Szolnok Megyei Néplap, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-05 / 55. szám

WUág proletárjai, egyesüljetek! SZOLNOK MÉRVÉI A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG E5 A MEGYEI TANAC5 LAPJA XV HL évfolyam, 55. szám. Ara 80 fillér 1937. március 5., vasárnap. Sikeres évet zártak állami gazdaságaink 61 millió forint vátlalati nyereség — 17,5 millió forint szociális célokra Szolnok megye állami gazdaságai sikeresen zár­ták az 1966. évet. A gaz­daságok 663 millió forint teljes termelési értéket ál­lítottak elő. Közismert, hogy az állami gazdasá­gok tavaly első ízben fizet­tek földhasználati járulé­kot mely aranykoronánként négy kilogramm búza érték­nek felel meg, s megyei szinten 13 millió forintot tett ki. A földhasználati já­rulékon felül összesen 61 millió forint vállalati nye­reséget értek el Hat mil­lióval többet, mint w a tervükben szerepelt- A megye 13 gazdasága közül tíz teljesítette ered­ményességi feladatát. így Héken 20,5, Surjánban 12, Csorbán 7,2, Szenttamá­son 6,8 millió forint nye­reségét szereztek. A palo­tának is becsülettel dol­goztak, a hét aranykoronás rossz földeken 3,6 millió forint nyereséget produkál­tak. A hékiek most is tari­fák a legjobbaknak kijáró első helyezésüket Minden kai- hold földjükön 2500 forint nyereséget sikerült ■táros:»;. A megyében bárom álla­sai gazdaság — Nagykun­ság, Karcag és Tiszasfily •— nem teljesítette ered­ményességi feladatát főbb gazdaságot súlyosan érintett tavaly a belvízkár, az említett három gazda­ságot a legjobban. A kar­cagiak határa jelentős jég­kárt is szenvedett Az ágazatok nyereségét figyelembe véve a növény- termesztésben a búzából 26 millió forint nyeresé­gük völt összesen 18 675 holdon átlagosan 13,7 má­zsa búzát takarítottak be. A hibrid kukoricatermesz­tés 5 millió forint nyere­séggel zárt Megyénk álla­mi gazdaságai példát mu­tatnak az évelő pillangó­sok termesztésében is. — Holdanként igen magas — 30,8 mázsa szénát nyertek és sok magot is fogtak. Itt minden kát. holdra 680 forint a tiszta nyereség- Az állattenyésztés és az állattartás a legtöbb gaz- gaságban példamutató. A gazdaságoknak igen jelen­tős az árutermelő és érté­kesítő tevékenysége. Tavaly például 18,1 millió liter tejet, 250 vagon hízó- és vágómarhát, 611 vagon hí­zottsertést, 129 vagon ba­romfit, 20 vagon gyapjút és 75 vagon halat adtak az export és a belső fogyasz­tás céljaira. A hízómarhák 38,3 száza­lékát exportálták. Jelentős mennyiségű halat és pecsenyebárányt is vit­tek külföldre. A mezőtúri, surján! és a tiszasiilyi gazdaság besegít Szolnok ellátásába. Rend­szeresen szállítanak friss hurkát, kolbászt, kötözött sonkát és egyéb füstölt árut, s változatosabbá te­szik a boltok választékát - A gazdaságok nyeresé­géhez — 12 millió forinttal járult hozzá — a feldolgo­zó, kiegészítő űzemágak te­vékenysége. Tavalyi jó munkájuk és erednvényes gazdálkodásuk jutalmaként 16 állami gazdaságban 3—26 nap közötti nyere­ségrészesedést fizetnek. Öt gazdaságban — Héken, Surjánban, Csorbán, Szent­tamáson és Palotáson — a maximálisát megközelí­tő nyereséget kapják a dolgozók. Az állami gazdaságok­ban tőlük telhetőén gon­doskodnak a munkások szociális életkörülményei­nek Javításáról, Tavaly például 17,5 millió forintot költöttek az üzemi étkezte­tés javítására, az illet­ményföldek megmunkálá­sára, a lakóházak és a munkásszállók fenntartásá­ra, valamint a munkavé­delemre. összességében: megyénk állami gazdaságainak nagy többsége tavaly jól gaz­dálkodott, megfelelően használta ki erőforrásait. Az eredmények a vezetők és a munkások hozzáértése, szakértelme, valamint az új árintézkedés révén jöttek létre­— m. L — Harmincezer olajoshordó Vietnamnak Tavaly novemberben vállalta a magyar Ipar, hogy a legrövidebb időn beiül eleget tesz a vietna­mi kormány rendelésének. A Dunaújvárosi Vasműben soron kívül lehengerelték a bordókhoz szükséges __ le­mezt, a jászberényi Hűtő­gépgyárban pedig minden egyéb megrendelést félreté­ve elkészítették azokat. Február végén már az Már csak egy van hátra Azt lehetne mondani, befejeződött az idei zár­számadások időszaka Szol­nok megyében. A megye 136 termelőszövetkezete és egy halászati termelőszö­vetkezete, a vezsenyi Ti­számén ti Tsz kivételével már február végéig meg­tartotta zárszámadó köz­gyűlését Az első zárszám­adásra mint ismeretes a szolnoki járásban került sor, a mezőhéki Táncsics Tsz-ben. S mint látható, ugyancsak ebben a járás­ban lesz az utolsó is. A Szolnok megyei tanács me­zőgazdasági osztályán most dolgozzák fel, összesítik a zárszámadási adatokat Nagy segítség Kisújszállásnak A megyei Vasipari Vál­lalat üzemet létesít Kisúj­szálláson. A régi malom üzemi célokra való átala­kítására egyelőre 860 ezer forintot költenek, de a jö­vőre nézve további fej­lesztést is tervbe vettek. A mezőtúri gyáregység­ben profiltisztításra kerül sor és az így „felszabadu­ló” termékeket gyártják majd a kisújszállási üzem­ben : például drótfonatot füstcsövet és esőcsatornát. Az üzemben előrelátha­tólag kétszáz dolgozót fog­lalkoztatnak majd. A szük­séges létszámnak több mint a felét nőkkel töltik be. A termelés előrelátha­tólag már a második fél­évbe® megkezdődik első szállítmányok el is hagyták á jászberényi gyá­rat. Az olajoshordók fél­kész állapotban kerültek a vasúti kocsikba, mert így ifeszeha Sónlíthatatlanul ke •1 vesebb szállítóeszközre van szükség. A végső összeállí­tást és a hegesztést vietna­mi munkások végzik majd. A gyár vezetősége egy vízhatlan nylon tasakban elküldte az olajoshordók gyártási technológiáját fényképeken rögzítve, a mellette levő levében pe­dig a Hűtőgépgyár kollek­tívája szolidaritásáról és segíteniakarásáról biztosít­ja a szabadságáért küzdő hős vietnami népet Automata „védő­angyal* A szolnoki vasúti re­konstrukció munkálatai so­rán még az idén elkészül a 600 vonalas automata táv­beszélő központ. Ehhez jö­vőre hozzászerelik a tá­volsági vonalkapcsolót, ami lehetővé teszi, hogy Szolnokról az ország bár­melyik vasútállomását köz­vetlenül felhívhassák, illet­ve fordítva. A másik idei érdekesség: megkezdődik az úgyneve­zett vonatbefolyásoló bérén, dezés szerelése. Ennek az automata „védőangyalnak” az a szerepe, hogy a pá­lyamenti jelzők fényjeleit egy sínáramkör utján fel­adja a mozdonyon elhelye­zett sátor jelzőre. Ez különösen ködös idő­ben jelentős, hiszen a moz­donyvezető függetlenül a rossz látási viszonyoktól, pontosan értesül a jelzők „utasításáról”. Több lény Kun­madarason Ezer méter villanyhálón <at, kiépítésit végzik el ez idén Kunmadarason és 1970-ig minden évben ennyit villamosítanak. En­nél is hosszabb lesz azon­ban az az útszakasz — 4400 méter —. amit szilárd burkolattal látnak el. Emel­lett 13 ezer négyzetméter­nyi „kiszolgált” betonjár­dát is felújítanak. Rende­zik és fásítják az utakat. Az idén és a következő 3 évben összesen több mint 4 millió forintot költenek a község rendezésére és fejlesztésére. 1300 új szövetkezeti tag Szolnok medvében Megyénk termelőszövet­kezeti tagjainak száma el­érte a hatvanhatezernyolc- százat. A mostani zárszám- adó közgyűléseken különö­sen sok jelentkező felvé­teléről döntöttek a szövet­kezeti közösségekben. Már idáig ezerháromszáz újon­nan belépő szövetkezeti taggal gyarapodott a szö­vetkezetek létszáma. Külö­nösen örvendetes, hogy az új belépők több mint fele 30 éven aluli, fiatal kor­osztálybeli. A legtöbb új szövetkezeti gazda a szolnoki és a ti­szafüredi járásban vette fel, vagy veszi fel a mun­kát. Van olyan kiemelke­dő eset, mint a karcagi Di­mitrov Tsz-é, ahol har­minckilenc új tagot vettek fel a szövetkezetbe. Faiparosok vállalása november 7-re Csak minőségi munkát adnak ki — Segítik az ipari tanulókat — Idő előtt lesz villamos A kisújszállási Faipari Vállalat dolgozói legutóbbi termelési tanácskozásukon számot vetettek tavalyi munkájuk sikereivel. — Ugyanakkor megbeszélték azt is, mit tegyenek, hogy ez az év legalább olyan eredményes lehessen, mint a tavalyi volt, amikor ér­tékesítési tervüket 101 2 százalékra teljesítették. A brigádok móri jelentős vál­lalásokat tettek, hogy bese­gítsenek ebbe. Jó előre összesítették vállalásaikat és a termelési tanácskozá­son a brigádvezetők már csak bejelentették tervei­ket, hozzáfűzve, hogy mind­ezt a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 50. év­fordulójának tiszteletére teszik. A TMK műhely dolgozói megalakították a „Vasas” brigádot, és beneveznek a a jászjáköhalmi községi könyvtárban a 984 olvasóra 7 ezer KÖNYV ÉS 30 FÉLE FOLYÓIRAT JUT. AZ OLVASÓTEREMBEN KÉTHETEN­KÉNT AZ IRODALMI KÖRNEK, HAVONKÉNT PEDIG A VERSE ARATOK KÖRÉNEK VAN RENDEZVÉNYE. — N. Zs, — szocialista címért indított versenybe is. A vetélke­dést azzal kezdik, hogy a kulcsgépek javítását mun­kaidő után is azonnal el­végzik, hogy a termelésből minél kevesebb kiesés le­gyen. Foglalkoznak a hoz­zájuk beosztott ipari tanu­lókkal is. Ügy segítik őket, hogy legalább jó eredmény­nyel mindannyian letehes- sék a szekmaakÜH»* vizsgát. A Vörös Csillag festő brigád áttér az önmeo- zásra. Csak minőségi mun­kát adnak ki a kezükből. Szakmai képzettségük to­vább növelését éppen ezért nagyon fontosnak tartják. Megszervezik tehát a rend­szeres továbbképzést. Emel­lett szakítanak időt társa­dalmi munkára is. — Az üzem udvarának egy részét tavasztól őszig ők tartják rendben. A Zó ja brigád tagjai az alap- és segéd­anyagokkal való takarékos­ságra, a festések minősé­gének javítására tettek val lalást, ezért ők is szakmai továbbképzést kezdemé­nyeznek. A láda-gépműhely hár­mas műszakjában dolgozók is versenybe kezdenek, és megpályázzák a szocialista cím elnyerését. Legfőbb céljuk az anyagtakarékos­ság, miközben termékeik hibátlanságáért anyagi fe­lelősséget vállalnak. Emel­lett segítik az üzem külső telepének megépítését is, úgy, hogy személyenként 30 őrá társadalmi munkát végeznek ott. Végül pedig a munkanap kihasználást javítják a tavalyihoz ké­pest 6 százalékkal. A Május 1 brigád, a fa­tömegcikk gépműhely dol­gozói arról határoztak, hogy a minőséget javítják, úgy, hogy gyártmányaik egy százalékát ne haladja meg a selejt mennyisége. A Barátság brigád nyolc tagja pedig többek között arra tett ígéretet, hogy a március 15-re esedékes 2500 játékvillamost a tervezett­nél két nappal hamarabb elkészíti, ugyanakkor egész évben balesetmentesen dol­goznak. Ilyen és hasonló válla iasi tett tizenöt brigád és mun­kacsoport több mint két­száz tagja a vállalatnál

Next

/
Oldalképek
Tartalom