Szolnok Megyei Néplap, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-13 / 293. szám
196®. december 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Érettségiző irreális tervekkel Széljegyzet egy beszámolóhoz Boros Ottóné, megyénk küldötte a kongresszuson a többi között elmondotta, hogy Szolnokon a nyáron gimnáziumban érettségizett lányok fele, a közgazdasági technikumban végzettek egyharmada ma is állás nélkül van. A helyzet megyeszerte ilyen, sőt helyenként ennél is rosszabb. Egy nyolcszáz forintos adrni- nisztrátorság ma irigyelt 'állás ezek között a lányok között, akik tekintélyes része ráadásul kitűnő, jeles vagy jórendű bizonyítvánnyal rendelkezik. A megyei növényvédő állomáson — Kenderesen Csörgő József főmérnök és munkatársai arvalin adagolót szerkesztettek. Az adagolóval közvetlen a pocoklyukba lehet sziómi az arvalint, s így a nyulak és házi állatok mérgezési lehetősége a minimumra csökken. Egyszerre 1,30 kilogramm arvalin fér az adagolóba. Mint Balogh Sándor főagronómustól hallottuk, most folyik a tsz-ekben az igények felmérése, s előreláthatólag a szövetkezetek 130 forintért kaphatják meg a képen látható adagolót. Meteorlfokrói Miért nem mennek fizikai munkára? — kérdik egyesek. A válasz egyszerű, azért mert az sincs elegendő. A leányok által tanulható, differenciáltabb, kézügyességet igénylő szakma igen kevés van, a segédmunkási beosztások jó 90 százaléka olyan fizikai erőkifejtést kíván, ami nem a női szervezetnek való. Mindez akkor jutott eszembe, amikor elolvastam a frissen készült statisztikai jelentést, amely a jelenlegi negyedikesek közötti felmérés alapján készült el. E szerint 395-en akarnak tanulni tovább pedagógus pályán, ebből háromszáznál jóval több a leány. Ezerkétszázharmine- öten nem tanulnak tovább, ennek 41 százaléka szakmát tanulna, itt már jóval kisebb a leányok aránvszá- ma. Kétszázhuszonhét olyan leány tanul a megyében, aki munkába áll érettségi után. S különösen figyelemre méltó ezeknek az elképzelése. Kereskedelemben és adiminisztratív munkakörben óhajt elhelvezkedni 80 százalékuk. Iparba, mezőgazdaságba megv a fennmaradó 11 százalék, huszonötén a kétszázhuszonhétből! Nem untatom az olvasót a számokkal. Csupán két következtetésre szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik: nyilvánvaló, hogy ezek a tervek irrálisak. — Tükrözik azt a szemléletet, amelyik az íróasztal, illetve a pult mellett tudja csak elképzelni egy érettségizett leány jövőjét. Még mindig nem eléggé érvényesül az a szemlélet, — amelyben a munkának, a fizikái munkának azonos értékelése van a szellemivel. Ez a KISZ, a pedagógusok, a szülők közös erőfeszítéseinek gyümölcse lehet csak és nem is megy egyik napról a másikra. De szüntelenül napirenden kell tartani, nem maradhat — mint eddig sok esetben — kampányfeladat. AlOnbon ennek az éremnek is van másik oldala. A megkérdezettek ugyanis tudják, milyen nehéz fizikai munkában is elhelyezkedni leányoknak Szolnokon, de a megyében is. Olyan fizikai munkára gondolok elsősorban, amelyhez kell az érettségi, amely nagyobb áttekintőkészséget, több fizikai, kémiai, matematikai ismeretet követel meg. Ilyennek pedig ugyancsak szűkében vagyunk. Az ipartelepítés terve országos gond. Mi esek kérhetünk. De ezeknek az adatoknak a birtokában —úgy Ez év elején igen jelentős területet károsított a belvíz az újszászi Szabadság Termelőszövetkezetben is. Nem a legszerencsésebben kezdődött az esztendő. Aztán a későbbiek során is meg-meglátogatta egy-egy elemi csapás a közös gazdaságot. De nem csüggedtek a tagok, s már tavasszal gondoskodtak arról, hogy pótolják a kieséseket. így aztán a több mint 1 800 00 forintos kárt most a közelgő zárszámadásnál nem érzik meg saját zsebükön. [gaz. hogy még év végéig tetemes bevételt várnak a közös kasszába. Többek között húszezer csirkét adnak piacra. Tegnap vittek el egy szállítmányt a hízó- marhákból is. Ugyanakkor a len vetőmag elszámalása is tart. Egy hete megkezdődött a leltározás. Ezt megelőzően előkészítették a leltározó bizottságban közreműködő tagokat, összesen kilencen vesznek részt ebben a fontos munkában. Nagy felelősséget vállaltak magukra, hiszen elengedhetetlen, hogy a szövetkezet tagjai reális képet karnanak a gazdaság helvzet^ől, vagyonáról, értékeiről. Márpedig ez jó leltározás nélkül elképzelhetetlen Jelenleg a gépeket veszik sorra gondoljuk — előbb utóbb meg kell épülnie annak a nagyobb könnyűipari létesítménynek, vagy létesítményeknek, amelyek az ilyenfajta eondokon enyhíthetnek. Addig is üzemenként, műhelyenként kell megvizsgálni: melyek azok a munkaterületek, ahol érettségizett leányok helyezhetők el. S ennek alánján a ielenleg állás nélkül — s tegyem hozzá céltalanul — éldegélő leányok gyorsított elhelyezését elő kell segítenie minden illetékesnek. Ebben az esetben az érettségizett leá’v-ok pályaválasztása is metTgondoltab'->, a reális helyzetnek megfelelőbb lesz. H. T. és a szövetkezet állóeszközeit. Az irodában is „meghosz- szabbodnak” már a napok. A könyvelők összesítik az adatokat, készítik a kimutatásokat, annyi már most is megmutatkozik, hogy az 1966-os esztendőt jól zárják az újszásziak. Hozzávetőlegesen 200 ezer forinttal több bevételre tesznek szert mint azt tervezték. Ez egyben azt is jelenti. hogy az előirányzott 33,50 forintos munkaegységértéket mindenképpen kifizetik. A szajoli Vörös Csepel termelőszövetkezetben is megkezdődött tegnap a leltározás. Igaz, szombaton az állatokat már leltározták, de lényegében a négy brigád ezekben a napokban kezd munkához. Egy-egy leltározó bizottságot négyöt szövetkezeti tagból állították össze. A választás olyanokra esett, akik némi tapasztalattal rend^keznek már ezt a munkát i'letően. Egy brigád az állatokat, egv a terményt, egy a gépeket. esy ned'g a fogyóeszközöket leltározza. Ilyenkor valamennyi közös gazdasávban ipvek«*z- nek a tervezett jósz-wólln- mányt értékesíteni. A Vörös Csepel Tsz-ből szombaton 58 tozórnarb^t tegnap pedig 18-at szállítottak el az Búcsú a gyógyí ó nuirlóíc! Nyugdíjasok búcsúztak a szolnoki MÁV rendelőintézettől. Dr. Köves István bőrgyógyász szakfőorvos hetvenhat éves korában is precízen, pontosan megjelent rendelőjében, s mindig türelemmel, szeretettel foglalkozott pacienseivel. Tizenhat évet töltött a MÁV egészségügyi hálózat szolgálatában. Dr., Szikla Károly fogász szakfőorvos tizenhárom éve dolgozott a MÁV-nál, s neki is kijutott abból a tiszteletből és megbecsülésből, amely érdemekben gazdag pályafutása után megilleti a nyugdíjba vonuló hetvenéves orvost. Mindketten csaknem ötven esztendővel ezelőtt szereztek diplomát és bebizonyították: az orvosi munka hivatás volt számukra. A két idős orvossal együtt vonult nyugalomba Nagy Szabó Béláné asszisztens- nő és Mészáros György betegellenőr is. Állatforgalmi Vállalat felvásárlói. Éves tervüket túlteljesítik. A vártnál jobban sikerült ez az esztendő. Természetesen gondolnak a jövőre is. Éppen ezért elhatározták, hogy másfél- kétmi’lió forintot tartalékolnak. Nincsenek még végleges számok, amelyek megcáfolhatatlanui bizonyítanák az év eredményes munkáját, de annyi már bizonyos, hogy a tervezett 47 forintos munkaegységet kifwetik. Nemcsak a jó zárszámadásnak örülhetnek majd a közös gazdaság tagjai, hanem esy új léte'ítménvnek is Ugyanis a saját építőbrigád saját erős beruh ázásból mintegy 160—°00 ezer forintért elkészít egy öltöző-fürdőhelyiséget. Jelenleg az utolsó munkálatoknál tartanak. A nyolc szórófejes zuhanyozó nagy közkedveltségnek örvend majd. A melegvizet 250 literes villanyboyler szolgáltatja. Minden remény megvan arra, hogy ezt a nem mindennapi „ajándékot” karácsonyra már átadhatják. Az ausztráliai Perth ki- kötőjétől mintegy 800 mér- földnyire keletre megtalálták Ausztráliában a legnagyobb, és a világon a 12. legnagyobb meteoritot. — McCall ausztráliai geológus véleménye szerint a meteorit valószínűleg sok ezer, sőt, talán több százezer éves. Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a Jupiter és a Mars bolygó közötti aszteroid övből származik. * A kanadai Edmontonban két petróleum kutató néhány meteorit töredéket tanulmányozott egy olyan me'eoirtból. amely 100 évvel ezelőtt hullott le Franciaország területére. Azt remélik, hogy vizseálataik- kal bebizonyíthatják: a világűrben feltétlenül létezik lega’ábbis növényi természetű élet. Dr. Göndör W. Hodgson és Bruce L. Baker azt állítja, hogy sikerült klorofill nyomokat találniok a meteorit töredékeken, s ez azt jelentheti, hogy ahonnan lehullott, ott bizonyára van némi növényi élet.' A MÁV vezérigozgalótiág a közli, hogy a hivatalos menetrend 1. és 2. számú pótfüzete megjelent, amely tartalmazza a menetrendben ezideig történt összes változást. A pótfüzet kapható a menetrend árusító helyeken, az olvasó jelen elhelyezett 1. és 2. számú szelvény ellenében. Az elemi csapások ellenére is teljesítik tervüket Karácsonyi „ajándék“ a szajo’iaknak PORCSINY UTCA, MESSZIRŐL... II. Elmentem a Kossuth utcai óvodába. A régiek közül R. Miklós gyerekei járnak oda. Mikiké ügyes, értelmes. — Hol jobb lenni, Miki, otthon vagy az óvodában? — Az óvodában jobb. Itt mindig jó ebédet kapok. — Otthon nem jó? — Nem. — Megvernek? — Igen. — Szoktál-e bort inni? — Szoktam. Egyszer berúgatták a gyereket Borral itatták. És nevettek rajta Tetszett ahogy tántorgott, dülöngélt és nem forgott a nyelve. — összecsuklott. Nevették. Igen, nagyon muris lehetett. Fizetéfkor mindenre telik pénz náluk. Másnap már kenyérre se. A boltban, ha kenyeret vesznek. a gyerekek nekiesnek. Rágják, harapják a csupasz kenyeret. A kislány, aki szintén óvodás, hízelkedő. Hozzádörgölődzik az emberekhez, hűségesen, jó szót remélve néz rájuk. De ebédnél, amikor azt hiszi, nem látják, belemarkol a második fogásba és falja, falja rendületlenül. Ö születési hibával kezdte az életet. Az óvodában megterítik az asztalokat. Kanál, villa és papírszalvéta kerül a tányérok mellé. Minden gyerek elé két tányért tesznek. Megtanulnak társaságban enni. A naposok magukra öltik a fehér kötényt és kínálják • a többieknek az ételt. R. Miki is. A falakon festmények, játékok És az egyik sarokban a gyerekek munkája. Rajzok, apró játékok Az egyik gyerek, Komlósi Laci egy körtét festett. Szép. Komlósi Laci kezdettől fogva jár óvodába. Az otthon más. Kicsi ház. nádtetővel. elhanyagolva. Az udvaron egy ütött-kopott kis ólacska és az árnyékszék. Piros rongy lóg az ajtó helyén. Többen laknak a házban. A kisvége R. Miklóséké. öt gyerek, s a két felnőtt. Ha mindenki otthon van. talán még egymás mellé állva sem férnek meg benne. Két ágy. ágynemű nélkül. Parányi kálvha és egv szekrény. U. Miki és a többi gyerek ide jár haza az óvodából, az iskolából, a bölcsödéből. — Ha mondom a férjemnek, minek iszol, azt válaszolja, igyál te is — így az asszony. A kis kályhában ég a tűz. A gyerekek ingben, kezeslábasban ülnek az ágyon. Ha besötéted'k. lefekszenek. Heten két ágyba. — Lábbal alszanak egymásnak A szülők mellé fekszik a legkisebb gyerek. Most csend van. Csak az óvodás kislány hízelkedik, nekünk. Kint a konyhában fő már a krumplileves. Lámpát kell gyújtani. De még így is homályos a kicsi zug Nem lehet itt tanulni élni. — Évának már most is szemüveg kell. s R. Miklós a közúti üzemi vállalatnál dolgozik. Havi 1300 forintért. Családi pótlék is jár. Most a feleség is dolgozik, a földművesszövetkezetnél. Almát válogatnak. Beosztással, jobban sokkal jobban megélhetnének a fizetésből. Csakhát az ital ne lenne. — Ezt most vettem a gyerekeknek. Ahogy jöttem a munkából hazafelé — mutatja az asszony. Sok ruha kell öt gy »rekre. Szerencsére vannak még jó emberek, s Pestről csomagokat küldenek nekik. Nagy Eszti, meg Mariska a keresztanya. Szép, drága, holmit De nagyobbaknak valók. — El akarták vinni tőlünk a gyerekeket. Állami gondozottnak De nem adtuk. Nem vagyok én ellensége a saját gyerekemnek. Az óvodás kislány születési hibával jött a világra. Meglehet, elesett vele az anyja. Mondják az: is, Miklós olykor-olykor elővette. Igaz az is, az állomástól teli zsákot cipelt haza már másállapotos korában. A másik szobából, ahol R. Ilona lakik férjével, bejön a kis Ny Lacika. Mikulást szorongat a kezében. A gverekek nézik, nézik. — Adjál már! S törnek az asszonyok minden gyereknek. Nem lenne baj, ha Miklós nem inna. Ha jobban beosztanák a keresetet. — Akkor halálos csend van, ha az apjuk megjön. Figyelik, mit csinál. Az asszony a kamrából meséskönyveket hoz elő. Újságokat. — Szétosztja a gyerekek között. Nézik, hajtogatják a lapokat. Aztán összevesznek rajta. — Rosszak ám ezek. A házaspár együtt sehová se jár. Az öt gyerek sokat kíván. Később még többet. Rendes emberek szeretnének lenni. — Csak lakást kapnánk. így nem haladunk semmire. A régiek közül talán R. Miklósnak sikerült a legrosszabbul. Nem a sok család miatt. Iszik. Sokat iszik. Rendszertelenül. És ez pénzbe kerül. Ö még mindig abban n korban él, a gyerekkorban. Be- legyökeredzett a régi -utcába. Az asszony is hibás. Az életén, a gyerekekért mindannyian felelősek vagyunk. De elsősorban a szülők. S addig nincs kiút, amíg önmaguk el nem indulnak a rendesebb, becsületesebb élet útján. (Folytatjuk.) Sz. Lukács lm»'