Szolnok Megyei Néplap, 1967. május (18. évfolyam, 102-125. szám)

1967-05-24 / 120. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 186L május SA 6 BÍRÓSÁGI JEGYZETEK, „Meghálálta“ a rokoni vendéglátást A határőrtől kért segítséget a dissxidáláshos A májusi pártnapoh időpontja Félmillió beföHesiivég a M£tt telepeken ták végrehajtani, mert ál­landó lakásán nem jelent meg, és több éven át buj­kált. Végül is egy más ügy­ben bukott le, amelyben ná- rom év és nyolc hónap sza­badságvesztésre ítélték. A többszörösen büntetett előéletű Deákot itt utolérte a Szolnok megyei megkere­sés. Eddigi büntetése mel­lett további egy év és két hónap börtönbüntetésre ítélték. trágár szavakkal szidalmaz­ta a gyár vezetőit, dolgozóit, végülis a rendészetnek kel­lett őt eltávolítani. Kijózanodás után a fele- lősségrevonás elől újból a nyugati határ felé igyeke­zett. Ütközben ismét alapo­san leittasodott, olyannyira, hogy az egyik határőrtől kért a vonaton segítséget a határon való átlépéshez, aki átadta őt a vonaton vizsgá­latot folytató társainak. A natárőr hat napi rendkívüli szabadságot, Mészáros pe­dig garázdaság és tiltott ha­tárátlépés kísérlete miatt egy év és hat hió börtönben letöltendő szabadságvesztés­büntetést kapott, a bíróság három évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától, köte­lezte kényszerelvonó keze­lésen való megjelenésre, to­vábbá korlátozta a feltéte­les szabadságrabocsájtás kedvezményében. Az ítélet jogerős. H. T. zőgazdasági gépgyárban Kiss László, Üjszászon 19 órakor Kácsor József. Kun­madarason 20 órakor (ösz- szevont) Szőrös István; május 31-én, 18 órakor Jászapátiban dr. Szűcs Fe­renc, Jászkiséren 18 óra­kor Varga József tart párt- napot. TARKA BARKA A közelmúlt napokban egy három és fél éves nős­ténytigris, amelyet a „Bor- reby” dán hajó fedélzetén szállítottak, megunta a rabságot és éjszaka áttör­te ketrecének rácsait, majd sétára indult a hajó fedél­zetén. A hajó kapitánya és sze­mélyzete elbarikádozta ma­gát egy kabinban, a távi- rász pedig riadóztatta Aal­borg jutlandi várost, ahol a tigrist a hajóra rakták. Az aalborgi állatkert igazgatója több felfegyver­zett emberrel sietve a helyszínre érkezett és si­került is becsalogatniuk a tigrist egy kabinba. ☆ Van a világon egy fenyő­fa, amelyet joggal lehet a legdrágábbnak nevezni. Ez a fenyő egy tokiói éksze­rész alkotása és gyöngyök­ből, gyémántokból, rubi­nokból és zafirkövekből, összesen 6721 drágakőből készfiit. ☆ A brazíliai Porto Alleg­ro-ban a vámhatóságok feltartóztatták az Argentí­nából behozott nyúlszállít- mányt\ — 474 nyulat — mert az okmányok hiányo­sak voltak. Az importőrö­ket semmiféle kár nem ér­te, ellenben a vámtisztvi­selők, a nyulak nagy sza­porulata miatt, kénytele­nek voltak kapitulálni. A kereskedő a takarmányo­zási költségek megtérítése után nem 474, hanem több mint 2000 nyulat vett át. * Ha már a filmnek az a címe. hogy „Szórakozás az ágyban”, akkor az csak pornográf lehet — gondol­ták a belga cenzorok és úgy döntöttek, hogy a francia film bemutatását nem engedélyezik. Elha­markodott döntésüket azon­ban meg kellett változtat­ni, mert egy népszerű tu­dományos filmről volt szó. amely azt taglalta, mivel kell lekötni a csecsemőt abban az időszakban, ami­kor még ágyhoz van köt­ve... ☆ A Lengyel Népköztársa­ságban a dohányzás ellen küzdő bizottság kezdemé­nyezésére mind gyakrab­ban megtiltják a dohány­zást a gyűlések és érte­kezletek idején. Ott, ahol ezt a tilalmat bevezették, az értekezletek száma 30 százalékkal, az értekezle­tek ideje pedig 40 száza­lékkal csökkent. ☆ Egy tengerészt megkér­deztek, miért bocsátották el a tengeralattjáróról. Zavarta őket az a szo­kásom, hogy csak nyitott ablaknál tudok aludni. Deák Sándor 41 éves bu­dapesti lakos sohasem sze­rette a munkát. Csavargóit és csak alkalmilag dolgo­zott. öt évvel ezelőtt, 1962- ben Tiszaföldváron tett ro­koni látogatást. Egy barátja segítségével meg is hálálta a vendéglátást, ellopott Két hízott kacsát. Ezután egy italboltban alkalmilag szer­zett ismerősének lakásáról lopott el 180 forintot. Az elfogatóparancsot nem tud­Mészáros Kálmán török­szentmiklósi lakos feleségé­től különváltan él, két kis­korú gyermeke tartására volna köteles. Kötelezettsé­gét nem teljesíti, igyekszik a fizetés alól kibújni. 1957- ben egyszer már megkísé­relte az osztrák—magyar határ átlépését, ám elfogták és 10 hónapi szabadságvesz­tés büntetésre ítélték. Ezt követően elhelyezkedett, de gyakran változtatta mun­kahelyét. Az elmúlt év őszén a mezőgépgyárból lé­pett ki, majd december ele­jén elment oda, hogy igazo­lást kérjen. Szokásá­hoz híven azonban előzőleg alaposain felön­tött a garatra, ezért a por­tásnő nem akarta őt a telepre beenged­ni. — Ezért Mészáros csúnya szavakkal sértegette majd megkerülve az épüle­tet, a kerítésen mászott be az udvarra és onnan az iro­dába ment. Itt udvariasan beszéltek vele. ő azonban Május 24-én, 19 órakor Jászladányban dr. Gergely István; május 25-én, 19 órakor Zagyvarékason Dósa János, Kisújszálláson 18 órakor (pedagógus összevont) dr. Császtvai István; május 26-án, 16.30 órakor Törökszentmiklóson a me­A kisebb gyári hibás be- főttesüvegeket a kiskeres­kedelmi egységek nem hoz­hatják forgalomba, s így azokat tavaly 50 százalékos árengedménnyel a MÉH Vállalat adta el. A befő­zéshez különben kiválóan alkalmas üvegekből a MÉH telephelyein majd­nem félmilliót — külön­böző nagyságúakat — ér­tékesítettek. Az idén ismét átveszik a ©’áraktól a „selejtes” árut, s mire a gyümölcs dömpingjének ideje elérke­zik, a telephelyeken újból árusítják az üvegeket. Állatforgalmi Vállalat elcserélné üzemképes Cse­pel 352-es tehergépkocsiját jó állapotban lévő Volga, vagy új 203—Warsawa személygépkocsiért. Ajánlatokat: Szolnok, Beloiannisz u. 82 alá kérjük. .•wwwwwww. A századik május Nem mindennapos ünnepséget rendeznek vasárnap délelőtt a tószegi tanácsházán. A község legidősetib lakóját, a száz éves Kass Istvánnét kö­szöntik ez alkalom­mal a község állami, társadalmi szerveze­teinek képviselői, az úttörők és a kiszesek. Kass néni 1867. má­jus 23-án született. Éppen száz tavaszt ért meg eddig. E ritka jubileumot te­szik ünnepélyessé a község lakói vasár­nap. Résztvesznek az ünnepségen Kass né­ni gyerekei, unokái és dédunokái is, — összesen nyolcvan­ötén. — AZ ALKOHOLIZMUS elleni küzdelemre nagy gondot fordítanak a tisza­füredi járásban. Felméré­seket végeztek a két tisza­füredi általános iskolában és arra a megállapításra jutottak, hogy a gyerme­kek 3—4 százaléka van hátrányos helyzetben a szülők alkoholizmusa mi­att. Ezért fokozzák a meg­előző nevelő munkát — SZAZHARMINC- EGYEN vesznek részt eb­ben a tanévben különböző fokú oktatáson a Kun­szentmártoni Gépjavító Állomáson. Közülük ket­ten felsőfokú, tizenheten középfokú technikumba járnak. Hatan végzik a gimnáziumot, tizennyolcán a marxista középiskolát lá­togatják. A többiek szak­mai tanfolyamon, politikai oktatáson bővítik tudásu­kat. — JÓL DOLGOZIK Kis­újszálláson a tűzoltóság. 1962-ben tizenhat esetben keletkezett tűz a város te­rületén, a kár összesen hetvenezer forintot tett ki. Tavaly már csak mind­össze négy jelentéktelen tűzeset fordult elő, mint­egy háromezer forint kárt okozva. Az idén eddig két esetben jelentettek tüzet, a kár nem egészen nyolc­száz forint. Az eredmény­ben igen nagy része van az önkéntes tűzoltótestület jő munkájának. — A JÁSZT ADANYI Petőfi Tsz tagjai részére szervezett, kihelyezett álta­lános iskolai oktatás si­kerrel zárult. Húsz tsz-tag véeezte el az általános is­kola VII. osztályát. — JOBBAGY Károly. József Attila-díjas költő 26-án pénteken este a tó­szegi tanácsháza nagyter­mében találkozik az olva­sókkal. Közreműködik a helyi irodalmi színpad. Ezt megelőzően rövid ünnep­ség keretében adják át rendeltetésének a megna­gyobbított és újjáalakított könyvtárat. Jobbágy Ká­roly szombaton Jászla- dányba látogat. — ÍRÖ—OLVASO talál­kozó lesz 29-én hétfőn es­te Üjszászon a művelődé­si otthonban. Itt Hárs László találkozik a község lakóival. — HELYESBÍTÉS: a tegnapi híreinkben közölt tűzeset nem Jászboldoghá- zán. hanem Jászdózsán történt a Tamamenti Tsz- ben. — A MAHART szolnoki hajóállomása közli: a Ti- szabura—Szolnok—Ve- zseny között kó'zlekedő személyhajó technikai okok miatt néhány napig nem közlekedik. A járat újbóli megindulásáról a hajóállomás tájékoztatja az utazó közönséget A Nap kél: 3,57 h-kor. ny.: 19,26 h- kor. A Hold kél: 20,46 li­kőr, nyugsz.: 3,59 h-kor. IDÖJ ÁRASJELENTÉS: Várható időjárás: Időn­ként felszakadozó felhőzet, többfelé eső, helyenként zi­vatar, Mérsékelt, napköz­ben megélénkülő szél. A nappali felmelegedés fő­ként keleten kissé erősödik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet: IS—23 fok között. — A JÁSZBERÉNYI ta­nítóképző május 22-én Ko­dály emlékestet tartott az intézettjén. Az ünnepség Kodály Nagyszalontai kö­szöntőjével vette kezdetét. A műsorban a közelmúlt­ban elhunyt nagy zene­költő kórusművein, nép­dalfeldolgozásain kívül pe­dagógiai munkásságát do­kumentáló mondásai, va­lamint magyar költők Ko­dály Zoltánról szóló ver­sei is helyet kaptak. Az estet vetítettképes szem­léltetés egészítette ki. MOZI: Szolnok: Vörös Csillag: Egy magyar nabob Kárpáthy Zol­tán, Kert: Négy szerzetes, Ti­sza: Főnök inkognitóban, MÁV: Gyilkosok szabadságon. Jász­berény: Lehel: Drága John, Kert: Az aranycsempész. Kar­cag: Déryné: Mandragóra, ME- DOSZ: A pártfogolt. Kisújszál­lás: Ady; Alibi a vizen. Kun­hegyes: Szabadság: Változó felhőzet, Kunszentmárton: Kö­rös: Betyárok. Mezőtúr: Béke: A szerelem őrál, Dózsa: Be­széljünk a nőkről, Szabadság: Keresztesek 1—II. Tiszafüred: Tisza: Lenin Lengyelországban. Törökszentmikiós: Dózsa: Vál­tozó felhőzet. Kert: Slágerrevü. Túrkeve: Vörös Csillag: Foly­tassa, cowboy. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon délután 3-kor: Mesél : bécsi erdő Kunhegyesen: Kétszázezer és egy. A MAGYAR RADIO SZOLNOKI STÜUIÖJANAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon naponta 18.00—19.00 óráig Hétközben. Zenés riportműsor. TELEVÍZIÓ: BUDAPEST 17.18: A Magyar Hirdető mű­sora. — 18.00: Hírek. — 18.05: Sokszemközt. — 18.45: Esti mese. — 18.55: Dánia—Magyar- ország. Labdarúgó Európa-baj- noki mérkőzés közvetítése Koppenhágából. — A szünet­ben: Hazai tükör. — 20 50: Tv- híradó. — 21.10: Riporter ke­restetik. Ifjú riporterjelöltek vetélkedője. (H. rész.) — 22.50: Tv-híradö — 2. kiadás. BRATISLAVA 18.30: A kerékpáros békever­seny közv. — 17.40: Diákklu­bok műsora. — 17.00: A kelet­— KOMPOT kapott a szolnoki idegenforgalmi hivataL. A nagyméretű kompot a kemping előtti partrészen rögzítik, s a tá­bor lakói számára napozó­ul és csónakkikötőül szol­gál majd. Itt lesz a kikö­tője az idegenforgalmi hi­vatal motorcsónakjának is. — MA ESTE kerül sor a törökszentmiklósi Vasas Művelődési Otthoniján a munkásakadémia záró fog­lalkozására. Ez alkalom­mal a' gazdasági irányítás reformjáról hangzik el előadás. — CSÜTÖRTÖKÖN a városi művelődési házban Népek táncai címmel ren­dezik meg Törökszentmik­lóson a járási és városi néptánccsoportok fesztivál­ját. Ugyanakkor a műsza­ki szakemberek klubjában közgazdasági—műszaki ve­télkedőt tartanak. — RÉSZEGEN garázdál­kodott Szolnokon a Szántó utcában V. Bálint húszéves tiszabögi lakos. Megtáma­dott egy békés járókelőt, majd az egyik ház udvará­ba tért be, ahol a tulajdo­nos kisgyermekét akarta megverni. A garázda fiatal­embert megfékezték, és át­adták a rendőrségnek. Ki­józanodása után semmiről sem akart tudni. Emlékez­tetőül húsz napi elzárásra büntette a rendőrség sza­bálysértési előadója, — NEM TANULT a más kárán F. Sándor rákócziúj- falui és S. Ferenc tiszafóld- vári lakos. Mindketten itta­san vezették motorkerék­párjukat. F Sándort 350 fo­rintra, S. Ferencet 250 fo­rintra büntette a szabály­sértési előadó, s az utóbbi I. sz. ellenőrző lapját hat hónapra bevonta. szlovákiai kerület életéből. — 18.35: Rejtvényműsor. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Találkozá­sok barátainkkal az Októberi Forradalom 50. évfordulóján. 20.00: Nagy mesterek muzsi­kája. — 20.10: Karocska <tv­jáiék). — 22.25: Prágai tavasz. 1967. BUKAREST 17.00: Kicsinyeknek: | Ala-bala. 17.25: Iskolásoknak: Alma ma­ter. 17.501 Hirdetések. 17.58: Pontos idő 18.00: A TV Esti Híradója. 18.15: Városok és... árosok. 18.27: Időjárásjelentés. 18.30: Költői est: Tudor Arghezl. 18.45: Emlékezik a filmszalag. 19.10: Gazdasági Krónika. 19.35: Sztárparádé. 20.00 Közvetítés Zürichből a Svájc—Románia labdarúgó mérkőzésről. A szü­netben: Rajzfilm. 21.45: Panorá­ma. 22.05: A TV Éjszakai Híra­dója. 22.15: Műsorzárás. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 23—20. 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatalt Szolnok, I. sz. Irodaház Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizethető bár­mely postahivatalnál é9 kéz­besítőnél. Előfizetési St 1 hó­napra 12.— Ft Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor Május 24 Szerda Eszter RA'ÖÍÓ • TV# MOZÍ* SZÍNHÁZ É. M. 26. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz , kőműves, ács, kövező, vasszerkezeti lakatos szakmunkásokat, KUBIKOS brigádokat, férfi SEGÉDMUNKÁSOKAT dunaújvárosi munkahelyeire. Modern munkásszálló, napi háromszori étkezés, teljesítménybér. Jelentkezés személyesen vagy írásban Dunaújváros, Május 1 u. 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom