Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-10 / 265. szám
1886, november 10SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s A SZERKESZTOSEG POSTÁJÁBÓL Olvasóink írják Remélem, hogy a cikk nyomán a visszaélések elkövetőit a megfelelő módon felelősségre fogják vonni. Németh Gáborné Nagykörű, Felszabadulás u. 17. Négy hétig a szolnoki tü- dőkórház lakója voltam, ahol sikeres műtétet hajtottak végre rajtam. A lapon keresztül köszönöm meg a sebészeti osztály minden orvosának, nőv é- rének, hogy tudásukkal, lelkiismeretes munkájukkal visszaadták egészségemet. Lázár András Kisújszállás Gimnazisták Visegrádon A jászladányi általános gimnázium tanulói október első felében derekasan kivették részüket a társadalmi munkából. Kukoricát törtek a helybeli Petőfi Termelőszövetkezetben. A gimnázium III/b osztályos tanulói jutalomképpen októbér 31-én és november 1-én osztályfőnökük, Száva Kristóf vezetésével Visegrádon voltak tanulmányi kiránduláson. A csoportot dr. Mizsei Bé- láné gimnáziumi tanárnő is elkísérte. A diákok két napig gyönyörködtek a vadregényes tájban, a festői Dunakanyarban. Megnézték az alsó vár lakótornyát, a Salamon-tornyot és Mátyás király ötteraszos palotájának kiásott, restaurált falait. A múzeumban láthatták a volt királyi palota tárgyait: díszes kancsókat, színes nyakláncokat, karpereceket, kályhacsempét, valamint a „Visegrádi Magdolna” című névtelen olasz szobrász művét. A III/b osztály tanulói gazdag élménnyel, történelmi ismerettel és értékes kőzetgyűjteménnyel tértek vissza Jászladányba. Az értékes kőzetek helyet kaptak a gimnázium kőzetszertárában, ahol a szaktanárok és a tanulók is gyönyörködhetnek bennük. Sz. K. Jár-e a családipótlék ? Arra szeretnék választ kapni, hogy jár-e a családipótlék a fiam után, aki 1947-ben született, az idén érettségizett, s most elektroműszerész tanuló. Mint a Néplap előfizetője bizalommal fordulok a szerkesztőséghez felvilágosításért. Tamási Mihály Tiszatenyő Ovasónk ügyében érdeklődtünk a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság Szolnok megyei Igazgatóságán, ahol azt a felviágosltást kaptuk, hogy a családi pótlékot csak addig folyósítják, amíg a gyermek a középiskolai tanulmányait végzi. Amennyiben érettségi után — mint olvasónk fia is — ipari tanulónak szerződik, már nem kaphatnak családi pótlékot. Mégegyszer MÉH-sors jegy ügyben Hozzászólás az „Alnyertes“ című cikkhez Nagykörűben is volt rongygyűjtés és fiam addig erősködött, amíg én is szedtem össze a számára rongyhulladékot. El is vitte a begyűjtő helyre, és nagy boldogan tért haza két sorsjeggyel. Néhány nap múlva újra kért, szerezzek rongyot, mert most meg az iskola keretén belül gyűjtik. Sikerült még 13 kiló rongyot összeszedni. de erre sorsjegy helyett már csak ígéretet kapott. A fiú kérdezgette a tanárját is, mi lesz, de azt a választ kapta, hogy a sorsjegy elfogyott. Nem akarok senkit gyanúsítani, a cikk elolvasása Nem nagy ügy idézhetném Komlós János filmjének mottóját, de miután nekem is van két gyermekem, akik szinte még használható ruhájukat is beadták a MÉH-nek a rongygyűjtő akció során — nem mondom ezt. Az én gyerekeim is, mint a többi néhányszázezer úttörő a „Trabi” reményében gyűjtötték a rongyot, s izgatottan várták a sorsolást. Olvastam november 4-i számukban az Alnyer- tes című cikket, ezzel kapcsolatban az a véleményem, aki á-t mond, mondjon b-t is. Nemcsak a főnyeremény körül vannak problémák. A Népszabadság november 1-én közölte, hogy 830 kisebb nyereményt is kisorsoltak, de ezeknek a nyerőszámait sehol nem találjuk. Legalább a kisebb nyereményeket kellene minél előbb eljuttatni a sorsjegytulajdonosokhoz, a gyerekekhez, mert ha megrendítik a bizalmukat, máskor nehéz lesz őket megnyerni hasonló akció lebonyolítására. Ha már a Néplap belekezdett ennek az ügynek a megvilágításába, jó lenne, ha be is fejezné azzal, hogy a többi nyeremény szétosztását sürgetné. Siklós József Jászkisér Fegyelmit kapott a cukrászdavezető Antal Mátyásné, a jász teleki cukrászda vezetője a nyáron a KÖJÁL határozata ellenére több alkalommal tejjel készült fagylaltot szerzett be és árusított. Az fmsz vezetőségi tagok figyelmeztették, hogy ne hozzon forgalomba tejes fagylaltot. Nem hallgatott rájuk, A jászberényi földműv esszövetkezet fegyelmileg vonta felelősségre a cukrászda vezetőjét, aki meghallgatása során arra hivatkozott, hogy a földműves- szövetkezetet nem érte kár és a vásárlók sem betegedtek meg. De történhetett volna másként is. A sajtó nem egyszer közölt arról hírt, hogy fagylaltmérgezés történt az ország különböző területén. Semmiféle vélt anyagi érdek nem helyezhető előtérbe, ha az emberről van szó, s a cukrászdavezető cselekedetével tömeges mérgezést okozhatott volna. Az fmsz igazgatósági elnöke szigorú megrovásban részesítette Antal Mátyásnét. Szerkesztői üzenetek V. S. Tiszatenyő: A Favorit televízió 5500, illetve 5450 forintért kapható, amennyiben részletre vásárolják, ezer forintot kell befizetni, a fennmaradó részt pedig 18 hónap alatt törleszteni. Balogh Ferencné, Szapár- falu: A határozatlan időre szóló munkaviszonyt a vállalat az MT. 29. § 1. bek. szerint felmondással megszünteti, ha a vállalat megszűnik; a vállalat vagy a termelés átszervezése indokolja; a vállalatnál mutatkozó létszámfelesleg szükségessé teszi; a dolgozó munkakörének ellátására alkalmatlan; a dolgozó öregségi teljes, vagy résznyugdíjas igény jogosultságot szerzett. Levélírónknak — mivel három éve már nyugdíjasként vállalt munkát — szintén az említett indokolt alapján szüntethetik meg munkaviszonyát. A tiszafüredi művelődési házban a „Kommunizmus építése utján” címmel fotókiállítás nyílt a Szovjetunióról. A kiállítást a népfronttal karöltve rendezte a művelődési ház. (Fotó: Nagy Zsuit) Jogi tanácsadó Polgári io? A semmis szerződés. A szerződés általában valamely dolog adására, tevésre, nem tevésre vagy más magatartásra irányulhat. Általában semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, lehetetlen szolgáltatásra irányul, továbbá, ha hiányzik a feleknek a szerződéskötésre irányuló valódi, akarata. Semmis a szerződés azon feltétele is, amely érthetetlen, ellentmondó, jogellenes vagy lehetetlen. Semmis a jogszabályban előírt alak- szerűségek mellőzésével kötött szerződés is (például ingatlan adásvétele csak írásbeli szerződéssel érvényes). A megtámadható szerződés. A megtámadható szerződés éppúgy érvénytelen, mint a semmis szerződés. Attól abban különbözik, hogy amíg a semmis szerződésre általában bárki/ bármely időpontban hivatkozhat, addig a megtámadható szerződés csak akkor válik érvénytelenné, ha a sérelmet (érdeksérelmet) szenvedett fél a jogszabályban előírt módon sikeresen megtámadja. A szerződés megtámadására a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás aránytalansága (feltűnő értékkülönbsége), lényeges kérdésben való tévedés továbbá megtévesztés vagy fenyegetés esetén van lehetőség. A megtámadást egy éven belül írásban kell a másik féllel közölni, majd a közlés eredménytelensége esetén haladéktalanul a bíróság előtt érvényesíteni. A megtámadási határidő a tévedés (megtévesztés) felismerésekor, az aránytalan szolgáltatás esetén a teljesítéskor kezdődik. Kereskedelem Minőségi kifogás a kereskedelemben. A kereskédel- mi tevékenység körében alapos minőségi kifogás esetén a vevőt azonnal kártalanítani kell. A kártalanítás az áru kicserélésével vagy visszavételével, illetőleg a vételár visszafizetésével történik. Ha a kereskedelmi szerv az áruról fizetési jegyzéket adott ki. megkívánhatja annak felmutatását, kivéve, ha a vásárlás helye és ideje egyébként is megnyugtatóan megállapítható. A vevő a szavatossági igényt a vásárlástól számított nyolc napon belül jelentheti be. Ha pedig az áru minőségi hibája csak a használat közben vagy — rejtett hiba esetén — hosszabb idő után állapítható meg, a szavatossági igényt a hiba felfedésétől számított nyolc napon belül, de legkésőbb a vásárlástól számított hat hónapon belül lehet bejelenteni. Az élelmiszerek, háztartási vegyi áruk fcs kozmetikai készítmények minőségi hibája esetén az árut szintén azonnal ki kell cserélni vagy vissza kell venni, a bolt azonban nem kérheti a profiljába tartozó árucikkek tekintetében a vásárlás fizetési jegyzékkel történő igazolását. Tudni kell még, hogy a közvetlen fogyasztásra kerülő, illetve gyorsan romló élelmiszerek minőségi kifogása csak addig fogadható el, amíg a vásárló az árut a boltból ki nem vitte. A külföldiek be- és kiutazásáról A külföldiek be- és kiutazásának, valamint az ország területén való tartózkodásának szabályait eddig még egy 19M. évben megalkotott kormányrendelet tartalmazta. E rendelet megjelenése óta olyan változások történtek (például a kiterjedt idegenforgalom >, amelyek indokolttá tették e jogterület átfogó szabályozását is Az új jogszabály megha,tározza, hogy a rendelet alkalmazása szempontjából, kit kell külföldinek tekinteni. Külföldinek tekintendő az a személy, aki útiokmánya szerint más ország állampolgára. Természetesen e rendelet intézkedései továbbra sem érintik azoknak a jogszabályoknak a hatályát, amelyek a különböző személyek (például diplomaták) mentességére vonatkoznak. A kormányrendelet szerint a külföldi az ország területén való tartózkodása alatt köteles a Magyar Népköztársaság jogszabá lyait betartani, továbbá szokásait, hagyományait tiszteletben tartani. Ugyanakkor a rendelkezések biztosítják az ország területén tartózkodó külföldi számára azt is, hogy a jogszabályokban meghatározott jogvédelemben részesüljenek. Az új jogszabály is engedélyhez (vízumhoz) köti a külföldi be- és átutazását. A vízum bizonyos időre szóló tartózkodásra is jogosít az ország területén. A be- vagy átutazó vízumot a Belügyminisztérium külföldieket ellenőrző or- szá'gos központi hivatala, valamint a külképviseleti szervek adják ki. A vízum az abban megjelölt időn belül jogosít az ország területére való belépésre. Külföldi az ország területén csak engedéllyel tartózkodhat. Az eddigi rendelkezésekkel ellentétben az új kormányrendelet a tartózkodási engedély időtartamát nem rendezi, az ezzel kapcsolatos szabályok megalkotását a belügyminiszterre bízza. Űj rendelkezése e jogszabálynak az ország területére való letelepedő szabálya. gyakorlásáról Az ügyvédi hivatás gyakorlásának és az ügyvédi működés szervezeti formái nak átfogó jellegű szabályozására a felszabadulást követően elsőízben 195S évben került sor. Ez a jogszabály meghatározta a szocialista ügyvédség feladatát, az ügyvédi hivatás gyakorlásával járó jogokat és kötelezettségeket, továbbá az ügyvédi tevékenység szervezeti alapegységének, az ügyvédi munkaközösségnek szervezetét. Ugyanakkor a jogszabály azt is kifejezésre juttatta, hogy az ügyvédi tevékenység a szocialista igazságszolgáltatás eredménvessévét és a törvényességet szolgálja; ezért az ügyvédi munka közérdekű. Az ügyvédi hivatás gyakorlásáról és az ügyvédek szervezetéről szóló jogszabály rendelkezéseinek körében kiemelkedő jelentőségűek az ügyvédi munkaközösségek vezetőire vonatkozó szabályok. A tvr. szerint az ügyvédi munkaközösség élén a taggyűlés által választott és a kamara elnöksége által megerősített vezető áll. A kamara elnöksége a választástól számított 15 napon belül köteles dönteni a vezető megerősiután azonban mégis kételyek támadtak bennem Ugyanis a gyerek még csak mérlegelési, illetve átvételi jegyet sem kapott, csak egy füzetbe vezették a névsort, azzal, hogy utólag küldik majd a sorsjegyet. Visszaadták a% egészségemet äü iíqvvédi hivatás