg­gyógyászati szakren­delését. Telefonon ér­deklődtem, mikor mehetek: „az ideg­gyógyászati szakren­delés július 3-ig szü­netel” — nyugtattak meg. Ami elég nehe­zen sikerült, hiszen érdekes módon az ideggyógyászhoz el­sősorban nyugtalan emberek járnak. Or­vosi kezelés helyett, ha ez megnyugtató, számukra is csak azt tanácsolhatom: őriz­zük meg nyugalmun­kat. Legalább július 2-ig. R. G. — MEGÉLÉNKÜLT a forgalom a meleg idő be­álltával a szolnoki Sport­es játékboltban. Szomba­ton, hétfőn és kedden ösz- szesen mintegy 115 ezer forint forgalmat bonyolí­tottak le. Legkeresettebbek a strandcikkek, sajnos évek óta nincs elég gumi­kötél, pettyes labda, strandpapucs — sőt hiány­cikké lépett elő a vadász- töltény, amelyből a kon­tingens tízszeresét is meg­vásárolnák a vevők, ha az üzlet megkapná. rr fmmmmmmmmmBŰSá RA'DIÖ • TV» MOZI • SZÍNHÁZ Frédéric Rossif az októ­beri forradalomról rendez filmet. A Meghalni Mad­ridban című kitűnő film alkotója most a szocialista forradalomról készít alko­tást. Szovjet, amerikai és különböző európai archív filmek alapján egyórányi anyagot használ fel és negyven percnyi új felvé­telt. Ezeket Szibériában és más területeken forgatta. Hangfelvételekben rögzítet­te a régi népdalokat, val­lásos énekeket, kozák da­lokat, s a cári himnuszt is. ☆ Maria Schell, az ismert színésznő saját produkció­jában filmesíti meg a Ka- méliás hölgyet, ’ melynek címszerepét is ő játssza. Armand Duvalt Veit Relin formálja meg. KŐMŰVES segédmunkást azonnal alkalmazunk. Gyógyszertári Köz­pont Szolnok, II. sz. Irodaház, Zagyvaré- kasi út Szervezői munkakörbe gyakorlattal, lehetőleg helyi ismerettel rendel­kező érettségizett kato­nai szolgálatot teljesí­tett férfit felveszünk. Jelentkezni: „Júliusi’ jeligére a kiadó hiva­talban­MOZI! Szolnok: Vörös Csillag: A tartalékos sztár, Kert: Sze­gény gazdagok, Tisza: Orvos­ság a szerelemre, — MÁV: Nem szoktam hazudni. — Jászberény: Lehel: Fantomas visszatér, Kert: Hajsza a .gyé­mántokért. Karcag: Déryné: Fény a sötétben, — MEDOSZ: Ne hagyd magad Pitkin. Kis­újszállás: Ady: Jaguár. Kun­hegyes: Szabadság: Élet. a kastélyban. Kunszentmárton: Körös: Édes és keserű. — Mezőtúr: Béke: Aranysár­kány. — Dózsa: Az ifjú­ság édes madara. Szabadság: A nőstényfarkas. Tiszafüred: Tisza: Katonalányok. Tőrők- szentmiklős: Dózsa: Szevasz Vera. Kert: A nevük azonos. Tiirkeve: Vörös Csillag: Gye­rekkocsi. színház: A szolnoki Szlelieett Színház Debrecenben este 7-kor: Cse­resznyéskor:. A MAGVAS RADIO SZOLNOKI STÜnlÖJANAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon naponta 18.00—18.00 óráig Kulturális magazin. — Ma­gyar nóták — Alföldi króni­ka. — Csárdások. Bácsi lankák. Hogy tetszik. — Az építők je­lentik. TELEVÍZIÓ: BUDAPEST 9.80: A tv politikai tanfolya­ma. — 10.00: Katherlna Knle. Magyarul beszélő nyugatnémet tv-film (ismétlés). — 12.05: Te­lesport. BRATISLAVA 18.15: Történetek festők éle­téből. — 19.00: Tv-híradó. — 19.50: Tarka nap. — 22.25; A mal Vietnam (lengyel tv-film.) BUKAREST 17.00: Utak és pihenők: Elő­adás turistáknak, jelentés a közúti forgalomról. — 17.80: Gyermekeknek: ABC 18.00: Tanuló ifjúságunk: történelmi oldal. — 18.30: A tv esti hír­adója. — 18.50: Időjárásjelen­tés és hirdetések. — 19.00: Ze­nei stúdió. Vezényel: Alexandr Sunschi. — 19.30: A hét. — 20.00: Reflektor. — 20.15: Cseh­szlovák filmprodukeiő: Ugra­tás a sötétbe. — 21.50: A tv éjszakai híradója. — 22.00: könnyűzenei fesztivál Szófiá­ból. Szolnok megyei NÉP I. A V A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőcég: 20—93, 23—20. 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok. I. S2. Irodaház Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizethető bár­mely postahivatalnál és kéz­besítőnél Előfizetési ár 1 hó­napra 12.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelő» vezető: Mészáros Sándor / Szolnoki Építőipari és Jav. Váll kőműves, segéd­munkásokat vesz feL szolnoki munkahelyeire. Je­lentkezni tehet: Szolnok, Kossuth tér Irodaház L emelet 12. (Jó kereseti lehetőség biztosítva.) \ Még egy vevő monológ'«! Már hogyne vásároltam volna én is attól az úrtól, amikor olyan udvariasan ajánlotta. Igazán szörnyű, hogy egy ilyen finom úri embernek így kell házalnia ezekkel az értékes művek­kel. A feleségem mondta is, hogy meglátszik rajta, igazi régivágású úr. Ez az ember a kultúra megszál­lottja, úgy ahogy mondom. A szavaiból kivettem —, mindenre képes, hogy a szegény, jobb sorsra érde­mes tehetséges művészeket támogassa. (Mellesleg szól­va a képek zömének alko­tója nem is lehet olyan szegény, elvégre itt a bank­számla és az Artextől is csak csurran-cseppen neki valami.) Az a múlt heti úr, ami­kor belépett a lakásba egy­ből azt mondta, egyenesen ide kívánkozik ez a kép. Jól passzol a berendezés­hez. Cicás meg miegymás képünk már volt és a fe­leségem éppen a minap mondta, hogy szeretne már egy színvonalasabb alko­tást is. Ez a szarvas a zöld erdő közepén éppen kapó­ra jött, megleptem vele. — Elvégre ez mégsem cica.

Next

/
Oldalképek
Tartalom