Szolnok Megyei Néplap, 1967. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-26 / 49. szám

Akiknek kenyeret adtak Mindenütt vannak gyen­ge fizikumú, csökkent mun­kaképességű emberek, de kevés helyen törődnek úgy velük, mint Jászberényben- Néhány évvel ezelőtt a ta­nács felügyeletével kezdték foglalkoztatni — főleg épí­tőipari területen — az ilyen embereket. Ma már kétszázharminc munkás, köztük ötven nyugdíjas és százharminc nő dolgozik a csökkent munkaképességűeket fog­lalkoztató vállalatnál. Ta­valy a kesztyű-részleg 10 ezer pár bőr és 20 ezer pár textil munkavédelmi kesztyűt gyártott. Idei meg­rendelésük az előbbiből, 60 az utóbbiból 80 ezer pár. Asztalos és lakatos rész­legük is üzemel- Az Idén már parkettázást is vállal­nak, s a gázcseretelep fenntartására is vállalkoz­tak. Tavaly az építőipari részleg terven felül 120 ezer forint értékű uunkát végzett a lakosságnak. Vál­lalati szinten is túlteljesí­tették a tervezett termelési értéket, s több mint egy millió forint nyereséggel zárták az évet. így a havi 1100 Ft átlagkeresetet a jutalom U növeli. A Csemege Élelmiszer- kereskedelmi Vállalat jász­berényi szaküzletének havi átlag forgalma 1 400 000 fo­rint. Az üzletben húsz tagú szocialista brigád dolgozik Kétszázharminc ember­nek ad munkát, kenyeret ez a vállalat és szolgáltató- tevékenysége a város éle­tében is számottevő. Villamosításra ötven millió Négy éve kezdődött meg a város villanyhálózatának teljes rekonstrukciója. Az 1904-ben készült korszerűt­lenné vált hálózatot kicse­rélik- A főútvonalakon ká­beles megoldást alkalmaz­nak, s ezzel egyidőben megtörténik a közvilágítás korszerűsítése is. A munka teljes költsége 50 millió forint. A közvilá­gítás korszerűsítéséhez szükséges összeget a városi tanács biztosítja. Az utóbbi években több mint négy­millió forintot költöttek er­re a célra. A villanyháló­zat rekonstrukciójával 50 évre megoldódik a város energiaellátása. s tavalyi eredményükkel az országos versenyben a vidéki boltok között az első helyet biztosították a maguk számára. Vázlat * «* rr n\ a jovorol Az elért eredmények, a jelen bemutatása során minduntalan szó esik arról, hogyan tovább. Milyen ter­vek, feladatok várnak meg­valósításra, s miként lehet felvázolni a jövöt. Bányai Jánost, a városi tanács vb elnökét kértük meg, segít­sen ebben, beszéljen terve­ikről, elgondolásaikról. — A következő években változatlanul fő felada­tunknak tekintjük az em­berekről való sokirányú gondoskodást, új munkale­hetőségek biztosítását, a lakosság egészségügyi, szo­ciális, kulturális ellátottsá­ga színvonalának emelé­sét Tovább folytatjuk a már eddig is jól bevált városfejlesztési programot mégpedig úgy, hogy a har­madik ötéves terv idősza­kában előtérbe kerülnek a kommunális létesítmények. — Ezek közül is első he­lyen említem a II. számú vízmű építését amelynek munkálatai már megkez­dődtek. Jelenleg a próba­fúrásokat végzik. A vízel­látásban előrelépés csak akkor lehetséges, ha meg­épül a II. számú vízmű, amely 15 millió forintos beruházás. A községfejlesz­tési alapból 4,5 millió fo­rintot biztosítunk erre a célra. Jó helyre költjük a pénzt, ugyanis az új vízmű elkészültével mintegy 30 évre megoldódik a város vízellátása. — Nagy gondunk — a múlt öröksége — a csapa­dékvíz elvezető rendszer hiánya. Emiatt az utóbbi csapadékos, belvizes évek­ben több száz ház dőlt össze, illetve rongálódott meg. Ahhoz, hogy a Zagy­vába vezethessük az *sz­szegyűlt csapadékvizet, el­sősorban be kell fejeznünk a főgyűjtőrendszer megépí­tését. A most lezárt taná­csi ciklusban több mint négymillió forint felhasz­nálásával nyolcezer méter főgyűjtőcsatornát épített tünk. — Az idén erre a célra 1 300 000 forintot biztosí­tottunk. A csatornázásnál számítunk az emberek tár­sadalmi munkájára is. Az utóbbi négy évben a vá­ros lakói 3,5 millió forint értékű társadalmi mun Icá­val segítették a kommuná­lis, városfejlesztési felada­tok valóra váltását. — Négy év alatt 17 mil­lió forintot költöttünk új utak. hidak és járdák épí­tésére. Közforgalmi útia- ink túlnyomó többség« pormentes aszfaltburko­latú. A következő tenniva­ló a 31. számú főközleke­dési út városi átkelőszaka­szának teljes korszerűsíté­se. Járdaépítési előirányza­tunk évenként mintegy hatezer folyóméter. Foly­tatjuk a megrongálódott* Illetve elavult hidak újjá­építését is. legkorábban a Csók utcai és az Ágó-pata- ki híd elkészítésére kerül sor. — Felsorolni is sok len­ne mindazt, ami a kővet­kező években valósul meg, Ilyen a közvilágítás kor­szerűsítése, a lakásépítési program folytatása, az egészségügyi, művelődési létesítmények fejlesztés*. Többek között felépül a száz gyermeket befogadó tanyai kollégium, az isko­lai tanulók étkezését biz­tosító ezer személyes konyha. Szövetkezeti áru­ház, szolgáltató kombinál és több peremkerületben korszerű bolt épül. — Sok munkát, erőfeszí­tést igényelnek a kitűzött célok, de az itt vázolt jövő lelkesítő. Érdemes ezért dolgozni mindenkinek, aki ebben a városban él — mondta befejezésül a vb- elnök. Gazdag áruválaszték — kiváló bolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom