Szolnok Megyei Néplap, 1967. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
1967-04-13 / 86. szám
6 SZOLNOK HEGYEI NÉPLAP 1967. április tt TA BA fi KA KA A nyugat-németországi Erlangen egyetemének sebészei a baleset folytán életüket vesztett személyek veséjét tárolják és megkísérlik átültetni arra rászorulók szervezetébe. — Mielőtt a veséket hűtőszekrénybe tennék, működésüket különleges készülékkel vizsgálják meg. ☆ A legutóbbi ötszáz év folyamán az emberiség legalább 50 milliárd tonna szenet, több mint 2 milliárd tonna vasat termelt ki a föld mélyéből és a kitermelés intenzitása állandóan növekszik. így például csupán a legutóbbi harminc évben jóval több színes- és ritkafémet termeltünk ki, mint az emberiség egész megelőző története folyamán. A legutóbbi évszázadban az iparvállalatok körülbelül 360 milliárd tonna széndioxidot juttattak az atmoszférába, ami a légkör átlagos koncentrációját csaknem 13 százalékkal növelte. fr A világon jelenleg összesen 650 000 kilométer hosz- szú telefon- és távírókábel működik a tengerek alatt. Legutóbb Franciaország és Korzika között építettek egy 208 kilométereset. ☆ Az amerikai vasúti részvénytársaságok negyed év alatt 127 500 dollár büntetést fizettek vonataik késése miatt. A postával kötött szerződésük szerint, — ugyanis ha a postaküldeményeket szállító vonatok negyed (jvánál többet késnek, s emiatt a posta nem kapja meg és nem kézbesítheti idejében a küldeményeket, a vasút minden alkalommal büntetést fizet. ☆ Az angol főváros első néger rendőre N. L. Glambs 21 éves fiatalember. A napokban lépett az angol rendőrség kötelékeibe. ☆ Grigorij Kozincev ismert szovjet filmrendező hozzálátott Shakespeare Lear király című tragédiájának megfilmesítéséhez. Három évvel ezelőtt ő alkotta a Hamlet című filmet, amelyért Lenin-dijat kapott, Mark Donszkoj, az ismert szovjet filmrendező, Fjodor Saljapinról, a világhírű orosz énekesről szóló játékfilm forgatókönyvén dolgozik. Dlég ifes fa Iái a f A szövetkezeti irodában dolgozó könyvelők hétről hétre lottóznak. Tériké is. Szívós elhatározással töltik ki valamennyien a szelvényeket. Ezen a héten talán beüt a szerencse. Minthogy be is ütött. De mennyire. Zsiga megpillantotta n kiállított szelvényt. Gyorsan felírta a számokat és átszaladt a postára. Megbeszélte a vezetővel, ha a szövetkezetből érdeklődnek: ezeket a számokat mondja be. Jó hecc. Nem érdemes kihagyni. Tériké alig akart hinni a szemének. Négyes találatot ért el. Izgult az egész iroda. Később a szövetkezet egész vezetősége. Hiába, nagy dolog, ha valakinek 70—80 ezer forintot fizetnek ki a lottón, — Kocsit vegyél — javasolták többen. — Inkább televíziót — szóltak mások. És kezdték ünnepelni Terikét. Meghát a négyes találatot. Egyik könyvelő hozta a hírt; ugratás az egész. A Zsiga müve, — Még lehet. Meglehet, hogy ez az igazi négyes — mentegetőzött Tériké. Azóta mindenki gratulál neki. Sorjában. Nevetnek rajta. Ő is. Sőt, Zsiga is. A másik négytalálatos. Mert a kölcsönt visszakapta A másik héten neki is négyese lett. A postán bemutatta a szelvényt. — Jó, jó — bólogatott Tériké és a posta vezetője. — Ez valóban négyes. Két hét múlva már küldik is a pénzt. Zsiga azóta várja. Várhatja. — 11 — Tájékoztatás Ügy bizony. Tájékoztatás volt a nagyérdemű közönség érdekében), ami a nagy forgalom alkalmával az Alföldi Állami Áruházban történt. A vásárló ugyanis méltatlankodott, hogy nem közlik a kedves vevővel, hogyan kezeljék a szép, de hálátlan lakkcipőket. Bár mily óvatosan is jár benne, a máza lepattog. — Valamikor írásos utasítást adtak a kezeléséhez — replikázott. — ja igen — így az eladó. — Csak akkor garanciát egyetlen óráig sem vállaltak. — Most igen? — Nem tudta ugye?! Pedig így igaz. Most vállalunk. Épp azért nem ad a gyár hozzá kezelési utasítást. Ugyanis ha a vevő azt betartja, és mégis reklamálni kénytelen, azt köteles az ipar és a kereskedelem figyelembe venni. Kezelési utasítás nélkül pedig megvan a mentsvár: Szakszerűtlen kezelés. (B.) IRÁNy MEXIKÓ — a jelszava az olimpiai tárgysorsjáiéknak JM» Az MTS az 1968. évi Mexikói Oliimpiai Játékokon való részvétellel kapcsolatos költségek fedezésére olimpiai tár'vsorsjátékot rendez. A sorsjegyeket a Magyar Olimpiai Bizottság Bocsátja ki, a sorsjáték szervezését és lebonyolítását valamint a sorsolás megrendezését — az MTS felkérésére — az OTP Sportfogadási és Lottó Igazgatósága végzi. 50 osztályban 5 millió sorsjegyet bocsátanak ki, eladási áruk darabonként 4 forint. Az árusítás április 13-án kezdődik és július 31-ig tart. 5010 nyeremény A SZOLNOKI CUKORGYÁR bérmunkát vállal: OP—20 tip. egyeteme* vágó és lyukasztó gépen lemezvágás 20 mm-ig. lyukasztás 0 25 mm- lg. anyag vastagság a lyuk átmérő függvényében. RL—2500 tip. lemezollón Lemezvastagság 16 mm, vágás egy löketre 2500 mm. Ssuperelasstikus tárcsás daraboló gépen idomvasak vágása Préselési munkák 150 000 kg-os hidraulikus piésoj. fizetés: MNB 527. egyszámlánkra Részletes felvilágosítás a gépészeti részlegnél. talál majd gazdára, 10 főnyeremény: berendezett öröklakás, Moszkvics 408- as személygépkocsi, lakókocsival, Z db Trabant Limousin, négy egyéni utazás a Mexikói Olimpiai Játékokra, 2 utazás Grenobleba, a téli olimpiára. Az olimpai tárgysorsjáték nyilvános sorsolására augusztus 20-án Budapesten kerül sor. A sorsjegyek a takarék- pénztári egységeiméi, totó- lottó kirendeltségeknél, bizományosoknál, postahivatalokban, postai kézbesítőknél, hírlapárusoknál, dohányárudákban, földművesszövetkezeti boltokban, takarékszövetkezetekben, KXSZ-szervezeteknél, iskolákban és a különböző sport- éknél vásárolható. A nagyobb látogatottságra számottartó labdarúgó mérkőzések szünetében sorsjegy-tombolákat rendeznek. KÖSZONETNYILVA VITÁS Ezúton mondok köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen drága Jó férjem Zentai Alajos halála alkalmából részvétükkel fájdalmamat en y- h<ették, sírjára koszorút és virágcsokrot helyeztek el. Ozv. Zentai Alajosné — A SZOLNOKI Bartók Béla Zeneiskola szülői munkaközössége ma 18 órai kezdettel rendezi meg a Ságvárl Endre művelődési ház színháztermében a növendékek nyilvános hangversenyét. A műsorban többek között Liszt, Vivaldi és Chopin művek, népszerű operaáriák szerepelnek. — NÉGYEZERNÉL több facsemetét ültetnek el az idén a tiszaszentimrei lakosok. — A fásításnál 42 ezer forint értékű társadalmi munkát végeznek. Az iskolák tanulói, a sport és egyéb társadalmi szervek tagjai a tavaszi fásításkor elsősorban akác- suhángokat ültettek, Illetve ültetnek eL — A KARCAGI gyógypedagógiai iskola tanterem- bővítése tavaly elmaradt. Űjabb terv szerint ugyanis az új kórház átadása után a jelenlegi kórház belgyógyászati épületébe költöztetik a gyógypedagógiai intézetet, s ezzel a tanterem kérdése is megoldódik. — A TISZAFÜREDI járási építőipari ktsz bádogos részlegénél nem tartották be a tűzvédelmi szabályokat. Ezért a tűzvédelmi hatóság a részleg vezetőjét 120 forintra bírságolta. — A TEMPÓ KSZ féregirtó brigádja a földművesszövetkezettel együttműködve Rákóczifalván és Szandaszöllősön vesz részt a háztáji kertek, gyümölcsösök permetezésében. — CSATORNAÉPÍTÉSHEZ fogtak Kengyelen, amely a Rákóczi. Arany János és József Attila úton mintegy 200 lakóház környékéről vezeti el a belvizet. A terület rendezésére 200 ezer forintot fordítanak. — NÉGYSZERESÉRE nőtt a szolnoki Beloiannisz út 2. szám alatti könyvesbolt napi forgalma, illetve bevétele az elmúlt három napban. Ez is igazolja, hogy nagy az érdeklődés az 50 százalékos árengedménynyel árusított szépirodalmi, ifjúsági, ismeretterjesztő és egyéb témájú könyvek iránt. — A HÍRNEVES debreceni Kodály kórus és a debreceni zeneművészeti szakiskola szimfónikus ze| nekara április 14-én Karcagon vendégszerepei. — A TISZAÖRSI Búzakalász Tsz primőrkertészete már folyamatosan adja az árut, karalábét, retket, zöldhagymát. A valóban újdonságnak számító zöldpaprikából az első kisebb tételt a kunhegyesi földművesszövetkezet vásárolta meg. — A SZOLNOKI járási tanács klubhelyiségében április 17-én ül össze az a bizottság, amely a Zagy- varékason rendezendő — a honvédelmi neveléssel és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplésével kapcsolatos — eseménysorozatot megtervezi és koordinálja. A készülő tervekben többek között MHS járőr és motoros versenyek, hadtörténelmi előadások, s a néphadsereg napjának egésznapos műsora is szerepel. — KUNHEGYESEN nagy lendületet vett a zeneoktatás. A művelődési házban tervszerűen, heti órarend alapján folyik a tanítás. A tanulmányi átlag jó, a márciusban Törökszentmiklóson tartott járási úttörő kultúr- versenyen a kunhegyesi zenetanuló gyerekek több helyezést, köztük egy arany- és egy bronzérmet szereztek. — A KUNHEGYESI Vörös Csillag Tsz-ben a Tóth Júlia vezette baromfitenyésztő munkacsapat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára vállalta, hogy a 60 ezer árubaromfit a tervezett 2 százalék helyett 1,5 százalékos elhullással neveli fel. Ezáltal 32 ezer forint többletbevételt biztosítanak a szövetkezetnek. HIReK A Nap kél: 5.00 h-kor, nyugsz.: 18.30 h-kor. — A Hold kél: 6,22 h-kor, nyugsz.: 22.33 h-kor. IDÖJARASJELENTÉS Várható időjárás: Változó mennyiségű felhőzet, legfeljebb keleten egy-két helyen futóeső, mérsékelt, időnként megélénkülő délkeleti, déli szél, meleg idő Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. — AZ ÁLLAMI Bábszínház művészei a héten megyénk több városában, illetve több községében bemutatják a Ludas Matyi című bábjátékot. Ma délelőtt Szolnokon a Ságvári Endre művelődési házban két előadást tartanak, délután a szandaszöllősi művelődési otthonban szórakoztatják közönségüket. — Pénteken Kisújszálláson és Kenderesen, szombaton pedig Besenyszögön és Jász- ladányban szerepelnek. — MÁR exportra is szállítottak az idén a jászbol- dogházi Aranykalász Tsz tagjai. Évről évre küldenek hízómarhákat a külföldi piacokra. Eddig százat értékesítettek. Ugyanakkor belföldre 20 tenyészüszőt, 210 hízót és 4 tenyészbikái adtak el. — SZOLNOKON a Kertvárosban és a Vosztok úton egyenként 400 ezer forintos beruházással még az idén megépül a szolgáltatóház. Új távolsági autóbuszjárat indul A szolnoki AKÖV-től kapott legfrissebb értesülésünk szerint hétfőtől (17-től) új távolsági autóbuszjárat indul Szolnok—Nagykőrös között. Az Ikarus 31-es típusú autóbusz munkanapokon 6.50 órakor indul a szolnoki vasútállomástól és 8.30-kor érkezik Nagykőrösre. Innen 12.35-kor indul vissza és 14.20-kor fut be a szolnoki állomásra. Az autóbusz ezen a vonalon Tószeget, a vezsenyi vasútállomást, illetve Jászkar aj e- nő községet érinti. Az új járat az időközben jelentkezett igények figyelembevételével jndul meg. Az AKÖV-höz írott leveleli, illetve a személyes kérések azt jelzik, hogy ezen túlmenően az utazóközönség igényelné a Kecskemét— Szolnok közötti távolsági járatot is, amelynek beindítása egyelőre csak távlati tervként szerepelhet. — TEGNAP raktak gépbe 21 ezer pulykatojást a mezőtúri keltetőüzemben. A tenyésztojást szállító hat termelőszövetkezet — o helybeli Petőfi és Alkotmány, a mesterszállási Úttörő, a túrkevei Vörös Csillag, a kunszentmártoni Búzakalász és a kuncsorbai Vörös Október — már 45 ezer tojást adott a keltetőnek. Az üzem keltetési terve pulykából 130 ezer. Ezt várhatóan 20—25 ezerrel túlteljesíti. — HÁROM új pavilonnal lepi meg az idén a Budapesti Nemzetközi Vásár a látogatókat. Az egyik az osztrák kiállítási csarnok, amely főként újszerű műszaki megoldásával kelt figyelmet. A másik új üvegfalú pavilonba az NDK bemutatói kerülnek. A harmadik pavilon — a tavaly épített nagysikerű alumíniumcsarnok ikertestvére — a vásárváros főterére kerül. — HELYESBÍTÉS. Lapunk tegnapi számában Felújításra várnak a tiszakürti szőlők című cikkünkben értelemzavaró hiba volt. A helyes szöveg így hangzik: Jelenleg 314 személy kell a szőlő megműveléséhez, a nagyüzemi táblákon 140 ember is elegendő. RA'DIÖ • TV# MOZI • SZfNHÄ2 MOZI: Szolnok: Vörös Csillag: Lenni, vagy nem lenni, Tisza: Hogy szaladnak a fák, Vegyi művek: Hajsza a gyémántokért. Jászberény: Lehel: Finom kis háború. Karcag: Déryné: KISZ előadás: Alba Regia, Szevasz Vera, MEDOSZ: szünnap. Kisújszállás: Ady: Sello a pecsétgyűrűn I—II. Kunhegyes: Szabadság: Amíg élek. Kunszentmártoni Körös: Senki sem akart meghalni. Mezőtúr: Béke: szünnap. Dózsa: A Nagy Medve fiai, Szabadság: A kőszívű ember fiai I—II. Tiszafüred: Tisza: Utánam gazfickók! Törökszentmiklósi Dózsa: Katonalányok Túrkeve: Vörös Csillag: Élet a kastélyban. SZÍNHÁZ: A Szoinoki Szigligeti Színház Kunhegyesen este 19.30 órakor A kaktusz virága. A MAGYAR RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÖJANAK MŰSORA a méteres középhullámon Naponta 18.00—19.00 óráig Az újságíró jegyzetfüzetéből. — Alföldi krónika. — Böngésző. — Mesterségem címere. — Népdalok, csárdások. — Idejében szólunk. — Tánczen0 — Sport. TELEVÍZIÓ BUDAPEST 8 10: Iskola-tv. — 10.25: Első szerelem. — 13.40: Iskolatv. — 18.00: A Magyar Hirdető műsora. — 18.10: Hírek. — 18.15: Telesport. — 18.40: A világ térképe előtt. — 18.55: Kapcsoljuk... — 19.25: Az érdek közös. — 19.50: Esti mese. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Angol—amerikai Irodalom. — 21.50: Ljubljanai tánczene. — 22 20: Tv-Mradó — 2. kiadás. BUKAREST 17.00: K’rxMVnpk film: A dzsungel kiválva. 17.10: Iskolásoknak: Üttörők stúdiója. 17.50: Hirdetések. 17.58: Pontos idő. 18.00: A TV Esti Híradója. 18.27: Időjárásjelentés. 18.30: Előadás a jelenkori román nyelvről. 18.40: Napiparancs. 19.00: Epizódok a film történetéből. 19.15: Telegló- busz: Földrajzi utazás Athénba és Korfuoe. 19 40: Kis stúdió: ..Gépírók*’. 20.30: „X, Y, Z”. 20.50: Nr. akta... 21.05: Előadás Jordán Chimet Íróról. 21.45: A TV Éjszakai Híradója. 22.00: Műsorzárás. BRATISLAVA 17.10: Filmhíradó. 17.20: Műszaki fórum. 17.50: Ifjú szemmel 18.40: Esti mese. 19.00: TV Híradó. 19.35: Kiváncsi kamera. 20.25: Egy tiszt naplója szovjet film). 22.15: TV Híradó. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács larla Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 21—93. 23—20. 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatala Szolnok, I. sz. Irodaház Index-szám: 25 0G8 A lapot előfizetésben es árusításban a Szolnok megyei postahivatalok é9 fiókposták tér*» lesztlk. A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. — Előfizetési díj I hónapra 12.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor