Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-03 / 129. szám

2 SZOLNOK megye: néplap 1967. 'június 5. KÖZEL-KELET--------------------------------— ; — Kibővítették az izraeli kormányt — Iraki jegyzék az USA-hoz A „legválságosahb“ angol—amerikai csúcstalálkozó Tel Avivban csütörtökön este hivatalosan is bejelen­tették, az izraeli kormány kibővítését. A legjelentő­sebb változást az jelenti, hogy Moshe Dayan tábor­nok kapta meg a hadügy­minisztert tisztséget. Ezt a tárcát Eskol miniszterelnök eddig magának tartotta fenn. 1956-ban Dayan irá­nyította az izraeli hadsere­get az Egyiptom elleni ag­resszió idején. Megfigye­lők véleménye szerint Da­yan kinevezése azt tükrözi, hogy „Izrael kész akciói­ra egyedül is, amennyiben sokáig késik még a nyu­gati hatalmak segítsége”. Az A1 Ahram jelentése szerint aa EAK felkérte a muzulmán államfőket, lép­jenek közbe az iráni sáli­nál az Iránból Izraelbe irányuló kőolaj szállítmá­nyok leállítása érdekében. A szaud-arábiai uralkodó támogatja az arab csúcsér­tekezlet összehívására tett marokkói javaslatot. Csütörtökön mintegy 100 ezer ember vonult fel Szu­dán fővárosában, hogy ki­fejezze szolidaritását az Egyesült Arab Köztársaság­gal és a Palesztinái néppel. A felvonulók az imperialis­ta nagyhatalmakat elítélő jelszavakat kiáltoztak. Az A1 Ahram pénteki számában ismét leszögezte, hogy minden olyan orszá­got, ■ amely megkísé­relné az Akabai-öbö! blokádját erővel át­törni, agresszornak tekinte­nek és az EAK megtagad­ja ezen országok hajóitól a Szuezi-csatorna haszná­latát. A lap ismerteti az EAK légierejének csütör­tökön adott utasítást, amelynek értelmében rakétákkal ellátott egyip­tomi repülőgépek megfi­gyelés alatt tartják a Hermes angol repülőgép- anyahajót, amely hivatalos engedély nélkül semmilyen ürüggyel sem közelítheti meg az egyiptomi területi vizeket, A Daily Telegraph értesü­lése szerint „a Szueztől délre állomásozó angol fegyveres erők megerősíté­se céljából” az Albion re­pülőgép-anyahajó paran­csot kapott, hogy a Skócia partjai előtt folyó hadgya­korlatokat otthagyva indul­jon a Közel-Keletre. Az Intrepid amerikai re- pülőgéphordozó hajó át­kelt a Szuezi Csatornán. A hajón nem voltak lát­hatók matrózok, mert a kapitány az esetleges ösz- szeütiközés elkerülése vé­gett leparancsolta őket a fedélzetről. Port Saidban, Kattarában. Izmaiiiában és Szuezben hatalmas tömeg tüntetett a hajó áthaladá­sakor az amerikai impe­rializmus ellen Izrael tá­mogatása miatt. A kapitány azt közölte a Szuezi Csatorna igazga­tóságával, hogy úti célja nem a Vörös tenger, ha­nem az Indiai óceán. A negyvenhat repülőgé­pet hordozó Intrepidet egyiptomi tengeralattjárók és torpedórombolók elkí­sérték egészen a területi vizek határáig. Az iraki kormány jegy­zékben szólitotta fel az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát az ara­bok jogainak tiszteletben tartására. Az amerikai nagykövettel közölt figyel­meztetés szerint az ame­rikai beavatkozás súlyos veszéllyel járna az Egye­sült Államok iraki olaj ér­dekeire. A brit kormány­hoz intézett jegyzék kije­lenti, hogy Irak a tiran! tengerszo­ros ellen irányuló táma­dást saját maga ellen intézett agressziónak is tekintené. Csütörtökön Bagdadban tömegtüntetést tartottak az EAK támogatására. Több mint 250 ezer ember vonult fel Nasszer elnököt, az arab népek antilmpe- rialista szolidaritását él­tetve. Husszein király meglá­togatta az izraeli határra összevont egységeket és megbeszélést tartott a jor- dán hadsereg tisztikará­val. Az uralkodó tanács­kozott Sukeirivel, a Palesz­tinái felszabadítási szerve­zet elnökével is. Elhatá­rozták, hogy PÁRIZS Tiltakozó gyűlést tartot­tak csütörtökön a Rateau gyár dolgozói és a Párizs környéki La Courneuve gyári negyedének lakói. Felemelték szavukat a kommunista aktivisták rendőri zaklatása, különö­sen Ginette Rossellet le­tartóztatása ellen, akit kémkedéssel vádolnak an­nak az egyetlen ténynek az alapján, hogy három évvel ezelőtt Csehszlová­kiába utazott. LONDON (TASZSZ) Az angol iskolaigazgatók országos szövetsége által ki­adott jelentés szerint a lö­vő tanévben 53 000 tanítói állást nem tudnak betölte­ni, mert az alacsony fizetés miatt kevesen jelentkeztek pedagógusi pályára. WASHINGTON <AP) Venezuela csütörtökön a nyugati félteke külügymi­niszteri értekezletének sür­gős összehívását kérte, a Kuba által latin-amerikai országokban folyatott fel­forgató tevékenység fokozó­dása miatt. SPRINGFIELD (AP) Hat amerikai katona fém­ből készült zászlórudat akart felállítani, amely egy nagyfeszültségű villany­vezetékre zuhant. Mind a hat katona halálos áram­ütést kapott. BLAGOVESCSENSZK (TASZSZ) Június első napja rend­kívül szerencsésnek bizo­nyult K. Jerofejev szovjel távolkeleti aranyásó szá­mára: két darab egyenként 3 kilogramm súlyú szín- arany rögöt talált. HONKONG (MTI) A Jeitang Ribao, a kínai hadsereg lapja pénteki szá­mában arra hívja fel a hadsereg tagjait, hogy ve­gyenek részt a termésbeta­karítási munkálatokban, a cikk szerint az egész kultu­rális forradalom kimenete­le és a nép megélhetése függ ezeknek a munkáknak a kimenetelétől. WASHINGTON Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia — más or­szágokkal együtt — a leg­közelebbi jövőben nyilat­kozatot tesz közé, amely­ben kijelenti, hogy az Akabaí-öblöt nemzetközi víziútnak tekinti és ragasz­kodik a „Szabad és jóhi­szemű” hajózás jogaihoz. Amerikai hivatalos szemé­lyiségek közlése szerint a nyilatkozatról folyó tárgya­lások már befejező szaka­szukban vannak és mint közölték, a korábbi értesü­lésekkel szemben az ok­mányt Izrael is aláírhatja majd. meggyorsítják a Palesz­tinái alakulatok felsze­relését a gazai övezet­ben. Várható, hogy rövidesen szabadonbocsátják a fog­ságban tartott palesztinai menekülteket. A Reuter jelentése sze­rint a szíriai polgárőrség tagjait Damaszkusz térsé­gében utasították, hogy jelentkezzenek szolgálatra. Az önkéntes erő parancs­noksága már a múlt hé­ten fegyvereket osztott ki a polgárőrség — hivatalos nevén Népi Hadsereg — tagjai között. A polgárőr­ség mintegy 300 ezer főt számlál. SANTIAGO Eduardo Frei chilei köz- társasági elnök, valamint Gabriel Valdes külügymi­niszter búcsúlátogatáson fogadták Santiago de Chi­lében Kepes Imrét, a Ma­gyar Népköztársaság távo­zó nagykövetét. BUKAREST A Román Államtanács kinevezte Constantin Oan- cea-t Románia bonni nagy­követévé. BELGRAD A . szabadkai Népszínház magyar együttese csütör­tökön Belgrádban a Mo­dern Színház színpadán bemutatta Arisztophanész Nőuralom című művét. A nagysikerű előadáson jelen volt Marjai József, hazánk belgrádi nagykövete, és a jugoszláv főváros kulturá­lis életének több képvise­lője. (Az Express című fran­cia lapbólJ A város amelyről az egész világon ábrándoztak, már az idén épülni kezd. Auroville-nek fogják nevez- m és 50 000 lakosa lesz. Teljes felépítéséhez leg­alább 15 esztendő szüksé­ges. Terveit francia épí­tészek (Roger Anger, Mario Fimann és Pierre Braslavs­ky) készítették, de a fran­ciáknak nagy utat kell meg- tenniök, ha meg akarják tekinteni a várost: Auro- ville Indiában, Pondicherry közelében, Nyugat- Bengá­liában fog felépülni, A város makettje kör- alakú. Az épületek művé­szi összevisszaságban he­lyezkednek el, s gránitból, kőből, téglából és betonból fognak készülni. A házakat — felhőkarcolókat nem fog­nak építeni a városban — fürdőmedencék, kertek, par­Kőműves, ács építő­gépszerelő, tetőfedő, bádogos, fűtésszerelő, villanyszerelő, festő, épületlakatos, parket­tás szakmunkásokat, — minden szakmában betanított és segédmun­kásokat, fiatalkorú (16 évet betöltött) fiúkat segédmunkásnak azonnali t belépéssel felveszünk. Munkásszállást biztosí­tunk. Jelentkezni lehet: Bp. IX., Viola u. 45. sz. alatt. Prosperitás Ktsz, munkaügyi osztályán. Czinege Lajos Kim Ir Szen-nél Kim; ír Szén, a Koreai Munkapárt Központi Bi­zottságának főtitkára, a Minisztertanács elnöke pén­tek délután fogadta a Czi­nege Lajos vezérezredes, az MSZMP PB póttagja, honvédelmi miniszter veze­tésével a KNDK-ban tartóz­kodó magyar katonai kül­döttséget. A koreai néphadsereg égjük vadászrepülő egységé­nél tett baráti látogatást a Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter ve­zette magyar katonai kül­döttség pénteken délelőtt. A vadászrepülő-'egység tá­maszpontján dísz-egység fo­gadta a vendégeket, akiket a vidéki látogatásra magas­rangú katonai vezetők és Kádas István, hazánk phenjani nagykövete is el­kísért. A vadászrepülők hadgya­korlaton mutatták be ki­váló felkészültségüket. A vadászrepülőket Czinege Lajos a haza szolgálatá­ért érdemérem arany fo­kozatával tüntette ki. A látogatások befejezté­vel a magyar katonai kül­döttség visszaérkezett Phen- .ianba. m Kitüntették a 700 éves Osfrovát A Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke Ostrava városát, megalapításának 700. évfordulója alkalmá­ból a „Köztársasági-rend­del” tüntette ki. Ez az első város, amely ezt a magas kitüntetést megkapta. A különböző városi szerveze­tek együttes ülésén felszó­lalt Antonin Novotny is. Beszédében emlékeztetett az ostravai dolgozók antifa­siszta harcára, s megemlí­tette, hogy a város mun­kásai a felszabadulás után a kommunista párt mellé álltak. kok fogják körülvenni. Autók nem hajthatnak majd be a városba. Auro- vílle határán kívül hatal­mas parkolóhelyek lesz­nek ezekhez speciális autó­sztrádák csatlakoznak, a városba azonban gyorsjá­ratú és zajtalan, valószínű­leg villanyárammal hajlott közlekedési eszközökön le­het majd eljutni. A várost négy övezetre osztják: északon lesz a munkaövezet, ipari övezet, délen a lakóházak övezete, nyugaton az iín. nemzet­közi övezet, keleten pedig a kulturális és oktatási intéz­ményeket fogják elhelyezni, „Ebben a városban — mondják a terv készítői — a legkülönbözőbb nemzeti­ségű, korú és faji hovatar- tozású emberek jó egyetér­tésben és békében fognak élni. dolgozni és tanulni.” (Ford.: Peters Magda) Gyár és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire — (Kazincbarcika, Tisza- szederkény, Balatonfűz- fő, Almásfüzitő, Pét, Dunaújváros) munka­helyeire csőszerelő, hegesztő, lakatos, kovács Lzak- munkásokaí és se­gédmunkásokat. Az alapórabéren kívül a külszolgálatra vonat­kozó összes juttatáso­kat biztosítjuk. Jelentkezés személyesen vagy írásban Gyár- és Gépszerelő Vállalat — Budapest, VI., Paulay Ede u. 52. Személyzeti osztály. Londonban minden fi­gyelem Wilson miniszter­elnök és Johnson elnök washingtoni találkozójára irányul. A pénteken kez­dődött csúcstalálkozó — brit megfigyelők szerint — a „legválságosabb” a há­ború utáni angol—ameri­kai kapcsolatok történeté­ben. Egyes megfigyelők — például Walter Terry, a Daily Mail rendszerint igen jól tájékozott politi­kai szei'kesztője — szaka­dást jósol a vietnami há­ború kérdésében. Értesülé­sei szerint a brit kabinet számos tagja követelte, hogy Wilson világosan mondja meg Johnsonnak, nem támogathatják tovább Angelisz tábornok, a görög nagyvezérkar fő­nöke rendeletileg betiltot­ta Teódorakisz zeneszerző dalainak előadását egész Görögországban. A világ­hírű görög zeneszerző az államcsíny óta illegalitás­ban van. Angelisz tábor­nok szerint „Teodorakisz zenéje a kommunisták kö­zötti kapcsolat eszköze.” A rendelet egyidejűleg betiltotta a feloszlatott if- súsági szervezetek dalait, azzal az indoklással, hogy azok „politikai szenvedé­lyeket szítanak”. A rende­let megszegőd hadbíróság elé kerülnek. Joe Normann, a De­mokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetsé­gének főtitkára Athénbe érkezett. Jelen akar lenni a politikai foglyok perei­nek tárgyalásain. •••Csütörtökön hivatalos közleményt adtak ki At­hénben Mandilarasz ügy­véd haláláról, akinek holt­testét — mint ismeretes, nemrég kivetette a tenger. — Mandilarasz a hírhedt Aszpida-per egyik védő­ügyvédje volt. A csütörtö­ki közlemény azt állítja, hogy Mandilarasz halálát, az a fejseb okozta, amelyet „maga szerzett” amikor az A francia szenátus csü­törtök délután megkezdte a kormány különleges fel­hatalmazását kérő törvény­javaslaténak vitáját. A tör­vényjavaslat előadója, Phi­eszkalációs politikáját. A Daily Mail szerkesztője arra a következtetésre jut, hogy amennyiben Wilson valóban kritikusan vetné fel a vietnami háború kér­dését, úgy az véget vethet eddigi jóviizonyának Johnson elnökkel. Angol megfigyelők több­sége azonban úgy véli, hogy a közel-keleti válság pillanatnyilag háttérbe szorítja az angol—ameri­kai nézeteltéréseket a vi­etnami háború kérdésében. A Times washingtoni tu­dósítója kiemeli, hogy az amerikai kormány roppant hálás Londonnak, a „nem­zetközi haditengerészeti erők létrehozására irányu­ló kezdeményezéséért. üldöző rendőrségi motoros elől a vízbe ugrott és a fejét megsértette az őt szállító motoroshajó. A Görög Hazafias Front, a katonai diktatúrával szembenálló földalatti szervezet felhívást inté­zett a görög hazafiakhoz, továbbá nyílt levelet a de­mokratikus kormányok­hoz. A görög hazafiakhoz in­tézett felhívás a zsarnok­sággal szembeni demokra­tikus ellenállás megszer­vezésére, az ellenálló moz­galmak közötti egységre, a politikai nézeteltérések megszüntetésére szólít fel. A felhívás javasolja, hogy az ellenállók kövessék a passzív ellenállás módsze­rét, bojkottálják az állam- apparátust, a sajtót és a rádiót. A demokratikus kormá­nyokhoz intézett nyílt le­vélben a front vezetői — akiknek neve, mint az AFP megjegyzi, nem is­mert — köszönetét mon­danak a világszerte meg­nyilvánuló/ szolidaritásért és egyben kérik őket. hogy tegyenek újabb erőfeszíté­seket a politikai foglyok életének megmentéséért és azonnali szabadlábra he­lyezésükért. lippi (baloldali demokrata) szenátor a kormány kérésé­nek elutasítását javasolta, A vitában felszólalók túl-, nyomó többsége hasonló álláspontra helyezkedett. Szolnoki nagyvállalat keres saját személygép­kocsival rendelkező gépkocsi- vese tőt állandó munkára. Je­lentkezéseket kérjük a Szolnoki Hirdetőbe „Sürgős” jeligére. Közületek! Magánosok? Betonozáshoz KAVICS falazáshoz, vakoláshoz HOMOK minden mennyiségben vagonberakással is meg­rendelésre kapható. VII- Kongresszus Tsz Nagy- csécs, közvetlenül a Fő útnál Az ÉM. Szolnok megyei Áll. Építőipari Váll. az alább! szakmára ipari tanulókat iskoláz be: KŐMŰVES ACS-ÁLLVÁNYOZÖ ÉPÜLETBÁ DÖGÖS TETŐFEDŐ-SZIGETEI Ö KÖZP. FŰTÉSSZERELŐ ÉPÜLETLAKATOS Otthon-férőhelyet biztosítani nem tudunk. Jelentkezni lehet a 605. Mii.M. Iparitanulőintézet- nél, Szolnok, Petőfi n. 1—3. [mindenfelől Az álmok városa Görögország Betiltották ez ifjúsági szervezetek dalait Megalakult a hazafias front Külön lettes felhatalmazásról tárgya/ a francia szenátus

Next

/
Oldalképek
Tartalom