Szolnok Megyei Néplap, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-11 / 60. szám
•é SZOLKOK MEGYEI NÉPLAP 1967. március ti, Megkezdődött a megyei rádiós vetélkedő Jászberény—Karcag 59:55 A Magyar Rádió szolnoki stúdiója tegnap este 18 órától kezdve másfél órán át meghosszabbított műsoridőben sugározta a megyei rádiós vetélkedő első fordulóját. Ezalkalommal Jászberény és Karcag rádiószerető, szűkebb pátriájához ragaszkodó, annak hírét-nevét szívén viselő lakói versenyeztek az elsőségért. Mindkét csapat saját városában lépett fel. A zsűri a szolnoki stúdióban foglalt helyet, s a versenyző városok képviselőinek jelenlétében hozta döntéseit. A megyei rádió hírét méltón növelő műsort kör- kapcsolásos módszerrel, — egyenes adásban közvetítették; A zsűri elnöke Varga József, a Néplap főszerkesztője, a Hazafias Népfront megyei elnökségének tagja volt. A zsűriben helyet foglalt még dr. Császtvai István tanár, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa, Kaposvári Gyula múzeumigazgató, Kóbor Antal, a zeneiskola igazgatója, Lukács Pál, a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságának vezetője és Páldi János tanár, szakfelügyelő. — így minden szakterület alapos S. B. Lottósorsolás — szerencsés szurkolókkal — Jászberényben Szerzői est Szolnokon Ma délután öt órai kezdettel kórushangversenyt rendeznek Karai József zeneszerző műveiből a Ság- vári művelődési ház színháztermében. A hangversenyen nyolc énekkar, köztük két fővárosi kórus ad műsort. Karai József, az egyik legtermékenyebb kórusmű szerzőnk, mestere Kodály Zoltán volt. A mai hangversenyen egy művének eredeti bemutatójára is sor kerül. Ekkor hangzik fel először ugyanis a szolnoki fmsz énekkar tolmácsolásában a Szolnoki Kulturális Hetekre írott műve. Megjelelt! az új ntagi/ar világatlasz A fővárosi megjelents után némi késéssel a szolnoki könyvesboltok kirakatába is kitették a Kartográfiai Vállalat harmadik nagy vállalkozásának minden elismerést megérdemlő termékét, a képes politikai és gazdasági világatlaszt. A földrajztudományt kedvelők népes táborában köztudott, hogy a Kartográfiai Vállalat dolgozói évekig tartó szívós munkával jutottak el odáig, hogy a magyar atlaszok a külföld hasonló termékeivel felvehessék a versenyt. A már külsejében is impozáns világatlasz a második kiadáshoz képest sok érdekes meglepetéssel szolgál. Az első lapokon azonnal szembe tűnik a színek kaval- kádja, ami azzal magyarázható, hogy ABC-sorrendben ismertetik az országok zászlajait és címereit. Az űrhajózás legújabb eredményeit feltüntető térképlapon kívül jól sikerült csillagtérképpel is gazda- gdott az atlasz. Az országok politikai és gazdasági térképei lényegében változatlanok, illetve ismerője helyet kapott a zsűriben. Az ének-zene birodalmában általában mindkét csapat otthonosan mozgott. A zsűri válasza többnyire az volt az ilyen jellegű műsorszámok után: „zeneileg rendben”. Jutalompontokból sem volt hiány. A többi műsorszámnál — például a kérdésekre adott válaszoknál — sem igen fordult elő, hogy egyetlen pontot se kapjanak a versenyzők. Az már viszont nagyon sűrűn, hogy a megszerezhető pontoknak csupán felét írták javukra. — Könnyű a tanulság levonása: a felkészülést mindkét város lakói komolyan vették, — de azért még van bőven tennivaló szülőhelyük nevezetességeinek, mai életének alaposabb megismerésében. S tegyük hozzá: megismertetésében. Itt volt például a rádió szolnoki stúdiójának jóvoltából az a nagyszerű alkalom arra, hogy városuk hírnevét növeljék, kedvet keltsenek más tájak lakóiban is arra, hogy felkerekedjenek, s meglátogassák Jászberényt, illetve Karcagot. Nos, ha őszinték vagyunk, be kell ismernünk, nem teljesen sikerült ez. Á Harmadszor rendezett lottósorsolást Jászberényben a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság, mióta e népszerű játék megindult (annak meg éppen 10 esztendeje). A számsorsolás iránt megnyilvánuló érdeklődés és izgalom mit sem csökkent. A Déryné Művelődési Ház „Lehel” színház- terme évekkel ezelőtt is kicsinek bizonyult, hiszen akkor többszázan kinnrekedtek, s talán éppen abból okulva számosán már néhány esetben egy-egy időközben elkészült, világméretekben is jelentős létesítményt feltüntettek a gazdasági térképen. Mindenki csak elismeréssel szólhat a politikai térképlapokat követő sokszínnyomású oldalakról, amelyeken a kontinensek és a tengerek növény- és állatvilágát ismertetik a térképek szerkesztői. A tudományos igénnyel rajzolt térképlapok szinte már a plasztikusság határát súrolják. Frissítették a precíz ösz- szeállítást igénylő gazdasági táblázatok adatait is, illetve olyan ipari vagy mezőgazdasági termékek országonként termelt meny- nyiségét is feltüntetik, amelyek eddig nem szerepeltek az atlaszban. Nagyon érdekes az a kétoldalas táblázat is, amelyen a különböző országok merték,- súly és terület egysegeit ismertetik. Egyszóval az új világatlaszt a szakemberek és az érdeklődők egyaránt hasznosan forgathatják. — ti — jászberényiek városismertetése az irodalmi színpad jóvoltából tagadhatatlanul hangulatosabb volt, mint a karcagiaké. Mai életükről viszont vajmi keveset mondottak. Vagy az nagyon prózai lett volna? A karcagiak annál részletesebben ecsetelték a város mai életét. Csak a közvetlen, lírai hangvétel hiányzott náluk. Néha volt olyan érzése e~ embernek, mintha statisztikai adatokat olvastak volna, amiknek hallgatása közben elsikkadt az érdekes, figyelemre méltó látnivaló. Egészében véve azonban a megyei rádiós vetélkedő jó kezdeményezésnek bizonyult a szülőföld megszerettetésére és megismertetésére, s hangulatos másfél órát jelentett a porondon kívüli hallgatók számára is. Vitathatatlan dicséretet érdemelnek ezért a szolnoki stúdió munkatársai. Az első forduló után a pontarány: Jászberény— Karcag 59:55. A jövő héten kerül sor a vetélkedő második fordulójára a jászberényi járás és Mezőtúr csapatai között, a kora reggeli órákban ott toporogtak a bejáratnál pénteken, hogy most végre személyesen is láthassák: hogyan születik a szerencséjük. A nézőtéren szurkolók között nem egy olyan, lottózót láttunk, aki közelebbi ismeretséget kötött már Fortunával, hiszen csak az elmúlt évben 12 négytalá- iatos nyeremény, 35 tárgynyeremény — közöttük egy kétszoba-összkomfortos öröklakást is — jutott ide, a járás területére. Jól indult persze ez az esztendő is, alig egy hete fizette ki az OTP az idei harmadik négytalálatos nyereményt. Nincs kizárva, hogy a most kihúzott 10. heti nyerőszámokkal — 11, 33, 65, 68 és 78 — befutott a negyedik is, s akkor elmondhatják a jászberényiek, hogy saját szerencséjük kovácsai lettek. Mind az öt nyerőszámot helybeliek húzták: Pozsonyi Pálné és Bubos Sándorné háziasszonyok, Tasnádi István ipari tanuló, Benke Ferenc esztergályos és Ézsiás Pál fűtő. így hát mind az öt lottóbaba Jászberényben maradt, bár sokan jöttek be a sorsolásra a környező községekből is. Mindazoknak, akik kívül rekedtek a pénteki sorsolásról, vigasztalásul eláruljuk, hogy ma este a televízióban is láthatnak lottó-számhúzást, nem is akármilyet, hiszen ekkor kerül sor a tízéves lottó „Évforduló-sorsolás”-ára, pontban 7 órakor. Gyászhír Tudatjuk mindazokkal, — akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem: Várnai Imre hirtelen elhunyt. Temetése március 12-én 11.30 órakor lesz a szolnoki izraelita temetőben. özv. Várnai Imréné és rokonai, Szolnok — AZ EGY kiló egy forint burgonya akció keretében, mint már hírül adtuk, nagysikerű burgonyavásár van Szolnokon. Figyelembe- véve, hogy a MÉK-nek Tiszafüreden tárolótelepe van, a nagy községben is megkezdték az olcsó burgonya árusítását. — ELFOGADTA a kereskedelem azokat az új cikkeket, amelyeket a kisújszállási Faipar Vállalat készített el. Eszerint a következő negyedévben a gyermekjáték konyhabútorok, ta- uulóasztalkák, járókák mellett mintegy négyszáz különféle típusú gyermek- ágyat szállítanak majd a belföldi kereskedelemnek. — MIKROHOTEL tervét készítették el a kereskedelmi tervező irodában. Az új létesítmény a gyulai várfürdő 60 holdas parkjában kap majd helyet és elkészülése után százhúszat! üdülhetnek benne. — BŐVÜL a törökszentmiklósi fmsz szolgáltató tevékenysége. A városi tanács iparengedélyt adott üveges, szobafestő és mázoló, valamint műkőáru készítő szakmákra. Ugyanakkor engedélyezték, hogy az fmsz a városban töltőtoll javítással és harisnya szemfelszedéssel is bővítse szolgáltató tevékenységét, — MA ESTE 19 órakor a törökszentmiklósi városi művelődési ház keretében működő szocialista brigádvezetők klubja megrendezi a város szocialista brigádjainak baráti találkozóját. A disznótoros vacsorával egybekötött találkozón mintegy háromszázan vesznek részt. — KÉSZÜLŐDÉS az Egri Diáknapokra. A megye tíz iparitanuió szakiskolájának művészeti csoportjai „házon belül” március lóén selejtezőt tartanak. A házi versenyből kikerülő legjobbakat küldik el az Egri Diáknapokra. A megyei selejtezőt a Ságvári Endre megyei művelődési ház Május 1 úti kultúrhelyiségében tartják. — JÁSZALSŐSZENT- GYÖRGYÖN március 8-án 19 órakor a Nők Akadémiájának záróünnepségét ösz- szekapcsolták a Nemzetközi Nőnap megünneplésével. Ez alkalommal a kétszázötven személyes művelődési otthonban négyszázötven—ötszáz nő szorongott. A bensőséges ünnepségen Göblyös István, a munkásőrség jászberényi járási zászlóaljpa- rancsnoka mondott beszédet. Az óvodások és gimnazisták műsorral szórakoztatták a nőket. — HÉTFŐN, március 13- án kerill megrendezésre az Értelemig és tovább művészeti sorozat keretében a csehszlovák est. A műsort a Csehszlovák Kultúra munkatársai állították ösz- sze és az előadásban a Szigligeti Színház művészeivel együtt szintén közreműködnek. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Jászberényben a Déryné Művelődési Házban megtartott 10. heti lottó sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 11, 33, 65 68, 78 A Dévaványai Gépjavító Állomás vállalja fix áron DT traktorok főjavítását. Átfutási idő 15 nap. — Szükség esetén cserét is biztosítunk. Előzetes bejelentést kérünk. — Ügyintéző: Szilágyi. — Telefon: 22. — ELKÉSZÜLT a III. Szolnoki Kultúrális Hetek programját ismertető plakát. A március 20-tól június 4- ig tartó kultúrális seregszemlén az eredeti program szerint 39 különböző témájú előadás hangzik el, illetve a 39 program keretében találkoznak a művészet és a tudomány különböző területeinek képviselői Szolnokon. Ui!ll!lllllll!!llllll!lUlll>!llllllllll!!!lilllll!!l!!!lll!!lll!llllil' A Nap kél: 6.06 h-kor, nyugsz.: 17.43 h-kor. — A Hold kél: 6.35 h-kor, nyugsz.: 17.59 h-kor. IDÖJARASJELENTÉS Várható időjárás: Felhőátvonulások, többfelé futó esővel, helyenként zivatarral. Mérsékelt, átmenetileg élénk déli, délnyugati szel. Enyhe marad az idő. Vár. ható legmagasabb nappali hőmérséklet 13—17 fok között. — TISZTA udvar — rendes ház mozgalomban az el. múlt évben több mint 55 ezer lakóházat néztek meg és zsűriztek a megyei Vöröskereszt aktívái. Az ösz- szesítő jelentésből kitűnik, hogy 8436 ház kapott 100 pontot, ami maximálisnak tekinthető ebben a versenyben. Ezzel a címmel hirdetett pályázatot a III. Alföldi Néptánc Fesztivál alkalmával a szolnoki városi tanács vb művelődésügyi osztálya. A pályázaton minden amatőr néptáncos résztve- het, aki a társművészetek valamelyik ágában tevékenykedik. Pályázni lehet képzőműMOZI: Szolnok: Vörös Csillag: A hóhér, Tisza: Autót loptam, Vegyiművek: Utánam gazfickók. — Jászberény: Lehel: Pipák. Karcag: Déryné: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, MEDOSZ: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán. Kisújszállás: Ady: Élet a kastélyban. — Kunhegyes: Szabadság : A tökéletes bűntény. — Kunszentmártoni Körös: Hölgyek és urak. Mezőtúr: Béke: Házasság olasz módra, Dózsa: Intim megvilágításban, Szabadság: Utószezon. Tiszafüred: Tisza: Elmaradt vallomás. Tö- rökszentmiklós: Dózsa: Betyárok. Túrkeve: Vörös Csillag: Büdösvíz: SZÍNHÁZ: A Szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon este 7-kor: Hogy látva lássanak, Jászboldoghá- zán: Cirkuszhercegnő. A MAGYAR RADIO SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon Naponta 18.00—20.00 óráig Hétvégi kaleidoszkóp. Szombat esti jegyzet. — Nótacsokor. — Falun hallottuk. — Zenés ki mit kér. TELEVÍZIÓ: BUDAPEST: 16.08: Ki miben tudós? 17.40: Hírek. — 17.45: n. Fedettpályás európai atlétikai Játékok közvetítése Prágából. — 18.43: A logika és az automaták. — 19.00: Napló. - 19.05: A tv jelenti. — 19.50: Esti mese. — 20.00: Tv-híradó. 20.20: Oly korban éltünk... TV. — 21.55: Falstafftól a magyar nótáig... — 22.50: Tv-híradó — 2. kiadás. — 23.10: Jó éjszakát, felnőttek! A fotómodell (Po- peye sorozat). BRATISLAVA: 9.00: Óvodások műsora. 10.00: Robinson-történet. (Tv-játék). — 11.05: Filmműsor medvékről. — 11.35: Tv-híradó- — 14-30: Országot asztalitenisz bajnokod«. — íRsn? Nemzetközt at— PÉNTEKEN újtípusú könyv a Képes Regénytár első kötete jelent meg az üzletekben. A Képes Regény tár köteteiben a cselekmény minden lényeges mozzanatát képek illusztrálják. A sorozatban a klasszikus magyar és külföldi írók alkotásai jelennek meg. A képes regénytár Jókai Mór „,A cigánybáró" című müvével indul. — PERMETEZŐ brigádot szervezett a mezőtúri fmsz Az öttagú brigád a háztáji gazdaságok és a zártikertek gyümölcsfa állományát hívatott gondozni. Az egyénileg permetezőknek a napokban a vegyszerek keverési arányáról szakmai bemutatót rendeznek. — ÉRDEKES tv műsort láthatnak a jászjákóhalmiak a jövő szerdán, este 18.35 órakor. A választás előtt című riportfilmben szerepel majd a helybeli Béke Tsz elnöknője is. Az operatőrök azokat a pillanatokat örökítették meg, amikor a tsz-tagok, illetve a község lakói saját szavaikkal, a jelölő gyűlésen elmondják véleményüket országgyűlési képviselőjelöltjükről. — MA DÉLUTÁN Török- szentmiklóson a Finommechanikai Vállalat dolgozói hatórás vietnami műszakot tartanak. A műszakot az üzemi KISZ szervezte, s részt vesz azon a dolgozók 90 százaléka. Az erre az időre eső munkabérüket, mintegy 20 ezer forintot a vietnami nép megsegítésére ajánlották fel. Ugyanakkor felhívták a város többi üzemét, csatlakozzanak a vietnami műszakhoz. veszeti, iparművészeti, nép. művészeti és foto munkákkal. A beküldési határidő április 15. A legjobb pályaműveket a zsűri értékelése után a III. Alföldi Néptánc Fesztivál idején a Szigligeti Színház előcsarnokában állítják ki. A zsűri mindegyik kategóriában 3—3 díjat ad ki. adó. — 19.45: Pingvinek szígete (film a déli-sarki Kergue- len-szigetről.) — 20.10: A király szolgálatában (francia történelmi film). — 21.55: Találkozás hazai és Külföldi művészekkel. BUKAREST: 17.00: Kicsinyeknek: Cioca. Boca, Coca. „Ki a hibás?’* — 17.25: Iskolásoknak: Taps ami iskolatársainknk. — 17.50: Hirdetések. — 17.58: Pontos időjelzés. — 18.00: A tv esti híradója. — 18.20: Időjárásjelentés. — 18.30: Énekel Doina Badea, a könnyűzene szólistája. — 18.50: Zenei üdvözletek. — 19.00: Tele-enciklopédia< — 20.00: Filmsorozat: „A báró”. — 20.50: Kis stúdió előadása: A baeset. 21.40: Telesport. — 22.00: A tv éjszaka) híradója. 22.15: Műsorzárás. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és • Megyei Tanács Lapít Főszerkesztő: Varga JÓ2sef Kisdia a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Falemen Lajos Telefon: Szerkesztőségi 30—93. 13— 20 30—«9 Kiadóhivatal: 30—9« Szerkesztőség ás kiadóhivatalt Szolnok l. s* Irodaház Index-szám: 35 0SZ A lapot előfizetésben es árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik A lap előfizetheti bármely postahivatalnál és kézbesítőnél - Előfizetési díj 1 hónapra IS.— Ft. Srotnok megyei 'íyomdaipart Vállalat Felelés vezető: Mészáros Sindo* Március II Szombat Szilárd Amaíői* néptáncotok a társm »vészetekben rr RÁDIÓ • TV*MOZI® SZfNHÄZ létikai viadal. 19.00: Tv-hír-