Szolnok Megyei Néplap, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-12 / 61. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. március M Tanúk és nyilasok Vallomások a zuglói tömeggyilkosok bűnügyében A fővárosi bíróság nagy tárgyalótermében napok óta folynak a tanúkihallgatások a tömeggyilkos zuglói nyilasok bűnügyében. A hallgatóság — amely a vádlot­tak kihallgatásakor gyakran megfeledkezett arról, hogy gyilkosokkal szemben érzett felháborodását, gyűlöletét, és megvetését egy-egy önkéntelen felkiáltással, méltat­lankodó megjegyzéssel sem fejezheti ki — most szokat­lanul csendes. Dermed ten hallgatják azokat az embere­ket. akik a teremőr szólítására egymás után állnak a mikrofon elé, hogy felidézzék 23 évvel ezelőtti, szörnyű emlékeiket. Azokat a napokat, amikor a meggyötört és megalázott áldozataik tehetetlen és kiszolgáltatott pré­dái voltak a bűnügy 19 vádlottjának és társaiknak, ­\lku öt életért Az egyik tanú magas, ba­rázdált arcú, idősebb férfi: tömött, sűrű haja erősen őszül. Mérnök. 1944 decem­berében feleségével, gyere­kével és két idősebb roko­nával egy zuglói házban bujkált. A menekülést, az életbenmaradás reményét azok a hamis igazolványok Jelentették, melyeket az ül­dözött ember barátaitól ka­pott — Egy éjjel — kezdi val­lomását — ránktörték az ajtót. Négy fegyveres em­ber rontott a szobába. Nyi­lasok voltak. Razzia — mondta a vezetőjük. — Mu­tassa a papírjait!... Meg- • mutattam. — Ezek nem va­lódiak — üvöltött. Tudtam, bogy elvesztünk. Egyetlen esély maradt, ha meg tudom győzni, hogy téved, igazol­ványaink valódiak, nem azok vagyunk akiket keres... Érvelésére, magyarázko­dására a nyilas oda sem fi­gyelt, hiszen nem az érvek érdekelték. A mérnök ek­kor megkísérelte az utolsó lehetőséget: tudta, hogy a zöldinges csőcselék nemcsak vérre szomjazik, hanem aranyra, ékszerre, pénzre is. Félrehívta a vezetőt és amíg a többiek a székben terpesz­kedtek, a másik szobában megkezdődött a halálos vá­sár: alku öt életért. A mér­nök mindenét odaadta: pén­zét, ékszereit, majd levette óráját is. Amikor kiléptek a szobából, az egyik nyilas éppen töltött pisztolyával bökdöste az egyéves kisgye­rek haját. — A vádlottak között fel­ismer valakit akkori látoga­tói közül? — kérdezi a ta­nácselnök? — Igen, — mondja halkan a tanú: Kál­mán László. Ö ott volt. — Álljon fel Kálmán! így tör­tént? — Igen. Illetve, nem... Azaz... Szívósan bizonygat­ja, hogy ő ugyan ott volt, de ez csak véletlen, mint ,,nem­zetőrt” hívtak magukkal a nyilasok, rá csak azért volt szükség, „hogy az igazolta­tás törvényes legyen...” Elhallgat, konok gyűlölettel nézi a tanút. A férj Dachauban meghalt. Az illegális kommunista párt egyik mártírja. Richt- mann Sándor, azt a felada­tot kapta, hogy Magyaror­szág náci megszállása után fegyverek elrejtésére alkal­mas helyet keressen. Richt- mann talált is megfelelő helyiséget, a zuglói textiliá- na szövőgyár elhagyott ré­szén. Az illegális kommu­nistát az üzem nácielienes főmérnöke, Verschätz Emil segítette, majd amikor a párt illegális nyomdáját új helyre kellett telepíteni, a gépeket Verschätz szolgála­ti lakásába vitték. A nyom­dát az ugyancsak illegális kommunista Rákosi Endre és felesége kezelte. Több hónapig dolgoztak: ezer és ezer röplappal buzdították ellenállásra a budapestie­ket a náci megszállók ellen. A nyomda működéséről ké­sőbb tudomást szerzett a Gestapo és a nyilaskeresz­tes párt főkerületét bízta meg a kommunista nyom­da felszámolásával. A fő­kerület pedig a zuglói nyi­las pártszervezeteket utasí­totta. 1944. október 4-én a zuglói nyilas pártszolgálato­sok körülvették a gyárat, majd becsengettek Verse- hitz lakásába. Richtmann gyanútlanul ajtót nyitott, azt hitte: Rá­kosi Endre felesége jön, akit ebben az időben vártak haza. Amikor meglátta a küszöbön álló nyilasokat, becsapta az ajtót, a párt­szolgálatosok lövöldözni kezdtek, majd betörtek a la. kásba. Richtmann ekkor már halálos sebet kapott, Rákosi Endrét és Verschitz Emilt a nyilasok magukkal hurcolták. Verschitz felesé­gét most tanúként kihall­gatta a bíróság. Az asszony elmondta, hogy 1944 novem­ber 5*én, tehát a nyomda el­leni nyilas támadást követő napon, feljött vidékről meg­látogatni a férjét A lakás­ban nyilasok várták, őt is elhurcolták. Kihallgatták, vallatták, majd szembesítet­ték férjével és Rákosi End­rével. — A férjemet — mondja halkan az asszony — ekkor már annyira megkínozták, hogy az első percekben meg sem ismertem. Csupa vér volt az arca, csak amikor a pulóverét láttam, akkor tud­tam, hogy ő az.., Engem később elengedtek a nyila­sok, de a férjemet elvitték, Dachauban halt meg... Nem így volt... Nem tudom... Nem emlékszem Csaknem valamennyi ta­núvallomás percekbe sűrí­tett Dr. Ama. Huszonhárom év távlatából is elevenen ható, megrázó élmény, hi­szen azokat a szörnyűsége­ket, melyekről a tanúk, — akik mindezt átélték — vallanak, sem a múlt, sem a jövő nem feledtetheti el. Egy-egy monoton, halk, vagy nemritkán könnyekbe fulladó visszaemlékezés egyaránt felkavarja a tanú­kat és a hallgatóságot, — csak a vádlottakat nem. Egy-két társuktól eltekint­ve, akik talán számításból (az őszinte, töredelmes be­ismerő vallomást a bíróság enyhítő körülményként érté. ktíi), talán lelkiismeretük könnyítésére hajlandók szembenézni bűntetteikkel, a többség közönyösen üldö­gél, s ha róluk vallanak a tanúk, megátalkodottan ta­gadnak. Mindent tagadnak. Kröszl, az egykori kerület­vezető, kihallgatásakor tár­sait, — akikkel együtt fősz- ' togatta, kínozta és gyilkol­ta számtalan áldozatát — sem akarta felismerni. A tanúkat sem. „Nem tudom.. „ Nem így volt;., Nem emlékszem...” jóformán csak- ezt hallani a tanúkihallgatások során a vádlottak és tanúk szembe­sítésekor Kröszltől és társai­tól. De mind több a bizo­nyíték és mind több tanú mondja szemükbe elévülhe­tetlen és megbocsáthatatlan bűntetteiket b. L — MÉG a kötelező téli sorseprési munkákat vég­zik a kéményseprő vállalat dolgozói, de már megkezd­ték az égetést és aknasze­dést is. Áprilisban az egész megyében megkezdik a la­kóházak kéményeinek köte­lező, ötévenként sorrakerü- lő füsttömörségi vizsgála­tát — A HAZAFIAS Nép­front budapesti bizottsága és a KISZ budapesti bi­zottsága felkéri az 1942- ben a Petőfi-szobornál ren­dezett tüntetés résztvevőit hogy a március 15-1 ün­nepségen vegyenek részt. Gyülekezés részükre már­cius 15-én 9.30 órakor a Pesti Barnabás utcában. — DÍSZES emléklapot készített a KISZ kisújszál­lási bizottsága, amelyet a szavazás alkalmával nyúj­tanak át az először válasz­tó fiataloknak, egyben meghívják őket a városi if­júsági nagygyűlésre, ame­lyet március 21-én rendez­nek. — JÁRÁSI szavalóver­senyt rendeznek és bemu­tatják az 196S. december 1- én meghirdetett irodalmi pályázatra beérkezett anya­gok legjobbjait március 19- én a tiszafüredi művelődé­si otthonban. — HÁZHELY céljára H- vánja kiosztani a kunhe­gyest községi tanács a je­lenlegi vásárteret, Így 1968- ban Kunhegyesen már nem tartanak országos vá­sárt LOTTO A lottó jubileumi sorso­lásán a következő nyerő­számokat húzták ki: I, 8, S3, 71, 89 O mennyit loiro? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése sze­rint a 10. játékhéten öt találatos szelvény nem ér­kezett. Négy találatot 50 fogadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levo­nása után egyenként 75 437 forint. Három találatot 4871 fogadó ért el, nyereményük a nyereménjrilleték levoná­sa után egyenként 387 fo­rint Két találatot 136 423 fogadó ért el, nyereményük egyenként 17 forint. Az adatok tájékoztató jelle­gűek. Április Lén indul a SZOT tüzelő-akciója Csak az alvó utasokat nézte A különböző bűncselek­ményekért már többször büntetett Balogh Gyula mátészalkai lakos legutóbb Szolnok környékén ütötte fel tanyáját az egyik vo­naton. Az Űjszász felé ha­ladó személyvonat kocsi­jaiban járkálva észrevette, hogy az egyik fülkében csak egy utas van. Mellé­je telepedett, s mikor meglátta, hogy utitársa el- szenderült, a mellette lé­vő aktatáskából kiemelt 2200 forintot. Tettének elkövetése után átment egy másik kocsiba. Közben a kárvallott fel­ébredt és észrevette, hogy hiányzik a pénze. Szólt a kalauznak, akivel együtt kart a ni kezdték a koráb­ban mellette ülő férfit, — Balogh látva, hogy a sér­tett a kalauzzal közeledik, közönyös léptekkel kiment a kocsi végébe és a WC- be lépve bezárta az ajtót. A kalauz azonban nem volt rest, felszólította, hogy jöj­jön ki. A tolvaj, hogy ön­magát leplezze, a zsebében tartott pénzcsomót a WC- be dobta, amely ezáltal ki­esett a vonatból. Így az­után már nyugodtan lépett ki és nézett a kalauz sze­mébe. Ugyanez a férfi ko­rábban. a Keleti-pályaud­varon lopott el egy sport- szatyrot a szintén alvó utas feje fölül. Balogh Gyulát a szolnoki rendőrség őrizet­be vette és vádemeléssel átadja az ügyészségnek. A SZOT tüzelőutalvá­nyok beváltását a tüzelő­kereskedelem — szokás sze­rint — április 1-én kezdi meg. Az idén a SZOT tüzelő­akcióban 1,4 millió utal­ványt adnak ki összesen 850 millió forint értékben, s ez mintegy 230 000— 240 000 vagon tüzelőanyag­nak felel meg. A tavalyi­nál százezerrel több nyug­díjas kaphat utalványt. Az akcióban körülbelül min­den harmadik dolgozónak jut kedvezményes utalvány. A tavalyi gyakorlatnak megfelelően 600 forintos egységes szén és brikett utalványokat bocsátanak ki. A 880,50 forintos utal­ványokra tűzifa és koksz vásárolható. Míg a nyugdí­jasok szén és brikett utal­ványának az ára 504 fo­rint. A tavalyival szemben kedvezmény, hogy a 600 forintos utalványokra a készlettől függően fát, illetve kokszot is adnak azoknak, akik ehhez meg­felelő igazolólappal ren­delkeznek. A tájékoztatás szerint a kedvezményes utalványokra is teljes a tüzelőválaszték, s a vevők a mindenkori készletektől függően vásá­rolhatnak hazai és külföldi szenet, hazai és német bri­kettet. A nyugdíjasoknak még azzal is kedveznek, hogy a korábbi júniusi és a tavalyi májusi kezdés helyett már április 1-től beválthatják utalványaikat — ISMÉT Szolnokon ren­dezik meg május elején az országos vízügyi újító ki­állítást. Ezzel a Középti- szavidéki Vízügyi Igazgató­ság újítóinak kiemelkedő munkáját ismerik el. Szol­nokon alakult meg külön­ben az országban elsőnek a vízügyi újítók klubja. IllllilllllllllllllllillUUllllllllUlilllllllllllllllliilllltlüllllll1 A Nap kél: 6.04 h-kor, nyug: 17.44 li­kőr. A Hold kél: 6.49 li­kőr, nyugszik: 19.04 h-kor. időjárás jelentés Várható időjárás: Felhő­átvonulások. többfelé, első­sorban nyugaton átfutó eső, egy-két helyen zivatar. Mérsékelt, időnként élénk, néhány helyen megerősödő délnyugati, nyugati szél. A nappali felmelegedés gyen­gül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között — ELKÉSZÜLT a vízmű Kuncsorbán. Az új létesít­ményt mélyfúrású kút táp­lálja. A kút és a vízmű együttes építési költsége közel egymillió forint A lakosság nagyértékű tár­sadalmi munkával segítet­te elkészülését Március 12 Vasárnap Gergely i»nnnmuMuiuiuuj|; V álasstási gyűlések ma Jászfényszaru, mű­velődési otthon, 15 óra, Breczki Lajos; Jászf elsőszen tgyörgy, mozihelyiség, 9.30 óra, Vékes Sándor; Jászfelsőszentgyőrgy, Kerekudvar, 9.30 óra. Németh Miklós. — A MEGYEI társada­lombiztosítási bizottság gon­doskodik arról, hogy az üzemekben megfelelő le­gyen a társadalombiztosítá­si és egészségügyi propa­ganda. Tavaly 39 üzemben készítettek beszámolót, melynek feladata a társa­dalombiztosítási szolgálta­tások ismertetése, elemzé­se volt — VESZÉLYESSÉ válha­tó tűz keletkezett csütör­tökön Pórteleken Micseí Pálék tanyáján. A kémény­ből kipattanó szikra meg­gyújtotta az istálló nádte­tejét A tűz alkalmával Micsei Pálné elsőfokú égé­si sérüléseket szenvedett. A tetőtüzet a jászberényi pa­rancsnokságról kivonult tűzoltók fékezték meg. — HETES névadóünnep­séget rendeznek ma mun­katársaik gyermekéinek a törökszentmiklósi mezőgép­gyár dolgozói. Az üzemi KISZ és szakszervezet ez­úttal negyedszer szervez ilyen kedves ünnepséget, s a maiakkal együtt már hu­szonkét apróság névadásá­nak ünnepélyességéről gon­doskodtak. A márciusi és áprilisi bérfizetések rendje A március 27-i, az ápri­lis 4-i és a május 1-i mun­kaszüneti napokra való te­kintettel a pénzügyminisz­ter a SZOT-tal egyetértés­ben szabályozta a márciusi és áprilisi bérfizetések időpontját A március 24-én és 25- én esedékes béreket 23-án, a március 26-án és 27-én esedékes béreket 24-én fi­zetik ki. Az egyébként áp­rilis 2-án, 3-án és 4-én járó béreket április 1-én, az április 29-i, 30-i és a má­jus 1-i béreket április 28- án fizetik; A bérfizetés többi idő­pontja változatlan. Nem változik az állami építőipar március 24-i részfizetési napja sem. rr RADIÖ • TV* MOZI • SZÍNHÁZ MOZI: ■ S z o 1 n o K ; Vörös Csillag: A hóhér, matiné: Ki volt dr. Sorge?, hétfő: Intim megvilá­gításban, Tisza: Autót loptam, hétfő: Vasárnap 6 órakor, — MÁV: Utánam gazfickók. Jász­berény : Lehel: Pipák, matiné: Magas fal. hétfő: Betyárok. — Karcag: Déryné: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, ma­tiné: Max Linder társaságá­ban, hétfő: Néma barikád, — MEDOSZ: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, hétfő: Egy asszony járt itt. Kisújszállás: Ady: Elet a kastélyban, ma­tiné : A halál ösvényein, hétfő: Robin Hood új kalanjdai, — Kúnhegyes: Szabadság: A tö­kéletes bűntény, Rákóczi had­nagya (KISZ előadás), hétfő: Nem szoktam hazudni. Kun- szentmárton: Körös: Hölgyek és urak, Éljen a Köztársaság (délután), hétfő: A kisasszo­nyok később Jönnek. Mezőtúr: Béke: Házasság olasz módra. Bátor emberek (délutáni), hét­fő: Vérrel megpecsételve, Dó­zsa: Intim megvilágításban, — matiné: Kötélen, hétfő: Csip­kerózsika, Szabadság: Utósze­zon, hétfő: Utánam gazfickók! Tiszafüred: Tisza: Elmaradt vallomás, matiné: Egyiptomi történet, hétfő: A Mona Lisa tolvaja, Rákóczi hadnagya (KISZ előadás). Törökszent­miklósi Dózsa: Betyárok, ma­tiné: Riói kaland, hétfő: Pi­pák. Túrkeve: Vörös Csillag: Büdösvíz, matiné: A pásztor- ' király, hétfő: Utószezon. SZÍNHÁZI A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 és este 7- kor: Hogy látva lássanak. TBLEVtZIO: BUDAPEST 8.55: Iskola-tv. — 9.40: Tá­madás a király ellen. — 10.00: Üdvözlet barátainktól. —10.45: Rajzfilm gyerekeknek. — 11.00: Ki miben tudós? — 14.23: A fotómodell. — 14.30: Csipogó 001. — 15.00: Vizek, halak, embereit. — 15.30: n. Fedett- nályás európai atlétikai játé­kok. — 17.00: A Magyar Hir­dető műsor*. — 17.19: Kuk­kantó. — 17.50: Poly V. — 18.20: Napló. — 18.25: A tv könyvesboltjában. — 19.25: Ivanhoe X. rész. — 19.50: Esti mese. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Választ az ország. — 20.45: Stúdió Unó. — *1.35: Sporthírek. — 21.45: Leopold Stokowski Budapesten. 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. BRATISLAVA 9.00: A filmgyártás kulissza­titkai. — 10.00: A Nagy Októ­ber nyomdokain (gyermekmű­sor). — lí.30: Kamarazene. — 12.30: Slverseny. — 15.50: Nem­zetközi atltéikal viadal. 18.25: Filmriport. 19.00: Tv-híradó — 19.20: Sporteredmények. — 19.50: Gólem (romantikus ze­nés revü). — 22.00: Mit szeret­nének olvasni? BUKAREST: 7.30: Háziasszonyok műsora. 8.15: Iskolások műsora. — 9.S0: Faluműsor. 17.00: Tv-magazin. 18.30: Tv-hlradó. 18.45: Szóra­koztató zene. 21.30: Telesport. 21.50: Tv-híradó. Szolnok megyei NÉPLAP: A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiaűja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 23—20. ZO^-tS Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatalt Szolnok, L sz. Irodaház Index-szám: 25 089 Szolnok megyei Nyomdaipari vállal** Felelős vezető: Mészáros Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom