Szolnok Megyei Néplap, 1967. május (18. évfolyam, 102-125. szám)

1967-05-17 / 114. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1SC7. május 17. Kitűnően szerepeltek a MÁV ökölvívók Debrecenben A MÁV öklöző: Debre­cenben a keletmagyarorszá­gi ÍI. oszt. egyéni bajnok­ságon indultak. A népes mezőnyben részt vettek a Kun Béla SE, az MGM Debrecen, a Debreceni VSC, a Ceglédi VSE, a Szalvai SE, Orosháza és a Szó. MÁV legjobbjai. Az erős mezőnyben hat szolnoki versenyző vereked- te magát a döntőbe. Közü­lük Beviz, Ignácz és Paál első helyezést, Mátyus és Török második helyezést ért él, Balogh és Vígh B. harmadik lett. Az egyéni teljesítmények értékelésé­nél figyelemre méltó, hogy Beviz kiújult orrsérülése ellenére is biztosan nyert. Ignácz a magyar bajnoksá­gon második helyezést elért Szőkét (Kun SE) győzte le a döntőben, a nehézsúlyú Paál magabiztos öklözéssel javuló formában lett baj­nok. Mátyus is közel állt a győzelemhez, de a hazai pontozóbírák jóvoltából vesztesként hirdették ki az ugyancsak debreceni Han- czával szemben. Dicséret il­leti a helyezetteket és az indulók mindegyikét, akik legtöbbször hárommenetes kemény küzdelemben ma­radtak alul. Mátyus igaz­ságtalan lepontozása azt is jelentette, hogy a nem hi­vatalos csapatversenyben a MÁV a második helyre szorult egy ponttal. 1. Kun Béla SE 27 pont, 2. Szó. MÁV 26, 3. Debreceni Vas­utas 18. Halász Gyula Férficsapalok ftikere a röplabda NB II-ben Szolnoki Dózsa—Sátoraljaúj­hely 3:2, Sátoraljaújhely. Dózsa: Bakos, Igor, Palocsai, Jevge- nyij, Tóth, Almásl, csere: An­nus, Csesznok, B. Nagy. Az első Játszmát könnyen nyerte a Dózsa, majd 1:1, 2:1 és 2:2 lett az eredmény. A döntő Játszmában Sátoraljaújhely 8.3- ra és l2:7-re vezetett végül Is két és félórás hatalmas küzde­lemben sikerült győzni. A Dó­zsa nem játszott jól, de küzde­niakarásból kitűnőre vizsgázott. MSE—Bp. MOM 3:0 ci, 7, 0). Martfű: MSE: Engárt. Dobos. Csikós. Vasicsek. Strasszer, Orosz. Edző: Halász József. Végig Martfű irányította a Játékot. A nem túlságosan etős Játékerőt képviselő MOM ellen különösen az utolsó játszmában akadálytalanul ütöttek. — vasicsek — Szolnoki T1TASZ—Bp. Vízmü­vek 3:1 (—7, 8. 13, 6). Szolnok. v.: Petrovszkl. TITAS55: Pirók. Tóth, Urbán Mondl. Boros, Szép, csere: Takács II. Edző: Jáger István. Nehezen lendült játékba a TITÄSZ, de aztán fo­kozatosan ragadta magához a kezdeményezést és csak a har­madik játszmában volt küzde­lem. Dicséretes a jó csapatszel­lem. kiemelkedett Szép Ervin mc-zgékonysága, ütő készsége, valamint Tóth és Montfi telje­sítménye. Női. Zagyvapálfalv — JESE 3:0 (12, 12, í), Zagyvapálfalva. JESE: Tálas, Juhász, Taczmann, Fekete, Mórt, Losonczl, csere: Ziska. Edző: Mészáros János. A Bozslk nélkül kiálló tarta­lékos JESE gyenge napot fo­gott ki és a begyakorolt takti­kát sem tudta végrehajtani. A vereség megérdemelt. Jó: Tacz­mann. Mórt. — H. — Asztalitenisz 1\B II Betonút—Jb. Lehel 10:10. Budapest. Nagyszerűen sze­repeltek a Lehel játékosok a bajnokaspiráns ellen. A hazaiak már 10:5-re vezet­ték, végül kiegyenlítettek és ért éltes pontot szereztek a Lehel asztaliteniszezői. Győzött: Reisz 3, Szarvas 3, Kovács 2, Duduk 1, Ko­vács—Reisz pár 1. — lászló — Női: Pénzügyőrök—Mezőtú r 18:2, Budapest. A mezőtú­riak mindkét győzelmét Csendem szerezte. ☆ Bp. Hungária—Szolnoki MÁV 14:6. Nem várt sú­lyos vereség érte Budapes­ten a jó összeállításban asz­talhoz álló MÁV együtte­sét. A szolnoki csapatból csak Molnámé és Kunráth- né játszott elfogadhatóan. Lévai és Szilágyi igen gyenge teljesítményt nyúj­tott. A MÁV győzelmeit a Kunráthné—Lévai pár. Málnámé 3, Kunráthné 2 szerezték. H. Gy. Súlyemelés A megyei súlyemelő szövet­ség vasárnap Törökszéntmikló- son rendezte meg az Alkot­mány Kapa NB II csapatbaj­nokság „C” csoportjának I. for­dulóját. A Bp. Vasas Dinamó, a Bp. Vörös Meteor, a Petőfi SE és a Szolnoki MTE csapatai vettek részt a versenyen. Az MTE sorsa már a kezdetkor megpecsételődött, mivel a ne­hézsúlyú Nagy Gábor nem tu­dott részt venni. Nagy István és Tóth István a nyomásgyakor­latoknál kiesett A tervezett 140 ponttal szemben 83-at szer­zett az MTE és meg kellett elégedni a harmadik hellyel. A csapatból csak Gócza és Hollói tudta elérni, illetve túlszár­nyalni a tervezett pontszámot. Hollói összetett eredményben 290 kilogrammról 295 kilo­grammra javította a megyei csúcsot könnyűsúlyban. Bereg­szászi és F arkas a vártnál gyengébb telesítményt nyújtott. Eredmények: Pehelysúly: 1. Tóth (Vasas) 255 kg (70, 80. 105), könnyűsúly: Hollói (Szó. MTE) 295 (92,5. 90 112,5), 2. Beregszá­szi (MTE) 270 (82,5, 80, 107.5), váltósúly 1 Gulácsi (Petőfi SE) 300 (100, 85, 115), 3. Gócza (MTE) 265 (85, 80, 100), középsúly: 1. Litter (Dinamó) 390 (120, 115, 155), félnehézsúly: 1. Békési (Petőfi) 280 (85. 80 115). csapat­ban: 1. Vasas Dinamó 251 pont­tal (Edző* Varanyecz Kálmán), 2. Petőfi SE 168 ponttal (Edző: Székely László), 3. Szó. MTE 83 ponttal (Edző* Hollói Tamás). Évadnyitó megyei folyambajnokság A Szolnok megyei kajak-kenu szövetség vasárnap délelőtt a Tiszán rendezt« meg a megyei 1967. évi férfi. női. felnőtt, Hiú­sági és serdülő egyéni Kajak­kenu folyambajnokságát. A martfűi MHS kajak szakosztá­lya érthetetlenül távol maradt a versenyről. A Szó. VÍZIG és MTE mintegy 40 versenyzővel Indult. Eredmények: Serdülő fiú táv 4000 m: Pk—1 (haladó): 1. Papp (VÍZIG), 2. Horváth VÍZIG), 3. Barta (MTE). Pk—1 (kezdő): 1. Ondók. 2 Dobos Gy., 3. Hamar (valamennyi MTE). Pc—2: 1. Szegedi—Juhász, 2. Zsidai—Fe­hér (mindkettő VÍZIG), leány Pk—1: 1. Czeglédl, 2. Szabó (mindkettő VÍZIG). Férfi Ifjúsági 6000 m: Pc—1. l. Csizmadia (VÍZIG), C—l: 1. Deme. 2. Munkácsi (mindkettő VÍZIG). Női ifj. haladó 6000 m: K—1: 1. Szekeres (VÍZIG) ellenfél nélkül. Pk—1: 1. Stnka (VÍZIG). Férfi ifjúsági 10 000 m: K—1: 1. Dobos 2. Pusenszki 3. Nádas (mind MTE). Pk—1: 1. Buczkó (VÍZIG), 2. Csapó (MTE), 3. De­me J. (VÍZIG). Felnőtt 12 000 m: K—1: 1. Horváth, 2. Papp (mindkettő VÍZIG). Évadnyitó folyambajnokság volt a szentendrei Duna-ágban is, ahol Indult Czeglédl, a VÍZIG válogatott kerettag ke­nusa. Czeglédl a C—1-es ifjúsági kategóriában az elsőtől 30 má­sodperccel lemaradva a harma­dik helyen végzett. Hegyei atlétikai bajnokságok Nehéz feladatot oldott meg vasárnap a megyei at­létikai szövetség, amikor több száz versenyző rész­vételével megrendezte az 1967. évi megyei serdülő és junior bajnokságot és közben sor került a megyei kiválasztó versenyre és az ifjú atléták országos sereg­szemléjének megyei döntő­jére is. A sok fiatal tehetség kö­zül az egészen kezdőktől a már majdnem felnőttekig szép számmal láttunk most feltűnt „nagy ígéreteket”. A leglelkesebbek a legfia­talabbak voltak, akik kö­zött többen már a serdüíó- korúakkal is versenyképe­sek. A junior bajnokságot első évben rendezték, így még nem elég népszerű, annál inkább a seregszem­le, ahol legjobb ifjúsági versenyzőink álltak rajt­hoz. Itt születtek a legjobb eredmények is. Jobb eredmények. Junior fiú 400 m: 1. Mátyus (Kar­cag) 54.3. 1500 m: 1. Szaut- ner (MÁV) 4:25.8, magas: I. Karancsi (Tm. Techn.) 160. súly: 1. Czédlj (MÁV) II. 52. Lánvok: 100 m: 1. Barta (MÁV) 13.3, 400 m: 1. Szá­raz (MSE) 63.8, 80 gát: 1. Hasznos (MÁV) 13.4, ma­gas: 1. Hasznos 140, súly: Csőke (MÁV) 11,66. Serdülő fiúk: 100 m: 1. Ballók (605. ITSK) 13.6, 400 m: 1. Márton (Trn. Techn.) 56.2, 2000 m: 1. Ecsédi (MÁV) 6:34.6, 100 m gát: 1. Nánási (MÁV) 15.7, magas: 1. Daróczi (Tm. Techn.) 160, távol: 1. Nánási 591, súly: Lankus (Jb. Vasas) 12,24, diszkosz: I. Bállá (Jb. Vasas) 37,08, gerely: 1. Bállá 40,26, kala­pács; 1. Bállá 39,48. Lányok: 100 m: 1. Palla (MÁV) 13.9, 300 m: 1. Ba­ta (MÁV) 44.3, magas: L Bugyi (J.-apáti) 137, tá­vol: 1. Palla 457, súly: 1. Medve (Jb. Vasas) 10,04, gerely: Kerekes (T.-füred) 29,30. Megyei seregszemle, fi­úk: 100 m: 1. Nagy (MÁV) II. 7, 400 m: 1. Nagy 54.9, 3000 m: 1. Pásztor (T.-fü­red) 9:55.4, távol: Tímár (Jb. Vasas) 582. rúd: 1. Rácz (MÁV) 360, magas: 1. Rácz 180, súly: Nemes íMÁV) 11,89, diszkosz: 1. Nemes 42,27, gerely: 1. Tímár 42,49. Lányok: 100 m: 1. Vid­ra (MÁV) 13.4, 400 m: 1. Vidra 62.0, 600 m: 1. Po- mázi (MÁV) 1:52.0, 80 gát: 1. Juhász (MÁV) 13.7, magas: 1. Hubai (MSE) 140, távol: 1. Juhász (MÁV) 503, súly: 1. Angyal (Fegyver­nek) 9,72. diszkosz: 1. Hu­bai 30,20, gerely: 1. Mé­száros (MÁV) 39,90. A kiválasztó verseny leg­ifjabb korosztályában né­hány nagyszerű eredmény született Fiúk: 100 m: 1. Hack (Koltói) 12.7, 400 m: 1. Mé­száros (Áchim) 66.9, ma­gas: 1. Hack 148, 2. Aszta­los (Áchim) 145, távol: 1. Tassá (Jb. Vasas) 337. 2. Hack 521. Lányok: 100 m: 1. Tassi (Jb. Vasas) 14.0, 300 m: 1. Szabó (Jb. Vasas) 48,4. Néhány meghívásos szám jobb eredménye: diszkosz: Katona 51,04, Biber 41,60, Horváth 40,12, gerely: Ma­gas 55,46. Porosaim! APRÓHIRDETÉSEK ALLAS: AZ EM. BUDAPES­TI LAKÁSÉPÍTŐ VÁLLALAT IPAKI TANULOK — 1967. SZEPTEMBERI beiskolázására FELVÉTELT HIRDET AZ ALÁBBI SZAK­MARBAN: — VILL- LANYSZEBELÖ. — VlZ-GAZSZERELÖ. KÖZP. FŰTÉSSZE­RELŐ, FESTÖ-MA- ZOLÖ. MELEGPAD- LÖ-MÜANYAGBUH- KOL0. BÁDOGOS, ASZTALOS. LAKA­TOS, 2 KŐMŰVES, ACS. ALT. EPÜLET- nEPÉSZ, — HIDEG- PADLÖ AZ 1. CSO­PORTHOZ TARTÓ­ZÓ SZAKMAKRA KINTLAKÄSOS, A ?. CSOPORTHOZ TAR­TÓZÓ SZAKMAR­BAN BENTLAKÁ­SOS ELHELYEZÉS­SEL KORHATÁR A BE NEM TÖLTÖTT 16 ÉV. JELENTKE­ZÉS MÓDJA: 1. A TANULOK ISKOLAI JELENTKEZÖL AP­JÁT AZ ISKOLA VAt.LA LATUNKNAK MEGKÜLDI. 2. AZ ISKOLÁBA NEM JÁ­ROK ISKOLAI BI­ZONYÍTVÁNYT. OR­VOSI »GÁZOLÁST. ANYAKÖNYVI KI­VONATOT ÉS SZÜ­LŐI BELEEGYEZŐ NYILATKOZATOT KÖTELESEK - AZ ÍRÁSBELI - VAGY SZEMÉLYES JE­LENTKEZÉS ALKAL­MAVAL CSATOLNI 3. ÖSZTÖNDÍJ A tanulmányi ELŐ­MENETELTŐL FÜG­GŐEN. JELENTKEZ­NI LEHET: AZ ÉM. PATT» a PESTI LAKÁS­ÉPÍTŐ VÁLLALAT BUDAPEST. V.. — ocsrTTH r A JÓS TÉR 13—15. V. EME­LET SZAKOKTATÁ­ST ELŐADÓJÁNÁL. A SZOLNOKI TéS- ’psvár tégla elvonta- tásához lóhajtókat vesz fel. A PALOTASI Álla­mi Gazdaság Be- senyszőg Palotás éj­jeliőröket, szerves­trágya kezelőt és ál­latgondozókat keres azonnali felvételre. Jelentkezés a fenti elmen. TISZAMENTI Vegyi­művek lakatos szak­munkásokat vesz fel. Jelentkezés a munkaügyi osztá­lyon. STABIL kazánokhoz vizsgával rendelkező kazánfűtőket azon­nali belépéssel al­kalmaz a Szolnoki Tejüzem. SZENTENDREI Bc- tonárugyár — váci telepére — azonnali belépéssel felvesz férfi segéd­munkásokat — betonelemgyártást . munkakörbe. Taná­csi Igazolás szüksé­ges. Üzemi étkezés és munkásszállás van. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Vác. Klsrét dűlő 1. szám alatt. — (A FORTE gyár és a váci klsállomás mel­letti FÉRFI fodrász és női fodrász dolgozó­kat tlszaőrsl szolgál­tatóházban foglalkoz­tatással azonnal fel­vesz Ktsz, Kunma­daras. A TISZAROFF és Vidéke Körzeti Fms2 tíszagyendai egy sze­mélyes élelmiszer boltjába szakképzett vezetőt keres. Je­lentkezés lehetőség szerint személyesen az fmsz központban: Tiszaroff, Lenin u. 3. sz. Működési és erkölcsi bizonyít­vány szükséges. La­kást biztosítani nem tudunk, útiköltséget felvétel esetén térí­tünk. A SZOLNOKI Jár­műjavító Üzemi Vál­lalat lakatos, eszter­gályos, asztalos, má­zoló, hegesztő szak­munkásokat és férfi segédmunkásokat ke­res felvételre. Je­lentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. ADAS-VÉTEL: NÉGYSZEMÉLYES garnitúra — minden Igényt kielégítően eladó. Szolnok, Rá­kóczi út 22. Tóth Béla. INGATLAN: KÉT szobás össz­komfortos ház eladó. Szandaszöllős, Rá­kóczi út 44. lakáscsere: ELCSERÉLNÉM két­szobás belvárosban lévő összkomfortos gázosított udvart la­kásomat — hasonló emeletiért. Havi lak­bér 57 Ft. Érdeklőd­ni : 20—87 telefonon 8—16 óráig. gépjármű: JÖ karban lévő Pan­nónia motorkerék­pár eladó. Jászbol- dogháza, Vasút út 16. 35 000-et futott Tra­bant Limousine — azonnal eladó. Kis részlet lehetséges. — Donkő László Jász- szentandrás. Felső- tanyai iskola. 500-as Trabant Com­bi és 700-as DKW eladó. — Érdeklődni mindennap du. 5-től Cegléd, Sass u. 24. 408-as Moszkvics 10 ezer km-rel eladó. Szolnok, Ady E. u. 56. VI. L-ház. László. NAGY GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ k a x án tógépesxt azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés megálla­podás szerint Jelentkezni lehet a Tisza Cipőgyár személyzeti osztályú.!, Martfűn. I * Van elegendő fűvetőmag a a rétek, legelők felújításáhos Szolnok megye közel 100 000 holdas rét-legelő te­rülete olyan hatalmas fehérjetartalmú takarmányt adhat, ami a Szolnok megyei állattenyésztés egyik legfontosabb alapja, Szolnok megyében a második ötéves terv során határozott előrelépést állapíthatunk meg a rét- és legelőgazdálkodást illetően. Ebben a megyé­ben is előrehaladást mutat az a tény, hogy a legelőgazdálkodás önálló üzemág lett és így az állami támogatás, valamint a szakmai tanácsadás szervezettebbé tétele következtében Szolnok megyei mezőgazdasági nagyüzemek sokat- ígérő fejlődést mutatnak. Szükséges is a rét- és legelőgazdálkodás hozamainak javítása, mert enélkül Jövedelmezőbb tejtermelés el sem képzelhető. Ahhoz, hogy ez a viszonylag igénytelen takar­mánybázis a növekvő igényeknek megfelelően egyre nagyobb hozamot adjon, feltétlenül szük­séges a rétek és legelők kellő ápolása mellett ezeknek a területeknek a tervszerű és folyama­tos felújítása is. E lap hasábjain a napokban közzétett hirdetés­ben felsorolt fűmagkészletekre éppen azért hívjuk fed a figyelmet, mert több oldalról kaptunk olyan tájékoztatást, hogy a fűmagboltok és a földmű­vesszövetkezeti boltok egyes mezőgazdasági nagy­üzemek talajviszonyainak legmegfelelőbb fűmag­keverékek előállításához szükséges fűmagvakkal nem rendelkeznek. Az Országos Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat (Budapest, VII., Rottenbiller u. 33.) angolperjéből, csomósebirből, franciaperjéből, tarackostippangból, magyarrozsnokból, réti- komócsinból és vöröscsenkeszből korlátlan mennyiségben, jó minőségben áll a nagy­üzemek és az egyéni termelők rendelkezésére. 4 & VETŐMAG A rét és legelőterületek üzemszerű fejlesztésének egyik előfeltétele a legelő olyan coenológiai álla­pota, hogy azon a helyes agrotechnikai módszer valóban eredményes fejlődést mutasson. A rét-legelő fejlesztési program keretében jelentős állami támogatással Szolnok megyé­ben is jelentős területek kerültek máris fel- újításra. Abban az esetben, ha a Szolnok megyeá mező- gazdasági nagyüzemek ütemterveik elkészítésénél nem hagyják figyelmen kívül rét- és legelőterü­leteink folyamatos okszerű felújítását, úgy har­madik ötéves tervünkben előírtakat feltétlenül teljesíteni tudják. így növelhetik gazdálkodásuk belterjességét is. A takarmánytermő területek emelése nél­kül növelhetik az 1 kh-ra eső számos-álla­tot és ugyanakkor csökkenthetik az állati termékek előállításának költségét. Mindezekre azért tartjuk szükségesnek a figyel­met felhívni, mert a rét-legelőfelújítások fűmag nélkül nem valósíthatók meg. Miután minden kétséget kizáróan van elegendő jó minőségű fűmag e felújí­tások elvégzéséhez, a mezőgazdasági nagyüzemeknek és a népgazda­ságnak is közös érdeke ezeknek a felújításoknak mielőbbi elvégzéséhez a felsorolt fűmagvak mi­hamarabbi megrendelése. Ha mezőgazdasági nagyüzemeink nemcsak fel­ismerik, de meg is valósítják, hogy számukra az a hasznos, ami a népgazdaság érdeke is és az elkövetkezendő években az üzemszerű legelőgaz­dálkodás lehetőségét jobban kihasználják, úgy mind a hozamok növelésében, mindpedig az álla­ti termékek önköltségének csökkentésében további előrehaladást érhetnek el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom