Szolnok Megyei Néplap, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-20 / 143. szám

1967, Június 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A szolnoki szabadtéri színpad nyári programja Az idén már két műsort rendeztek a nyári prog­ramnak megfejeiően a szabadtéri színpadon. Május 27-én egy angol beat zenekar adott műsort, június 4-én pedig itt volt az alföldi tánczenekari fesztivál Kóló Sándortól, a megyei művelődési ház igazgatójá­tól érdeklődtünk a színpad további műsoráról. Tavalyi tapasztalataink szerint ez a szabadtéri színpad a nyári szezonban nincs kellőképpen kihasz­nálva. Lesz-e ebben valami változás? — kérdeztük a művelődési ház igazgatójától. „Kié a pénz ?" Kisemmizett árvák: örököl a hűtlen feleség — Megfelelő kihaszná­lásról sajnos az idén. sem beszélhetünk, a program azonban gazdagabb és vál­tozatosabb lesz a tavalyi­nál. Június 27-én a KIS2 kongresszus tiszteletére mű­soros tábortüzet rendez a színpadon a KISZ bizott­ság, július 8-án Zenés camping címmel egy ORI- műsort mutatunk be, neves táncdalénekesek és Rodol­fo fellépésével, július 15- én a Tisza Táncegyüttes műsorára kerül sor, au­gusztus 26-án pedig szin­tén egy ORI-műsort láthat a közönség Halló itt Ba­laton címmel. Ezek a biz­tos műsorok, ezen kívül valószínűleg még augusz­tus 20-a körül a szolnoki szimfonikus zenekar ad hangversenyt, önálló esttel szerepel az Integrál együt­tes és jó idő esetén, min­den szombat-vasárnap sza­badtéri tánc lesz a szín­pad területén. — Olyan tervekről is hallottunk, hogy a nyáron kissé átalakí­tott formában foly­tatni szeretnék az Árkád-műsorokat. — öt műsort tervezünk szabadtérre, bár nem a színpad területén, hanem valószínűleg a Tisza-parti gimnázium udvarán. Ez valóban az Árkád-műsorok bizonyos oldottabb, zenes folytatása lesz. Elsősorban kamaraegyüttesek fellépé­sével. Ilyen műsor a dél­amerikai. a spanyol, az olasz-est és a szolnoki szimfonikusok két kamara- hangversenye. — Az idei program­ból is hiányzik a szabadtéri színházi műsor. Mi ennek az oka? — A Szigligeti Színház­zal ebben az évben sem sikerült megállapodnunk, hogy szabadtéren mutassa­nak be két, vagy leg­alább egy produkciót. A színház művészei azonban vállalták volna, hogy a Duna-partí randevúval és az Egy csók és más semmi című zenés vígjátékkal sze­repelnek a szolnoki sza­badtéri színpadon. Ennek azonban súlyos anyagi aka­dályai vannak. Ugyanis míg a műsor háromezer forint­ba kerülne, addig közvetí­tési díjként az ORI-nak körülbelül hatezer forintot kellene kifizetnünk. Es ezt az összeget a művelődési ház költségvetéséből nem tudjuk biztosítani. — Már az elmúlt években szóvátettük, hogy ha másképp nem megy, külön költségvetéssel bizto­sítani kellene a szol­nokiak változatos és igényes nyári szóra­koztatását. Ehhez most csak egy javas­lat: ha az ŐRI köz­vetítési díjak ilyen magasak, nem lehet­ne-e megoldani, jóval olcsóbban, hogy a nyári szezonra egy időszakos jellegű tár­sulattal (a budapesti körszínházhoz ha­sonlóan) biztosítanák a város közönségé­nek nyári színházi szórakozását Ez az együttes egy szezon­ban két darabot tud­na bemutatni, több előadásban a szabad­téri színpadon (egy zenés és esetleg egy klasszikus művet.) Ezzel biztosítanák a szabadtéri színpad nyári programjának gerincét is. Az életbiztosítási összeg kifizetésénél a polgári törvénykönyv rendelkezései mérvadók. Ezek szerint, ha a biztosított másként nem intézkedik, a törvé­nyes örökös a kedvezmé­nyezett, azaz akit a biz­tosított halála esetén a biztosítási összeg megillet. A biztosítási és önsegélye­ző csoport szabályai sze­rint a biztosítási összeget az elhunyt tag haláláig ve­le együtt élő, törvényes házastársa kapja, ha ilyen nincs, akkor kapják az örökösök. Ennek a sza­bálynak a gyakorlati élet­ben gyakran megmutatko­zó előnye, hogy az özvegy azonnal hozzájut a kár­térítéshez, amely segítségé­re lehet abban, hogy gyer­mekeit felnevelje. Ha a biztosítási összeget a kis­korú gyermekek kapják, a gyámhatóság őrzi azt nagykorúságukig és csak rendkívüli esetekben sza­badít fel kisebb összegeket. Az egyes emberek életé­ben azonban a legkülön­félébb helyzetek adódnak. Sok, már jogi esetként ke­zelt ügyet őriznek az Ál­lami Biztosító aktái. Kö­zülük nem egy elgondol­koztató. .. Az egyik nagyvállalat dolgozója volt P. M. Üze­mi baleset következtében halt meg és. miután tagja volt az önsegélyező cso­portnak, 25 000 forint illet­te meg házastársát. P. M. első felesége már koráb­ban meghalt, három kis­gyermek maradt utána. A második asszony férje ha­lála napján elhagyta a három árvát, — de a pénzt felvette. Huszonöt évi kiegyensú­lyozott, boldog házasság­ról beszélnek a tanúval­lomások, amelyeket egy másik ügyben felvett jegy­zőkönyv őrzi. Meghalt a férj és amikor az életbiz­tosítási összeget ki akar­ták fizetni a hitvesnek, ki­derült, hogy a házasságot nem rögzítette semmiféle okirat. A hűséges, jóban- rosszban élettársa mellett kitartó asszony helyett így — a törvények értelmében — a férj unokatestvérének gyermekei, mint örökösök kapták a biztosítási össze­get. M. D. segédmunkás — felesége hűtlensége miatt — öngyilkos lett. Öreg szülei hiába érveltek, hogy az utolsó hetekben a há­zaspár már nem élt együtt, erre bizonyítékuk nem A Varsói Szerződés tag­államai egyesített fegyve­res erői kiképzési tervé­nek megfelelően ez év jú­nius 14—19 között a Ma­gyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista volt, az asszony hangoztat­ta, hogy nem bomlott fel az életközösség, — és fel­vette a biztosítási önsegé­lyező csoporttól a 25 000 forint életbiztosítási össze­get. (Az öngyilkosság nem baleset, így a baleseti ha­lál esetére járó 15 000 fo­rintot nem fizette ki a biztosító. — öngyilkosság esetén az életbiztosítási összeg is csak a biztosítás megkötésétől számított két év után jár.) E néhány kiragadott példa is bizonyítja, hogy nem elég a biztosítást megkötni. Előfordul, hogy az általánosan helyes és bevált szabályok nem fe­lelnek meg a biztosított körülményeinek. Egyszerű eljárással gondoskodhat azonban bárki arról, hogy valóban az kapja meg a biztosítási összeget, akinek szánta. Elég, ha kívánságát egyszerű levélben közli az Állami Biztosítóval. Ha a levelet kézzel írja, az minden további nélkül ér­vényes, — ha a szöveget gépelik, két tanú aláírása is szükséges. A neveket azonban minden esetben sajátkezűleg kell aláírni. Ha a biztosított ilyenmó­don megjelöli, kinek a ja­vára kötötte a biztosítást^ kívánsága szerint fizetik ki; Köztársaság területén a szovjet hadsereg, a cseh­szlovák néphadsereg és a magyar néphadsereg had­műveleti törzsei közös gya­korlatot tartottak. — rg — FIGYELEM! FIGYELEM! A Szolnok megyei TEMPÓ Általános Szolgáltató Ksz féregirtó részlege gyakorlott szakemberekkel válla): rovar- és rágcsálóirtás). va)amint termény és magtár f értő tie nitési és lakás ciánozásl munkálatokat Közös szovjet, csehszlovák és magyar hadgyakorlat APRÓHIRDETÉSEK ALLA9 SZAKKÉPZETT te­henész elhelyezked­ne termelőszövetke­zetbe készpénz fize­téssel, vagy állami gazdaságba. „Lakás szükséges” jeligére a szolnoki hirde­tőbe. _____________ 1 1 ÉVES nagyüzemi gyakorlattal rendel­kező agronómus ál­lást cserélne állami gazdaságba — vagy tsz-be. „Szeptember 1-re” jeligére a tö­rökszentmiklósi hir­detőbe. A PUSZTATASKO- NYI TBC Szociális Otthon szakképzett ápolónőt vagy ápp- lót keres felvételre. Fizetés: E 210 kulcs­szám szerint+30% ve­szélyességi pótlék+ kórpótlék. Férőhe­lyet tudunk biztosí­tani. MAGASNYOMÖ gépmestert karcagi vagy jászberényi te­lepünkre, valamint lakatost — általános karbantartónak szol­noki központunkba felveszünk. Szolnoki Nyomda Vállalat. SZENTTAMÁSI ÁL­LAMI GAZDASÁG (KÉTPÓ) 2 Fö FES­TŐ ÉS MAZOLÖ SZAKMUNKÁST — KERES FELVÉTEL­RE. ÜZEMI ÉTKE­ZÉS ÉS MUNKÁS- SZÁLLÁS BIZTO­SÍTVA 3—10 fő kubikos bri­gádokat felveszünk állandó szolnoki munkahelyre. Szol­noki Városi Tanács VB házilagos Építő Csoportja. A SZOLNOK) Jár­műjavító Üzem) Vál­lalat lakatos, eszter­gályos. asztalos, má­zoló. hegesztő szak munkásokat és férfi segédmunkásokat ke­res felvételre Je­lentkezni lehet vállalat munkaügyi nsztálván A KARCAGI Gépja­vító Állomás felvé­telre keres gyakor­lattal rendelkező la­katosokat, hegesztő­ket. Egyszeri étke­zés térítés ellenében biztosítva. Útiköltsé­get nem térítünk. HOSSZABB gyakor­lattal rendelkező, jól főző szakácsnőt á la cart szerű üzemi konyhára — felve­szünk. Szakmunkás bizonyítvány és meg­felelő működési bi­zonyítvány szüksé­ges. Továbbá felve­szünk számviteli munkában jártas, nyugdíjast napi 4 órában. Jelentkezni lehet az Alföldi Üze­mi Vendéglátó Vál­lalat 19. sz. üzemé­ben. Szolnok, Ve­gyiművek. PALOTÄSI Állami Gazdaság Beseny- szog Palotás felvé­telre keres gyakor­lott autóvillamossági esztergályos, hegesz­tő szakmunkásokat. Jelentkezés a gazda­ság gépesítésén. Űze­tni konyha! étkezés, munkásszállási elhe- Ivezés biztosítva. 15 éve9 korú 8 ál­talánost végzett fia­talokat felvesz 1 éves fonó-szövő tpa- ritanulónak 1967. IX. !-l beiskolázással a Magyar Pamutipar Jelentkezni: Buda­pest. ÍV Erkel u 30. Szakoktatási iroda. Lakást biztosítani nnrri tudunk ' ADAS-VÉTEL ELADÓ 1 db 500-as kisipari esztergapad, oldalkocsis motorke­rékpárt beszámítok. ..Megegyezünk” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. INGATLAN EGY szoba konyha mellékhelyiségekkel ellátott, beköltözhe­tő családi ház el­adó. Szolnok. IV.. Báthory út 3 sz. KÉT szoba konyha, mellékhelyiségekkel ellátott beköltözhető családi ház eladó. — Kölnök Mike<s u. 12. KERTES családi ház eladó. Szolnok, Pil­langó u. 14. Érdek­lődni: Kuncsorba. Táncsics u. 1. BEKÖLTÖZHETŐ kis családi ház eladó. Szolnok, Zöldfa u. 44. Csató Gábor. HÁROMSZOBÁS csa­ládi ház mellékhe­lyiségekkel eladó. — Egy szoba konyha Beköltözhető. Szol- nok, Jósika u. 28. LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM l-f3 félszobás összkom­fortos dunaújvárosi lakásomat szolno­kiért. Érdeklődni le­het: Szolnok, Sza­badság út 8. fsz. 8. Korponai. ELCSERÉLNÉM Bu­dapest, Hl. kér. Bé­csi úti kettő szobá9 komfortos modern lakásomat szolnoki­ra. „Tiszapart 15399’1 jeligére a Felszaba­dulás téri hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ 403-as típusú Moszk­vics jó állapotban eladó. Kisújszállás, Széchenyi út 48 sz. JÓKARBAN lévő 250- es fekete Pannónia és egy nagykerekű 25-es Jáwa eladó. — Kunhegyes, Árpád körút 36. OPEL Olimpia Re­cord megkímélt ál­lapotban esetleg fi­zetési könnyítéssel eladó. Szarvas, Le­nin út 36. 900-as Wartburg ki­fogástalan állapot­ban eladó. Szolnok, József Attila u. 59. PRÍMA Skoda Su­per Octávia eladó. Tasnádi. Üj szász — gimnázium. EGYÉB 520, 560. 590x13 col­los gumi. — kül­ső gumik futózásál körvulkanízálását rö­vid határidővel vál­lalom. Venczel József gumi javító. Debre­cen. Balcsy-Zsilin­szky u. 24. A CIBAKHÄZI Ve­gyesipari Ktsz vil­lámhárítók szerelé­sét rövid határidő­vel vállalja. Tele­fon: 26. Az újszászi „Szabad­ság” MG. Tsz mezőgaz­dasági munkákban — nagy gyakorlattal ren­delkező képesített TRAKTOR­VEZETŐKET alkalmaz munkaszerző­déssel. Fizetés ÁMG norma szerint. Jelent- kezin a szövetkezet központjában lehet KIRÁNDULÓK FIGYELEM! Ha jól akar szórakozni feltétlen keresse fel a jászárokszállási fmsz KISVENDÉGLŐJÉT, ahol különleges ételek­kel és hűsítő italokkal várjuk kedves vendé­geinket. Könnyűipari Szerelő- ás Épületkarbantartó Vállalat felvételre keres jó kereseti lehetőséggel villanyszerelő, gép-, lemez-, szerkezeti la­katos, csőszerelő szakmunkásokat, szakmun­kások mellé segédmunkásokat. „A segéd­munkások részére átképzési lehetőséget biz­tosítunk”. Továbbá felveszünk: kazánszerelő, kazánhegesztő, hidegburkoló, festő, épületlakatos, bádogos, vasbetonszerelő, ács, kőműves, elektro- és mechanikai műszerész szakmunkásokat, sze­relő és építőipari segédmunkásokat. Jelentkezés: Szolnoki Papírgyár Szlacsin János Könnyűipari Szerelő és Épületkarbantartó Vállalat Kirendeltsége vezetőjénél június 21—22-én. Szervezői munkakörbe gyakorlattal, lehetőleg helyi ismerettel rendel­kező érettségizett kato­nai szolgálatot teljesí­tett férfit felveszünk. Jelentkezni: „Júliusil* jeligére a kiadó hiva­talban­A Megyei Tanács Kór­háza Szolnok, 1967. jú­lius 1-i belépéssel 413 kulcsszámra E Élelmezési vezetőt keres, — illetmény a kulcsszám alapján. La­kást biztosítani nem tudunk. VÁLLALATOK! ÁLLAMI GAZDASÁGOKI TER­MELŐSZÖVETKEZETEK ! Gépek, áruk termények megóvására, raktározási célokra, építkezési munkákhoz stb. Béreljenek terítőponyvát 8x8 méteres napi 18.— Ft házsátrat 3x4 méteres havi 350.— Ft heti 100.— Ft A Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalattól Budapest, IX. kerület Közraktár utca 30 sz. Tel.: 336—499. Kívánságra a bérlő költségére vasúti szállítást is vállalunk. pavilonsátrat 5.10x1.10 méteres havi 620.— Ft heti 175.— Ft Szolnoki Építőipari és Jav. Váll. kőműves, segéd­munkásokat vesz fel, szolnoki munkahelyeire. Je­lentkezni lehet: Szolnok, Kossuth tér Irodaház L emelet 12. (Jó kereseti lehetőség biztosítva^ AGROKER Vállalat azonnali felvételre keres 1 fő traktorvezetői Jelentkezés: Rékasi úti telepünkön. Szolnok megyei Moziüzemi Vállalat normálfilmű üzemvezetői, normálfilmű gépkezelői és keskeny- filmű üzemvezetői, gépkezelői levelező tanfolya­mot szervez. Jelentkezni lehet írásban vagy sze­mélyesen a vállalat műszaki osztályán Szolnok, Koszorú u. 4. sz. Feltételek: 8 általános iskolai végzettség, 18 év életkor. Jelentkezés: 1967. július 1. Moziüzemi Vállalat

Next

/
Oldalképek
Tartalom