Szolnok Megyei Néplap, 1967. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

1967-04-01 / 77. szám

é SZOLNOK MBUTEI XSMte# iMt út-tUim 1. f Újabb árhullám a Felső-Tiszán Tiszai üredtől Csongrádiig egyelőre mérsékelten apad — Elkészült a kertvárosi szürőpadka TARKA ba||ka Az Amerikai Egyesült Államok néhány jobb sors­ra érdemes lakója hazudós­ban mérte össze erejét. Az első helyezett azt mondta a zsűrinek, hogy náluk Okinawában olyan édesen csicseregnek a fecs­kék, hogy a cukorbetegek fülvédőt hordanak. A második helyet meg­szerző — alaszkai volt — így szólt: *A feleségem a bébit akarta fürdetni, de a fürdővíz forró volt Ki­vittem a teknőt a tornác­ra, hogy hűljön. A nagy hideg miatt azonban olyan hirtelen megfagyott, hogy még meleg is veit'’. Es vé­gül a harmadik helyezett hazugsága: „Olyan messze- hordó puskám van, hogy csak sózott golyóval lőhe­tek vele, tudniillik mire rá­találnék a lelőtt vadra, már megromlana.” • TTJ Delhiben egy várost hi­vatal csaknem tíz évi kérvé­nyezte és tárgyalás után el­nyerte felettes hatósága enge­délyét, hogy kiselejtezhesse a régi te felesleges okiratokat, • melyeket mér nem tudottból tárolni. A felettes hatóság azonban főtételhez kötötte az engedélyt: minden okiratról három másolatot keU készt* Alkoholmentes plakátot ragasztottak a kerítésre. A szesz öl, butít és rom­lásba dönt Kezeit tördelő anya, csontig lesoványodott gye­rekek, a földön holtrésze­gen heverő apa. Csupa olyan motívum, amely al­kalmas arra, hogy a bá­mészkodó spicces embert gondolkodásra késztesse. — Ki az a hülye, aki ezt ide maszatolta? — mondja az egyik részeg. — Azt hiszik, hogy le fo­gok szokni? — dadogja a másik. — Háromszor voltam el­vonókúrán, hiába! — nyö­szörög bűnbánóan a har­madik. Mindannyian megvetéssel legyintenek a plakát felé. Egy hét múlva méteres transzparens kerül a pla­tót fölé. — Június elején italbolt nyílik itt! A három szesztárs spic­cesen betűzi a feliratot. Majd a plakátot nézegetik. Széles mosolyok. Csupa megelégedett tekintet. — Kvitt! — Ragyog fel az arca az egyiknek. A bol­dogság átragad a másik kettőre. Eredményes alkoholelle­nes kampány! <U. K.) • Párizs lakót május 21-én „a történelem megismétlődésé­nek” lesznek szemtanúi, ami­kor Lindbergh ezredes „Spint of Rt. Lonis”-ának mása kö­rözni fog az Eifel torony fö­lött. A pilóta — a szőke és vékony Frank Tallman — kül­sőleg is hasonlít Lindbergbre. Ez a 48 éves vakmerő ameri­kai pilóta építette fel Lind­bergh gépének mását, 40 mér- földnyire Les Angelestől. A Tisza vízgyűjtő terüle­tének nagy részére kiterje­dő esőzés újabb árhullámot indított el a folyó felső szakaszán, illetve a Szamo­son, a Bodrogon és a Kö­rösökön. Tiszabecsnél már­cius 30-án 214 centiméter­rel emelkedett a vízállás. A Tisza és mellékfolyói ár­hullámának összetalálkozá­sa következtében várható, hogy a Tokaj alatti szaka­szon is néhány nap múlva emelkedni fog a vízszint. A tiszaroffi, illetve a szolnoki mértékadó víz­mérce állásának alapján Tiszafüredtől Csongrádlg II. fokú készültség van ér­vényben. A Kőtelek alatti jobb parti töltés szűrőpadkájá­nak építése folyamatban van, míg a szolnoki Kert­Tegnap este a kunszent­mártoni járás és Kisújszál­lás csapatainak részvételé­vel került sorra a megyei rádiósvetélkedő harmadik fordulója. Bár ez a műsor színvonalát tekintve nem érte el a korábbi vetélke­dőkét, egészében véve még­is kellemes szórakozást biz­tosított közel két órán ke­resztül. A vetélkedő harmadik fordulója után még inkább sajnálatosnak tekinthetjük, hogy megyénk több városa, illetve járása nem lépert porondra, hiszen a szolnoki stúdió jóvoltából nagysze­rű lehetőségek kínálkoztak arra, hogy szűkebb hazá­juk életét ismertessék, eredményeiket propagálják. A tavaszi forduló győz­Csütörtökön délután öt órai kezdettel rendezték meg a szolnoki Ságvári művelődési házban az ama­tőr tánczenekarok városi szemléjét. A rendezvény elsősorban az ifjúság köré­ben nagy közönségsikert aratott. A zenekarok vetél­kedésének az volt a tétje, hogy melyik lesz az az há­rom együttes, amelyik részt vehet az Alföldi Tánczenekari Fesztiválon. A zsűri döntése értel­mében első az Integrál, második a Kilián Repülő városban 30-án befejező­dött. A községek belterüle­tén, valamint a töltések mellett keletkezett fakadó vizeket, ahol a körülmé­nyek megengedik, elszi­vattyúzzák Az ÁKSZ osztag tisza- sülyi részlege a mai napion leszerel, míg a Szolnokon tartózkodó részleg könnyű felszereléssel továbbra U készenlétben marad. Csütörtökön 2556 ember dolgozott az árvízvédelem­ben, 15 különböző föld­munkagép, 123 közúti jár­mű és 14 vtrijánaű segít­ségével. A belvízvédelmet illető­leg: a vízzel borított terü­let nagysága tovább csök­kent Jelenleg megyénk­ben 4127 katasrtráüfl hói­dat borít belvíz. tes csapatainak mérkőzésé­re — tehát a jászberényi járás, város és a kunszent­mártoni járás versengésére — a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 50. évfor­dulóját megelőző hetekben kerül sor. A megyeszerte nagy ér­deklődéssel kísért rádd őe- vetélkedő tavaszi forduló­jának sikeres lebonyolítá­sáért méltán érdemelnek dicséretet a szolnoki stúdió munkatársai, riporterek és műszakiak egyaránt, vala­mint a posta dolgozói, kik­nek közreműködésével si­került a körkapesolásos, egyenes adást biztosítani. A kunszentmártoni já­rás és Kisújszállás közötti vetélkedő a kunszentmárto­niak 66:58 arányú győzel­mével ért véget Tiszti Iskola, a harmadik a Verseghy Gimnázium ze­nekara lett. Menekülés Vasárnap reggel riadtan ébredtek a Tabán 13-as számú ház lakói. A Zagy­va szennyes vize utat tört magának a kis vályogház­ba. Jusztin Dénes és féle­sége féllábszárig érő víz­ből menekült száraz talaj­ra. As árvédelmi ügyelet embered rekord gyorsaság­gal kocsira rakták a Zagy­va «élére épített vályog­ház ingóságait A városi tanács azonnali intézkedés­sel kényelmes szükségla­kást utalt ki számukra. — Kérem írják meg az újságban, jól esett az em­berséges, gyors intézkedés, hálásak vagyunk érte — ezzel a kívánsággal kereste fel szerkesztőségünket Jusztin Dénesné. — A KARCAGI Május 1 Termelőszövetkezet műhe­lyei besegítenek a megye építőanyagellátásába A termelőszövetkezet asztalos brigádja 400 üvegfalat és 200 ajtót készített Munká­csi Imre műhelyfőnők irá­nyításával, amelyet a TÜ- Z£P vásárolt meg tőlük. — SZERELŐCSARNO­KOT építenek saját vállal­kozással a Kunszentmárto­ni Gépjavító Állomáson. A 900 ezer forintos költség­gel épülő 65x15 méteres csarnok az üzem legna­gyobb műhelye lesz, ame­lyet sok munka folyamai elvégzésére rendeznek be. — AMIÓTA magas a Ti­sza vízállása, nem közleke­dik a nagykörűi községi ta­nács kompjárata. Helyette ladikot állított be a foto vezetősége, amelyen a ré­vészek napi tíz-ti zen két járattal viszik a nagykö­rűteket Fegyver nekre. — RÖVIDESEN megkez­di működését a megye el­ső kijózanító állomása Szol­nokon. A központi rendelő- intézet szomszédságában berendezett állomáson bá­rom nőt és öt férfit ápol­hatnak egyszerre, termé­szetesen nem SZTK ala­pon. A Sportfogadási és Lmttör Igazgatóság tájékoztatása szerint Csongrádon, a vá­rosi Kossuth Lajos műve­lődési házban megtartott lottósorsoláson a 13. játék­héten a következő nyerő­számokat húzták ki: 1, 5L 66, 68, 83. Az április 2-án, vasárnap a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság székházában megtartandó nyilvános ha­vi tárgynyeremény-sorsolá- son a 11. játékhét szelvé­nyei vesznek részt. A KÖZLEKEDÉSI EPlTÖ VÁLLALAT budapesti munkahelyre felvesz kőműves, ács, állványozó, vasbetonszerelő, la­katos szakmunkásokat és segédmunkásokat, kubikos dolgozókat. tdénypótlékot, különélés! pótlékot, üzemi étkezést és munkásszállót biztosítunk. Felvételre jelentke­zés: Bp. V„ Kossuth U. tér 6—8, — (Országház mellett!) Befejeződött a jász városok — kun városok megyei rádiósvetélkedő tavaszi fordulója Első az 1st leprái Szolnoki amatőr tánczenekarok bemutatója AUTÓSOK 1 ______________Figyeleml H ibás kilométer óráját jótállással javítja az ORÁSOK KTSz Telefon: 49 4—8 3 5 MOTOROSOK! Bpest, XIII., Pozsonyi út 30. szám alatti fiókja UTÁNVÉTTEL SZÁLLÍTUNK — ÜLTETIK a vetőbur­gonyát a nagykörűi Hala­dás Termelőszövetkezet­ben. A közös gazdaság fű­tött helyiségében előre csíráztatta a gumókat, hogy gyorsabban fejlődés­nek induljanak. Így már június elején piacra tudják vinni az új krumplit A szövetkezet egyébként 45 holdon termeszt burgo­nyái. A Nap kél 5.24 h-kor, nyug.: 18.13 h-kor. A Hold kél: 1.31 h-kor, nyug.: 9.05 h-kor. IDŐ J A RAS JELENTÉS Várható időjárás: Válto­zóan felhős, hűvös idő, — szórványos kisebb esővel Mérsékelt, időnként élén- kebb szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges vál­tozás nem lesz. — Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 1—12 fok között. — BALLADA az ember­ről című táncjátékot mu­tatja be április i-én este 7 órakor a Szigligeti Színház­ban a Budapest Xáneegyút­— KITÜNŐEN vizsgáz­tak tavaly megyénk kis­ipari szövetkezeteinek ter­mékei külföldön, A múlt évi megrendeléseket meg­újították a külföldi part­nerek és csaknem 40 millió forint értékű áru szállítá­sára kötöttek, szerződést Április 1 Szombat Hugó — ÉVI 17 millió forint bruttó bevételre számíta­nak a kisújszállási Dózsa TermelőszovetKezet tagjai. Ebből a bevételből a nö­vénytermesztés 50 százalé­kot az állattenyésztés 40 százalékot az egyéb bevé­teli források pedig 10 szá­zalékot teazneát ki, — AZ UTÓBBI években csökkent a panaszok szá­ma. Amíg 1362-ben 120 pa tiasz étkezett megyénk me­zőgazdasági üzemeiből <i különböző orvosló szervek­hez, addig tavaly mér csuk 8 2. — MEGKÍSÉRLIK a MAHART tiszai matróza., hogy a Dunáról nemrég ér­kezett új személy hajóva. átkeljenek az algyői hír. alatt Azért csak kísérlik, mert a magas vízállás miat. nincs meg a kellő távolság a vízszint és a híd közöti. E célból leszerelik a hajó kormányállását hogy ala­csonyabb legyen a felépít­mény. Ha sikerül átjutni, magukkal vontatják a ki­kötői pontonokat is, ame­lyeket később végleges he­lyükre szállítanak. — MA délután 5 órakor nyitják meg a Képcsarnok Vállalat reprezentatív űz- Letést >S7iWnr>knn. — IDEGEN nyelven tudó középiskolásokat. — illetve egyetemi hallgatókat alkal­maznak nyáron megyénk­ben a szolnoki 32-as is a karcagi 21-es benzinkútnál Mindkét kút a 4-es számi: nemzetközi müút melleit fekszik, a nyári szezonban külföldiek által igen láto­gatott. A diákok kisegítő munkaerőként a legforgal­masabb órákban dolgoznak majd, ahol nyelvgyakorla­tukat a kútkezelő szakma elsajátításával is párosít ■ — Megkezdődött a teve- lesé hallgatok érettségi vizsgája a karcagi mező­gazdasági technikumban. Harmincöt levelező tesz ta­núságot felkészültségéről ezekben » napokban. — A SZOLNOKI Gépja­vító Állomáson az alkat­rész-felújítás bővítése ér­dekében a rezgő elektródás berendezés használata mel­lett megkezdték a fedőpo­ros hegesztési eljárás al­kalmazását is. — TEGNAP 4200 tyúkot értékesített a fegyverneki Vörös Csillag Termelőszö­vetkezet. Mivel év elején lecserélték a törzset, s új hibrideket állítottak be, így alkalom adódott a régi ál­lomány értékesítésére. — TÁVOL a vállal:: központjától a szegedi óla ; mezőkön dolgozik az Er SZER negyven villan ysze redő je. Az a feladatul bogy elektromos hálózati; lássák ed a kutakat, illet ve az egyik olajtelőhedyti a másikig házi telefonveze­téket építsenek. — MEGJELENT aa első autós kempingező a szol noki Tisza-Iigeti nemzet közi kempingben. Az első vendég Jugoszláviából jött és családjával hazafelé tar: Istambulba. — CSAKNEM négyese i­csirkét adtak piacra az el múlt hónapban a karcag' Béke Termelősző vétkévé tagjai. WMm RA'OIÖ • TV* MOZI • SZÍNI HÁ: MOZI! Szolnok: Vörös Csillag: Finom kis háború, Tisza: Sellö a pecsétgyűrűn I— II., — MÁV: Egy szösz! szerelme. — Jászberény: Lehel: Rózsaítí­eér. Karcag: Déryné: Pipák, MEDOSZ: A hazugság hálójá­ban. — Kisújszállás: Ady: Szevasz Vera. — Kunhegyes: Szabadság: Nyugodj meg ked­ves! Mezőtúr: Béke: Elektra, Dózsa: Egy név rejtélye, Sza­badság: A cár te a tábornok. Tiszafüred: Tisza: A kisasszo­nyok később jönnek. Tőrők- szentmiklós: Dózsa: Jónapot, én vagyok! Türkeve: VörOo Csillag: Édes és keserű. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon este 7-kor: A kak­tusz virága, TlszapOspökin es­te 7-kor: Hogy látva lássanak. A MAGVAR RADIO SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA ■ 8* *8 méteres középhullámon Naponta 18.00— 19.00 óráig Hétvégi kaleidoszkóp. — Szombatesti jegyzet. — Vidám dalok. — Itt a Szolhoki Szú­nyog. — Zenés ki mit kér. CKLBVIZlOt BUDAPEST 9.30: Szünidei matiné. 18.0S: Hírek. — 18.15: Autóbusszal az Adriáig. — 18.30: Gong. 18.55: Vörös jelek a hadak útján (dokumentum Mm). — 19.15: Delta. — 19.50: Esti mese. — 30.00: Tv-hiradó. — 20.20: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 20.60: Nótaszó. — 21.10: Tök az adu. (Tv-játék). 22.65: Tv- blradó — 3. Marté* BRATISLAVA 10.00: Arisztophanész Lüszisy traté. Tv-játék. — 15.25: S Praha CKD—Slovan Bratislav labdarűgó-mérk. — 18.00: Pic nirhíradó. — 19 00: Tv-híradi — 19.45: A vadon blrodalír, — 20.10! Autóstop. — 21.5 Bűvészműsor. — 31.55: K­amerikai film Stan és Panró' 22.35: Április elsejei szlnköpá. Szolnok meavei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munká1 párt Szolnok megyei Blzottsí ga te a Megyei Tanács topj; Főszerkesztő; Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23—20, 20—6« Kiadóhivatal: 20—94. Szerkesztőség és kiadóhivatal Szolnok, I. sz. Irodaház Index-szám: 85 068 A lapot előfizetéspen és árust tásban a Szolnok megyei pos tahivatalok és fiókposták tér jesztlk. A lap előfizethető bár mely postahivatalnál te ké2be - sí tőnél. Előözetési ár l hó~ _________napra 12.— Ft.________ S zolnok megyei Nyomdaipari Válla]«« Felelő« «esető: Mészáros Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom