Szolnok Megyei Néplap, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-11 / 9. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967, január IL, Megkezdték a felkészülést az MTE-lahdarúgók Több mint egy hónapos pihenő után hozzáfogtak az alapozáshoz a Szolnoki MTE labdarúgói. Az siső csapattal Tóvizi István foglalkozik, míg a tartalékok edzéseit szintén volt pirosfekete játékos. Csaba György vezeti. Hetenként kétszer tornateremben edzenek Csaba György irányításával, három alkalommal pedig a Tisza-ligetben mozognak. Az eddig látottak alapján megállapíthatjuk, hogy á fiatal szakemberek nagy lelkesedéssel, szorgalommal végzik munkájukat és a játékosok fegyelmezetten, lelkiismeretesen hajtják végre az utasításokat. A labdarúgók valamennyien együtt vannak, Molnár kivételével. öt ugyanis nemrég operálták, és csak két- három hét múlva kapcsolódhat be a közös edzésekbe. Üj játékosokat csak a tartalékcsapatba igazoltak A Szolnoki MTE az elmúlt bajnoki évadban sok nehézséggel küzdött, az edzőváltozások és egyéb események éreztették hatásukat a szereplésben. A meglévő játékosállomány azonban biztosíték arra, hogy az együttes 1967-ben jobb helyezést érjen el. Ehhez persze megfelelő felkészülés, fegyelem és sportszerű életmód szükséges. A jó eredményhez nemcsak technikai képzettség, hanem kifogástalan erőnlét is kell majd. Ezt igyekeznek megszerezni a bajnoki rajtig. A taktikai utasítások betartása. a játékfegyelem megszilárdítása és a jó közösségi szellem kialakítása a legfontosabb követelmények ahhoz, hogy a két fiatal, edző munkája tfikrö- ződiön a hainoki mérkőzések eredményességében A me£>ei labdarúgó szövetség híradójában olvadtuk A kiadvány bevezetőjében a szövetség köszönetét mond a labdarúgás területén tevékenykedőknek a bajnokságok sikeres befejezése alkalmából. Majd üdvözlik az NB II-be került Martfűi MSE, az NB III-ba jutott Törökszentmiklósi Vasas, Szolnoki Kilián HSE és Jászberényi Vasas, valamint az újdonsült megyei I.‘ osztályú Kenderes, Túr- keve, Jászapáti és Kunhegyes együtteseit. * • * A híradó ismét közli, hogy az 1967. évi verseny- kiírás alapján a megyei II. osztály egycsoportos lesz. A járási és városi bajnokságot nyert csapatok osztályozókon döntötték el, melyiknek legyen helye a II. osztályban. Ez Jászalsó- szentgyörgynek és Abádsza- lóknak sikerült, rajtuk kívül a következő 14 együttes szerepel még a csoportban: Karcagi Honvéd. Jász- ladány, Jászkísér. Tiszafüred, T'szaroff, Jász^énysza- ru, Tószeg, Szászb°rek, Szolnok! Spartacus. Szolnoki Előre, Szánd. Fegvver- nek, Szolnoki Gépjavító és a megyei I. osztályból kiesett Kengyel. A megyei II. o. északi és déli cs sportjában játszott többi csapat visszakerült a városi és járási bajnokságokba. * .* * A szövetség elnöksége elfogadta az intéző, valamint edzőbizottság beszámolóját az 1966-ban végzett munkáról, s mindkettőt jegyző- könyvi dicséretben részesítette. * * • A Magyar Népköztársasági Kupával kapcsolatban olyan határozatot hoztak, hogy az MNK mérkőzésso- rozatot a bajnokság kezdete előtt indítják be, s az NB III-as csapatoknak is selejtezőt kell játszani. A megyei I. osztályban, illetve ennél feljebb szereplő együttesek számára az MNK-ban való részvétel kötelező. • * • Végül közlik a szövetség rendezésében lebonyolított valamennyi bajnokság részletes és végleges tabelláját. valamint a SDortsze- rűségi verseny értékelését is. Az ÉM. Középületépítő Vállalat azonnali belépéssel felvesz ÁCS, ÁLLVÁNYOZÓ, VASBETONSZERELŐ SZAKMUNKASOKAT és KUBIKOSOKAT. Jelentkezni lehet: Budapest, VI., Rózsa Ferenc u. 107. Munkaerőgazdálkodásnál. Munkásszállást, továbbá az építőiparban járó összes szociális juttatásokat és bérptóléknt biztosítjuk. Tanácsigazolás szükséges Közlemény ! A Növényipari Vállalat értesíti T. Vevőit, hogy a műanyagcsomagolású étolaj bevezetése kapcsán az üveg palackozást meg kívánja szüntetni A fogyasztó közönségnél és a kereskedelmi hálózatban lévő étolajos palackokat jelenleg korlátozás nélkül visszaveszi ! ? Jászberényi Lehel, január 13. péntek, 15 óra, Lehel * ♦ klub. j ♦ Szolnoki MTE, január 14. szombat 17 óra, evezős f ♦ klub. J ? Szolnoki MÄV, január 15. vasárnap 9 óra, Tisza * ♦ ^ Antalom 2^,,, * Tószegi tapasztalatok Tószegen a Vasárnap délelőtt megtartott közgyűlésen Tóth elvlárs, a sportkör elnöke a szép számbán megjelent sportolók előtt tartotta meg beszámolóját. A labdarúgó csapat eredményesen szerepelt az elmúlt évben: a megyei II. osztályú bajnokságban a felnőtt csapat harmadik, az ifjúsági pedig második lett. Megemlítette, hogy áz a néhány lelkes sportember, aki a sportkörben tevékenykedik, nem tudja ma- radékta'anul ellátni a feladatokat. Sajnálattal állapította meg, hogy a megní- vás ellenére sem jött el a helyi tanács és pártszervezet képviselője. Ugyancsak hiányolta, a patronáló Dózsa Tsz és a gépjavító állomás megbízottjának jelenlétét. Ennek kapcsán a közgyűlés megállapította, hogy bár a Helyi szervek anyagilag támogatják a sportkört, de ennél tovább nem mennek. Több hozzászóló a pálya rossz állapotával foglalkozott. Itt feltétlenül segítséget várnak a községi tanácstól és a termelőszövetkezettől. A földművesszövetkezet keretében megalakult a természetjáró szaa- osztály,melynek 70 százaléka nő. Mégsem volt ott a közgyűlésen egyetlen női vezető vagy sportoló sem. Némi érdektelenség tapasztalható tehát a tószegi sporíberkekben. összegezve a látottakat, hallottakat megállapítható, hogy a tószegi sportolók a nehézségek ellenére is igyekeznek mindent elkövetni a sikeresebb szereplés érdekében. Utolsó napirendi pontként Polgár István, a megyei labdarúgó szövetség titkára kiosztotta az okleveleket és érmeket. Asztalitenisz Megyénkben az év első versenyét Jászberényben rendezték:., a városi serdülő és ifjúsági., bajnokságot. Serdülők, egyéni': 1.' Antal György, 2. Kovács Zoltán, 3. Szádvári Endre, 4. Nagy Zoltán, páros: 1. Nagy— Molnár, 2. Füzesi—Szádvári, 3. Kovács—Antal. Ifjúsági, egyéni: 1. Erdős Lajos, 2. Hájos János, 3. Antal György, 4. Kovács Zoltán, páros: 1. Erdős—Hájos, 2. Nagy—Molnár, 3. Füzesi —Szádvári. Felemellek a dohány felvásárlási áradat! Szabolcsi és Debreceni dohányét 25—30%-kal, Kertiét 22° ,,-kal. Szuloki és Havannáét 33%-kal és a Hevesi zöld-dohányét 50° ,,-kaí. A felemelt felvásárlási árak. kedvezménves természetbeni juttatások, ingyenes védőszer és permetezési költségtérítés mellett érdemes dohányt termeszteni. Kössük meg mielőbb az 1967. évi dohánylvrmrtési szerződést I Sertéshizlaló gazdák! Figyelem 1 Uj kibővített biztosítás ! Január elsejétől aza állattartók a gazdaságukban tartott összes (6 hónapnál idősebb) sertésre érvényes háztáji biztosítást köthetnek. Betegség, vagy baleset következtében elhullt (kényszervágott) VALAMENNYI sertésért kártérítést fizet az ALLAM1 BIZTOSÍTÓ. Magasabb kártérítési Összeget és sok más előnyt nyújt az új Háztáji Biztosítás. Kényszervágás esetén a megtérülés összegét nem vonjuk le. Felvilágosítást adnak az Állami Biztosító fiókjai, körzetfelügyelői. helyi megbízottai, és a takarék- szövetkezetek. Los Angelesr-ben egy európai nagy csodálkozással olvasta egy étteremben a következő felírást: „Ha nem azért akar élni, hogy egyék, étkezzék azért, hogy én élhessek. Ha meg volt elégedve, jöjjön el ismét. Ha nincs megelégedve, küldje el hozzánk haragosát. Bizonyítsa be, hogy egészen más jellemű ember, mint a többi vendégünk: ne vigye magával az evőeszközöket. Ha van valami panasza, forduljon a pincérhez, aki szabadfogású birkózó bajnok”. ☆ Egy hannoveri vendéglős a kővetkező szöveggel csábítja a vendégeket: „Nálam ugyanolyan kitűnő ételt fogyaszthat, amilyent a felesége főzött, amikor még nem volt televíziójuk”. APRÓHIRDETÉSEK ALLAS: SZOLNOK Városi Tanács V. B. Házilagos Epítőcsoportja felvétel céljából keres gépésztechnikust gyakorlattal rendelkező gépkocsielőa.dó« képesítéssel. Jelentkezni írásban és személyesen. Szolnok, Kossuth tér 9. SZAKÁCSOT szak- képesítéssel és legalább 5 éves gyakorlattal azonnal felvesz a Kisújszállási Földművesszö vetkezet II, o. Éttermébe. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés személyesen vagy írásban, részletes ön- j életrajz benyújtásá- { val és az előző mun* { kahelyek megjelölésével. Termelésirányító — és művezető munkakörök betöltésére — irányításban és szervezésben jártas szakembert felveszünk. Nógrád megyei PATYOLAT. Salgótarján. AUAS VEILL NÉGYSZEMÉLYES — könnyen kezelhető kisipari rekamié, — kettő fotel, négy kárpitozott szék igényesnek eladó. Szolnok, Rákóczi út 22. MEGVÉTELRE keresünk lucernaszénát. „Lenin” Mg. Tsz — Karcag. INGATLAN Beköltözhető egy szobás családi ház 200 n-öl gyümölcsössel eladó. Szolnok, Abonyi út 56. AZONNAL beköltözhető kettő szobás családi ház 110 négyszögöl telekkel központban eladó. Szolnok, Bajnok u. 8. AZONNAL beköltözhető ház eladó. — Szolnok, Rák u. 4. sz. alatt. Érdeklődni: Dembinszky u. 28. szám. AZONNAL beköltözhető szoba-konyhás családi ház 200 n-öl portával eladó. Szolnok, Dembinszky u. 25. szám. KÉTSZOBÁS családi há2 azonnal beköltözhetően eladó. — Szolnok, Hant u. Érdeklődni: Körösi út 26'2. TÁRSASHÁZ építéséhez társat keresek. Építési engedély kézben van. — Szolnok, Vörösmarty u. 17. Tasi Mihály. TISZAÖRSON, Rákóczi út 68 sz. ház eladó. Érdeklődni lehet Muniter Károlynál Tiszaőrsön, Gyó- ni Géza út 25 ®zám alatt (darálónál). CSALÁDI házamat eladom 384 négyszögöl . gyümölcsössel. — Érdeklődni: Martfű, Kossuth u. 8. szám. KÉT szobás fél ház melléképületekkel eladó. Szolnok, Árpád u. 13. szám. EGYEB Különbejáratú bútorozott szoba vállalatnak 6 férfi részére kiadó. Szolnok. Petőfi u. 23. Érdeklődni 16 órától. GÉPESÍTETT háT- tartásomba I gyermek mellé bejárónőt keresek. — Szolnok, * 25 Ságvári körút 4, fsz. 19. Délután 5—7 között. HÁZASSÁG 25 ÉVES lány kis testi hibával házasság céljából megismerkedne 35 éves korig hozzáillő komoly férfivel. „Piros szekfű” jeligére a szolnoki hirdetőbe. OTP hitellevéllel vásárolhatja a modern csupaszem, 59 cm-es, nagykép- csöves kitűnő készüléket. — Ára: 6600.— forint. C§aládiház építtetők figyelem ! KERESSE FEL BIZALOMMAL SZÖVETKEZETÜNKET és KOSSO\ SZERZŐDÉST as 1967. évi építési, tatarozási, szakipari munkák eivégsésére a Jászladányi Vegyesipari Ktsz-nél J Különös reklámok