Szolnok Megyei Néplap, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-26 / 73. szám

ii®f, mágfíám 36

»mumm mmrm

f

Alruhás

történelem

A kaktusz virága

A Saigligeti Smínhá* új bemuimióju ■

ßi z ember azt hinné, ■»* hogy a felszabadulás * után több mint két évtizeddel, mögöttünk a marxista szellemű történetírás ennél sokkal régebbi tapasztalataival, páratlanul gazdag eredményeivel, történelmünk fővonalát, alapkérdéseit, fejlődésünk nagy csomópontjait és fontosabb részleteit tekintve egységes, általánosan elfogadott álláspontok uralkodnak. S most kiderül — legalábbis különböző vitákból erre ,lehet következtetni — hogy ez ko- rántsincs így. Hadd mondja el erről véleményét egy „nem történész” — ami ebből következik: — nem a szakértő, hanem inkább az érdeklődő, méginkább az aggódó szemével. Az aggodalom okát hadd fogalmazzam meg egy tömör kérdés formájában: Nincs túl nagy hatással a ma — pontosabban mai életünk bizonyos jelenségei történelmünk megítélésére, történelemszemléletünk alakulására?

Ide kívánkozik egy marxi gondolat: ,»...Az emberek maguk csinálják történelmüket, de nem szabadon, nem maguk választotta, hanem közvetlenül készen talált, adott és örökölt körülmények között csinálják. Valamennyi holt nemzedék hagyománya lidércnyomásként nehezedik a2 élők agyára. És éppen amikor azzal látszanak foglalkozni, hogy magukat és a dolgokat átalakítsák, hogy valami még soha nem voltat teremtsenek, éppen az ilyen forradalmi válság-korszakban idézik fel aggodalmasan a maguk szolgálatára a múlt szellemeit, kölcsönveszik neveiket, harci jelszavaikat, jelmezeiket, hogy ebben az ősi, tiszteletre méltó álruhában, s ezen a kölcsönzött nyelven vigyék színre az új történelmi jelenetet*

*

Ú

gy érzem, — a marxi idézet szóhasználatával élve — sok jel mutat arra, hogy egyesek történelmi jelmezben mad harcokat próbálnak megvívni, ■ aggódom, hogy ez visszahatásként esetleg torz történelemszemléletet eredménye*. A történelmi objektivitás — amit Lenin Így fogalmazott meg: ,,ne feledkezzünk meg az alapvető történelmi összefüggésekről, minden kérdést abból a szempontból vizsgáljunk, hogyan jött létre a szóban- forgó jelenség a történelem során milyen főszakaszokon ment át fejlődése során, s ennek a fejlődésnek szempontjából vizsgáljuk meg, hogy mi é letf’ — forog veszélyben. Dehát mindez konI:rét példák nélkül mit sem ér.

A minap beszélgetés közben megjegyezte egy pedagógus, hogy hovatovább már alig marad példaképül állítható történelmi hősünk, annyira divatba jött a mítoszok rombolása. Nem is szólnánk semmit, ha a hamis nagyságok léggömbé fúvódott alakját szurkálgat- ná az „újraértékelés gombostűje — meg is tettük már ezt, ha talán még nem üt elég alaposan, a közelmúlt egynémely msgacsinálta héroszával — de olyan, személyiségeket kikezdeni, mint például Kossuth?

Németh László Az áruló című történelmi drámájában. amelyet 1954-ben írt. s a közelmúltban mutattak be, Görgey és Kos'u'h megformálásával. szembeállításával az eddigi történelemszemlélettel száll perbe. A dráma Görgey je fölébe nő Kossuthnak, nemcsak etikájával, emberi tartásával általában, hanem történelmi látásának realizmusával is. Németh László szerint Görgey kapitulációja, illetve az a politikai vonal, ami szükségszerűen ide vezetett, a lehetőségekkel jobban számoló reálpolitikus útja volt.

Nem keli a „Kossuth apánk” féle évszázados legendák bűvös palástját akasztani Kossuth vállára, nem kell a plebejus! kritikátlanság alázatával helyettesíteni történelmi szerepének tudományos elemzését ahhoz, hogy kitűnjék: 1848— 49-ben a társadalmi haladás és a nemzeti függetlenség összefonódó érdekeit Kossuth Lajos teljesebben és pontosabban ismerte fel, mint Görgey.

Az olyan történeti felfogás, amely az elmúlt korok törekvéseit a történelmi következmények tudásának birtokában, mintegy mai szemmel ítéli meg, nem pedig a kortárs szemével, egyáltalán nem tekinthető tudományosnak. Tudva azt, hogy mi történt utána, s ezért kimondani, hogy az 1848—49-es forradalomnak szükségszerűen d kellett bukni, s azt a megállapítást tenni ennek alapján, hogy Kossuth politikája irreális volt, a reálpolitikát Görgey képviselte, bizony nem más, mint utólagos okoskodás. Ha már 48—49-mél tartunk: A mindenkinél jobban látó reálpolitikua Görgey kép, amit Németh László megrajzol, hamis lenyomata, idealizálása annak a visszafelé húzó, a néptől megriadó középnemesi álláspontnak, amely csakis saját rétegének közvetlen érdekeit fogadta el nemzeti érdekként.

H

a elfogadjuk, hogy régi korok vértezetében máj gondolatok csatáznak, akkor nem helytelen azt gyanítani, hogy Út bizonyos kispolgári rétegek enervált- sága, a mindenáron való nyugalom megszerzésének a vágya, a „ne vigyük túlzásba azért ezt a mai forra- dalmiságot” 3d nem mondott eszméje húzódik meg, ha még oly áttételesen jelentkezik ia.

E hasábokon vitatkoztunk már azzal a fiatal történésszel, aki a „sematikus történelemszemlélettel” hadakozva, egy „új szemléletű történetírás” nevében, „szükségessé vált egész történelmünk újraértékelése” felkiáltással, az 1919-es Tanácsköztársaságot követő ellenforradalmi korszakról tesz néhány hidegzuhany hatású megállapítást. Most nem e vita felelevenítéséért. még kevésbé azért, hogy egy tévedésért kétszer verjük el a port valakin, de idézni kell a gondolatait. Furcsa módon a Bethlen- féle konszolidációt úgy fogja fel, mint „gigászi küzdelmet a vesztes háborít utáni, anyagilag tönkrement Magyarország gazdasági helyzetének konszolidálásáért”. Nehéz volt szerinte Bethlenék dolga, mert a nyugat-európai országok a Tanácsköztársaság miatt bizalmatlanok voltak hazánkkal szemben. Nesze neked történelem... még meg is fricskázza azokat a történészeket, akik az ellenforradalmi rendszer Jellemező fő vonásának a munkásak üldözését tekintették.

Txajon honnét táplálko- w zik ma az ilyenfajta történelemszemlélet? Miárt kell utólag kozmetikázhatni a magyarországi ellen- forradalmi rendszert? Miért kell a feudálkapitalista uralkodó osztály egyik legtipikusabb figurájából utólag reálpolitikus jófiút csinálni? Nemcsak a magyar marxista történészek, hanem minden jelentősebb nyugati polgári történész is úgy ítéli meg, hogy tulajdonképpen történelmileg először Magyarországon jött létre fasiszta diktatúra. Igaz, hogy ennek egy ideig — főként Bethlen idejében — megpróbáltak liberális, demokratikus külsőt adni, de ez mát sem változtatott azon, hogy politikáját, ideológiáját tekinve a két világháború közötti korszak mindvégig fasiszta jellegű volt.

Nem egyedülálló es a kozmetikázási kísérlet, s ezért merem állítani, hogy itt is kísért valami. Hazánkban ma egy igen széles, elvi alapokon nyugvó nemzeti egység van kialakulóban. Igaz, ea az egység harcokban kovácsoló- dik. Vitatkozunk azokkal, akik szektás szükfceblöség- gei az árokba taszítanák az önként, meggyőződésből közénk állt, s velünk, a ml utunkon haladni kívánókat, de azokkal is, akik válogatás nélkül mindenkinek helyet szorítanának ott, ahol egyeseknek soha nem les* helye a szocialista rendszeren belül. Ahogyan a történelmet soha nem fogjuk úgy újraértékelni, hogy abban a Bethlen-féle ellenforradalmi lovagok reál politikussá, netán a nemzet jótevőivé válnak, úgy nem fogjuk válogatás nélkül osztogatni a társadalmi, erkölcsi megbecsülést, politikai hitelt azoknak, akiknek es éppen s történelem folyamatossága miatt nem jár — tőlünk.

M

ai forradalmi harcaink, amelyek most nem nagy és véres osztály- összecsapások formájában zajlanak le, — hisz ennek az ideje már a múlté — ugyanúgy, mint az elmúlt két évtized minden harcának vállalása kötelez. Történelemszemléletünk arra kötelez, hogy ne engedjük mai meggondolásból nagy és dicső múltunk forradalmi harcait békés ecsetelge- téssel rózsaszínűre mázolni.

A történelemtudomány, s nem kevésbé a történelmi dráma, a múltat idézve a jelenhez is szól. Napjain': kérdéseire is választ ad azzal, ahogyan a múltat elemzi, értékeli, elbírálja. Nem mindegv tehát, hogy milyenek ezek a válaszok. Ezért az aggodalom annak láttán, hogy egyes történészek tollát régmúltról szólva is mai indulatok vezérlik.

Varga József

Visszaemlékezések

magnószalagon

Az 1917-től 1945-ig terjedő időszak történelmi eseményeinek jelentős epizódjait idézik fel azok a magnószalagok, amelveket az általános iskolák nyolcadik osztályos történelem óráin forgatnak majd le.

Egyebek között hallhatják a diákok annak a találkozásnak a történetét amely Lenin és a párt megbízásából nála járt Németi Latos között zajlott

le. Pogonyi Antal író — aki a legendás aranyvonat kísérői közt volt — a magyar hadifoglyoknak a Vörös Hadsereg harcaiban való részvételre, a külföldi intervenciós csapatok elleni küzdelemre emlékezett visz sza.

A hangszalagok használatát az 1967—68-as tanévben kezdik meg az iskolákban, -V- ■ Pénteken este mutatták be nagy sikerrel Bartllet—

Grédy—Nádas: A kaktusz virága című zenés vígjátékát.

A könnyed és szórakoztató darab méltán nyerte el a premier közönségének tetszését A kaktusz virága nem több, de nem is kevesebb, mint bármely más boulvard-vígjáték. A történet nem okoz fejtörést a nézőnek, mert már első színpadi helyzetek után kitalálhatja a csattanót Mégis szívesen belemegyünk a játékba, elhisszük és engedjük elhitetni vélünk, hogy az egészről mit sem tudunk, hogy számunkra is meglepőek a darab fordulatai, és gyerekesen tudunk örülni az „előre nem sejtett” boldog végnek

Ebben a ráhatásban, meggyőzésben oroszlán része van a szerzők nagyvonalú és franciásan könv- nyed humorának, és Nádas Gábor jő ritmusú, fülbemászó zenéjének.

Igazságtalanok lennénk azonban, ha kellemes szórakozásunkért nem tulajdonítanánk legalább ennyi érdemet a színház együttesének

A szokástól eltérően hadd

emeljek ki ebből az együttesből először néhány színészi alakítást

Mindenekelőtt Gera Zoltán Norbertját említem, bár epizód szerep, a színész remeklése a darab főszerepeivel egyenértékűvé tette Gera rendelkezik mindazokkal a színészi eszközökkel, amelyek egy francia vígjátékban nagyszerűen kamatoztathatók. Az előadás legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtotta.

Ugyancsak a legnagyobb elismerés hangján kell szólnom Űjlaky László Juli énjéről. A fiatal színész valóban éli figuráját, kitűnően gyümölcsöztetve szerencsés adottságait, ezért humora, karaktere egyéni e sablonokra csábító szerepkörben is. A kezdeti elfogódottság után magával lazát nem tataroztatja. — rendeli a király — elveszti ingatlanát, s az uralkodó azt arra alkalmas embernek adja. így nyeri el 1412-ben Kanizsai érsek Vi- se^riád egyik hatalmas palotáját. Budán Mátyás tar. tóttá rajta sastekintétét kedvelt fővárosán. 1470- ben ezt írta: „Budát... a régi királvok a legnagyobb gonddal építették. Némely elődünk azonban elhanyagolta azt. Nagy baja az, hogy határa oly csekély, amekkorát az ember jóformán két karjával átölelhet. . . Ezért... Sasadot. Pilis megvében elvesszük a visegrádi koronauradalomtól és Buda városához csatol luk . A váró« ped'g törekedjék saját épülésére. ..”

1477-ben Mátvás már keményebb hangon ír rá 3u_

gadóan oldott* áss* hátin feladatát

Kis karakter szerepében

nagyon tetszett Halász László. Cochet alezredese, a háború és az ellenállás veteránja, Jól eltalált kissé kari kiropott Jellemzés. Az előadás egyik legmulatságosabb, bohókás figurája.

A női főszerepet, a darab tulajdonképpeni abszolút főszerepét a „kaktuszvirá- got" szegedi vendégművésznő. Bokay Mária játssza sikerrel. Nagyon szép és kulturált énekhagja csak előnyére vált alakításának. Hangja azonban operett szerepekben érvényesülhet* ne maradéktalanabbul.

Ami a szerep színészi megoldását illeti, néhány fenntartásom van Bokay Mária Stephanie-val szemben,

Stephanie tüskéseége természetéből fakadó és nem felvett tulajdonsága, ugyan úgy, mint a második részben kirobbanó temperamentuma. A színésznő eszel a természetességgel marad adósunk, alakítása ezért helyenként kissé túl „tüskés”, színészileg nem élég árnyalt. Sajnos a mozgáskultúrája sem kifogástalan.

Julien barátnőjének, Antóniának szerepe Krasznói Klári egyéniségéhez szabott Kedves és elhihető, kár hogy az énekszámait han- gilag nem tudta megoldani

Tolnai Miklós Igorja odaadó színészi munkáról tanúskodik, ennek ellenére sem sikerült olyan eleven,

Az Egyesült Államok Kommunista Pártja ismert vezetőinek cikkeit közli vezető helyen a folyóirat legbudai házingatlan tulajdonos cseréjére került sor. Él ez a rendelkezés a Jagelló korban is: 1509-ben Buda tanácsa elveszi Orbán könyvkötő lakótornyát, mert a mester 1506-ban vállalt kötelezettségének nem tett eleget, s a rom- ladozó épület helyreállítását elmulasztotta.

Szerémi Györgynek, János király káplánjának emlékiratában olvassuk, hogy az 1530-as években Gritti kormányzó dolgozott ki egy nagyobb budavári rendezési tervet; eszerint a vár házait egységesen két emeletesre emelték volna, a királyi palotától fel. az úgynevezett Szombatpiacig (ma: Kapisztrán tér). Gritt’ megöletése. majd az 1541. évvel kezdődő török uralom okán erre azonban már nem került sor.

bohókás figurát színpadra állítani«, mint amilyent szerepe lehetővé tett volna.

Ifi- Tatár Endre énekelte hangulatosan, elsősorban ami a* első, lassú számot Illeti a vígjáték dalbetéteit

Laczkó Mihályt, a darab

rendezőjét az előadás elsősorban mint játékmestert dicséri. A színészi munka összefogása, a szituációk jó poentírozása, Fehér Mikié# díszlettervezővel együtt elgondolt kitűnő színpadképek szolgálnak rendezői munkájának előnyére. Egy dolog azonban zavaróan hatott Az első szám vök ál kísérete, ami nagyon gyengén sikerült és indokolatlan volt egyszerűségében is.

Fehér Miklós díszletei, mint már említettem, frappánsak, nagyon ötletesek.

Kitűnőek Bariba Judit m. v. koerográfiál is, elsősorban a színésztáncok tev szettek. Kár, hogy az igényes koerográfiát a karból csupán egy pár tudta titán codniL

Kevésbé tetszettek viszont, elsősorban szín ösz- szeállításukban a másik vendégművész, Rimanóczy Y vonna jelmezei.

Aa előadásról összességében csak annyit; „operettsiker” és milyen jó, hogy ezt a zenés vígjáték érte ed, hiszen ea a műfaj sokkal közelebb áll a mai ízléskultúrához, sokkal igényesebb szórakozást jelent, mint az operett.

Rideg Gábor

újabb száma. Gus Hall, Jelszavakkal nem lehet az ellenséget legyőzni című írásában az amerikai imperializmus agresszív és háborús politikáját elemzi, s megállapítja, hogy e politikával szemben még a szövetségesek közt is egyre nő az elégedetlenség. Még a tőkések körében is felmerülnek nézeteltérések abban a kérdésben, hogy a vietnami háború fokozása megfelel-e az amerikai kapitalizmus érdekeinek — állapítja meg a szerző. Gil Green a múlt év novembe. rében tartott választások legfőbb vonását világítja meg, melyet úgy fogalmaz, hogy a tömegek ki akarták fejezni a vietnami háború miatti elégedetlenségüket, Henry Winston A munkásmozgalom és a néger nép című írásában a faji megkülönböztetés elleni harcról tájékoztat. Hymen Lumer ugyancsak a vietnami háborút elemzi az Egyesült Államok gazdasága szempontjából, George Meyers pedig a szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseivel foglalkozik, A2 merikai kommunista párt vezetőinek írásaiból kiderül, hogy milyen vonalat követ jelenleg az amerikai testvérpárt. A márciusi számban közli a szerkesztőség A kairói szeminárium szószékéről című cikksorozat befejező részét, mely az afrikai országok társadalmi és politikai szerkezetével, valamint az afrikai antümperialist? egység megerősítésének problémáit ’ elemzi.

A folyóirat több cikkbe foglalkozik a spanyol korr munista párt harcával, s tömegek között kifejteti sikeres tevékenységévé

Megjelent

a Béke és Szocializmus márciusi száma

Műemlékvédelem és városszépítés ötszáz év előtt

Legelső városszépítőink első városépítőink voltak. A románkor és a gótika mesterei csodás arányokat dermesztettek kőbe; utóbb királyok és városbírók intézményessé tették ódon városaink és városképeink védelmét. Így 1410-ben Zsigmond király Visegrád — akkor királyi városa — számára tette kötelezővé a lakóházak egy éven belül való helyreállítását. Bárki lett is légyen a tulajdonos, ha egy esztendőn belül háda tanácsuraira, s egy (elveszett) korábbi parancsára hivatkozók. Megbotrán- kozva látja, — írja —, hogy Budán sok ház teljesen elhanyagolt, sőt roskadozik. Ezúttal nyílt parancsba adja: azokat a házakat, amelyek omladoznak, egy éven belül építtessék újjá. Ha nem: a király megfosztja ingatlanaiktól tu. lajdonosaikat, s a házakat másoknak adományozza.

A királyi szó nem volt merő fenyegetőzés: egy sor

%