Szolnok Megyei Néplap, 1967. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

1967-04-23 / 95. szám

# \ Világ proletárjai, egyesüljetek! SZOLNOK ME EVEI A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA |f / ' XVm évfolyam, 95. szátn, Ara í 80 fiitér 1967. április 23., vasárnap Megalakult a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa Befejeződött a termelőszövetkezetek első országos kongresszusa A termelőszövetkezetek kongresszusának küldöttei a péntek délutáni ülésen liatározalot fogadtak el. A határozat rögzíti a szö­vetkezeid mozgalom eddigi eredményeit és állást fog­lal a legfontosabb kérdé­sekben, s kijelölte a közös gazdaságok további fejlődé­sének útját. A kongresz- szus küldöttei határozatuk­vicj Antal, a besenyszögi Lenin Tsz elnöke és Suba István, a mezőtúri Vörös Október Tsz elnöke. Az elnök ezután szünete* rendelt el, majd 12 érakor nyílt ülésen folytatták ta­nácskozásukat a kongresz- ezus résztvevői. Megjelent és az elnökség­ben foglalt helyet Losonczi Pál, a Népköztársaság ö­eottsógának tagja vette At az elnöki tisztet és bejelen­tette, hogy a Termelőszö­vetkezetek Országos Taná­csa a szünetben megtartot­ta első ülését, megválasz­totta tisztségviselőit és négy bizottságát. A válasz­tás eredményét Belgyár András, a nagyiéta i Arany­kalász Tsz elnöke, a szavá­ban felkérték az országgyű­lést, hogy még ebben az évben alkossa meg az új termelőszövetkezeti tör­vényt, és ezzel egyidejűleg alkosson olyan új földjogi törvényt, mely rögzíti a föld­tulajdon rendszerének el­veit. Tegnap délután véget ért a termelőszövetkezetek el­ső országos kongresszusa. A megyék 515 szavazati jogú küldötte szombaton dél­előtt zárt ülést tartott a Parlamentben. Sümegi Já­nos, a szécsényl II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet elnöke nyitotta meg a ta­nácskozást, majd Győré Sándor, az abonyi Kossuth Tsz elnöke, a jelölő bizott­ság elnöke terjesztette elő a jelölő bizottság javasla­tát a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának tag­jaira. A javaslat megvita­tása után a kongresszus küldöttei titkos szavazással megválasztották a Terme­lőszövetkezetek Országos Tanácsának százegy tagját. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának tag­jai közé választották töb­bek között dr. Erdei Fe­renc akadémikust, a Haza­fias Népfront főtitkárát, dr. Nagy Sándort, a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Minisztérium Termelőszö­vetkezeti Főosztályának ve­zetőjét. A Szolnok megyei termelőszövetkezeteket hat személy képviseli az orszá­gos tanácsban. így Hovod- zálc István, a cibakházi Vörös Csillag Tsz elnöke, B. Lantos Istvánná, a zagy- varékasi Béke Tsz borjú­gondozója, Lázár József, a Jásztelki Tolbuchin Tsz el­nöke, Oláh János, a karca­gi Lenin Tsz elnöke, Popo­nöki Tanácsának elnöke, Fehér Lajos, a Miniszterta­nács elnökhelyettese és Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, dr. Dimény Imre mezőgazda­sági és élelmezésügyi mi­niszter. Erdei Ferenc. a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, a kongresszus előkészítő bi­A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnö­kévé Szabó Istvánt, a nád­udvari Vörös Csillag Tsz elnökét, elnökhelyetteseivé Berki Sándort, a mezőszi- lasi Mezőföld Tsz elnökét és Sümegi Jánost, a szé- csényi II. Rákóczi Ferenc Tsz elnökét, főtitkárává dr. Nagy Sándort, a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Minisztérium főosztályveze­tőjét, az elnökség többi tagjává: Ág Istvánt, a bu­dapesti Sasad Tsz elnökét, Fekete Győr Endrét, a verpeléti Dózsa Tsz e.nőkét. Győré Sándort, az abonyi Kossuth Tsz elnökét, Hor­váth Istvánnét, a völcseji Május 1 Tsz főkönyvelőjét. Soós Vincét, a tiszakécskei Szabadság Tsz elnökét, Su­ba Istvánt, a mezőtúri Vö­rös Október Tsz elnökét és Sziveid Kálmánt, a rtiagócsi Béke Tsz elnökét választot­ták. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa ellenőr­ző bizottságának elnöke: Bertus Pál, a fábiánsebes- tyéni Kiqiasl Tjz elnöke, a zatszedő bizottság elnöke ismertette a kongresszus résztvevőivel. Az ülésen egyhangúan választónak meg a Termelőszövetkeze­tek Országos Tanácsa 11 tagú elnökségét, héttagú el­lenőrző, verseny- és propa­ganda, valamint szociális bizottságát és kilenctagú1 közgazdasági és áruforgal­mi bizottságát. verseny- és propaganda bi­zottság elnöke: Belgyár András, a nagylétai Arany- lakász Tsz elnöke, a köz- gazdasági és áruforgalmi bizottság elnöke: Madarász Lajos, az ácsi Egyetértés Tsz elnöke, a szociális bizott­ság elnöke: Bartha András, a füzesabonyi Pe­tőfi Tsz elnöke. Erdei Ferenc ezután si­keres munkát, jó egészsé­get kívánt a Termelőszö­vetkezetek Országos Taná­csa tagjainak, tisztségvise­lőinek, majd Szabó István, a nádudvari Vörös Csillag Tsz elnöke, a Termelőszö­vetkezetek Országos Ta­nácsának elnöke emelke­dett szólásra. Hangsúlyoz­ta: a testületé tagjai és tisztségviselői felelősségtel­jes munkáyal és a szövet­kezeti mozgalom egyetemes érdekeinek szolgálatával akarják kiérdemelni a megválasztásukkal előlege­zett bizalmat. — A gazdaságirányítás reformja — folytatta ez­után — mind a szövetke­(Fclytatis a 3. oldalon.) Suba Istvánt, a mezőtúri Vörös Október Tsz elnökét az országos elnökség tagjává választották Gazdag program május elsején Színes felvonulás — Nagygyűlés a Lenin szobornál — Majális a 1 isza-tigetben — Kulturális és sportrendezvények Az MSZMP megyei vég­rehajtó bizottsága határo­zata szerint a tavalyihoz hasonlóan az idén is ma­jális jelleggel rendezik meg a május elsejei ünnepséget. Szolnokén a szakszerveze­tek — együtt a többi tö- megszervezettel — kaptak főszerepei a kétnapos prog­ram megrendezésében. Az SZMT vezetői már koráb­ban tanácskoztak a szol­noki szakszervezeti veze­tőkkel, s megalakultak a különböző szintű bizottsá­gok is, amelyek hivatottak városi, üzemi, hivatali szin­ten szervezni, előkészíteni a május elsejei ünnepsé­geket. A májua elsejei készülő­dés során cél az is, hogy fokozódjon a munkaver­seny lendülete, a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulója tiszte­letére tett felajánlások tel­jesítése. A munka eredmé­nyeiről, az üzem, intéz­mény előtt álló feladatok­ról lesz szó azokon a röp- gyűléseken is, amelyeket április 29-én tartanak. E röpgyűléseken, illetve a jövő héten tartandó élüzem és zászlóátadó ünnepségeken a munka értékelése, a dol­gozók köszöntése mellett a kétnapos ünnep városi, — üzemi, hivatali, helyi prog­ramját is ismertetik. Ápri­lis 29-én az SZMT elnök­sége veterán találkozót rendez, amelyen az elnök­ség tagjai a régi szerve­zett munkásokkal találkoz­nak. Április 30-án 11 órakor kerül sor a szabadtéri színpadon a haditechnikai park megnyitására. Majd tánczenekari műsor, nép­tánc bemutató, filmvetítés, távcsöves csillagászati be­mutató rendezésével szóra­koztatják az ünneplőket. Május 1-én zászlókkal, virággal, kisebb dekorá­ciókkal vonulnak a vároa dolgozói a Lenin szobor­hoz, hogy meghallgassák — délelőtt 10 órakor — a nagygyűlés szónokát, Ja­kab Sándort, az MSZMP KB tagját, a belügyminisz­ter első helyettesét. A nagygyűlés után a Ti- sza-ligetben majálison szó­rókoznak az ünneplők, ahol többek között divatbemu­tató, a Tisza Táncegyüttes néptánc bemutatója, szim­fonikus zenekari hangver­seny, népdalok, amatőr táncdalénekesek vetélkedő­je, — valamint különböző sportverseny teszi színessé a napi programot. Virágok a Lenin szobor körül Tegnap délelőtt tíz óra­kor a város KISZ szerve­zeteinek küldöttei, piros nyakkendő.