Szolnok Megyei Néplap, 1967. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

1967-04-13 / 86. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. április 13. MIN DEN. FELÖL MEXICO A mexicói fővárostól mintegy 900 kilométernyi­re fekvő Villahermosa vá­rosban k edden este nagy zavargásokra került sor azt követően, hogy az egye­temi diákság nagyobb egye­temi költségvetést és egyéb juttatásokat követelve el- barikádozta magát az egyetem épületében. LONDON A Spectator című angol hetilap bejelentette, hogy április 28-án anyagi ne­hézségek miatt beszünteti megjelenését. Szerdán kö­zölték, hogy Wilson mi­niszterelnök egyik ismert személyes ellenfele, egy Creighton nevű 39 éves i,dinamikus fiatal tőkés” megmentette a lapot a ha­láltól és szőröstől-bőröstől megvásárolta a Spectatort. RÓMA A Fiat gyár 1966-ban 1 184 901 gépkocsit állított elő, vagyis 17 százalékkal többet, mint 1965-ben. A Fiat 1966. évi tiszta nyere­sége 24 milliárd 35 millió lírára rúgott. NEW YORK Kedden este New York­ban 1000 ember részvételé­vel gyűlést tartottak. A megjelentek követelték Morten Sobell szabadonbo- csátását. Az amerikai atomtudóst 1951-ben. a Rosenberg-per kapcsán ítélték 30 évi bör­tönbüntetésre. MOSZKVA Szerdán a Kremlben folytatta munkáját az OSZSZSZK Legfelső Taná­csának ülésszaka. Űjabb felszólalások hangzottak el a fogyasztási cikkek ter­melése növelésének és mi­nősége javításának kérdé­séről. Kedden összeült Uk­rajna, Moldva, Kazahsztán és Türkmenisztán újonnan megválasztott legfelső ta­nácsa is, Grecsko marsall az új szovjet honvédelmi miniszter A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének tör­vényerejű rendelete értei­mében Andrej Grecsko marsallt a Szovjetunió honvédelmi miniszterévé nevezték ki. A honvédelmi miniszter első helyettese Ivan Jakubovszkij, illetve Szergej Szokolov, a honvé­delmi miniszterhelyettese pedig Ivan Pavlovszkij lett. Ebből az alkalomból Ivan Jakubovszkijt a Szovjetunió marcalijává, Szergej Szokolovot és Ivan Pavlovszkijt pedig hadse­regtábornokká nevezték ki. Andrej Grecsko 63 éves, ukrán származású, és részt vett az oroszországi polgár- háborúban, a második vi­lágháború kitörése előtt pedig elvégezte a Frunze katonai akadémiát és a ve­zérkari akadémiát. A má­sodik világháborúban egy lovashadosztály parancsno­ka, majd hadtestparancs­nok, hadseregparancsnok, az első ukrán front helyet­tes parancsnoka volt. Ti­zenkét évvel ezelőtt nevez­ték ki marsallá. Willy Brandt Londonban Willy Brandt nyugatné­met külügyminiszter szer­dán délben Londonba ér­kezett háromnapos hivata­los látogatásra. A nyugat­német szociáldemokrata vezetőnek, aki egyébként gyakori vendég volt Lon­donban, ez az első angliai látogatása külügyminiszte­ri minőségben. Az angol munkáspárti kormány nagy várakozás­sal tekint a nemrég kor­mányra került „elvbarátjá­nak” látogatása elé. II. Er­zsébet királynő pénteken kihallgatáson fogadja Brandtot. Wilson miniszterelnök is bekapcsolódik Brown és Brandt megbeszéléseibe. A fő témák: a brit haderő devizakiadásainak vitás problémája, az atomsorom­pó egyezmény körül zajló „szövetségközi” vita, a NATO jövője és a kelet— nyugati kapcsolatok, vala­mint a „Kennedy forduló” soron következő csatározá­sai a vámtarifákról Ezek a témakörök szoro­san összekapcsolódnak a megbeszéléseken. A brit kormány ugyanis létfontos­ságúnak tekinti Bonn tá­mogatását a közös piacba való bejutáshoz. A nyugat­német kormány viszont ezt kihasználva próbálja „fel­hígítani” az angol álláspon­tot az atomsorompó-egyez- mény kérdésében. Görögország Véres összetűzés a fővárosban Mint a Reuter jelenti, Athénban szerda reggeltől kezdve 150 ezer építőmun­kás 24 órás tiltakozó sztrájkba kezdett a Kanel- lopulosz-kormány kineve­zése miatt. Az építőmunkások több mint ezerfős csoportja a munkaügyi minisztérium elé akart vonulni, hogy a sztrájk keretében a mun­kafeltételek javítását is kérje. A menetet erős rend­őrkordon tartóztatta fel és ezután véres összecsapásra került sor a karhatalom és a tüntetők között. A mun­kások kőzáporral feleltek a rendőrök támadására és mindkét oldalon számosán megsbesültek. Háromnapos indiai látogatásra Üj-Deíhibe érkezeit U Thant ENSZ-főtU- kár. A főtitkárnak szerdán átnyújtották a nemzetközi megértés előmozdításá­ért odaítélt Dzsavaharlal Nehru-díjat. A százezer rupiás díj átnyújtásakor In­dira Gandhi miniszterelnök méltatta a világszervezet főtitkárának a béke érde­kében kifejtett tevékenységét. Kozmosz—155 Moszkva — (TASZSZ) A Szovjetunióban szer­dán földkörüli pályára jut­tatták a Kozmosz—155 jel­zésű mesterséges holdat* hogy folytassák az űrku­tatási program megvalósí­tását. Berendezése kifogás­talanul működik. }\abh tűzharc Szíria és Izrael közötf Szerdán újabb tűzharc volt a szíriai—izraeli ha­táron, ezúttal a Tiberias- tó északi részénél. A szíriai katonai szóvivő szerint egy izraeli járőr behatolt szíriai területre, Szíriának nem voltak vesz­teségei, a tűzharc követ­keztében, az izraeliek há­rom embert veszítettek. Az izraeli szóvivő sze­rint szíriai területről nyi­tottak tüzet a határtól 150 méterre lévő szántóföldeken dolgozó izraeliekre. Az iz­raeli határőrség viszonozta a szíriai tüzet. Egy sze­mély megsebesült, kórház­ba szállították. Az izraeli védelmi erők egyik járőre szerda reggel Izrael és Jordánia déli ha­táránál aknára bukkant. Izrael az egy héten belül harmadszor előforduló ha­tárincidens ügyében pa­nasszal fordult a fegyver­szüneti vegyesbizottsághoz. Elutazóit a svéd külügyminiszter Torsten Nilsson svéd kül­ügyminiszter egyhetes hi­vatalos látogatás után szerdán reggel feleségével és kíséretével együtt el­utazott Magyarországról, — (MTI) Nasution—Suhazto ellentét Üzlet és tragédia 4 heroin hajsza A New York Herald Tri­bune nemrég egyik vezér­cikkében így írt: „Milyen ország az Egyesült Álla­mok? Mindenekelőtt olyan, amelyben túlságosan gyak­ran fenyegeti veszély az emberek életét és tulajdo­nát. Mondjuk ki nyíltan: ostromállapotban élünk­Amerika egyik legna­gyobb problémájáról, a fan­tasztikus méreteket öltött bűnözésről sokat írnak és beszélnek. Az is közismert, hogy ennek a világviszony­latban egyedülálló szuper­bűnözésnek az okai az ame­rikai társadalom vibráló feszültségeiben rejlenek. De van-e a sókat emlegetett, bkokon kívül ennek a szé­dületesen rossz közbizton­ságnak valamj plusz oka? A válasz egyértelműét) igen: az a statisztikai adat, hogy az Egyesült ÁllamoK- ban évente sok száz mil­lió dollárt költenek szörnyű szenvedélyükre a kábítósze­rek rabjai. Sokkal nagyobb probléma ez, mint az alko­holizmus. Ehhez képest az ital viszonylag olcsó mulat­ság és még valami: a részeg ember legalább nem mindig részeg. A kábítószerek megszál­lottjainál viszont nem le­het szünet. Az enyhébb he­roinisták napi öt, a legsú­lyosabbak mintegy ötven(!) dollárt költenek kábítószer­ez. re. Gyilkos szenvedély a szó legszorosabb értel­mében. . Murtagh New York-i bíró szerint a rab­lógyilkosságok ötven szá­zalékát a kábítószer rab­jai követik el, akik — ha nincs meg a napi méreg- adagjuk — mindenre, az égvilágon mindenre képe sek. Azonban a kábítószer el­leni harcot a társadalom szerkezete teszi különösen nehézzé Amerikában. A „fehér méreg” túlságosan nagy hasznot jelent azok­nak, akik a névtelenség homályából, párnázott aj­tók és magas összekötteté­sek sáncai mögül irányít­ják a csempészek és ügy­nökök hatalmas seregét A világ legnagyobb bűnszö­vetkezete, a hírhedt Cosa Nostra egyik legkiterjed­tebb „üzletága” a kábító­szercsempészés és a hazai eladási hálózat kézbentar­tása. A szálak messzire nyúlnak: sokszor előfordulj hogy ha az illetékesek vég­re rászánják magukat egy- egy feltételezett heroin­központ szétrobban tására, magas rangú rendőrtisztek figyelmeztetése előbb ér oda, mint a házkutatásra induló detektívek riadó­autói. Néhány héttel ezelőtt az amerikai gengsztervilág hagyományos központjába»» Chicagóban akartak rajta­ütni egy kábítószerbarlan- gon a központi nyomozó- iroda, az FBI emberei. A „lerakat” vezetőinek kocsi­ja éppen akkor gördült ki a kapun, amikor az FBI-é odaérkezett. Látványos au­tós hajsza kezdődött, amely úgy ért véget, hogy — micsoda véletlen — a chi­cagói helyi rendőrök „gyorshajtásért” leállítot­ták... az üldözőket. ...Közben pedig diploma­tatáskákban, luxuskocsik beépített rejtekhelyein árad Amerikába a heroin és em­berek halnak meg, hogy a gyilkos másnapi adagja is meglegyen. H. E. Az Antara hírügynökség szerdán jelentette, hogy Közép-Jáván azzal vádol­ják Nasutiont, az ideigle­nes népi tanácskozó gyű­lés elnökét és Malik kül­ügyminisztert, hogy Suhar­to tábornok kormányának megbuktatása céljából ősz, szeesküvést szőnek. ««_■_« *“**•* 11,1 ........... F iatal amerikai házaspár tragédiája. A feleség egy székhez támogatja a kábítószertől már emberi ronccsá férjét I az A Felsőfokú Pénzügyi és Számviteli Szakiskola felvételt hirdet az 1967/68. tanév levelező tagozatára pénzügyi és számviteli szakon A jelentkezést a Tü. 821. sz. nyomtatványon előírt okmányok csatolásával 1 9 6 7. április 3 0-i « ♦ kell benyújtani a Megyei $ | Tanács V. B. Pénzügyi Osz­I tályához. A felvételi vizs­gák 1967. június 20—július ♦ 15 közötti időpontban Szol- $ nokon kerülnek lebonyolí­tásra. Kellő számú felvétel j esetén Szolnokon kihelye- ♦ * zett levelező konzultációs * központ kerül szervezésre. J Részletes felvilágosítást és tájékoztatást a Megyei Tanács V. B. Pénzügyi Osztálya nyújt. (Tele­fon: 11—39.) W un » i H »IilWIrif I i'l Hminn om »■■««» mWH

Next

/
Oldalképek
Tartalom