Szolnok Megyei Néplap, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-31 / 308. szám
Szenzációs hír Egy nagy lap főszerkesztő,je a következő tanítással buzdította munkatársait: „Ha egy kutya megharap egy embert, az még nem híranyag. De fordítva — ez már az újságba tartozik”. Egon Erwin Kisch, a tanácsra emlékezve, a következő kábelsiirgöny- hírt küldte Afrikából: „A Sangán folyón egy krokodil egy leány lábába harapott. A leány nem vesztette cl lélekjelenlétét, és megharapta a krokodil száját. A leány rövid ápolás után egészségesen hagyta el a kórházat; a krokodil hogylétéről nincsenek híreink”. Ha már jf ol vagyunk már az ** olyan hosszú szoknyáktól, melyekkel úgy kacérkodtak a hölgyek, hogy felemelték. Rém magasra, egészen a boka fölé. Férfi eleink szívét azonban ez is megdobogtatta. Bezson- gásuk fokától függően dadogtak, térdre omlottak, vagy verset írtak a kacér bokáról. Minthogy a női láb ekkora darabkájától is lángra lobbantak,- bizonyítja a mai férfiakénál tüzesebb vérmérsékletüket. Az időnk előtti férfi társadalmat már bukj-el-szok-- nyával kellett ösztökélni merészebb szerelmi intézkedésekre. Korunk férfiai maholnap már a miniszoknyára is éppen csak rápillantanak. Lesznek olyanok, akiknek huzamosabb időn át kell töprengeniük, ugyan hogy is volt az, amikor még örülni tudtak a szép térdeknek. Minek következtében a mai hölgyek joggal vethetik fel a kérdést: Netalán- tán jegecesedőben vannak némely férfiszívek? Pedig mi mindent elkövetnek a kedves, aranyoa nők, hogy a miniszoknyán alul mind bizsergetőbb látványt biztosítsanak a mind tudományosabb józanságé férfiszemnek. Élelmes nyugati üzletemberek szeme már is megakadt a miniszoknya alól teljes pompájukban kibukkanó női térdeken. Mintha dermedt álomból ébredtek volna, olyan boldogan ragyogott fel tekintetük. Csettintget- tek is hozzá: Ez igen! Felkészülés a léire — Most még tessék adni öt doboz vegacillnt, nyolc doboz ultraszeptilt és negyven deka isztopi- rint. a térdek kilátszanak •io, ne essünk tévedés'• be, nem a férfiúi érzelmek vulkánja tört fel belőlük. Amikor cuppant- gatva mondták: Ez Igen! — azt Is hozzátették: — Milyen marhák Is voltunk! Hogy nem jöttünk rá akár egy hónappal ezelőtt, milyen bombaüzlet fekszik azokon a nejlonbőrű térdeken. JuJJ, drága, cuki térdek! Mennyivel szebbek lesztek ti kenőcsökkel! Aztán meg térd-kölnikkel. Hiszen gondolni kell arra is, hogy esetleg... Szóval a szép térdek varázsa még nagyobb, ha illatosak is. Minden pénz, szép pénz, sok pénz... Azóta már forgalomba 13 hozták a kozmetikai cégek a legújabb térdápoló szereket. Egy szépséghibája van mégis a fejlődésnek, mely- lyel a mai nők — térdviszonylatban — előbbre léptek. Szegénykéknek ez is pénzükbe kerül. Holott a férfiak kedvéért teszik. Node ismerjük annyira a nők lélektanát, hogy ne keseredjünk el átmeneti költségeik miatt. Lesznek születés-, név- és nőnapok, színházi, operai premierek, bankettek, s ez alkalmakkor minden önérzetes, magára valamit is adó férfi ajándékkal lepi meg kedvesét, nejét, menyasszonyát. Lesznek csomagok a drogériákban térdápoló szerekkel. #jersze, az intenzív térd* ápolás elterjesztésével ismétlődnek majd a családi, szekatúrák is. Mikor a feleség, operett-estrs készülőben, már napokkal előbb példálózik. — Lajos, hát megint sajnálod a pénzt tőlem? Elnéznéd, hogy ilyen snasszul, ezekkel a repedezett térdekkel menjek a színházba? Mikor az igazgatód is ott lesz! Nem emlékszel, a múltkor is majd felfalta a térdemet, annyira bámulta?! Csak pont te nem adsz semmit a térdemre-•• Pedig talán a karriered függ tőle... Tóth István Anekdoták iVem érdekelték a nők Gottlieb Keller nem voi* nagy tisztelője a női nemnek. Egyszer egy zürichi polgár bemutatta neki unokahugit. — Keller egy szót sem szólt, da a hölgy kacéran megkérdeztél „Mit gondol, hány éves vagyok?” Keller röpke pillantást vetett rá: „Harmincöt évest** — felelte. A fiatal hölgy elnevette magát és Így szólt» „Na, most aztán tíz évet tévedett!” — „Hogyan?” kiáltott megdöbbenten a költő, „On valóban 45 éves?’! — Az Ismeretségnek nem lett folytatása. A perspektíva A nyugatnémetországi PEN- klub egyik ülésén Willi Brs- delnek egy különösen magasra nőtt Írót mutattak be, akinek az volt egyik szenvedélye, hogy mások kárán sza- retett szórakozni. Az ismeretlen Írónak a lóval alacsonyabb Bredel éppen kapóra jött és amikor Bredelt bemutatták neki, úgy tett, mintha látcsővel keresné maga alatt Végre sajnálkozó hangon így szólt: „Már nagyon sokat hallottam önről, de felfedezni sajnos nem tudom!" — Bredel nem vesztette el nyugalmát, ás Így felelt: „En önt Jól látom, de még semmit sera hallottam önről!" V A rettegés birodalma Békében élni Ha a világon mindenki ilyen volna