«? úttörők álltak fedetlen fővel Szolnokon a Lenin-szobomál. Vlagyimir Iljics Lenin születésének 97. évfordulójáról emlékez­tek meg. A Himnusz elhangzása után Elek Sándor, a váro­si KISZ bizottság ágit. prop. titkára beszélt Lenin életéről, munkásságáról. — Méltatta nagy érdemeit, melyeket egy új társadal­mi rendszer megalapozásá­Klüsem lelt a Héki Állami Gazdaság és a Kunhegyes! Gépjavító Állomás A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium, a Mezőgazdasági Dolgozók Országos Szövetsége el­nökségének egyetértésével az 1966. évi termelési ered­mények alapján több álla­mi gazdaságot és gépjavító állomást élüzem címmel tüntetett ki. Éiüzem lett a Héki Állami Gazdaság és a Kuhegyesi Gépjavító Állo­más is. ban, megteremtésében szer­zett. Ismertette azokat a főbb állomásokat, amelyek a lángeszű szervező életé­ben döntőek voltak, ame­lyek egy-egy alapkövét je­lentették a szocialista for­radalom győzelmének. Beszéde után a KISZ szervezetek, úttörő csapa­tok küldöttei koszorút és virágcsokrokat helyeztek el a szobor (alapzatára, majd a Kassai úti iskola úttö­rőinek énekkari számai zárták a megemlékező ün­nepséget. Négy község — Kunhe­gyes, Kenderes, Fegyver­nek és Kengyel — száztíz fiatalja találkozott pénte­ken este Bánhalmán, a Középtiszai Állami Gazda­ságban. Ezúttal megalakí­tották — a megyében el­sőnek — a járási ifjú gár­da századot. A fiatalokat Gyűjtő Im­re, a járási pártbizottság titkára, majd a kisdobosok és úttörők köszöntötték. Balogh Sándor pedig fel­adataikat foglalta össze. — Üzemet telepítenek Kisújszállásra Az Orvosi Segédeszközök Gyára mintegy 5—7 millió forintos beruházással üze­met építtet Kisújszálláson. Értesülésünk szerint az üzemben 150—200 munkást foglalkoztatnak majd, — többségükben nőket. A tervdokumentációt még az idén elkészítik. Valószínű a kivitelezést előkészítő munkákat még ebben az évben megkezdik. Jövőre gyors ütemben haladnak majd az építkezéssel. Minden jel arra vall, hogy már 1968-ban termel­nek is az üzemben. Alapvető céljukat abban határozták meg, hogy — példás magatartásuk mel­lett — segítsék a fiatalok nevelését. A munkától a szórakozóhelyekig kísérjék figyelemmel egymás maga­tartását. Szóljanak, bírál­janak ahol kell, dicsérje­nek, ahol lehet. Az alaku­lóülés után munkához lát­nak és év végén ülnek is­mét össze századgyűlésre, hogy tapasztalataikat kicse­réljék, újabb feladataikat egyeztessék. Ifjú gárda század alakult Bánhalmán Építik a nagymedencét Hétvég? pihenő és csónakhoz — Téli-nyári csárdát terveznek bízására tervezik a Halász­csárdát, mely téli—nyári üzemeltetésre egyaránt al­kalmas lesz. Százötven személyes ét­teremben szórakozhatnak majd a vendégek, a kerthelyiségben négyszáz zan foglalhatnak helyet. A csárdát is a megyeszék­hely lakóinak kedvenc li­getében avathatják fel. Fény lászdózsán A Szolnok megyei Ta­nács Tervező Irodája több Létesítmény tervdokumen­tációját készítette el az elmúlt hetekben, és néhá­nyat rövidesen átad a megrendelőknek. Ezek kö­zül a közérdeklődésre szá- mottartókat említjük meg. Az iroda most adta át az ÉM Szolnok megyei Álla­mi Építőipari Vállalatnak a Tisza-ligeti strandfürdő 50 méteres nagymedencé­iének teljes dokumentáció­ját. A medence kitűzé­sét megkezdték és hozzá­láttak a földmunkákhoz. Május végére elkészítik a szolnoki járműjavító hét­végi pihenőjének terveit. Ezt a csónakházat is ma­gába foglaló üdülőt szintén a Tisza-ligetben építik majd fel. A Szolnok megyei Ven­déglátóipari Vállalat meg­Az Északmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat befejezte Jászdózsán az ed­digi egy helyett működő három új trafóállomás szere­lését. A községfejlesztési alapból 300 ezer forintos költséggel 3 kilométer hosszú hálózatot is építet­tek és így 74 lakás újonnan kapott villanyvi­lágítást. Az új fogyasztók 37 ezer forint értékű tár­sadalmi munkát is végez­tek a munka meggyorsítá­sa érdekében. A község főutcáján negy­ven új égőt szereltek fel. Ezzel megbontották azt a tizennyolc évvel ezelőtt — a község villamosítása ide­jén — kialakított „rendet", hogy csak minden negye­dik oszlopon volt izzó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom