Szolnok Megyei Néplap, 1967. május (18. évfolyam, 102-125. szám)
1967-05-25 / 121. szám
1967. május 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP £ Dalosünnep a Tisza- partján A kisipari szövetkezetek országos versenyének szép plakátja után most ismét ízléses és figyelem felkeltő falragaszok jelentek meg Szolnok utcáin, színesítve a városképet. A kék, sárga, kármin színekben pompázó plakátok a szolnoki kulturális hetek egyik új, országos rendezvénysorozatáról, a június 3—4-én sorrakerülő országos földművesszövetkezeti dalostalálkozóról adnak hírt. fi két nap alatt tizenkilenc .kórus mintegy ezer dalosa ad egymásnak randevút a Tisza-parton. A legjobb földművesszövetkezeti énekkarok kétnapos hangversenysorozata szép élményt ígér. Különösen színpompásnak ígérkezik a résztvevő énekkarok szombat délutáni felvonulása a Tisza-parti Lenin szoborhoz. Itt kerül sor a dalostalálkozó ünnepélyes megnyitójára is. amelynek fénypontja két, közösen előadott kórusmű lesz. Szombaton, június 3-án este nyolc órakor két helyen. a Ságvári művelődési ház és a Kóltói úti művelődési ház nagytermeiben kezdődnek a dalostalálkozó bemutató hangversenyei. Június 4-én, vasárnap tíz órakor pedig a Ságvári művelődési ház nagytermében a szolnoki fmsz kórus fennállásának 45. évfordulója alkalmából jubileumi hangversenyt rendeznek. Vasárnap délután a kétnapos eseménysorozat lezárásaként kamagyi konferencián értékelik majd a dalostalálkozó szakmai tapasztalatait, A falusi kórusmozgalom helyzete címmel; Megyénkből a dalostalálkozón két földművesszövetkezeti, a jászladányi és l a szolnoki, valamint meg- . hívott vendégként a jászberényi Paiotássy kórus vesz részt. Pedagógus festők ("Tudósítónktól) „A Fáklya klub vezetősége szeretettel meghívja P. Kuczora Erzsébet festőművész kiállításának megnyitására.” így szólt a meghívó. amely tudtul adta, hogy Budapesten három női festőművész pedagógus kiállítását láthatja a nagyközönség a pedagógus művészeti stúdió rendezésében. P. Kuczora Erzsébet a fiatal pedagógus festőművésznő, aki jelenleg a XIII. kerületben egy általános iskola rajz szakos tanára, Szolnokról indult el. Pontosabban a Széchenyi utcából. Tanára, Baranyó Sándor volt. Mostani kiállításán elsősorban balatoni tájképeket láthattak tőle. Elismeréssel szólt ró- lá a megnjútón dr. Mak- say László művészettörténész is. Az elmúlt héten Budapesten járt szolnoki diákcsoport is megtekintette a szolnoki születésű P. Kuczora Erzsébet kiállítását. DIÁKCSERE A magyar szovjet kulturális egyezmény 1967. évi munkatervéhez kapcsolódó megállapodás alapján az idén nagy létszámú, előreláthatólag több mint 500 egyetemi és főiskolai hallgató utazik hazánkból a nyári szünidőben a Szovjetunióba. A különböző felsőoktatási intézményeknél számukra szervezett, általában 2—4 hetes szakmai gyakorlaton vesznek részt. Csereképpen azonos létszámban érkeznek szovjet egyetemi hallgatók ha- sáiikbsk Tizenhatezerötszáz könyvből és harminckét folyóiratból válogathatnak a jászárokszállásiak az új könyvtárban. — (Foto: N. Zs.) Á fesztivál számvetése Nyugtalanító jelenségek az amatőr tánemosgal&mban A Néplap rendszeresen tudósította olvasóit a III. Alföldi Néptánc Fesztivál eseményeiről. A tanulságok levonásával azonban még adósak vagyunk. Vegyük ezeket is sorra. Milyen általános tanulságokkal szolgált a fesztivál ? A bemutatott táncok azt bizonyították, hogy csak azok a művek állták meg helyüket, amelyeknek alkotói teljes tájékozottsággal rendelkeznek mind a változó valóságot, mind a táncművészetet illetően. A szakemberek tanácskozásán egyértelmű világossággal körvonalazódott néhány, az egész amatőr táncmozgalmat jellemző — nyugtalanító jelenség. Milyen jelenségekre kell itt gondolni? Először is arra, hogy erős közlésvágy él a koreográfusokban, hiszen a szépségideáit illetően titkos belső átértékelődés zajlott le. Megindult a harmónia felbomlása. Az új szépségideáit még nem találták meg. A fesztivál azt is bizonyította, hogy vannak még bőven olyan jelenségek az amatőr táncművészetben, amelyek a mondanivaló kutatásából erednek. — A szakemberek úgy ítélték meg — épp e fesztivál alapján—, hogy a következőkre nagyon kell figyelni: A táncfolyamatok kiszorulnak, s átadják helyüket a póznak. Ez a póz-kultusz semmiképpen sem tölthet el bennünket különleges gyönyörűséggel. Igaz. találtunk már példát arra is, hogy a nagyívű mozgássorozatok és a póz szintézise kialakult. Például HVDSZ „Betlehem”, Vasas „Tánc a szerelemről” című kompozíciókra gondolunk. A szcenikai eszközök túlzott uralkodóvá váltak elsődlegesen pótló szereppel. Itt kell szólni arról is, hogy egyik-másik koreográfus nem a tánccal, hanem a jelmez-döbbenetek Melyik volt a legrégebbi magyar kórház? Okleveleink közül az 1015, évben keltezett, úgynevezett pécsváradi alapítólevél emlékezik meg & hajdani monostor gyengélkedőjének négy betegápolójáról, s hat fürdőszolgájáról. E szép — szentist- vánkori — oklevélnek azonban az a betegsége és baja, hogy —; hamis. Mégis a „kolostori orvostudomány századainak világát tükrözi. E korban ugyanis a legtöbb kolostornak megvolt a maga — valteudina- riumnak mondott betegszobája, s foglalkoztak a szerzetek betegápolással, gyógynövénytermesztéssel is. Esztergomban a kereszteslovagok rendje már a XII. században fenntartott egy ispotályt; ehhez csatolta III. Béla felesége — mint közfürdőt — a mai esztergomi strandfürdő gyógyforrásainak vizét. A Gellérthegy alatt — mint akkor mondták, a budai Alhévi- zeknél — a mai Rác- és Rudas-fürdő táján IV. Béla az 1240-es években építtette meg nővére, Thüringia Szt. Erzsébet nevét viselő kórházat. Fővárosunknak ez volt legrégibb kórháza. Egyik betegéről, az ifjú Bánk fia Péterről az 126Ö— 1270-es évekből már írott adatunk is van. A Szt. Erzsébet ispotályt 1437-ben Zsigmond király jelentős javadalmakkal gazdagította. Buda második kórházát 1330-ban Artolfus mester alapította; a Lukács-fürdő környékén állt ez az ispotály, az akkori Felhévizen. A hőforrások mellé telepített kórházakban víz-gyógymódokat alkalmaztak. A gyógyvizeket annyira kedvelték az emberek, hogy mint egy későbbi utazó írja — a nyakig vízbe merült, s abból kikecmergő régi budaiak azokra a képekre emlékeztettek, amelyek az utolsó ítélet jelenetét, a holtak feltámadását ábrázolták. Betegeket ápoltak a középkori budai Szt. Lázár kolostorban, s Pestváros XV. századi ispotályában, az ismeretlen helyű Szt. Miklós kórházban is. A középkor kórházai egyházi gondozásból a XV. században rendre városi kezelésbe kerültek, az 1410 körül írásba foglalt Budái Jogkönyv a magisztrátus tisztévé teszi a kórházak dolgával való hetenkénti foglalkozást. A város tanácsurakat jelölt ki a kórházak gondnokaiul. Surányi Ibolya előadóművész az Újvárosi iskolában Meghitt légkörben gyülekeztek a pajtások kedd délután az Újvárosi iskola könyvtártermében. Kissé szorongó izgalommal várták a kedves találkozást Surányi Ibolya előadóművésszel, akj pillanatok alatt felszabadult, igen kellemes hangulatot varázsolt közvetlen egyszerűségével. Műsora színes és igényes volt. A gyerekek nevelőikkel együtt meglepett érdeklődéssel figyelték, hogy a magyar és világirodalom nagy költői és írói mennyi szeretettel, melegséggel szólnak gyermekekről gyermekekhez. A röpke óra leforgása alatt élővé váltak Vörösmarty, Petőfi, Móricz. Weöreös Sándor, Jankovich Ferenc, Sienkievicz, Majakovszkij sorai a művésznő nagyszerű tolmácsolásában- A csillogó gyermekszemek arra késztetnek, hogy köszönettel szóljak azokról, akik mindezt lehetővé tették számunkra, elsősorban a Verseghy gyermekkönyvtár vezetőiről. Velük együtt vált csaknem közös gondjainkká a nevelési problémák közül nem a legcsekélyebb, az irodalmi nevelés. Hiszen ez az előadói délután nem az egyetlen és nem is a legfontosabb bizonyítéka lelkes és felelősségteljes fáradozásaiknak. Iskolánk olvasótermében az értékes könyveket forgató diákoknak nem kis tábora tanulja érteni az igazat, a szépet. Napjainkban, amikor a versmondás reneszánszát éli, nagy örömet jelent, ha ezen a téren is élet. mai élet zengi be az iskolát, mert az élmény él és alakít. Kiss Erzsébet tanár Szolnok KÖZÖS SORS , Meghitt jubileumhoz érkezett el korunk embere. A főváros közelében, a balatoni országút mellett nemrég feltárt neanderkor település leleteit rendezték, elemezték. Az ősi vermekből kiásott ötvenezer állatcsontból megállapították a tudósok, hogy a Pest vidéki ősember étrendjében, több más vad közt, a jégkori szamár húsa is szerepelt. Ötvenezer éve tart tehát a legszorosabb kapcsolat ember és szamár között. Mondhatjuk, már kezdetben hús voltunk a szamarak húsából s vér a vérükből. Azóta sorsunk összefonódott. Mennyi, de mennyi tulajdonságát tettük magunkévá e szürke kis útitársnak. Reá hivatkozunk, ha valaki önfejű, csökönyös, makacs. Nagy szamár, — mondjuk olyan emberekre, aki mindent lenyel. Tudjuk, hogy a szamár bogáncsot, szúrós bokrot, dudvát is megeszi. Abban is utánozza az embert, hogy ismert igénytelensége ellenére — italára igen kényes; zavaros vizet meg nem issza. Nos, ebben, mármint az ital megválogatásában, némelyek mintha el is maradtak volna a szamártól. Zenekedvelő a szamár, miként az ember. Jó füle, abszolút hallás^ van a csacsinak, és a hangja esetenként kitűnően beilleszkedne egyik-másik harsogó beat-zeneműbeMit mondjunk még? Figyelték már hátulról, hogyan poroszkál a szamár? Mintha mini-szoknyában és tűsarkú cipőben kocogna. Mennyi ember van, aki a legmagasabb csúcsokra jutva éppúgy nem szédül, mint a szamár a szakadék szélén. Türelmes kis jószág a szürke szamár. Tartotta a hátát ezer vésznek, ütlegnek, mint az ember. De ha valamit megsokallott. 5 is visszarágott, úgy ám, hogy meglátszott a helye. Hordozott a hátán vizestömlőt, rozsét, sót, pásztor-elemózsiát, ö vitte be Jeruzsálembe Jézust, de a furfangos, népi igazságtevő Naszreddin Hodzsát is fuvarozgatta. Beleszólt a szamár a divatba. A, szürke — mindig divatos szín volt, mióta bőrünk vastagságát s ellenállóképességét textíliákkal is növeljük. Nem beszélve arról, hogy az op-art mintát — a kereszt alakú foltot — régebben viseli magán a csacsi, mint ahogyan ez a divatba is bevonult. Ha már a szamár szőrénél- bőrénél tartunk, bőrét különösen a dobkészítők becsülik sokra. Gazdája szerénységéből következik, hogy a szamárbőmek abszolúte mindegy, mit vernek rajta dobra. Az ötvenezer év alatt azért eléggé egymáshoz szelídültünk a szamárral. Húsa sem tartozik már mindennapi eledelünk közé. Nem vágjuk őt le, jobban szeretjük, ha velünk együtt végelgyengülésben múlik ki- Persze, hálátlan emberek is élnek, s így vannak tájak, ahol még fogyasztják a csacsihúst. A déltiroliak például ebből készítik egyik reprezentatív szalámiféléjüket, a mortadellát. Ezzel függhetett össze kisgimnazis- ta kori értesültségem, amikor is T. tanár úrnak arra a kérdésére, hogy miből csinálják a téliszalámit, azt találtam felelni, hogy szamárhúsból. — Na ülj le. Mondd meg apádnak, hogy szamár vagy — honorálta legyintve a válaszomat, s hozzátette. — Hozzál róla igazolványt! Szegény apámnak átadtam az üzenetet. Törte a fejét, hogy is fogalmazza meg az írást. Később fogtam fel igazából, milyen huncutul megcsinálta. Ez volt a kis papíron: „Igazolom, hogy fiam gimnáziumi tanulmányai folytán, szamár...” Tóth István felvonultatásával akar hatni. A szcenikai eszközök túlzott megjelenése azért is veszélyes, mert csak a nagy együttesek bírják anyagi erővel, a kisebb együttesek esetében minden jószándék ellenére is fiaskóvá válik. A komplexitás elvének nem egészen megfelelő az értelmezése. E vonatkozásban az a helyes, ha a táncban, más művészeti ágak nem a tánc helyett jelennek meg. Végső összegezésként úgy fogalmazódott meg, hogy a koreográfus — táncköltő, rá is ugyanazok a „szabályok” érvényesek, mint minden művészre. Csak az vihet jó produkciót a színpadra, akinek van korszerű mondanivalója. A rendezőknek el kell gondolkodniok a következőkön: Vajon jó-e pályázati kiírásunk rendszere? A jelen kiírási rendszer ; aojan ugyanis egyáltalán nem volt világos, hogy a megtett útról akarunk-e számot adatni, vagy a „hogyan tovább”-ra kerestettük a feleletet. Az lenne talán a legcélszerűbb, ha a művészi színvonalra, a „hogyan tovább”-ra épülne a következő fesztivál kiírási rendszere. Bevált-e. jó-e a kialakult díjazási rendszer? Helyes-e az, hogy a közönségnek csak pasz- szív szerepet szántunk? Célszerűbb lenne talán, ha a jövőben áttérnénk a kvalifikációs rendszerre; ha lenne egy nagydíj, amit a zsűri ítélne ■ oda; ha lenne egy díj, amit a közönség ítélne oda, de minden benevezett együttest rangsorolna a zsüriHelyes-e, jó-e a zsűrizés eddigi módszere? Talán jobb lenne áttérni a szigorúan titkos, pontozásos rendszerre. (Az az igazság, hogy még az ilyen „vastag” zsűri esetén is, mint ami most működött, a szaktekintély ránehezedett egy kicsit a zsűri egészére. Ez pedig nem jó sem a zsűrinek, sem a csoportoknak.) Jó-e a díszbemutató eddigi rendszere? Hasznos változtatás lenne, ha a díszbemutató egyben a verseny döntője is lenne. Ily módon a zsűrinek is, a közönségnek is. kétszer lenne alkalma látni a legjobb műveket. Ez azt eredményezhetné, hogy az esetleges tévedések sokkal inkább elkerülhetők lennének. Befejezésül még néhány szót a Tisza Táncegyüttesről. A Tisza Táncegyüttes szereplésével elégedettek vagyunk. Az adott lehetőségeket ismervén irreális lett volna az elért eredménynél többet várni. A Tisza táncosai kiemelkedően jó táncosok, — a szakemberek egybehangzó véleménye Szerint is —, a koreográfus tehetséges, de félkezű- Félkezű, mert nincs mellette zenei vezető, rendező, jelmez- tervező. mert nem áll rendelkezésére megbízható zenekar. A koreográfia pedig zene nélkül csak féldolog. A „kölcsön” kórusnak elismerés és köszönet jár. De nem ez a jövő útja. A fesztivál gazdái nem engedhetik meg még egyszer maguknak azt, hogy zeneszerző, zenei vezetői, rendező, jelmeztervező, zenekar és kórus nélkül kezdjenek felkészüléshez. Kálié Sándor a Ságvári Endre Megyei Művelődési Ház igazgatója
