Szolnok Megyei Néplap, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-03 / 2. szám

41 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. január 3. Az eSső fordulóban : Szó. MTE-Szo. MÁV Kisorsolták a labdarúgó NB íl-es bajnokság Keleti csoportjának mérkőzéseit is. Az elmúlt évi mezőny­höz a kiesettek, illetve fel­jutottak helyett új ellen­feleket kaptak a csapa­tok: a Martfűi MSE, a Kecskeméti TE. a Mezőko­vácsházi MEDOSZ, vala­mint a K. Goldberger együttesei személyében. A bajnokság tavaszi fordulója március 12-én kezdődik, — mindjárt megyei rangadó­val: Szolnoki MTE—Szol­noki MÁV találkozó lesz ekkor. A Jászberényi Le­helhez a Mezökovácsháza utazik a rajt napján, míg a martfűiek Debrecenben az MGM Vasassal játsza­nak. NB II. Keleti csoport I. forduló, március 12: Sze­gedi VSE—Gyulai MEDOSZ. Kecskeméti TE—KISTEXT, Pénzügyőr—Budai Spartacus. Szolnoki MTE—Szolnoki MÁV, K. Goldberger—Kiskunfélegy­házi Vasas, Jászberényi Le­hel—Mezőkovácsházi MEDOSZ. Békéscsabai Előre—Ceglédi VSE, MGM Debrecen—Martfűi MSE. n. forduló, március 19: Ceg­léd—Jászberény, Mezőkovács- háza—Goldberger, Kiskunfél­egyháza—Szó. MTE, Szó. MÁV —Pénzügyőr, B. Spartacus— Kecskemét, KISTEXT—SZ VSE. Gyula—Martfű, MGM Debrecen —Békéscsaba. Hl. forduló, március 23: Gyu­la—MGM Debrecen, Martfű— KISTEXT, SZVSE—B. Sparta­cus, Kecskemét—Szó. MÁV, pénzügyőr — Kiskunfélegyháza, Szó. iv^TÉ—Mezökovácsháza, Goldberger—Cegléd, Jászbe­rény—Békéscsaba. IV. forduló, április 2: Ceg­léd—Szó. MTE, Mezőkovácshá- za—Pénzügyőr, Kiskunfélegy­háza—Kecskemét, Szó. MÁV— SZVSE, B. Spartacus—Martfű, KISTEXT—Gyula, Békéscsaba —Goldberger, MGM Debrecen— Jászberény. V. forduló, április 9: KIS­TEXT—MGM Debrecen, Gyula —B. Spartacus, Martfű—Szó. MÁV, SZVSE—Kiskunfélegyhá­za, Kecskemét—Mezőkovácshá- za, Pénzügyőr—Cegléd, Szó. MTE—Békéscsaba, Goldberger —Jászberény, VL forduló, április 16: Ceg­léd—Kecskemét, Mezőkovácshá- za—SZVSE, Kiskunfélegyháza— Martfű, Szó. MÁV—Gyula, B. Spartacus—KISTEXT, Jászbe­rény—Szó. MTE, Békéscsaba— Pénzügyőr, MGM Debrecen- Goldberger. Vn. forduló, április 23: B. Spartacus—MGM Debrecen. KISTEXT—Szó. MÁV, Gyula— Kiskunfélegyháza, Martfű—Me- zőkovácsháza, SZVSE—Cegléd, Kecskemét—Békéscsaba, Pénz­ügyőr—Jászberény, Szó. MTE— Goldberger. VIII. forduló, április 30: Ceg­léd—Martfű, Mezökovácsháza— Gyula, Kiskunfélegyháza—KIS- TEXT, Szó. MÁV—B. Sparta­cus, Goldberger—Pénzügyőr. Jászberény—Kecskemét. Békés­csaba—SZVSE, MGM Debrecen —Szó. MTE. IX. forduló, május 7: Szó. MÁV—MGM Debrecen, B. Spar- tacus-*-Kiskunfélegyháza, KIS­TEXT—Mezökovácsháza, Gyula — Cegléd , Martfű—Békéscsaba, Szakosztályi üléssel fejelték be az évet a -atléták A Szolnoki MÁV atlétái szakosztályi ülésen zárták az évet. A beszámolóban elhangzott, hogy a vezető­ség igyekezett biztosítani a gondtalan felkészülési lehe­tőségeket. valamennyi kö­telező jellegű versenyre, de egyéb rendezvényekre is lehetővé tették az indu­lást. Barna István és Ko­csis István edzők, valamint a később munkába állt Oros Ferenc is igyekeztek jó formába hozni az atlé­tákat. A szakosztály a vidéki élvonalhoz tartozik, és ösz- szességében az 1965-ösnél jobb eredményt ért el. A női csapat kiesésének az NB I-ből egyéb okai voltak, melyeket év közben már érté­keltünk. 1966-ban a szak­osztály színeiben 85 ver­senyző állt rajthoz, kö­zülük kilencen 19 ver­senyszámban érték el az I. o. szintet. Oros Ferenc, Katona József, Hasznos Jú­lia, Nagy Attiláné, Magony Ágnes I. o. sportolók mel­lett Vidra Mária, Mészáros Lenke és Csőke Gizella eb­ben az évben ért el elő­ször I. o. eredményt. Ta­kács Endrét és Pintér Mi­hályt vissza kellett minősí­teni, mert nem ismételték meg korábbi jó eredmé­nyeiket. II. o. lett 29, 111. o. szintet ért el 27 és serdülő minősítést szerzett 7 fő. A szakosztály tagjai összesen 69(!) versenyen álltak rajt­hoz. A szakosztály fennál­lása óta idén először felnőtt magyar pályabajnokot is avattak 400 m gáton Oros Ferenc személyében. Kü­lönböző országos bajnoksá­gokon számos elsőséget, il­letve helyezést szereztek. Az év folyamán a szak­osztály tagjai 37 felnőtt. 8 ifjúsági és 5 serdülő me­gyei bajnokságot nyertek. Az országos CSB-n a me­gyeválogatott gerincét a MÁV-atléták adták, jelen­leg a férfiak és a nők is az NB I/B-ben szerepelnek. A vidéki bajnokságon pont­versenyben 19 megye közül Borsod és Baranya mögött a harmadik helyre kerül­tek. MÁV-atléta 22 alka­lommal javított megyei fel­nőtt csúcsot 1966-ban (leg többet Oros, Halmai), míg 5 versenyszámban megdön­tötték az ifjúsági csúcsét is (Rácz László, Vidra Má­ria és Varga Gyula révén). Az évi teljesítmények mellett szó esett a gazda­sági munkáról, a tagdíjfize­tésről, az új minősítési és átigazolási szabályzatról, a szakosztály fegyelmi hely­zetéről. Foglalkoztak a vá­rosi, megyei és országos szakszövetség és a szakosz­tály kapcsolatával, az egye­sület elnökségének segítő tevékenységével, az edzők munkájával és 1967 felada­taival. A beszámolót vita követte. Nyírbátori Dózsa, Debre­ceni Honvéd, Debreceni Kinizsi, Debreceni EAC, Debreceni Elektromos, Debreceni Építők, Hajdú- böszörmény, Hajdúsági Iparművek (Téglás), Tisza- földvári Tsz SK, Török­szentmiklósi Vasas, Szolno­ki Honvéd, Mezőtúri Hon­véd. Északközép csoport (Bu­dapest): Testvériség, Bp. Postás, Volán SC ’volt Rákoscsaba), Gödöllői Va­sas, Aszód. Bagi MEDOSZ. K. Sörgyár. Ikarus, ER - DÉRT, Zagyvapálfalvai Bá­nyász. Zagyvapálfalvai Épí­tők, Balassagyarmati MÁV. Balassagvarmati Dózsa, Mizserfai Bánvász, Pásztó, Jászberényi Vasas. SZVSE—Jászberény, Kecske­mét—Goldberger, Pénzügyőr- Szó. MTE. X. forduló, május 14: Ceg­léd—KuS TEXT, Mezőkovácshá- za—B. Spartacus, Kiskunfélegy­háza—Szó. MÁV, Szó. MTE— Kecskemét, Goldberger—Szeg. VSE, Jászberény—Martfű, Bé­késcsaba—Gyula, MGM Debre­cen—Pénzügyőr. XL forduló, május 21: Kis­kunfélegyháza—MGM Debre­cen, Szó. MÁV—Mezőkovács- háza, B. Spartacus—Cegléd, KISTEXT—Békéscsaba, Gyula —Jászberény, Martfű—Goldber­ger, SZVSE—Szó. MTE, Kecs­kemét—Pénzügyőr. XIL forduló, május 28; Ceg­léd—Szó. MÁV, Mezőkovács- háza—Kiskunfélegyháza, Pénz­ügyőr—SZVSE, Szó. MTE— Martfű, Goldberger—Gyula, Jászberény—KISTEXT, Békés­csaba—B. Spartacus, MGM Debrecen—Kecskemét. XIII. forduló, június 4: Me­zőkovácsháza—MGM Debrecen, Kiskunfélegyháza—Cegléd, Szó. MÁV—Békéscsaba, B. Sparta­cus—Jászberény, KISTEXT— Goldberger, Gyula—Szó. MTE, Martfű—Pénzügyőr, SZVSE— Kecskemét. XIV. forduló, június 11: Ceg­léd—Mezökovácsháza, Kecske­mét—Martfű. Pénzügyöt'—Gyu­la, Szó. MTE—KISTEXT, Gold­berger—B. Spartacus, Jászbe­rény—Szó. MÁV, Békéscsaba— Kiskunfélegyháza, MGM Deb­recen—SZVSE. XV. forduló, június 18: Ceg­léd—MGM Debrecen, M'ezőko- vácsháza—Békéscsaba, Kiskun­félegyháza—Jászberény, Szó. MÁV—Goldberger, B. Sparta­cus—Szó. MTE. KISTEXT— Pénügyőr, Gyula—Kecskemét, Martfű—SZVSE. évzéró sakkverseny Jászberényben az év utolsó napjaiban rendez­ték meg a városi II. osz­tályú egyéni bajnokságot. A 14 induló helyenként szín­vonalas mérkőzéseket ját­szott a bajnoki címért és a II. o. minősítésért. — A versenyzők zöme diák volt, az első és második helye­zett pedig csak 1966-ban kapcsolódott be a verseny- szerű sakkozásba. Sajná­latos, hogy a Jb. Vasas nem indította II—III. o. sakkozóit. Végeredmény: 1. Kasnya Sándor 10, 2. Fazekas Ist­ván 9, 3. Nagypál Miklós 8,5, 4. Bugyi István 8, 5. Túri István 8, 6. Oláh Já­nos 7 pont .78. heti totó eredmények 1. Inter—Juventus X 1:1 2. Brescia—Lazio 1 i:o 3. Cagliari—Atalanta 1 3:1 4. Fiorentina—Napoli X 1:1 5. Lecco—Lanerossi X 0:0 6. Mantova—Spal törölve 7. Roma—Milan 2 0:1 8. Alessandria—Padova 2 0:2 9. Catania—Modena X 0:0 10. Genoa—Palermo X 1:1 11. Messina—Livorno 1 3:1 12. Pisa—Varese 2 0:1 13. Reggina—Sampdoria X 1:1 14. Reggiana—Catanzaro 1 2:1 +1 15. Salernit.—Potenza 2 0:1 Az dtnúif évken is hehjtáhiak a Szolnoki M1E evezősei Csendes ilyenkor a Tisza. A folyón fehér jégda­rabok úsznak lefelé. Korán sötétedik, az életnek jó­formán jelét sem látni. A Szolnoki MTE csónakhá­zából azonban világosság szűrődik. Összejönnek az evezősök egy kis tereferére. Tervezgetik a jövőt, szám­vetést csinálnak az idei évről. Erről beszélgettünk mi is Ignácz Kálmán szakosztályvezetővel. Hogyan értékeli az elmúlt versenyévet, elégedett-e az eredmé­nyekkel? — Tavaly kilenc verse­nyen indultunk, 283 fővel. Győrben a vidéki bajnok­ságon az első korcsoportban ifjúsági női nyolcasunk, if­júsági női négyesünk, ifjú­sági férfi ^négyesünk, a má­sodik korcsoportban ifjúsá­gi nyolcasunk nyert arany­érmet. Ezenkívül három második, egy harmadik és öt negyedik helyet szerez­tünk. pontversenyben ki­lenc egyesület közül a ne­gyedik helyen végeztünk. Az országos ifjúsági és serdülő bajnokságról a má­sodik korcsoportban ifjúsá­gi női kormányos négye­sünk révén egy első hellyel, azonkívül három harmadik és két negyedik hellyel tér­tünk haza. Az országos fel­nőtt férfi és junior bajnok­ságon junior egypárevezős­ben Ignácz Béla második, a Szegedi Szabadtéri Játé­kok Kupájában pedig az ifjúsági férfi egypárevező­sök második korcsoportjá­ban Pintér György első lett. Itt szereztünk még négy második és két harmadik helyet. — Ezek voltak a na­gyobb versenyek. Az itt el­ért eredményekkel elége­dettek vagyunk, fiatal ver­senyzőgárdánktól többet nem várunk. Az elmúlt évhez hasonlítva eredményeink nem jobbak, de visszaesés sincs. Némi törést okozott szakosztályunkban az edző- válság. Sajnos dr. Császi Ferenc betegsége miatt nem tudott foglalkozni a fiata­lokkal, az új edzőnek. Deák Sándornak pedig ez a beilleszkedés éve volt. Azonkívül változatlanul megvan az a régi gond, hogy a felnőtt versenyzők különböző okok miatt eltá­voznak. — Azért mindig akadnak ú) tehetségek. — A mostani fiatalok közül kiváló eredményt ér­tek el második korcsoport­ban az ifjúsági női né­gyes tagjai: Palla Piroska. Vajli Gabriella, Gáspár Mária. Rónai Beáta és Ké­zér Katalin. Férfi négyes korcsoportban az A-csapat: Kapás István, Pintér Tibor, Korényi Endre, Szarvas Imre, Balzsai Károly, a B-esapat: Tímár Sándor. Palatínus György. Csáki István, ifj. Csástí Ferenc, Vincze Gyula kormányos, akik együttesen alkotják a férfi nyolcast is. Egypár­evezősben Mercsák László hívta fel magára a figyel­met. Első sikeres évüket zárták a kajakozok is, akik hét versenyen indultak. Eredményeik igen biztató­ak. A szép klubhelyiség fa­lait fényképes tablók, zász­lók, tiszteletdíjak díszítik. Szívesen járnak ide a fia­talok. összetartanak, mint egy nagy család. Ignácz Kálmán arca azonban el­komorul. Az evezősszakosz­tály élete nem probléma- mentes. — Másfél millió forint értékű a vagyonunk. Saj­nos, mégsincs gondnokunk, aki vigyázna rá. mert a la­kásban idegenek laknak. Itt tartunk mindent őrzés nélkül, nincs kire bízni semmit. Qarázda elemek rongálják a hajókat, ki­fosztják a szekrényeket. Hi­ába fordulunk segítségéit bárkihez. Bizony a megye és a vá­ros egyetlen evezős szak­osztálya több támogatást érdemelne. Eredményeik­kel a város hírnevét öreg­bítik, vagyonuk pedig tár­sadalmi tulajdon, jelentős értékkel. Most is szorgal­masan dolgoznak, heti négy alkalommal tartanak ala­pozó tornatermi edzést, hogy tavaszra megerősödve még jobb eredményeket ér­jenek el. — pataki — NAGY GYAKORLATTAL rendelkező motorkerékpár szere'fikef felvesz a TEMPO Ált. Szóig. Ksz. Jelentkezés: Szolnok. ; Jászkürt u. 17. I _______________l A PRÓHIRDETÉSEK SZOLNOK Városi Tanács Ve B. Házi­lagos Építőcsoportja felvétel céljából ke­res gépésztechnikust gyakorlattal rendel­kező gépkocsielőadói képesítéssel. Jelent­kezni írásban és sze­mélyesen. Szolnok, Kossuth tér 9. VALLTÖMÖ készítő­ket (csak helybelit) varrónőket, kesztyű- kötőket, kézimunka horgoló — vertcsip­ke készítőket (Szol­nok megyéből) fel­veszünk. Házi pari Szövetkezet, Szolnok, Magyar u. 14. ÉM. 2. ÉPFU patkó­ié kovácsot felvesz. Jelentkezni: Szol­nok, Rékasi úti ló­telep. A SZOLNOK I. sz. Postahivatal kézbe- sítőket és kapusokat vesz fel. Jelentkezni lehet a hivatal fő­nöki irodájába 1« Gyakorlott könyve­lő pénztárosi állást keres. „Kizárólag Szolnokon” Jeligére a Kiadóba. INGATLAN Beköltözhető csalá­di ház eladó. Szol­nok, Hold u. 4. GÉP JÁRMI' SKODA-Super Octá- via kitűnő állapot­ban eladó. Szolnok, Rigó u. 1. Telefon: 11—68. ELADÖ 0 km-es 601­es fehér Trabant. — Bartha, örményes. WARTBURG kiske- rekű igényesnek el­adó. Szolnok, Köz­társaság út 5, Ér­deklődni reggel 7- ig, illetve este 5-től. ADAS- VETÉL TELEVÍZIÓ 505-ös, nagyképemyős el­adó. (4000.— Ft) Me­zőtúr, Gárdonyi Gé­za u. 22 szám. EGYEB EGY gyermekes fia­tal házaspár üres szobát-konyhát ke- rés. „Sürgős” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. DECEMBER 30-án ESTE LAKÁSOM­RÓL — SAGVARI KRT. 58. — EL­TŰNT VILI NEVŰ zsemleszínű, ma­gyar VIZSLÁM) VALÓSZÍNŰ SZOL­NOK—1TISZAFÖLD- VÁR IRÁNYÁBAN TALÁLHATÓ. KS- REM A MEGTALÁ­LÓT, Értesítsen JUTALOM ELLENE­BEN, az alábbi CÍMEN: DR. SZA­BÓ MIHÁLY SZOL­NOK, RENDELŐIN­TÉZET. TELEFON: 22—74, 23-AS MEL­LÉK. Mao as jövedelmet biztosít a cirokszaká termesztése MAGAS ÁTVÉTELI AR. A cirokmag takarmányként felhasználható. Termesztésére szerződés köthető a FÖLDMŰ VESSZŐ VETKEZETTEL! Gyűjtsük a tökmagot MAGAS ÁTVÉTELI ÁRAKI Egészséges iakarmánytökmag: 7 — Ft kg-ként Egyéb tökmag 4.50 Ft kg-ként Átveszi-a földművesszövetkezet! felvásárló Ahol gázzal sütnek, főznek, fűtenek ott — a szakszerűtlen ke­zelés vagy helytelen hasz­nálat következtében — mindig fenyeget a robbanás veszélye. Ha gondatlanul használ­ják. az olajjal, petróleum­mal, szénnel, vagy koksszal fűtött kályhák, tűzhelyek ts felrobbanhat­nak. Az új, kibővített biztosí­tások a robbanásra is ki­terjednek, sőt a biztosítás szavatossági védelmet is nyújt, mert ennek alapján megtérítik azokat a káro­kat is, amelyeket a robba­nás mások (pl. a szomszéd) lakásában, épületében, va­gyontárgyaiban okoz. Á biztosítás baleseti kártérítésre is jogosít Felvilágosítást adnak az Állami Biztosító fiókjai, körzetfelügyelői, helyi megbízottjai és a takarék- szövetkezetek. Nem kerültek egy csoportba NB lll-as csapataink Elkészült a labdarúgó NB III csoportbeosztása. — Mivel az eddigi hat he­lyezett kilenc csoportot ál­lítottak fel, új beosztások szerint mérkőznek a csa­patok. Az Északkeleti cso­portban (Debrecen szék­hellyel) a Szolnoki Kilián HSE, a Törökszentmiklósi Vasas (mint új feljutók), valamint a Mezőtúri Hon­véd és a Tiszaföldvári Tsz SK került. A Jászbe­rényi Vasas viszont, amely most került be ismét az NB III-ba. a Budapesthez tartozó Északközép cso­portba tették. íme, az el­lenfelek: Északkeled csoport (Deb­recen): Mátészalkai ME­DOSZ. Záhonyi VSC, Kis- várdai Vasas, Nagyhalász,

Next

/
Oldalképek
Tartalom